Gluténmentes élet
Üzemeltető: Blogger.
Mire leírtam a címet, ismét beindult a nyáltermelésem. Ez valami elképesztő kombináció lett. Apa születésnapját ünnepeltük a hétvégén és mivel a tavalyi Snickers tortája szerinte utánozhatatlanul finom lett, gondoltam, megpróbálom überelni. Alapvetően imádja a triplacsokis browniet és a karamell is a kedvencei közé tartozik, így gondoltam, házasodjanak össze és lássuk meg, mi sül ki belőle. ISTENI LETT! (kinézetre nem életem tortája, de annyira finom lett, hogy megbocsátottam neki)
Azt el kell mondanom Nektek, hogy mivel ugye a sütemény alapja önmagában is megállja a helyét és egymaga is egy viszonylag tömény édesség, hiszen cirka fél kiló csokoládé van benne, így feneketlen bendőjű ínyenceknél is 2 szelet a maximum, amit meg lehet enni - ha többet bírtok, akkor légyszi írjátok meg és megünnepellek Benneteket! 
A másik fontos infó: a browniet ugye alapvetően nem tesszük hűtőbe, hiszen a benne lévő elképesztő mennyiségű csokoládé a hidegben megkeményedik, mivel itt egy krémes tortáról beszélünk, ami nem fogyott el első nap, azt hűtőbe tettük. Így másnapra a tésztaréteg (ami valójában egy csokiréteg) megkeményedett, de az ízvilágon ez mit sem rontott. Isteni volt, egyszerűen isteni úgy is! ♥
Kellően agyon dicsértem az alkotásomat, úgyhogy itt az ideje, hogy a receptet is eláruljam! 

20 cm átmérőjű tortaformával dolgozunk, ebből van 2 db kell, vagy pedig egymás után sütjük ki a lapokat.

Hozzávalók a browniehoz
  • 300 g gluténmentes étcsokoládé
  • 320 g növényi vaj
  • 4 tojás
  • 1 tk. vanília aroma
  • 0,5 mokkáskanál só (a csoki ízét valami mennyeien kihozza)
  • 180 g cukor
  • 230 g gluténmentes süteményliszt (gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy milyen)
  • 100 g gluténmentes tejcsokoládé
  • 100 g gluténmentes fehércsokoládé
Az étcsokit apró darabokra vágjuk, majd a növényi vajjal vízgőz felett megolvasztjuk. Levesszük a tűzről, picit hagyjuk hűlni, majd robotgéppel egyesével beledolgozzuk a tojásokat. Mehet hozzá a vanília aroma, cukor, só, liszt, alaposan elkeverjük, végül pedig hozzáadjuk a nagyon apróra vágott csokidarabkákat.
A tortaformát kivajazzuk, kilisztezzük (rizsliszt), (ugye egy formába a tészta fele megy, két adagban sütjük ki) majd 175 fokos sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Inkább figyeljetek, többször nézegessétek, mert nagyon sütőfüggő - valamennyire szilárduljon meg a torta közepe, de nem szabad, hogy teljesen megszilárduljon, hiszen ez egy brownie, szaftosnak kell maradnia. Ha teljesen szilárd a közepe, akkor túlsütöttük és esélyes, hogy törni fog - és nem is lesz annyira fini. Szóval inkább legyen kicsit szaftoskás a közepe - de azért nem folyjon, süljön át!

Krém
Hozzávalók
  • 1 cs. gluténmentes vaníliapuding
  • 1,5 ek. cukrozatlan kakaópor
  • 2 ek. cukor
  • 5 szem tejkaramella
  • 250 ml habtejszín
A tejben megfőzzük a pudingot a cukorral és a kakaóporral, de úgy, hogy előtte a forró tejben felolvasztjuk az 5 szem tejkaramellát. Amikor szépen megfő a puding, hagyjuk kihűlni, majd utána keverjük hozzá a már keményre vert habtejszínt.
Na és akkor most következik az összeállítás, ahol szintén trükköztem egy kicsit, ugyanis a egy kis tejszín kíséretében (kb. 2-3 ek.) felolvasztottam újabb 5-6 szem tejkaramellát és a brownie lapokat belocsoltam vele. Utána az egyik lapon elkentem a krém 2/3-át, jöhetett a felső lap, azon pedig a maradék krémet úgy, hogy annyi legyen még, amivel körbe tudom díszíteni.
Hogy még karamellásabb legyen, ismét csináltam egy tejszínes tejkaramella olvasztmányt, a tetejére öntöttem, és hagytam lecsurogni, hogy az oldalán és az alján is még "benne tocsogjon" (undin hangzik, de elképesztő jó :D ) a brownie.

Csoda-csoda fini! 






Na, ez ám a full csokis finomság... és nem azért tripla, mert van benne kakaó, meg ez meg az. Ebben konkrétan háromféle csokoládé van, ráadásul az egész süteménybe összesen 0,5 kg csokoládé került. Gondolhatjátok, mennyire isteni ♥ Nálunk az egész család közös kedvence, és hiába rizslisztes süti, mégsem sorolnám a gazdaságos gluténmentes élet receptjei közé, ugyanis a 0,5 kg csoki miatt a végösszeg abszolút nem lesz gazdaságos... csak isteni finom! :D

Hozzávalók
  • 300 g gluténmentes étcsokoládé
  • 320 g vaj
  • 4 tojás
  • 1 tk. vanília aroma
  • 1 csapott tk. só (nagyon jól kihozza a csoki ízét)
  • 180 g porcukor, vagy ennek megfelelő mennyiségű édesítő
  • 230 g rizsliszt
  • 100 g gluténmentes tejcsokoládé
  • 100 g gluténmentes fehér csokoládé
Az étcsokit feldaraboltam, majd a felkockázott vajjal együtt vízgőz felett megolvasztottam őket. Mikor gyönyörű, fényes csokimassza lett az egész, lehúztam a tűzről és megvártam, míg picit hűl, majd egyesével belekevertem a tojásokat. Hozzáadtam a vanília aromát, a sót, a cukrot, a lisztet, alaposan eldolgoztam robotgéppel, végül mehetett bele a miniatűr darabkákra aprított tej- és fehércsoki is.
25x35 cm-res tepsit kibéleltem sütőpapíttal, eloszlattam benne a csokis masszát, majd 175 fokos sütőben 25 percig sütöttem.
Vaníliafagyival a legeslegfinomabb, magában csak szimplán mennyei! :)





Régebbi bejegyzések Főoldal

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!


KÖVESS FACEBOOK-ON IS!

A blogon megjelenő tartalomra (legyen az kép, szöveg stb...) a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény vonatkozik, így azt a szerző engedélye nélkül bármely más helyen (weboldal, nyomtatott irat stb...) közzétenni TILOS!

@glutenmenteselet INSTAGRAM

Gluténmentes szórakozás! ;)

Gluténmentes szórakozás! ;)

VÁLASSZ NYELVET

Blogarchívum

  • ▼  2019 (25)
    • ▼  november (6)
      • Hogyan tudunk faragni a költségeken a gluténmentes...
      • Nem lett tőle bajom, úgyhogy gluténmentes!
      • Mely HARIBO termékek gluténmentesek?
      • Bounty és Snickers nyomokban glutént tartalmazhat!
      • Tejmentes túró
      • Hogyan tudom egy termékről eldönteni, hogy gluténm...
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (4)
    • ►  május (2)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2018 (27)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (7)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (126)
    • ►  december (21)
    • ►  november (6)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (3)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (17)
    • ►  február (12)
    • ►  január (14)
  • ►  2016 (171)
    • ►  december (24)
    • ►  november (14)
    • ►  október (23)
    • ►  szeptember (14)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (9)
    • ►  június (11)
    • ►  május (11)
    • ►  április (11)
    • ►  március (15)
    • ►  február (20)
    • ►  január (9)
  • ►  2015 (222)
    • ►  december (24)
    • ►  november (20)
    • ►  október (18)
    • ►  szeptember (15)
    • ►  augusztus (24)
    • ►  július (20)
    • ►  június (32)
    • ►  május (22)
    • ►  április (10)
    • ►  március (10)
    • ►  február (12)
    • ►  január (15)
  • ►  2014 (170)
    • ►  december (28)
    • ►  november (5)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (22)
    • ►  július (20)
    • ►  június (20)
    • ►  május (11)
    • ►  április (13)
    • ►  március (10)
    • ►  február (10)
    • ►  január (18)
  • ►  2013 (36)
    • ►  december (4)
    • ►  november (3)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (2)
  • ►  2012 (5)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)

Keresés

Címkék

advent alkotás allergén alma almás bacon barack Barbara liszt bejgli briós BROLL brownie cirokliszt corn flakes cukormentes csiga csoki csokoládé Diétázók boltja dió diós Doves Farm ebéd édess édesség egy napom élesztőmentes életem gluténmentesen eper esküvő étterem fagyi fahéj fánk fasírt Fekete bors étterem forrócsoki főétel főételek Free from liszt gesztenyés gluténérzékenységi gyors gluténérzékenységi gyorstalpaló glutenix gofri gombóc grill gyors gyros gyümölcs Hadarik Rita halloween hamburger hot dog hús húsvét ischler isler ital jégkrém kakaós kakaós csiga kalács karácsony karamella kávé keksz kelt kelt tészta kenyér képviselőfánk kezdőknek kifli kirándulás kókuszgolyó kókuszos körte krémleves krumpli kuglóf kukoricakeményítő lángos lasagne lekvár lélek leveles tészta leves linzer lisztmentes mákos málna McDonald's meggy Mester család mester süteményliszt mézes mézeskalács minifánk muffin nápolyi NoCarb nokedli nutri free nyár ősz palacsinta Pécs péksütemény perec piskóta pite pizza pizzaszósz pogácsa praktikák rántott reggeli rétes rizsdara rizsliszt RIZSLISZTBŐL ropi sajtos saláta Schär Schär mix smoothie sós sütemény sütés nélkül szendvics szénhidrátcsökkentett szilvásgombóc szilveszter születésnap tea Tegyünk együtt egymásért tejmentes termék termékek test testsúly tészta tésztasaláta tesztelés tojásmentes torta túró túrós tünet utazás vendégposzt videó zabpehely zöldség zsemle

Népszerű bejegyzések

  • Gluténmentes fonott kalács
    Ez az első olyan fonott kalácsom, ami nem csak ízre és állagra tökéletes, hanem valami eszméletlen gyönyörű is és totálisan el vagyok ájulva...
  • Gluténmentes triplacsokis brownie RIZSLISZTBŐL
    Na, ez ám a full csokis finomság... és nem azért tripla, mert van benne kakaó, meg ez meg az. Ebben konkrétan háromféle csokoládé van, ráadá...
  • Gluténmentes édes aprósütemények
    Ilyen egy tökéletes recept. Olyan finomság, amiről senki meg nem mondaná, hogy gluténmentes, az egész család (csak én vagyok gluténérzékeny...
  • Gluténmentes tökös-mákos rétes
    A mellettünk lévő kis faluban, október elején/közepén minden évben töklámpás fesztivált rendeznek. Amikor gyerekek voltunk, többször faragtu...
  • Életem gluténmentesen KÖNYV!
    Olyan izgatott vagyok! Megjelent a könyvem "Életem gluténmentesen" címmel a BOOOK Kiadó gondozásában. ♥ Annyian írtáto...

.

Rendszeres olvasók

Copyright © 2016 Gluténmentes élet. Created By OddThemes & Distributed By Free Blogger Templates