Gluténmentes élet
Üzemeltető: Blogger.
Annyira jól sikerült a próbaverzió, hogy a recept ugyanaz maradt. Egyetlen módosítás történt az előző sütés óta: ezúttal mini kalácsokat sütöttünk.
És most Bálint is segített. :)

Hozzávalók:
  • 200 g Nutri Free Mix per Pane
  • 50 g Glutenix foszlós kalács lisztkeverék
  • 30 g cukor
  • 1 ek. útifűmaghéj
  • 4 g porélesztő
  • csipet só
  • 1 tojás
  • 1,5 dl meleg tej
  • 1 ek. tejföl
  • 1 ek. olvasztott vaj
  • Kenéshez:
    • 1 tojás
A liszteket elkeverjük a porélesztővel, cukorral, útifűmaghéjjal, pici sóval, majd ráöntjük a meleg tejet, beleütjük a tojást, hozzáadjuk a tejfölt és elkezdjük összedolgozni. Időközben mehet az olvasztott vaj is, dagasztjuk tovább, majd letakarjuk és 40-50 percet kelesztjük.
Ha megkelt a tészta, kevés liszttel még átgyúrjuk - egy pici még kelleni fog neki, hogy jól formázható legyen.
Ebből az adagból most 3 kis kalácska készült, tehát először háromba vettük a nagy tésztagombócot, majd mindegyiket még négybe - hiszen ezúttal négyes fonást alkalmaztunk. Ezeket a csodaszép és szabályos fonásokat Bálint vitte véghez! ;)
Mikor elkészült, megkentük a tetejét tojással, picit hagytuk még kelni, majd megint átkentük és 175 fokos sütőben kb. 25 perc alatt készre sütöttük őket.



sign photo sign_zpsd9768155.png
... de még milyen! :) Isteni könnyű, puha, foszlós... Anyától kérdeztem, hogy van-e olyan jó, mint az igazi... azt mondta, hogy még jobb is! :) Húsvétra ismét megsütjük, ez nem az a kimondottan édes kalács, hanem inkább csak édeskés, ami jó a sonka mellé. Így ha az édes fonott kalácsot szeretnétek megsütni, pici cukor még mehet bele. :) Azt a receptet alkalmaztam, amivel múltkor az epres koszorúkat sütöttem, hiszen annyira puha és könnyű tésztája volt, egyszerűen ráéreztem, hogy ebből tökéletes fonott kalács lesz! :D

Hozzávalók
  • 200 g Nutri Free Mix per Pane
  • 50 g Glutenix foszlós kalács lisztkeverék
  • 30 g cukor
  • 1 ek. útifűmaghéj
  • 4 g porélesztő
  • csipet só
  • 1 tojás
  • 1,5 dl meleg tej
  • 1 ek. tejföl
  • 1 ek. olvasztott vaj
  • Kenéshez:
    • 1 tojás

A liszteket elkeverjük a porélesztővel, cukorral, útifűmaghéjjal, pici sóval, majd ráöntjük a meleg tejet, beleütjük a tojást, hozzáadjuk a tejfölt és elkezdjük összedolgozni. Időközben mehet az olvasztott vaj is, dagasztjuk tovább, majd letakarjuk és 40-50 percet kelesztjük.
Ha megkelt a tészta, kevés liszttel még átgyúrjuk - egy pici még kelleni fog neki, hogy jól formázható legyen.
Innentől variálható a dolog, attól függően, hogy hányas fonással szeretnénk fonni, annyi felé vesszük a tésztát, megsodorjuk őket, majd összefonjuk. Én a "csináld, ahogy tudod" és a "csináld ahogy jön" fonásokat ötvöztem, mivel sokat akart a szarka és egy hatos fonást tervezett...
Miután megvolt a kalácska, betettem egy kenyérsütőformába, hogy tutira felfelé terjedjen, ne széltében :D
Megkentem a tetejét tojással, majd 175 fokos sütőben kb. 35 perc alatt készre sütöttem.
Kár, hogy az illatból nem tudok csatolni, akárcsak az igazi.... nagyon finom lett! :)






sign photo sign_zpsd9768155.png
Picit már húsvétra hangolódós, de azért még nem teljesen húsvéti. :) Nagyon finom kalácstészta az alapja, de ezúttal eperlekvárral töltöttem és koszorú alakot igyekeztem neki adni... hát, maradjunk annyiban, jobb, ha fonok! :D
Elképesztő könnyű, puha és nagyon finom lett a tészta, még másnap is jó állagú  - bár egy pici mikrózás jót tesz neki. 

Hozzávalók
  • 200 g Nutri Free Mix per Pane
  • 50 g Glutenix foszlós kalács lisztkeverék
  • 30 g cukor
  • 1 ek. útifűmaghéj
  • 4 g porélesztő
  • csipet só
  • 1 tojás
  • 1,5 dl tej
  • 1 ek. tejföl
  • 1 ek. olvasztott vaj
  • eperlekvár
  • Kenéshez:
    • 1 tojás
A liszteket elkeverjük a porélesztővel, cukorral, útifűmaghéjjal, pici sóval, majd ráöntjük a meleg tejet, beleütjük a tojást, hozzáadjuk a tejfölt és elkezdjük összedolgozni. Időközben mehet az olvasztott vaj is, dagasztjuk tovább, majd letakarjuk és 40-50 percet kelesztjük.
Ha megkelt a tészta, kevés liszttel még átgyúrjuk - egy pici még kelleni fog neki, hogy jól formázható legyen. 4 gombócra osztjuk a tésztát, majd mindegyik gombócot egyesével kinyújtjuk.
(Kicsit bonyolult lenne leírni a formázási technikát, így alulra beszúrok egy mintát, hogy hogyan készült. :))
Látjátok, hogy a kinyújtott tésztát középen szemmel megfelezzük, majd az egyik oldalán vékony kis csíkokra bevagdossuk. Az egészben maradt részre egy csíkban betöltjük a lekvárt, majd picit feltekerjük, hogy fedje a tészta - ekkor a felcsíkozott rész még mindig érintetlen. A csíkokat egyesével megtekerjük, majd ráhengergetjük a lekváros részt és kör alakot formázunk belőle.
Ezt megcsináljuk mind a 4 gombóccal, majd sütés előtt lekenjük tojással a tetejüket és 175 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük őket.




sign photo sign_zpsd9768155.png
Természetesen húsvétra. :) Már a hét elején elterveztem, hogy ez lesz a szombat délelőtti program, de Anya megelőzött, mire felkeltem, már a tészta is jócskán megkelt és rám már csak a fonás maradt. Már a nyers tészta illata is isteni volt és annyira szépen megkelt! Nekem eddig egyik kelt tésztám sem volt ilyen sikeres, pedig minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy otthon vagyok a kelt tésztákban.
Egy régi receptünkből készített gluténmentes verziót, egyszerűen isteni finom lett.
2 dl langyos, cukros tejben felfuttatott 15 g Budafoki élesztőt, majd egy másik tálba kimért 100 g Glutenix foszlós kalács lisztet, 100 g Schär mix B-t, 100 g Nutri Free mix per pane lisztet, 50 g cukrot, beleöntött 1 kis zacskó vaníliás cukrot, kevés sót és egy kis psylliumot. Ezeket alaposan elkeverte, majd hozzáöntötte az élesztős tejet és robotgép dagasztófejével elkezdte összedolgozni. Hozzáadott még 1 tojássárgáját, kb. 2 ek. olajat és tovább dagasztotta. Meleg helyen 1 óráig kelesztette.
4 egyforma gombócra szedte a megkelt tésztát és hosszú rudakat sodort belőle, majd itt jöttem a képbe én és vetettem be a négyesfonás technikámat. :) Akinek szüksége van segítségre, ezen a youtube-os linken megkapja! ;)
Fonás után még egy 15-20 percet kelesztettük, megkentük a tetejét tejes tojássárgájával és mehetett a sütőbe 175 fokra, amíg szépen meg nem pirult.
Nagyon nagyon nagyon finom lett! Ha még nincs kalács, de van idő, ajánlom! ;)

 sign photo sign_zpsd9768155.png
Úgy érzem, hogyha mindenkinek olyan Anyukája lenne, mint amilyen nekem van, akkor tökéletes lenne a világ. Tegnap reggel isteni illatokra mentem le a konyhába, már sült a kalácsom. Meglepibe. Szombatra a Nagymamámnak rendeltem egy kalácsot a helyi pékségben, és bár Anya nem mondta, szerintem azért sütötte, hogy nekem is legyen. ♥
A Glutenix foszlós kalácsát vette alapul, csak keverte egy kis Schär mixszel. 
Elkevert 150 g Glutenix foszlós kalács sütőkeveréket, 100 g Schär mix B-t, majd beleöntött egy zacskó Dr. Oetker száraz élesztőt. Hozzáadott 2 dl langyos tejet, 1 tojást, 10 g olvasztott Liga margarint, 25 g tejfölt, majd robotgép dagasztófejével alaposan eldolgozta. A tésztát kettészedte, egyik felét egy kis kakaóporral megszínezte (0,5-1 ek.). Margarinnal kikent, rizsliszttel kiszórt szögletes kenyérformába tette, aljára a simát, felülre a kakaós részt, majd egy kés végével kicsit összedolgozta. 45 percig kelesztette, majd 175 fokos sütőben 40-45 percig sütötte.
Egy álom, milyen finom volt! Isteni puha, még másnap is! Amikor beleharaptam, olyan érzésem volt, mint amikor régen a "rendes" kalácsba haraptam. Köszi Anya! ♥


sign photo sign_zpsd9768155.png
Régebbi bejegyzések Főoldal

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!


KÖVESS FACEBOOK-ON IS!

A blogon megjelenő tartalomra (legyen az kép, szöveg stb...) a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény vonatkozik, így azt a szerző engedélye nélkül bármely más helyen (weboldal, nyomtatott irat stb...) közzétenni TILOS!

@glutenmenteselet INSTAGRAM

Gluténmentes szórakozás! ;)

Gluténmentes szórakozás! ;)

VÁLASSZ NYELVET

Blogarchívum

  • ▼  2019 (25)
    • ▼  november (6)
      • Hogyan tudunk faragni a költségeken a gluténmentes...
      • Nem lett tőle bajom, úgyhogy gluténmentes!
      • Mely HARIBO termékek gluténmentesek?
      • Bounty és Snickers nyomokban glutént tartalmazhat!
      • Tejmentes túró
      • Hogyan tudom egy termékről eldönteni, hogy gluténm...
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (4)
    • ►  május (2)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2018 (27)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (7)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (126)
    • ►  december (21)
    • ►  november (6)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (3)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (17)
    • ►  február (12)
    • ►  január (14)
  • ►  2016 (171)
    • ►  december (24)
    • ►  november (14)
    • ►  október (23)
    • ►  szeptember (14)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (9)
    • ►  június (11)
    • ►  május (11)
    • ►  április (11)
    • ►  március (15)
    • ►  február (20)
    • ►  január (9)
  • ►  2015 (222)
    • ►  december (24)
    • ►  november (20)
    • ►  október (18)
    • ►  szeptember (15)
    • ►  augusztus (24)
    • ►  július (20)
    • ►  június (32)
    • ►  május (22)
    • ►  április (10)
    • ►  március (10)
    • ►  február (12)
    • ►  január (15)
  • ►  2014 (170)
    • ►  december (28)
    • ►  november (5)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (22)
    • ►  július (20)
    • ►  június (20)
    • ►  május (11)
    • ►  április (13)
    • ►  március (10)
    • ►  február (10)
    • ►  január (18)
  • ►  2013 (36)
    • ►  december (4)
    • ►  november (3)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (2)
  • ►  2012 (5)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)

Keresés

Címkék

advent alkotás allergén alma almás bacon barack Barbara liszt bejgli briós BROLL brownie cirokliszt corn flakes cukormentes csiga csoki csokoládé Diétázók boltja dió diós Doves Farm ebéd édess édesség egy napom élesztőmentes életem gluténmentesen eper esküvő étterem fagyi fahéj fánk fasírt Fekete bors étterem forrócsoki főétel főételek Free from liszt gesztenyés gluténérzékenységi gyors gluténérzékenységi gyorstalpaló glutenix gofri gombóc grill gyors gyros gyümölcs Hadarik Rita halloween hamburger hot dog hús húsvét ischler isler ital jégkrém kakaós kakaós csiga kalács karácsony karamella kávé keksz kelt kelt tészta kenyér képviselőfánk kezdőknek kifli kirándulás kókuszgolyó kókuszos körte krémleves krumpli kuglóf kukoricakeményítő lángos lasagne lekvár lélek leveles tészta leves linzer lisztmentes mákos málna McDonald's meggy Mester család mester süteményliszt mézes mézeskalács minifánk muffin nápolyi NoCarb nokedli nutri free nyár ősz palacsinta Pécs péksütemény perec piskóta pite pizza pizzaszósz pogácsa praktikák rántott reggeli rétes rizsdara rizsliszt RIZSLISZTBŐL ropi sajtos saláta Schär Schär mix smoothie sós sütemény sütés nélkül szendvics szénhidrátcsökkentett szilvásgombóc szilveszter születésnap tea Tegyünk együtt egymásért tejmentes termék termékek test testsúly tészta tésztasaláta tesztelés tojásmentes torta túró túrós tünet utazás vendégposzt videó zabpehely zöldség zsemle

Népszerű bejegyzések

  • Gluténmentes fonott kalács
    Ez az első olyan fonott kalácsom, ami nem csak ízre és állagra tökéletes, hanem valami eszméletlen gyönyörű is és totálisan el vagyok ájulva...
  • Gluténmentes triplacsokis brownie RIZSLISZTBŐL
    Na, ez ám a full csokis finomság... és nem azért tripla, mert van benne kakaó, meg ez meg az. Ebben konkrétan háromféle csokoládé van, ráadá...
  • Gluténmentes édes aprósütemények
    Ilyen egy tökéletes recept. Olyan finomság, amiről senki meg nem mondaná, hogy gluténmentes, az egész család (csak én vagyok gluténérzékeny...
  • Gluténmentes tökös-mákos rétes
    A mellettünk lévő kis faluban, október elején/közepén minden évben töklámpás fesztivált rendeznek. Amikor gyerekek voltunk, többször faragtu...
  • Életem gluténmentesen KÖNYV!
    Olyan izgatott vagyok! Megjelent a könyvem "Életem gluténmentesen" címmel a BOOOK Kiadó gondozásában. ♥ Annyian írtáto...

.

Rendszeres olvasók

Copyright © 2016 Gluténmentes élet. Created By OddThemes & Distributed By Free Blogger Templates