Gluténmentes élet
Üzemeltető: Blogger.
Nem vagyok kávé-függő, fel tudok kelni nélküle is, és nem fáj a fejem, ha nem iszom, de az ízéért megőrülök. Imádom.
Régebben a Nescafé 3in1-t ittam, de aztán valami variálás történt, és elméletileg nem biztos a gluténmentessége. Úgyhogy Jacobs 3in1-re váltottam, és ez még jobban is ízlik. Megadom a módját, úgyhogy nem forró vízben oldom fel a port, hanem forró tejben, így házi latte-t kapok. Nagyon finom. :)
Egyik nap ebéd után Bálinttal kávéztunk/tejeskávéztunk/házilatte-ztunk, és hogy valami csini kis kávézóban érezzük magunkat, Mickey-Minnie kekszet tálaltunk, majd ettünk mellé.


- Jó napot kívánok! Egy Minnie-menüt kérek szépen!
Már említettem Nektek, hogy Anyukám mindig interneten keresztül rendeli a gluténmentes liszteket/tésztákat/különböző termékeket. Sajnos a közelünkben semmilyen üzlet nincs, ahonnan be tudnánk szerezni, Pécsről meg egy ilyen mennyiséget aligha tudnék hazahozni egy négy órás vonatút és 3 átszállás kíséretében. Így döntöttünk a rendelés mellett. Eddig különböző webáruházak kínálatából böngésztünk, ám voltak olyan lisztek, amiket csak itt találtunk meg (pl. a Schär Mix it! - ezt már rengeteg helyen kerestük). Emellett még vannak újdonságok, sose próbáltuk eddig a Nutri Free, sem a Schär Farina lisztjét, de annyi jót hallottunk róluk, hogy mindenképpen be szerettünk volna szerezni néhányat. Ez az adag most megint egy jó pár hónapig elég lesz, azért rendelünk mindig ekkora mennyiséget, hogy a házhozszállításért ne kelljen fizetni, mert bizonyos rendelési összeg felett ingyen kihozzák.

A webáruház: Biobolt Eger

És a mi rendelésünk:



  • Szarvasi rizsliszt
  • Glutenix kenyérvarázs sütőkeverék
  • Nutri Free liszt
  • Mantler liszt
  • Barbara zsemlemorzsa
  • Barbara kenyér-és kelttésztákhoz lisztkeverék
  • Naturbit rizsdara
  • Glutenix- Alfa mix
  • Schär Mix B
  • Schär Farina
  • Schär Mix it!
  • Mester család kenyérmorzsa
  • Mester család süteményliszt
  • Pasta d'oro leveskocka
  • Pasta d'oro fodros "kocka"
  • Pasta d'oro kagylótészta
  • Pasta d'oro spagettitészta
  • Tóthék tésztája - Cornito cérnametélt

A kért termékeken felül kaptunk Schär (2) és Glutenix receptes füzetet, és egy Coeliakia gondtalanul című kiskönyvet.
Nekem nagyon szimpatikus, hogy küldtek plusz kis ajándékokat és természetesen az sem utolsó szempont, hogy olyan termékeket is meg lehet rendelni tőlük, amiket máshol az országban hiába kerestünk Na meg tündéri a kis mókus!! :)

Ez nem reklám, nem kért fel senki arra, hogy megírjam. Dicsekedni sem szeretnék vele, hogy mennyi mindent rendeltünk. Csupán segíteni, hogy aki ezeket a termékeket keresi, itt megtalálja és meg tudja rendelni. 

Az árak körülbelül ugyanúgy mozognak, mint más webáruházakban, viszont iszonyatosan nagy a kínálat, kedvünkre lehet válogatni. Ha szintén netes rendelők vagytok, szerintem megéri benézni! :)
A Facebook-os csoportban volt róla szó, hogyha együtt vagyunk a barátainkkal, hogy történik az étkezés. Szerintem nem a gyengeség jele az, ha úgy érezzük, hogy nem csak nekünk kéne alkalmazkodni másokhoz. Egy minimális odafigyelést szerintem elvárhatunk másoktól. (Nem arra gondolok, hogy ha én nem ehetek, akkor Te se egyél... mert ez önzőség és lehetetlen is, hiszen mi úgyis mindig készülünk magunknak ennivalóval, másnak is kell enni.) Amúgy is nehezek a mindennapok gluténérzékenyként, egy kicsit legyenek ránk tekintettel pláne azok, akiket BARÁTOKnak nevezünk. Ha tényleg barát, akkor el fogja fogadni, hogy innentől kezdve ez a helyzet és támogatni, segíteni fog, nem nehezíti meg a dolgokat, pláne nem lelkileg...

Ha egy olyan társaságban vagyok, akiket kevésbé ismerek, előfordul az is, hogy meg sem említem ezt az egészet. Minek? Nem kell megint az okoskodás-áradat idegenektől, nem kell magyarázkodni, nem fognak sajnálkozni sem. "Köszönöm, nem kérek." Ezzel elintézem.
Különböző nagyobb összejövetelekre, szülinapokra, bulikra mindig készülök. Nem várom el, hogy a házigazdának és a vendégeknek eszébe jusson, hogy jaj, valami gluténmentessel is kéne készülni. Ez az én gondom, meg is oldom. Ezzel nincs semmi probléma. Mindig viszek magammal gm. ropogtatnivalót, hogy ne lehessen semmi gáz.
Ennek ellenére nekem is voltak rossz tapasztalataim "barátokkal"...
Egyik "barátnőm" egyszer az arcomba nevetett a frissen vásárolt péksüteményével, hogy "Te úgysem ehetsz ilyet, háháhá..." ... hiába nem érti, hogy mi ez a betegség, az ilyen akkor sem barát... nem is tudok már úgy tekinteni rá.
"Barátnő2" elhívott a Mc'Donalds-ba ebédelni. Induljunk egy kicsit előbb a suliba és üljünk be a Mekibe. Gondoltam, biztos elfelejtette, mi a helyzet, megemlítem neki, hogy amit én ott megehetek, azzal aligha lakom jól ebédre. Nemes egyszerűséggel közölte, hogy ja, ő úgy gondolta, hogy én nem eszem, csak ő, csak kísérjem el...
Barátnő3 nem olyan régen cukrászdába hívott... ez egyébként nem esett tőle rosszul, mert a feledékenység is sokszor közrejátszhat... Biztos vagyok benne, hogy nem akart rosszat, csak hirtelen kiment a fejéből, hogy mi is van. (Ő nem magyarázta meg, hogy csak ő enne, én meg nézném :D)
De ha az igazi barátaimmal vagyok körülvéve, akkor szerencsére ilyen probléma nincsen. Ilyen téren két igazi barátnőm van. A Legtündéribb barátnő (innentől LB-ként említve) és drága EBF.
LB nagyon sokszor lep meg kis finomságokkal, ha együtt filmezünk, netán sétálni indulunk vagy csak egy délutánt töltünk el beszélgetéssel. Kinder csokival, Császári csemegével érkezik és olyan chipset hoz szilveszterre, amit gondosan végigolvasott (tudja, hogy mire kell figyelni az összetevőknél ♥). Ezen még most is "meghatódok"... tudja, hogy én mindig készülök magamnak, hogy ne érhessen meglepetés, de közben ő is készült nekem... hogy ugyanazt együk. :) Budapesten szó nélkül és szívesen lesz útitársam a DiétaABC-be és természetesnek veszi, hogy az Aréna plázában ebédelünk, hiszen ott van gm. hamburger.
Amikor EBF-fel "bandázunk", előtte mindig érdeklődik, hogy mivel készüljön, melyik az, amelyik tuti jó és ha elmegyünk valahova, akkor is mindig gondoskodik róla, hogy nekem is legyen mit/hol ennem. Ezért Pécsen általában útba ejtjük a Diétázók boltját, úgy indulunk az Árkádba, ahol ő is vesz magának valami finomat és együtt esszük meg. Ha valami újat próbálok, ami az összetevők szerint okés, mégis aggódva várja végig velem azt a kritikus fél-1 órát, nehogy rosszul legyek... (mert már volt ilyen). Mekis fagyizáskor, kávézáskor mindig figyelmeztet, hogy a laktáztabletta ki ne maradjon. És a szülinapi kis összejövetelén is gondolt rám... :)
Ők barátok ♥ Nem ítélkeznek és tudom, hogy bármikor számíthatok rájuk, sosem tennének egy fájó megjegyzést sem és ha netán elkeseredem valami miatt, nem azt mondják, hogy ne siránkozz, hanem együtt éreznek.
Ennek ellenére van olyan, akivel a mindennapokat töltöm együtt és mégsem képes megérteni. Amikor eszik valamit és egyértelmű, hogy én nem ehetem meg (keksz, nápolyi, crakers) mindig megérdeklődi, hogy ehetem-e és nyugtázza, hogy jaj, ezt sem... és sajnál... vagyis úgy csinál. (Egyébként gyűlölöm, ha sajnálnak.)
Amikor ennivalót vesz, valamiért mindig kihangsúlyozza, hogy az nekem tabu.
Évek múltán még ma sem tudja - nyomatékosítom: mindennapjainkat osztjuk meg egymással - hogy pl. a búzadara glutént tartalmaz... Ebben búzadara van, akkor ezt megeheted? (Egyébként ennyire csak nem hülye, de ezek szerint jó tettetni...) És akkor jön megint a sajnálkozás... A süteménybe csak háztartási keksz van, liszt nincs, akkor megkóstolod? Hatmilliónegyvenötezerháromszázhuszonnyolcszor elmondtam, hogy a keksz is tabu, de mindegy... A kedvencem, amikor arra panaszkodik, hogy de unja ezt a kenyeret, amit néhány napja vásárolt... mondja ezt nekem, akinek még az idők folyamán nem sikerült egy ijj de finom kenyeret ennie... na szóval, ennyit az együttérzésről.

Mindenesetre igyekszem az ilyen viselkedéseket kitörölni az agyamból és az emlékeimből és hálás lenni azért és azokért, akik vannak nekem. A családom, a barátom és a két kis tündér barátnő. Velük sokkal könnyebb. ♥
Még tavaly vettem meg Dr. Juhász Márk és Kovács Ildikó közös írását, a Lisztérzékenyek kézikönyvét. Néha belelapozgatok, okosodom. Nagyon tetszik, hogy a "betegség" fizikai tünetein kívül beszél a lelki tényezőkről és a diéta okozta lelki nehézségekről. Nagyon jó kis olvasmány.
Egy kis részt szeretnék belőle idézni:
" A megfelelő diéta után kutatva a lisztérzékenységével szembesülő ember akarva-akaratlan új ismeretségeket köt, sorstársakra és barátokra lel.
Önbizalma megnő, még ha ez nem is tudatosul benne, mert a fegyelmezett diétája révén uralni tudja korábbi panaszait, tüneteit.
Kiszélesedik a horizontja; miután egyenesbe hozta saját életét, felelősséget érez családtagjai iránt és elhozza őket is szűrővizsgálatok elvégzésére, megadva ezzel az esélyt testvéreinek, gyermekeinek, hogy ne kelljen az övéhez hasonló hosszú utat bejárniuk a diagnózis megszületéséig."

Hát, így is lehet rá gondolni... Csak nehogy nagyon elszálljak magamtól :) (csak vicc volt...)
Amikor valami új receptet próbálunk ki és nagyon szétfolyni/összeesni/ragadni/száradni látszanak a dolgok, kicsit elkenődök.

"Gondolj bele, a disznók például moslékot esznek, és milyen nagyra nőnek." - Bálint megnyugtatott. :)
UPDATE: egy kedves olvasómtól kaptam éppen egy negatív beszámolót, miszerint a Helios Hotel már egyáltalán nem olyan, mint amiről 4 éve beszámoltam. Nincsen külön gluténmentes asztal, nincs gluténmentes pékáru, sem pedig gluténmentes választék. Úgy tűnik, a Helios Hotel sajnos eléggé leépült - nem csak ebből a szempontból. :(

Már december elején, egy elég eseménydús és sűrű félév vége felé tartva terveztük EBF-fel, hogy el kéne menni egy wellness-pihenésre. Hiszen megérdemeljük. Gluténérzékenységemből adódóan csak a Helios Hotel jöhetett szóba, a Facebook-os csoportban is utánaérdeklődtem, és mindenkitől csak pozitív visszajelzést kaptam a gluténmentes ellátást és a személyzet felkészültségét illetően. Azonban a természetem sajnos nem az a nyugodt, higgadt, 'ahogyleszúgylesz' típus, így azért kicsit aggódva vágtam bele. Hiszen azóta, hogy tudom, gluténérzékeny vagyok, mindössze egyszer ettem máshol, mégpedig a veszprémi FeketeBors étteremben. (imádtam.)
Január 21-23-ra foglaltunk helyet. A szobánkat 2-től lehetett volna átvenni, azonban korábban értünk oda - a magyar tömegközlekedésnek köszönhetően vagy sokkal előbb, vagy sokkal később tudtunk volna csak menni -, de a recepción nagyon kedvesek voltak, és felengedtek minket fél 1 körül is. Mondták, hogy nyugodtan menjünk fel az aznapi levesbüfére is. Így gyorsan lepakoltunk, összeszedtük magunkat és izgatottan (legalábbis én tuti nagyon izgatott voltam) vágtunk bele az első étkezésbe házon kívül...

Igyekeztem minden étkezést megörökíteni Nektek, hogy ha Ti mentek majd ide, tudjátok rögtön, hogy hogy működnek itt a dolgok és semmi, de semmi miatt ne aggódjatok!! :)

Annak ellenére, hogy mindenkitől csak pozitívat hallottam a pincérekkel kapcsolatban, hogy nem kell aggódni, abszolút tisztában vannak a gluténérzékenységgel és annak velejáróival, a 2. pincért kérdeztem meg arról, hogy melyik leves gluténmentes és idézve őket: "fúú, fogalmam sincs". (aztán rájöttem, hogy nem a kis fiataloknál kell érdeklődni!)
Ekkor kicsit megijedtem, de közelebb érve már minden tiszta volt.


Szóval így jelzik. Mondták sokan, hogy kis piktogramok jelölik minden étel mellett, hogy mit nem tartalmaz, vagyis hogy mit szabad és mit nem. Egyszerű és annyira jó megoldás! Az első szürke háttéren áthúzott búzakalász jelöli, hogy gluténmentes és a mellette lévő rózsaszín kockából kitagadott tejesflakon biztatja a laktózérzékenyeket is a fogyasztásra.
Első nap a két leves közül: karalábé krémleves és babgulyás közül a krémleves mellett döntöttem, búzamentes korszakom óta nem is ettem zöldség-krémlevest. Isteni finom volt.

Egy kis ejtőzés után belevetettük magunkat a pezsgőfürdő, majd a szabadtéri melegvizes élményfürdő habjaiba...

Délután lementünk a lobby bárba, hiszen minden nap 15-17 óráig Happy hours van, amikoris egy sütemény (lehet gm is) és egy kávé (lehet gm és lm is) együtt 590.-
Felosztottuk EBF-fel, én csak süteményt szerettem volna enni, ezzel szemben ő most nem kívánt édességet, viszont a reggeli 5 órai kelése miatt koffeinért kiáltott, így együtt alkottunk egy "boldog órát". 
Délután 2 féle gluténmentes süteményből lehetett választani, az egyik mézes krémes volt, a másikra már nem is emlékszem, annyira megörültem neki... ez volt a kedvenc süteményem régen.


Szerettem volna fényképet csinálni a sütikről, de az étteremben is elég nagy közönséget gyártottam magamnak a folyamatos fényképezgetéssel. Biztos gondolták, hogy na... a mai generáció, aki minden pillanatát vizuálisan facebookon jeleníti meg... de nem baj. Szerettem volna Nektek mindent elhozni! :)
Úgyhogy a pult lefényképezése híján csak elmesélem, úgy nézett ki, hogy külön kis "polcok" voltak egy forgó pultban, legfelül volt egy fajta cukormentes sütemény, a következő szinten 2 féle gluténmentes sütemény, alább pedig a többi, semmimentes sütik. Egyébként mindegyik fantasztikusan nézett ki. 
A hölgy elmondta, hogy délelőtt nagyobb a gm. sütik közül is a választék, de megnyugtattam, hogyha 10 közül választhatnék is, akkor is a mézes krémest választanám. :)
Óriási adag volt, kb. mint egy tortaszelet. Nagyon finom volt, a lekvár is, a tészta is és a krém is. Azonban egy kisebb adag elég lett volna, mert azért ez egy elég fűszeres, tömény sütemény. Sok volt kicsit, így vacsinál visszafogtam magam, pedig ahh...

Ugyanott volt a vacsora, ahol a levesbüfé is, de míg a déli étkezés csak a hely első felét vette igénybe, vacsoránál az egész terem meg volt terítve és telítve ételekkel. Van kifejezetten egy pult, amire rá is van írva, hogy glutén és laktózérzékeny vendégek számára tartalmaz finomságokat, azonban az étterem közepén többféle főétel mellett hirdeti a tábla (ahogy a leves mellett is hirdette), hogy nyugodtan fogyasztható.


Vacsoránál általában kétféle főétel és kétféle köret gluténmentes. Vadas, fűszeres halfilé, zöldséges rizs és hercegnő burgonya volt... Utóbbinál felkiáltottam, hogy "jaj, de szépek", szerintem ekkor sikerült felvennem a kapcsolatot a főszakáccsal, aki elkapván nem irányzott bókomat büszkén közölte: az ő művei. 
A vadas pedig szintén egy régi kedvenc, de ezer éve nem ettem... nem is volt kérdés, mit vacsorázok. Tanulva a délutáni esetből, a bőség zavarában is tudni kell mértéket tartani!! Kis adagot ettem (egyébként mindenki annyit vesz, amennyit kíván), nagyon jól esett. Annyira, annyira, de annyira finom volt!! Ezúton is köszönöm a szakács-bácsi munkáját, teljesen elvarázsolt!
Felül az én tányérom, alul EBF vacsorája.


És a gm. pult az aznapi süteményekkel:

Másnap reggel izgatott voltam, vajon milyen péksütemények várnak. Ekkor csak a gm. pultból mertem válogatni, mert habár a személyzet figyel rá, a vendégek nem mindig, és féltem, hogy a rengeteg nem gm. péksüteménnyel, vagy csak morzsával belekontárkodnak a szalámik vagy sajtok közé. Jobb félni, mint megijedni... na meg mit telhetetlenkedek, mikor egyébként csak nekem (!!!), - mert szerintem más gluténérzékeny nem volt ebben az időben ott, hiszen ennél a pultnál mindig csak én válogattam - többféle szalámi, kolbász, párizsi, sajt és joghurt is ki volt téve.
A gm. péksüteményekhez érve felcsillant a szemem. Ám amikor megfogtam őket, sajnos elkenődtem. A barna kenyér, fehér kenyér, zsemle és kalács, amikre készültem sajnos kő kemények voltak. Valószínűleg pont ebből adódóan, hogy gluténérzékenyek hiányában előző napokról nem fogytak el. Mivel megfogtam egy zsemlét és egy kis kalácsszeletet, nem szerettem volna visszatenni, így kivettem a tányéromra. 
Volt diós kifli is, ami viszont még meleg volt, így arra le is csaptam!

Felül a gm és lm pult teli finomságokkal, alul pedig a tányérom.

A zsemlébe és a kalácsba néha beletört a fogam, de a diós kifli nagyon finom volt. :) Utána még ettem két kis pogácsát, ezek nagyon picik, körülbelül 2-3 cm átmérőjűek voltak és nagyon finomak. :)


A reggelit követő ejtőzés után a fitness terembe vettük az irányt. Az ott tartózkodásunk idejét nem kívánom megosztani a nagyközönséggel, ugyanis fittségünket igencsak kétségbe vonná. :D De azért nagyon jó volt az is! Utána kicsit kimentünk sétálni.

Dél körül megint mentünk levesbüfézni, szintén krémleves mellett döntöttünk, ezúttal a burgonya krémleves nyert a frankfurti levessel szemben. Pedig mindkettő kitagadta a szürke négyzetről a búzakalászt, de hétfőn frankfurti leves volt itthon.
Talán még finomabb volt, mint a tegnapi, isteni volt a fűszerezés, repetára kényszerített. :)


A délutáni fürdőzés után tegnap is a lobbi felé vettük az irányt. Ezúttal mindketten kávéztunk, mert a tegnapi esetből tanulva, a vacsoránál feltálalt süteményeket nem tudtam megkóstolni... ezt nem akartam még egyszer megkockáztatni. Így EBF latte-ra tette le a voksát, míg én cappucino-t kértem rizstejjel. 


Nagyon finom volt a cappucino, habár még sosem kóstoltam rizstejet, nem érződött semmi furcsaság/szokatlan az ízén.

A tegnapi vacsora alkalmával a két gm főétel és köret: párolt zöldségek curry-s szósszal, túrós polenta, hasábkrumpli és borsos tokány volt. 
A krumpli és a tokány vonzott nagyon, így abból mertem a tányéromra később helyet hagyva a gm pulton feltálalt almás máktortának és almás rétesnek. 



Fantasztikus volt ennyi újat kóstolni és az, hogy választék volt!! Választék nekem is és kóstolhattam többféléből, tanakodhattam, mit is ennék szívesen. Nem az volt, hogy "na ezt talán megeheted", hanem finomabbnál finomabb ételek közül lehetett válogatni kedvem szerint. Álom. Nagyon finom volt tegnap este is minden. 

Ma reggel sem volt sajnos friss péksütemény, és a diós kifli meg a pogácsa is tegnapi volt szerintem, mert elég keménnyé váltak azok is. De inkább azokból ettem, mert jobb az egy napos, mint a több napos. Pláne, ha gluténmentes. :D

Fantasztikusan éreztem magam... és ami a legfontosabb, hogy biztonságban. Az első napi félelmeim, amik a lisztérzékenységből adódnak (vajon tuti gm? tuti nem lesz tőle semmi bajom? - sajnos rossz tapasztalatok), az első étkezés alkalmával elmúltak. A kis fiatal pincérek tájékozatlanságát leszámítva hihetetlenül profi a személyzet, az idősebb pincérek mindenben tudtak segíteni.
Csodás két nap volt, jó volt Veled drága EBF! :) Köszönöm Neked is! ♥
2013 nyarán voltunk legtündéribb barátnőmmel az Aréna plázában... azt, hogy melyik bevásárlóközpontban szeretnénk nézegelődni bizony az határozta meg, hogy itt lehet gluténmentes hamburgert kapni. Lehet furcsán fog hangozni, de annyira hiányzott már egy kis egészségtelen gyors kaja... :)

Ár: Többféle menüből lehet választani, a menü a szendvics mellett 2 dl üdítőt és általad választott fűszeres, vagy hasábkrumplit tartalmaz. Alapvetően drága, de összevetve a nem gm., ezáltal nem is konkurencia gyorskajáldákkal, az ára teljesen normális.
Menük:

  • Hamburger :895.-
  • Sajtburger: 995.-
  • Free burger: 1095.-
  • Vega burger: 1095.-
  • Dupla sajtburger: 1145.-
  • Queen burger: 1145.-

Csomagolás: Fogyaszthatod helyben is, de el is csomagolják Neked, ha el szeretnéd vinni. Én csomagolva kértem, mert a kis tündér barátnő is vett magának ennivalót és a kajás résznél ültünk le együtt csemegézni.
Íz: A Queen burgert kóstoltam csak - abból adódóan, hogy azóta nem jártam az Aréna plázában -, de az nagyon ízlett. Bár a zsemlén érződik, hogy gm., vagyis kicsit tömény, de a hús, a saláták, a fűszerezés, az öntet nagyon finom volt. A fűszeres krumpliról nem is beszélve. Kívülről ropogós, belül meg mint a vaj. Egyszerűen isteni. Kár, hogy nem gyakran járok Pestre.


1. kép: Így néz ki az üzlet, a Tesco és a Nordsee között van, sajnos éppen semmi nem volt a pultban, de felvették a rendelést és hamar elkészítették, amit kértem.
2. kép: Tündéri barátnővel falatozunk, alul pedig az én menüm. Nyami.

Ha Pesten jártok, térjetek be! :) (és fűszeres krumplit kérjetek a menühöz!!)
Szintén a pécsi Diétázók boltjának, szintén isteni terméke.

Ár: 275.-, (ha jól emlékszem), hát igen, ez nem olyan olcsó. De néha megengedhetjük magunknak. Ha belegondolunk, az Update még ennél is drágább. Én ezzel szoktam vigasztalni magam.
Csomagolás: Szintén annyit kérsz, amennyit szeretnél, ott helyben kisütik Neked, és frissen kapod meg, amennyiben egy órával előbb odatelefonálsz és megmondod, mit szeretnél. Viheted fagyasztva is, akkor 6 db van egy csomagban.
Íz: Egyszerűen mennyei. Imádom. Kedvencem. Bármikor meg tudnám enni, annyira finom. A tészta is nagyon jó, és amikor a közepéből kifolyik a sajtkrém. Egy élmény, amiben nagy ritkán van részünk.


Erre is csak azt tudom mondani, hogy próbáljátok ki, az egyik legfinomabb gm. pékáru, amit ettem.
Már biztos tudjátok, hogy mennyire szeretem a pécsi Diétázók boltját. Ott szoktam meglepni magam, vagy Tesóm, vagy Anyukám lep meg engem gluténmentes mignonnal.

Ár: Egy mignon 140 .-. Szerintem egyáltalán nem drága, sőt. Olcsóbb, mint egy normális mignon egy normális cukrászdában. Amikor egyszer pont ilyet vásároltam, bejött egy férfi, akinek rendes cukrászata van és mondta, hogy a nem gm. mignon náluk drágább. Örültem. :)
Csomagolás: Lehet kérni egyesével, szóval annyit viszel el, amennyit szeretnél.
Íz: Isteni. Nagyon finom a krém is, a tészta is és a máz is. A tészta picit száraz, de szerintem ezt már megszoktuk, mert a gm. termékekre általában ez jellemző. Összességében abszolút nyertes!


Ha ilyen helyen jártok, mindenképpen kóstoljátok meg. Igazi cukrászsütemény, gluténmentesen és teljesen normális áron! :)
Mikor kiderült a gluténérzékenységem, de még nem tudtunk kenyeret sütni, Anyukám vett egy ilyet...

Ár: 700-800 Ft körül volt/van. A Schär kenyérhez viszonyítva olcsó, de a minőségét nézve kegyetlen drága.
Csomagolás: 400 g-os egy csomag, nincsenek felszeletelve a kenyerek, hanem egy egész "vekni" kiskenyeret kapunk.
Íz: Rettenet. Kóstoltam már borzalmas gluténmentes előregyártott és csomagolt kajákat, de eddig talán ez volt a legrosszabb. Állagra borzasztó, kemény és száraz, fűrészpor effektus jut eszembe. Ha beleharapsz, mintha kis darákra oszlana el a szádban és nyolcszor fulladsz meg egy falat után. Nem csak az állaga kifogásolható, hanem az íze is. Nem tudtam megenni...


Ezt nem ajánlom senkinek. Nem ér meg ennyi pénzt.
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!


KÖVESS FACEBOOK-ON IS!

A blogon megjelenő tartalomra (legyen az kép, szöveg stb...) a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény vonatkozik, így azt a szerző engedélye nélkül bármely más helyen (weboldal, nyomtatott irat stb...) közzétenni TILOS!

@glutenmenteselet INSTAGRAM

Gluténmentes szórakozás! ;)

Gluténmentes szórakozás! ;)

VÁLASSZ NYELVET

Blogarchívum

  • ▼  2019 (25)
    • ▼  november (6)
      • Hogyan tudunk faragni a költségeken a gluténmentes...
      • Nem lett tőle bajom, úgyhogy gluténmentes!
      • Mely HARIBO termékek gluténmentesek?
      • Bounty és Snickers nyomokban glutént tartalmazhat!
      • Tejmentes túró
      • Hogyan tudom egy termékről eldönteni, hogy gluténm...
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (4)
    • ►  május (2)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2018 (27)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (7)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (126)
    • ►  december (21)
    • ►  november (6)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (3)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (17)
    • ►  február (12)
    • ►  január (14)
  • ►  2016 (171)
    • ►  december (24)
    • ►  november (14)
    • ►  október (23)
    • ►  szeptember (14)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (9)
    • ►  június (11)
    • ►  május (11)
    • ►  április (11)
    • ►  március (15)
    • ►  február (20)
    • ►  január (9)
  • ►  2015 (222)
    • ►  december (24)
    • ►  november (20)
    • ►  október (18)
    • ►  szeptember (15)
    • ►  augusztus (24)
    • ►  július (20)
    • ►  június (32)
    • ►  május (22)
    • ►  április (10)
    • ►  március (10)
    • ►  február (12)
    • ►  január (15)
  • ►  2014 (170)
    • ►  december (28)
    • ►  november (5)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (22)
    • ►  július (20)
    • ►  június (20)
    • ►  május (11)
    • ►  április (13)
    • ►  március (10)
    • ►  február (10)
    • ►  január (18)
  • ►  2013 (36)
    • ►  december (4)
    • ►  november (3)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (2)
  • ►  2012 (5)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)

Keresés

Címkék

advent alkotás allergén alma almás bacon barack Barbara liszt bejgli briós BROLL brownie cirokliszt corn flakes cukormentes csiga csoki csokoládé Diétázók boltja dió diós Doves Farm ebéd édess édesség egy napom élesztőmentes életem gluténmentesen eper esküvő étterem fagyi fahéj fánk fasírt Fekete bors étterem forrócsoki főétel főételek Free from liszt gesztenyés gluténérzékenységi gyors gluténérzékenységi gyorstalpaló glutenix gofri gombóc grill gyors gyros gyümölcs Hadarik Rita halloween hamburger hot dog hús húsvét ischler isler ital jégkrém kakaós kakaós csiga kalács karácsony karamella kávé keksz kelt kelt tészta kenyér képviselőfánk kezdőknek kifli kirándulás kókuszgolyó kókuszos körte krémleves krumpli kuglóf kukoricakeményítő lángos lasagne lekvár lélek leveles tészta leves linzer lisztmentes mákos málna McDonald's meggy Mester család mester süteményliszt mézes mézeskalács minifánk muffin nápolyi NoCarb nokedli nutri free nyár ősz palacsinta Pécs péksütemény perec piskóta pite pizza pizzaszósz pogácsa praktikák rántott reggeli rétes rizsdara rizsliszt RIZSLISZTBŐL ropi sajtos saláta Schär Schär mix smoothie sós sütemény sütés nélkül szendvics szénhidrátcsökkentett szilvásgombóc szilveszter születésnap tea Tegyünk együtt egymásért tejmentes termék termékek test testsúly tészta tésztasaláta tesztelés tojásmentes torta túró túrós tünet utazás vendégposzt videó zabpehely zöldség zsemle

Népszerű bejegyzések

  • Gluténmentes fonott kalács
    Ez az első olyan fonott kalácsom, ami nem csak ízre és állagra tökéletes, hanem valami eszméletlen gyönyörű is és totálisan el vagyok ájulva...
  • Gluténmentes triplacsokis brownie RIZSLISZTBŐL
    Na, ez ám a full csokis finomság... és nem azért tripla, mert van benne kakaó, meg ez meg az. Ebben konkrétan háromféle csokoládé van, ráadá...
  • Gluténmentes édes aprósütemények
    Ilyen egy tökéletes recept. Olyan finomság, amiről senki meg nem mondaná, hogy gluténmentes, az egész család (csak én vagyok gluténérzékeny...
  • Gluténmentes tökös-mákos rétes
    A mellettünk lévő kis faluban, október elején/közepén minden évben töklámpás fesztivált rendeznek. Amikor gyerekek voltunk, többször faragtu...
  • Életem gluténmentesen KÖNYV!
    Olyan izgatott vagyok! Megjelent a könyvem "Életem gluténmentesen" címmel a BOOOK Kiadó gondozásában. ♥ Annyian írtáto...

.

Rendszeres olvasók

Copyright © 2016 Gluténmentes élet. Created By OddThemes & Distributed By Free Blogger Templates