Új ruhába öltözött a blog, tavaszra kicsinosította magát. A grafikát a Tesóm rajzolta, a kislány személyében én vagyok látható. Remélem tetszik. :)
Ma este vagy holnap felkerül az első napi beszámoló.

Jobb oldalon, legfelül indítottam egy kis szavazást arra vonatkozóan, hogy milyen típusú bejegyzések érdekelnek Titeket a leginkább, mivel érdemes többet foglalkoznom. Örülnék, ha minél többen szavaznátok és akkor ennek megfelelően alakítanám a további bejegyzéseket.
Előre is köszönöm a visszajelzéseket! :)

Ez volt a leggyakoribb és a legdurvábban megmutatkozó tünetem. Sajnos még most is előjön néha, ám közel sem annyira brutális mértékben, mint mielőtt megtudtam, hogy diétáznom kell.
Mindig a gyomrom puffadt fel, volt, hogy egész nap szinte semmit sem tudtam enni, mert csak azt éreztem, hogy tele van a gyomrom levegővel. Vékony alkatom ellenére úgy éreztem magam, mint egy lufi, ami mindjárt elszáll, mert kicsit túlfújták szegénykét. A gyomromtól egészen a nyelőcsövemig éreztem, hogy telis-tele van levegővel, csomószor az volt a képzetem, hogyha beleszúrnának egy tűt a gyomromba, simán le tudnék úgy ereszteni, mint egy léggömb... (ilyenkor általában már nagyon rosszul voltam :D)
Mindig este volt nehezebb. Majdnem minden este sétálni mentünk, hol Anyával, hol Apával, vagy a Testvéremmel, mert a mozgás egyébként mintha kicsit jót tett volna. Aztán jött az éjszaka, nem tudtam aludni, nem tudtam feküdni, ülni se, sokszor éjjel meg hajnalban kint mászkáltam az udvaron - érdekes módon minden félelmemet félretettem, pedig alapvetően ki nem mennék éjszaka egyedül - és hol sírdogáltam, hol reménykedtem abban, hogy nemsokára jobban leszek. Masszíroztam a gyomrom, bízva abban, hogy valamerre megindulnak a nyomi kis buborékok, de csak nem történt semmi. Ekkor jött a szikra, Dipankrin! Amikor lufi-mód éreztem magam, bekaptam egy Dipankrint, aminek az lett a következménye, hogy az összes levegő a gyomromból a beleimbe ment át, ami iszonyatos hasgörcsökkel járt, de ezt könnyebben el tudtam viselni, mint a gyomromban. Ebben az állapotban láttam meg igazán, hogy mennyi, de mennyi levegő van egyébként a gyomromban - ami alapvetően nem nagy - az ilyen rosszullétek alkalmával. Amikor a Dipankrin hatására megindultak a kis hülyék a beleimbe, a folyamat során körülbelül 10 perc alatt lettem lapos hasú lányból 4 hónapos terhes kismama.
Testvérkémnek hála, egy ilyen pillanat meg is lett örökítve, így megmutatom Nektek. Személyiségi jogaim védelmében természetesen mindent levágtam, amiről felismerhető lennék.


A baloldali képen az akkori átlagos hasméretemet szerettem volna megmutatni. Alapvetően lapos, már akkor is gyakran felüléseztem, így izmos is volt. (Nagyon nehezen találtam magamról oldalról készült fotót, mert mindenkinek megtiltottam, hogy oldalról fényképezzen, ugyanis a profilom nem túl előnyös az orrom miatt...:D)
A jobboldali kép pedig egy rosszullétet követő Dipankrin bevétele után készült. Éppen német vendégek voltak nálunk, ők még viccből gratuláltak is a kisbabához.
Azóta szerencsére max. 1-2 hónapos terhes vagyok, az ennyire durva puffadások (lekopogom) a diéta kezdetétől számolva fél év után megszűntek.
A diagnózis felállítását megelőző egy évemben rengeteg ilyen rosszullétem volt, az éjszakákat általában a csillagos ég alatt töltöttem, nem azért, mert annyira romantikus lélek vagyok - igazából kegyetlenül félek a sötétben -, hanem azért, mert a friss levegő kicsit enyhített a rosszullétemen. Nem szívesen emlékszem vissza erre az időszakra, de úgy gondolok rá, hogy ezen is túl vagyok, ettől is erősebb lettem. Az is lehet, hogyha ennyire nem lettem volna rosszul, talán ki sem derült volna, hogy mivel mérgezem magam nap, mint nap...

Elkezdtem használni a címkés rendszert. Visszamenőleg is megcímkéztem a bejegyzéseket, hogy megkönnyítsem a visszakeresést. Jobb oldalon találjátok a kis címkéket, ami alapján tematikusan be vannak sorolva a bejegyzések. Minden elkészített ételnél kiemeltem, hogy milyen lisztből készítettem (természetesen nem mindenhez használtam lisztet, rengeteg olyan étel receptje is felkerült a blogra, amihez egyáltalán nem kell), így az egyes lisztek felhasználására is rá lehet keresni.

Kicsit későn, de még időben vettem észre, hogy Lanjahajnal játékra hívott. Gyermeki lelkem örömujjongásban tört ki - imádok játszani, és miután körbetáncolta a szobát, visszaült a testembe és együtt elolvastuk miről is van szó. Amikor ahhoz a részhez értem, hogy miért választott engem a játékra, kicsit elérzékenyültem. Mostanában amúgy is érzékenyebb vagyok, képes vagyok egy épp nyíló virág láttán is meghatódni, pedig eskü szigorúan tartom a diétát. :)

Pécsi vonatkozásomat már jól ismeritek, így az egyik Facebook-os csoportban felvetett kérdéseknek és ezáltal létrejött témának szerettem volna utánajárni. Mondtam is EBF-nek, hogy jaj, de jó, elméletileg lesz olyan hely, ahol együtt tudunk ebédelni. Egyik visszautazása alkalmával nagy boldogan hívott, hogy most látja az éttermet, ki is van írva, hogy glutén- és laktózmentes ételek is készülnek. Nagy izgalomba jöttem, így még a héten el is látogattunk a helyszínre.
Enni még nem terveztünk, de később visszatérni igen. Vagyis reménykedtünk benne.
Az után érdeklődtem, hogy a gluténmentes ételek elkülönítve készülnek-e, vagyis keresztszennyeződés veszélye nem állhat-e fenn. Kiderült, hogy nincs külön konyhájuk, ahol a gluténmentes ételeket készítik. Habár elkülönítve csinálják, a konyha nem steril. Mikor rákérdeztem, hogy az pontosan mit takar, hogy nem steril a konyha, a lány - aki egyébként kedves volt és készséges - azt mondta, hogy hát, próbálkozunk...
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem a próbálkozás nem elég. Én lisztérzékeny vagyok, akinek sajnos minden kis mini szutyi számít és mindentől rosszul vagyok, úgyhogy a próbálkozással sajnos nem vagyok kisegítve.
Szomorúan és csalódottan távoztam és csak az járt a fejemben, hogy próbálkozás címszó alatt hogyan hirdethetik úgy magukat, hogy gluténmentes ételeket készítenek?

Még decemberben kaptam ajándékba, de csak most bontottam fel. A dm-ben lehet kapni, én még sosem vettem, így nem is kóstoltam. De most itt volt az idő.

Ár: Azt hiszem 800.-, de ebben  nem vagyok biztos, valahogy e körül mozog. Szerintem kegyetlen drága, főleg, ha belegondolunk, hogy mindössze 16 kis keksz van benne. De hát gluténmentes, nem ér csodálkozni.
Csomagolás: 125 grammos a kis doboz tartalma, 16 darab keksz rejlik benne, tény, hogy szépen, ízlésesen, kis műanyag tartóban el vannak rendezve, de inkább lenne ömlesztve féláron.
Íz: Nagyon finom. Fincsi a keksz is, benne a kis csokidarabok és azt hiszem kis mandula darabkák is vannak benne. Ízre olyasmi, mint a régi világban a Győri Édes csokidarabos keksze. (bocsánat, elvből át kellett húznom)

Nehéz így az élet, de most már megszoktuk,
Ezt a dolgot bizony nem mi választottuk.
Könnyebb is lehetne, de nem figyelnek oda,
Ha valaki megérti, már az is nagy csoda.

Lisztérzékeny vagyok, mondom háromszázszor,
Érkeznek is a kérdések, mint a nyári zápor.
És akkor mit ehetsz? Jaj te kis szegény.
Ilyenkor jön az általam már rég megírt regény...

Kezdem a mondókámat, már kívülről szavalom,
A hallgató elméjét sokszor megzavarom.
Nem érti a lelkem, mit árt egy kis adag?
Ilyenkor az agyam már duplájára dagad.

Az a morzsa nekem olyan, mint a méreg,
Így mondom barátom, hátha ezt megérted.
Kicsi, vagy nagy adag, oly mindegy számomra,
Egy aprócska ropi is kiküld a zátonyra.

De nem csak a kenyér ám az ellenségem,
Minimálisra csökkent így az eleségem.
Sonka, joghurt, csoki, mind veszélyforrás lehet,
Egy lisztérzékeny ember csak gluténmentest ehet.

Azt meg hol kapni? Ez ám a nagy kérdés!
Ráférne a vendéglátókra egy kis továbbképzés.
Egy lisztmentes süti még nem lesz gluténmentes,
Ezt nem tudja más sajnos, csak a sok bennfentes.

Figyelj oda kérlek, hogy hogy eszel mellettem,
A kenyeret direkt a másik oldaladra tettem.
A gluténmentes menüt csak tiszta tányérra tedd,
És az én ebédem elkülönítését se feledd.

Ne kínálj meg keksszel, mert csak megfájdul a szívem,
És ne haragudj meg, ha azt mondom, nem kérem.
Ne bánts meg vele, hogy ez csak kényeskedés,
Hiszen az okoskodás most hidd el, édeskevés.

Így is nehéz nekem, ne tedd nehezebbé kérlek,
Ha megyek valahova, sokszor örülök, ha élek.
Megtömöm a táskám, hogy tudjak mit enni,
Mert nem tudok a kisboltban egy zacskó kekszet venni.

Jól esik, ha gondolsz rám és gluténmentest veszel,
A szememben egy tisztalelkű, kedves ember leszel.
Nyolcvan forint egy gluténmentes kukó a Sparban,
És én ettől már úszom a boldogságban.

Hogyha már kapiskálod, mi a helyzet velem,
Akkor örülök, mert itt van a győzelem!
Most, hogy ilyen jól elbeszélgettünk,
Azt hiszem barátom, nagyon jóba lettünk.

Írta: Dóri - www.glutenmenteselet.blogspot.com

Megosztás esetén kérnem a forrás címét feltüntetni!