Sokat tanakodtam azon, hogy leírjam-e egyáltalán mik zajlanak most bennem. Ezzel most valószínűleg senkinek nem fogok segíteni, magamnak remélem egy picit.

Nagyon nehezen viselem ezt a helyzetet az utóbbi időben. Eleinte még talán érdekesnek is tűnt, próbáltam a lehető legjobban hozzáállni, de egyre nehezebben megy...remélem ez csak egy átmeneti időszak. Egyre fájóbb nézni a körülöttem levőket, amint zsemlét esznek. Vagy finom, friss kenyeret. Vagy amikor bekapcsolom a tévét, és Kinder tejszeletet reklámoznak. Vagy amikor csak simán elsétálok az édességek meg a temérdek ínycsiklandozó illatot árasztó péksütemény mellett a boltban. Vagy amikor elmegyünk a többiekkel valahova, ők ott rendelnek maguknak valamit, én meg viszek magammal egy banánt. Vagy amikor nem értenek meg. Kényesnek titulálnak azért, mert nem eszem meg valamit, ami nyomokban glutént tartalmazhat. Mi bajod lehet tőle?- kérdezik értetlen szemekkel. Már nem akarom többet elmagyarázni.
Vagy amikor az egyik ismerős tortát süt, és mivel "tönkölybúzalisztből csináltam, az nem olyan durva, megkóstolhatom nyugodtan". És ha én így sem kérek, akkor "túlreagálom ezt az egész lisztérzékenység dolgot, és ennyire nem kéne komolyan venni. De hát én tudom"...igen én valóban tudom, úgyhogy majd el is döntöm.
Nem bírom már elviselni, hogy olyanok osztják észt, akik nem értenek hozzá, fogalmuk sincs erről az egész betegségről, mondván egy kicsit miért ne lehetne enni? Ez az értetlen oldal.
A másik oldal a sajnálkozó. Állandóan erről kell beszélni, állandóan sajnálni kell engem, mert "jaj, bezzeg szegény Dórika nem eheti. Jaj, Dórikám mi lesz veled? Így is milyen sovány vagy. Látod, ezt sem eheted. Jaj, te szegény, pedig ez milyen finom." Legszívesebben mindenkinek az arcába vágnám, hogy le lehet szállni rólam, és arról, hogy lisztérzékeny vagyok. A sajnálattal előrébb nem jutok, a hozzá nem értő kommentárokkal meg csak felidegesítenek.
Van, aki viccnek fogja fel az egészet. Hostessként dolgoztam a nyáron egy bevásárlóközpontban, amikor jött az egyik ismerősöm, éppen a frissen kisült meggyes rácsos levelestésztáját majszolgatta. "Úú, de finom, jaj, de isteni, háhá Te nem ehetsz ilyet." És kerek perec (perec :( ), az arcomba nevetett. Csak néztem, bambán, erre nem is tudtam hirtelen mit mondani. Aztán rájöttem, hogy ezek az emberek nem értik, hogy ez az életmód mivel jár. Ez nem olyan, hogy most kihagyom a sok finomságot, mert elrontottam a gyomrom, vagy mert fogyókúrázni szeretnék. Mit meg nem adnék egy zsemléért. Az ilyen emberek nem értik, hogy mekkora fájdalmat okoznak ezzel. Legalábbis nekem akkor és ott iszonyatos nagy fájdalom volt az a gúnyos nevetés, hogy "Te nem ehetsz ilyet". Valóban nem. Már sohasem ehetek olyat.
Múltkor barátnőimmel sétálgattam egy boltban, amikor egy kekszről érdeklődtek, hogy kóstoltam-e. Mondtam, hogy nem. És már nem is fogom. Ez ebben a legrosszabb, hogyha mindent megteszek, már akkor sem lábalhatok ki ebből. Egész életemen át végigkísér.
Tudom, hogy egyre több minden készül nekünk, és folyamatosan gyarapodnak a lehetőségek, illetve az ételek, amik gluténmentesek, de egyelőre most nem látok kiutat.
Bocsássatok meg nekem, amiért most ilyen negatív gondolatokat osztottam meg Veletek, magam sem tudom, hogy miért érzek így az utóbbi időben, mi váltotta ezt ki. Bárcsak tudnám. Valamiért most nem tudok optimistán hozzáállni az egészhez, de majd csak jön valami, ami segít ebben.

Azt még mindenképpen hozzátenném, hogy mindezek ellenére soha, egy másodpercre sem fordult meg a fejemben, hogy egyek valami tilosat. Még csak olyat sem, ami nyomokban tartalmazhat glutént. Mert akármilyen kósza gondolatok is hálózzák be most az agyamat, mégis csak a saját egészségemről van szó. Minden lisztes dolog elől szó szerint menekülök.
És ha lenne köztetek is egy ilyen kis elszomorodott, nekikeseredett lisztérzékeny, fel a fejjel, előbb-utóbb csak ellepnek minket is a pozitív gondolatok. Már nagyon várom őket.

Boldog új évet kívánok Mindenkinek! 

Az idő egyre csak halad, reméljük a mi helyzetünk is egyre jobb lesz, bár valljuk be, hogy a régi időkhöz képest elég pompás és könnyű hétköznapjaink vannak. De hátha 2013 valami nagyon nagy előrelépést tartogat. :)

Egy jó és egy rossz hírrel érkeztem ma. A blog kérdéskörért csak az egyik érinti, és az sajnos a rossz hír. Ámbár, hogy ne csak a vészmadár szerepét testesítsem meg, beszámolok Nektek arról is, hogy sikeresen befejeztem ezt a vizsgaidőszakot is, előszámításaim szerint 9 db ötössel és 2 db négyessel.
Bár már úgy vagyok, hogy inkább ez lenne rosszabb és az egészségem jobb, de hát azon sajnos magam egyelőre nem tudok változtatni.

Történt ugyanis még karácsony előtti héten, hogy megint elkezdődtek a rosszullétek. Folyamatosan (esténként erősebben) fel voltam puffadva, főként a gyomrom, de a beleim se voltak restek. Fájt, nyomott, húzódott minden. Éppen ezért gondoltuk, hogy biztos valami hiba esett a diétába, gyorsan végiggondoltunk mindent, mi lehetett a ludas, de nem találtunk semmit, amit vádolhatnánk. Teltek-múltak a napok, de az állapotom csak nem akart javulni. Újra tanakodni kezdtünk, és ekkor jött az ötlet, hogy talán a mézeskalács. Hiszen az körülbelül akkor készült, amióta ismételten rosszul vagyok. Szegény mézeskalács ki is lett űzve a mindennapokból és azóta is a szekrény tetején tűri a letöltendőjét.
Amióta nem ettem a mézeskalácsból, valami csoda folytán jobban lettem. Pedig Anyával végiggondoltuk, hogy semmi olyat nem tettünk a süteménybe, amibe lehetett volna glutén, és még olyat sem, ami érintkezhetett volna vele. Úgyhogy valódi probléma nem lehetett, de ráfogtunk mindent szegény ártatlan süteményre és örültünk a jobb napoknak. Később kiderült, hogy ez a pár napos "újra jól vagyok" időszak, csak karácsonyi ajándék volt. :( Igen, valóban nagyon szép, de ha igazi ajándék, akkor bizony tovább tartott volna.
Tudniillik, karácsony utáni napokban megint sokszor voltam rosszul. Puffadt a gyomrom, görcsölt a hasam és az a pont - ami nekem ilyenkor mindig fáj (köldököm mellett jobb oldalon, azt mondják, hogy tipikus pont, amit a tejcukorérzékenyek fájlalnak) - is egyre többször sajgott.
Újabb bűnbakkeresés - ezúttal hiába. Beláttuk, hogy a mézeskalács is csak egy igaztalanul megvádolt ártatlan volt, csak a véletlen folytán esett egybe az az időszak, amikor jobban voltam, azzal az időszakkal, amikor nem ettem belőle.
Úgyhogy most itt ülök, a reggeli gluténmentes pirítós kenyerem mellett és iszonyatosan tanácstalan vagyok.
Július eleje óta tartom a diétát, méghozzá igen szigorúan. Szeptember felé kezdtem jobban lenni (mondta is a doki, hogy ne várjak azonnali csodát, helyre kell rázódnia a szervezetemnek, és kiűznie minden csúnyaságot magából) és december elejéig minden a legnagyobb rendben volt. Olyan boldog voltam, hogy az én szervezetem ilyen klassz, hogy 2 hónap alatt túllendült ezen az egészen, és újra "egészségesen" minden visszatért a régi kerékvágásba, azt kivéve, hogy az új kerékvágás gluténmentes. Tudom, hogy a regenerálódási időszak függ attól is, hogy mennyire időben fedezik fel a problémát és kezdi el az illető a diétát, csak azt nem értem, hogyha netán még nem regenerálódott volna minden, akkor mi volt ez a 3 hónapos problémamentes időszak...
Mindent megfigyelek, elolvasok és nagyon óvatos vagyok. Anya szokott nekem főzni, ő meg még nálam is óvatosabb. Mi lehet a probléma? Kérlek, aki tud, esetleg volt hasonló tapasztalata, segítsen! Nagyon hálás lennék, mert már legszívesebben páros lábbal rúgnám ki az életemből ezt a folyamatos puffadást.

Remélem Ti jól vagytok, és a lehető legjobban, minden panasztól mentesen telik ez a 2013-mas év. :)
Legyetek jók és legyetek jól! :)

Dóri

Ja, és persze utólagosan és kicsit megkésve majd jön a bejgli recept is, amit már harmadjára vagy negyedjére sütünk újra, mert egyszerűen imáááááádom! :) (őt is próbáltuk okolni, de ő is minden vizsgálaton átesett, és a lehető összes körülményt illetően tisztának bizonyult...)