Gluténmentes élet
Üzemeltető: Blogger.
Nem is tudom, hol kezdjem. Ott, hogy egy őrületesen egyszerű receptről van szó? Ott, hogy nálam ez egy maradékból született és ebből adódóan körülbelül 2 perc alatt el is készült? Vagy ott, hogy eszméletlenül finom, frissítő édesség lett belőle.
Igazából mindegy is, milyen sorrendben sorolom az előnyöket, a lényeg, hogy pofátlanul egyszerű és észveszejtően finom. 
Nincsenek pontos mennyiségek, ízlés szerint, kóstolás alapján zajlik az egész, elrontani nem lehet. :) 

Hozzávalók - ez most nagyon hasznos lista lesz, ugyanis egyedül a túró és a porcukor mennyiségét tudom megadni pontosan :D
  • maradék krém az Anyák napi képviselőfánkokból
  • 250 g túró (a krémes változat)
  • 1 tk. citromlé
  • ha van biocitromotok, akkor én lehet, hogy annak a héjából is reszelnék bele egy picikét
  • eper - amennyit szeretnétek, én szerintem 200 g körül használtam
  • 1 csapott ek. porcukor
Maradt kb. egy bögrényi az Anyák napi képviselőfánkok krémjéből és mivel annyira finom lett, eszembe se jutott, hogy kidobjam, sőt, tovább is gondoltam a dolgot.
Ahhoz a kb. bögrényi krémhez hozzákevertem a 250 g krémes állagú túrót és egy kis citromlevet. Az epreket alaposan megmostam, felkockáztam és megszórtam a porcukorral. 
Két nagy kehelyben rétegeztem a finomságot, alulra tettem egy kis epret, rá túrókrémet, ismét eper, ismét túrókrém.. és így haladtam felfelé.
Többször fogok ilyet készíteni... imádtuk! :)





Imádom a túrógombócot - pedig teljesen más jellegű, mint a szilvásgombóc, ami szintén nagy kedvencem. Az a tök jó benne, hogy a gombócokat nem is kell főzni, így nem kell tartani tőle, hogy "jaj, mi van, ha szétfő?".
Egy sűrű tejbegríz az alapja, túró és gyakorlatilag készen is vagyunk. 

Hozzávalók
  • 0,5 l laktózmentes tej
  • 6 ek. rizsdara
  • csipet só
  • cukor ízlés szerint
  • 250 g túró
  • olaj
  • gluténmentes zsemlemorzsa
A tejből és rizsdarából a cukor és a só kíséretében főzünk egy sűrű tejbedarát - jóóóó sűrűt. Még melegen hozzáadjuk a túrót és alaposan elkeverjük. Vizes kézzel gombócokat formázunk a masszából, majd kis olajon megpirított zsemlemorzsába forgatjuk őket. 
Tejföllel és porcukorral kajakirály! Imádjuk :) 




Nagyon régen sütöttem utoljára túrós batyut, pedig ez volt az a finomság, ami még az első próbálkozások között is valami csoda folytán jól sikerült. :)
Most is elképesztő finom lett, és frissen olyan könnyű a tésztája, mint valami álom - utána is nagyon finom, de a friss kelt tésztánál kevés jobb dolog van a világon.

Hozzávalók
  • 250 g Nutri Free Mix per Pane (de szerintem bármilyen gluténmentes kenyérliszt jó)
  • 1 ek. útifűmaghéj
  • 4 g porélesztő
  • 30 g cukor
  • 1,6 dl meleg tej
  • 1 tojás
  • 1-2 ek. olaj
+ 1 tojás sárgája + 1 ek. tej
A száraz összetevőket elkeverjük, majd ráöntjük a meleg tejet, hozzáütjük a tojást és robotgép dagasztófejével elkezdjük összedolgozni. Mehet hozzá az olaj, simára dolgozzuk, majd letakarva 45 percig kelesztjük.

Töltelék
  • 120 g túró
  • 1 ek. porcukor
  • 1 tojás
  • 1,5 ek. rizsdara
  • (+ attól függően, hogy mennyire rögös, vagy inkább szaftos túrónk van, ha száraznak bizonyul  a töltelék, akkor egy kis tejfölt tehetünk bele.)
  • (+ ízlés szerint mazsola)
A töltelék hozzávalóit alaposan kikeverjük és ez készen is van. :)
Ha megkelt a tésztánk, akkor rizsliszttel szórt szilikonlapon kinyújtjuk, majd 6 négyzetre vágjuk és a négyzetek közepében elosztjuk a túrós tölteléket.
Megformázzuk a batyukat és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük őket úgy, hogy egy kis helyet hagyjunk nekik, mert nőni fognak. :) A tetejüket megkenjük tejjel elkevert tojás sárgájával, majd 175 fokos sütőben pirulásig (kb. 25 perc) sütjük őket.
Isteni finom lesz a végeredmény! :)



A túrófánk régóta nagy kedvencünk, szerintem ez a legeslegfinomabb fánk, ami létezik. :) Ennyire könnyű, légies finomságot nehéz elképzelni, és az a jó benne, hogy hiába olajban sül, cseppet sem szívja meg magát, egyáltalán nincs az az olajos érzése az embernek, ami általánosságban egy fánk esetében megjelenik.
Isteni, ha nem próbáltátok még, mindenképpen készítsétek el, ha próbáltátok, akkor is, mert nagyon finom! :)

Hozzávalók:
  • 2 tojás
  • 50 g cukor
  • 1 csipet só
  • 180 g tejföl
  •  250 g túró
  • 240 g rizsliszt
  • 10 g sütőpor
  • olaj a sütéshez
A tojásokat felverjük a cukorral és a sóval, majd hozzáadjuk a  a tejfölt és a túrót, és ezekkel is alaposan eldolgozzuk. A liszthez hozzáadjuk a sütőport, ez is mehet az előbbi masszába, homogén állagúra dolgozzuk és gyakorlatilag a tésztával készen is vagyunk.
Olajat hevítünk - de vigyázunk, nehogy túl forró legyen, mert akkor a külseje nagyon hamar megpirul, de belül nem tud átsülni.  Vizes kézzel gombócokat formázunk a tésztából és az olajban kisütjük őket. Ha elegendő olaj van az edényünkben, akkor ezek az intelligens fánkok maguktól átfordulnak, ha megsül az egyik felük. ;)
 
Az eredmény: isteni könnyű, pihe-puha fánkok.♥



Ha a nagy karácsonyi készülődés közben olyan finomságra vágytok, amivel nagyon kevés meló van, akkor ez tökéletes választás! :)
Már javában készülünk az ünnepre, ám aranyvasárnapra mégis ezt az egyszerű sütit választottuk. Mivel a bejgli, a zserbó, mézeskalács és a többi hagyományos karácsonyi süti ideje igazán csak jövő héten jön el, ma a lusta asszony sütije volt a desszertünk, hiszen nevéhez híven hihetetlen egyszerűen készül el és nagyon finom. :)

Hozzávalók
  • 125 g rizsliszt
  • 125 g gluténmentes süteményliszt (mi most Schär mix C-t használtunk)
  • 180 g cukor
  • 1 cs. gluténmentes sütőpor
  • 500 g túró
  • 1 biocitrom reszelt héja
  • 10 g mazsola
  • 3 tojás
  • 50 g olvasztott vaj vagy margarin
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 4 dl tej
A liszteket elkeverjük a cukorral és a sütőporral, majd a felét alaposan kivajazott tepsibe egyengetjük. Rárakjuk a túró, citromhéj és (előre beáztatott) mazsola keverékét, egyenletesen eloszlatjuk, majd a liszt másik felével beborítjuk. Végül a 3 tojást felverjük, elkeverjük benne a vaníliás cukrot, a felolvasztott vajat, 4 dl tejet és az egészet a tetejére öntjük - ha valahol nem fedi a lisztet, ott egy picit elegyengetjük. 
175 fokos sütőben 45 percig sütjük.
Hihetetlenül egyszerű és hihetetlenül finom. :)


Imádom a túrós finomságokat, pláne ha az a túrós finomság gofri és percek alatt elkészül. :) Tegnap akadtam ERRE a receptre, így nem is húztam az időt sokáig, ma már ez volt a reggeli. Természetesen gluténmentesítettem az eredeti receptet, és egy picit változtattam is rajta - és mivel egyedül voltam itthon, így lefeleztem az adagot, ebből 2 nagy "virág" gofri lett. Én eggyel is jól laktam, pedig nem vagyok madárétkű. :D Laktató finomság.

Hozzávalók
  • 1 tojás
  • 1 ek. cukor
  • 120 g laktózmentes túró
  • 3 ek. rizsliszt
  • 0,5 tk. sütőpor
  • 0,5 dl tej
  • + olaj
A tojást kézi habverő segítségével felvertem a cukorral, majd hozzákevertem a túrót. A rizslisztet elkevertem a sütőporral, majd ezt is hozzáadtam, végül pedig a tejet is, és simára dolgoztam az egészet - már amennyire egy rögös túrós valamit simára lehet dolgozni. :)
Vékonyan megkentem olajjal a gofrisütő lapjait, majd két adagban sütöttem ki ezt a mennyiséget.
Egy kis erdei gyümölcsös öntetet csináltam hozzá (erdei gyümi mixhez adtam egy kis édesítőt, alátettem egy minimális vizet, majd felforraltam - utána pedig egy kis útifűmaghéjjal sűrűsítettem be.)
Percek alatt elkészült és nagyon finom lett! :)



Bálint apukájának szeptember elsején volt a születésnapja és én készítettem el a születésnapi tortáját. :) Valami túrós-gyümölcsös finomságot képzeltek el, a többi az én fantáziámra volt bízva. Már régóta szerettem volna valamilyen erdei gyümölcsös-túrós finomságot készíteni, így éppen itt volt az alkalom.
Ez a torta egy mini mása az eredetinek, ugyanis előtte két nappal kipróbáltam a kicsi tortaformámban, hogy mégis hogyan néz ki a valóságban az, amit megálmodtam. Jól festett. :)

A pici formához mindössze egy két tojásos kakaós piskótát készítettem.
Hozzávalók
  • 2 tojás
  • 2 ek. cukor
  • 2 ek. rizsliszt
  • 1 ek. kakaópor
  • 1 csapott tk. sütőpor
  • pici víz
A tojásfehérjét felvertem, majd a sárgáját is felvertem a cukorral, és hozzáadagoltam a kakaóval, sütőporral kikevert lisztet. (Ha nagyon sűrű, akkor egy kevés vizet adjunk hozzá.) A kettőt óvatosan összeforgattam, és a kivajazott, kilisztezett tortaformámban 175 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütöttem.
A krémből két réteget szerettem volna, egy gyümölcsöset és egy sima túrósat.
Hozzávalók
  • 250 g túró
  • 50 g porcukor
  • 10 g zselatin
  • kevés víz
  • 2 dl tejszín
  • 1 marék bogyós gyümölcs
A túrót kikevertem a porcukorral, majd kevés vízben feloldottam a zselatint, hozzáadtam a túróhoz és azzal is alaposan eldolgoztam. A tejszínt felvertem, majd hozzáforgattam a túróhoz. A túrós krémet kettéválasztottam és az egyik részéhez hozzáadtam az összeturmixolt erdei gyümölcsöt. 
Mikor kihűlt a piskóta, visszatettem köré a tortagyűrűt, és először a gyümölcsös, majd a sima túrós krémet rétegeztem rá. 
Hűtőbe tettem kb. két órára, hogy szépen összeálljon és a tetejét gyümölcsökkel díszítettem. Akkor érdemes kiszedni a formából, mikor fogyasztani szeretnénk. :)
Nagyon finom könnyű, frissítő sütemény.


Amióta Anya megcsinálta életünk első gluténmentes piskótatekercsét, nincs megállás. Ez most annyira, de annyira észveszejtően finom lett, hogy még a nyári melegben (legalább) egyszer muszáj elkészítenetek! :)
Annyira könnyű, puha lett az egész süti, és a piskóta is egyszerűen irigylésre méltó. Minden nagyképűséget félretéve állíthatom, hogy erre az elképesztően könnyű és puha piskótára akkor is büszke lennék, ha cukrász lennék. :D
Hozzávalók
  • 5 tojás
  • 2 ek. rizsliszt
  • 3 ek. gluténmentes süteményliszt
  • 3 ek. cukor, vagy ennek megfelelő mennyiségű édesítő
  • 0,5 csomag gluténmentes sütőpor
  • igény szerint kevés víz
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét felverjük, majd mikor már keményedik, akkor hozzáadunk 1 ek. cukrot és azzal verjük tovább. A tojások sárgáját kikeverjük a maradék cukorral, majd kanalanként hozzáadagoljuk a sütőporral elkevert liszteket. Ha túl sűrűnek találjuk, pici víz mehet bele (tojások méretétől változhat).
A felvert tojásfehérjét óvatosan beleforgatjuk a lisztes masszába, majd egy sütőpapírral bélelt tepsin eloszlatjuk a tésztát.
175 fokos sütőben kb. 20 percig sütjük, majd mikor kivesszük a sütőből, leszedjük a sütőpapírról és egy újabb (picit bevizezett) sütőpapír segítségével még akkor, melegen feltekerjük. 

Töltelék
  • 1 dl habtejszín
  • 2-3 ek. porcukor
  • 250 g túró
  • kevés vanília aroma
  • 3 őszibarack
A habtejszínt felverjük, majd hozzáadjuk a túrót, a porcukrot, a vanília aromát és robotgéppel összedolgozzuk. A barackokat megmossuk, kimagozzuk és apró kockákra vágjuk. Belekeverjük a habos, túrós masszába és kész is. :)

Ha kihűlt a piskóta, beletöltjük, majd feltekerjük. A piskótatekercs rétegei azért nem olyan szabályosak, és nem olyan szépek, mert bizony túlnyomtam a tölteléket. :D Előtte megkérdeztem a többieket, hogy mit szeretnének, ha jó sok túrós, gyümölcsös töltelék lenne benne, ha vagy szépen látszódnának a piskótatekercs rétegei? És egyértelműen az volt a válasz, hogy jó sok töltelék legyen benne, úgyhogy erre hajtottunk. De amúgy szerintem így is elképesztő jól néz ki, és hát az íze... az valami mennyei. :)



Nagyon régóta szerettem volna már kipróbálni a NoCarb rost sütőmixet. Valljuk be, a gluténmentes lisztkeverékek többsége nem szűkölködik szénhidrátban, ez pedig nekünk nem valami jó.
Elképesztő jó ötletnek tartom ezt a rostmixet, hiszen gyakorlatilag szinte szénhidrátmentes finomságokat tudunk varázsolni belőle.
Elsőként én egy gyümölcsös-túrós batyuval próbálkoztam, de képzeljétek el, hogy 100 g, ismétlem: 100 g rostmixből annyi tésztám lett, hogy végül mást is sütöttem belőle. :D (Annak a receptjét is majd hozom, bár a tészta ugye ugyanez.:))

Hozzávalók
  • 100 g NoCarb rostmix
  • 2 g porélesztő
  • fahéj ízlés szerint (nagyon finom alapízt ad neki, de ha nem szeretitek, elhagyható :) )
  • vanília aroma (ugyanaz az eset, mint a fahéjnál)
  • 20 g cukornak megfelelő mennyiségű édesítő (kinek, milyen van)
  • 2 tojás
  • 1,75 dl tej
  • 2 ek. olvasztott vaj (tejmentes diétában kókuszolaj)
A rostmixet elkevertem a porélesztővel, fahéjjal, vaníliával, édesítővel, majd ráöntöttem a meleg tejet, beleütöttem a tojásokat és robotgép dagasztófejével összedolgoztam. Hozzáadtam az olvasztott vajat, beledolgoztam, majd letakartam és 40 percet pihentettem.
A töltelék az elég random módon készült, mivel én csak a tészta felét használtam a túrós batyuhoz, kb 4 batyuhoz elegendő túrót használtam, egy pici tejföllel lazítottam rajta, belereszeltem egy fél biocitrom héját, tettem bele egy kis édesítőt és egy kis fagyasztott erdei gyümölcs mixet.
A tésztát kinyújtottam, négyzet alakokat vágtam belőle, majd elosztottam benne a túrós tölteléket és összecsippentettem az ellentétes sarkokat.
175 fokos sütőben kb. 20 percig sütöttem, elképesztő finom lett! Nagyon puha és egyszerűen tökéletes :)



sign photo sign_zpsd9768155.png
Az interneten böngészve akadtam erre a receptre, és rögtön el is mentettem a kedvencek közé. Túró + gyümölcs = legjobb.
Alapvetően már a kép gyönyörű volt, olyankor sokkal nagyobb kedvvel áll neki az ember egy sütinek - én biztosan. :) 
Nem volt nehéz gluténmentesíteni a receptet, a minimális lisztet rizslisztre és a kevés búzadarát rizsdarára cseréltem.

Hozzávalók
  • 250 g túró
  • 175 g tejföl
  • 2 tojás
  • 1 ek.rizsliszt
  • 2 ek. rizsdara
  • 1 kk. sütőpor
  • 3 ek. cukor, vagy annak megfelelő mennyiségű édesítő
  • vanília aroma
  • egy biocitrom reszelt héja
  • 2 marék málna (az a hatalmas adag, amit leszedtem :D )
A tojásokat kettéválasztottam, a fehérjét habbá vertem, majd a sárgáját kikevertem a cukorral, a tejföllel, vaníliaaromával, citromhéjjal, túróval,  hozzáadtam az egymással elkevert rizslisztet, rizsdarát és sütőport, majd robotgéppel összedolgoztam. Óvatosan beleforgattam a felvert tojásfehérjét.
Vajjal kikent, rizsliszttel kiszórt tortaformába öntöttem a tésztát, majd belepotyogtattam a málnaszemeket. (Szinte bármilyen gyümölccsel jó.)
175 fokos sütőben nekem kb. 25 perc alatt szépen megsült.

Isteni, habkönnyű, frissítő finomság a végeredmény. ♥



sign photo sign_zpsd9768155.png
Mivel a BROLL gluténmentes kenyérlisztje és a belőle készült lángosok nagy sikert arattak nálunk, alig vártam, hogy kipróbáljam  a termékcsalád süteménylisztjét is. :) Ilyen melegben pedig valami nagyon egyszerű, de frissítő finomságra vágytunk, amit egy rövid időn belül túrós süti (túró= legjobb) személyében köszöntöttünk. Mindenképpen szerettem volna rá valami még frissítőbb öntetet is, és mivel már rengeteg málnánk van, nem is volt kérdés, hogy mivel dobjuk fel a süteményt.
Lássuk a hozzávalókat :)

Hozzávalók
  • 250 g BROLL gluténmentes süteményliszt
  • 200 g túró
  • 3 tojás
  • 85 g porcukor (tudjátok, nekem a kevésbé édes a tökéletes, egy  "normál ízlésű" embernek kb. 150 g porcukor is elkél... lásd: a család többi tagja)
  • 10 g gluténmentes sütőpor
  • biocitrom reszelt héja
  • vanília aroma
  • 1 dl tej
Nagyon egyszerű a dolgunk: a tojásokat felverjük a cukorral, hozzáadjuk a túrót, a vaníliaaromát, a reszelt citromhéjat, majd mehet bele a sütőporral elkevert liszt és a tej is. Robotgéppel pillanatok alatt szépen eldolgozzuk, majd margarinnal kikent, rizsliszttel kiszórt (egyszerűbb megoldás: sütőpapírral bélelt) tortaformába tesszük és 175 fokos sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütjük.
Amíg sül, elkészítjük a málnaöntetet.

Hozzávalók
  • 300 g málna
  • 1 ek. porcukor
  • 1 dl víz
  • 1 csapott tk. útifűmaghéj
 A málnát beletesszük egy kisebb lábosba, ráöntjük a vizet, hozzáadjuk a cukrot, elkeverjük, és hagyjuk felforrni. Mikor felforrt, levesszük a tűzről, alaposan átkeverjük, majd hozzáadjuk az útifűmaghéjat, ezzel picit sűrítjük a szószt.

Megvárjuk míg a sütemény és az öntet is kihűlt, majd az isteni málnás szószt az elképesztően könnyű süteményre öntjük és szabad utat kapunk az ízek tengerére. :)




sign photo sign_zpsd9768155.png
Volt még egy kevés túróm, és engem valamiért a túró extrán lázba hoz, de ezt már szerintem tudjátok... imádom a túrós finomságokat. :) Igazából abból dolgoztam, ami itthon volt - éppenséggel nem sok mindenből tudtam gazdálkodni -  de így is egy elképesztő finom desszert sikeredett belőle. :)

Hozzávalók:
  • 1 tojás
  • 2 ek. cukor
  • 1 cs. gluténmentes vaníliapuding
  • 200 g túró
  • 0,5 dl tej
A tojást kikevertem a cukorral, majd a vaníliapudinggal. Hozzáadtam a tejet, majd a túrót, alaposan elkevertem és a masszát elosztottam 8 szilikon muffinformában.
175 fokos sütőben 25-30 perc alatt megsütöttem, majd olvasztott csokival és eperrel tálaltam.
Fincsi :)







sign photo sign_zpsd9768155.png
Imádom a túrós dolgokat, gyakorlatilag teljesen mindegy, milyen formában tűnik fel a túró egy receptben. A túrós pogácsa esetében például aligha érezhető ki a túró íze, viszont annyira fantasztikus állagot ad a poginak, hogy elképesztően jó. Amiben van túró, az már rossz nem lehet. :)
Tegnap este feltűnt, hogy van egy csomag túró a hűtőben - és még senki nem csapott le rá, hát gyorsan megtettem én. Utólag kiderült, hogy Anya a múlt héten elkészített túrós tejpitét szerette volna megsütni, mert annyira ízlett neki, hogy újabb adagra vágyott - bocsi Anya! Amúgy neki is nagyon ízlett a pogácsa, úgyhogy azért annyira nem is bánta a dolgot. :)
További előnye amellett, hogy nagyon finom, 4 összetevő kell bele, valamint gyorsan el is készül. Ennél több nem is kell. :)

Hozzávalók
  • 250 g túró
  • 250 g rizsliszt
  • 250 g vaj/margarin
  • 1-2 tk. só
A hozzávalókat szépen összegyúrjuk - attól függően, hogy krémesebb, vagy "rögösebb" túrónk van-e, változhat a tészta állaga, menet közben nyugodtan tehetünk még hozzá akár rizslisztet, akár zsiradékot, kis tejfölt, ha morzsálódós lenne -, majd rizsliszttel szórt nyújtólapon olyan vastagra nyújtjuk, amennyire vastagra szeretnénk a pogácsát - ez nem fog nőni, mivel ugye sütőport nem tettünk bele. 
Kiszaggatjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, a tetejét én megkentem tojással, hogy szép legyen, de ez elhagyható lépés, és akkor tojásmentes is a recept. :)
175 fokos sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük és utána már csak annyi a dolgunk, hogy vígan és gondtalanul elmerüljünk az ízek tengerében. 





sign photo sign_zpsd9768155.png
Pöcus barátnőm készítette el ezt a finomságot körülbelül egy héttel ezelőtt és ódákat zengett róla. Egy hétnél tovább én sem bírtam, muszáj volt megsütnöm. Nem csalódtunk, isteni, könnyű, frissítő, nyárias sütemény a végeredmény, és amellett, hogy elképesztő egyszerű, hamar el is készül.
Az eredeti recept INNEN van, picit változtattam rajta - szokás szerint majdnem felére csökkentettem a cukrot, és nekem még így is picit édes volt, a többiek meg utólag porcukrozták. :) Emellett Pöcus javasolta, hogy mindenképp tegyünk bele reszelt citromhéjat, mert elképesztően feldobja a végeredményt. További változtatásom, hogy a liszt egy része helyett rizsdarát tettem bele, imádom a túrós-grízes egyvelegeket - nem mintha az a 30 g olyan sokat jelentene... de azért jót tett neki. :D

 Hozzávalók
  • 500 g túró
  • 3 dl tej
  • 40 g rizsliszt
  • 30 g rizsdara
  • 120 g cukor
  • 2 tojás
  • vaníliaaroma
  • csipet só
  • 1 biocitrom reszelt héja
Nincs nagy dolgunk, a tojásokat elkezdjük felverni a cukorral, majd mehet bele a vaníliaaroma, a só, a citrom reszelt héja, majd beleönthetjük a tejet. Robotgéppel csomómentesre dolgozzuk, jöhet a túró, végül pedig a rizsliszt és a rizsdara. Mivel nekem kicsit rögös volt a túróm, nem krémes verziót használtam, ezért botmixerrel picit átfutottam a masszán, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem az egészet. Ez egy híg massza, nem kell megijedni, folyni fog.
175 fokra előmelegített sütőben körülbelül 20 perc alatt megsütöttem, majd akkor szeltem fel, mikor már majdnem teljesen kihűlt.
A tetejére én eperöntetet készítettem az alábbiak szerint:
5-6 nagy szem epret apró darabkákra vágtam, majd egy pici lábosba tettem őket, aláöntöttem 0,5 dl vizet, majd hozzáadtam 2 kk. porcukrot. Mikor "összerottyant" levettem a tűzről, botmixerrel pürésítettem az egészet, majd hozzáadtam 1 kk. útifűmaghéjat. Amíg sült/hűlt a sütemény, az útifűmaghéj tökéletesen működésbe lépett, megszívta magát, ezáltal picit besűrítette az öntetet.
Isteni finoma a végeredmény. Hamar elfogyott... :)




sign photo sign_zpsd9768155.png
Miközben nyálamat csorgatva írom ezt a bejegyzést, azon gondolkodom, hogy vajon létezik olyan ember, aki nem szereti a palacsintát? Szerintem tutira nincs. Ha netán mégis, és ismertek olyan embert, akkor kérlek írjátok meg nekem!
I-MÁ-DOM a palacsintát! Lekváros, diós, diós-lekváros, fahéjas, kakaós, túrós, nutellás, húsos... teljesen mindegy, mert a palacsinta mindenhogyan isteni finom!
Kiskoromban a túrósért voltam oda, most versenytársként megkapta az összes többit, ugyanis tölteléktől függetlenül bolondulok a palacsintáért.
Na, de nézzük, hogyan készül gyerekkorom álom-palacsintája gluténmentesen. :)
Hozzávalók:
  • 4 ek. Mester család palacsintapor
  • 2 ek. rizsliszt
  • 2 tojás
  • víz
A liszteket elkeverjük, ráütjük a tojásokat, kikeverjük csomómentesre, majd felöntjük annyi vízzel, hogy palacsinta állagot kapjon. (Tojások méretétől függ a víz mennyisége.)
Ebből kb. 8 palacsinta lesz.
A töltelék elég random, 25 dkg laktózmentes túróhoz ízlés szerint porcukrot és bio citrom reszelt héját adjuk, majd laktózmentes tejföllel krémesre hígítjuk.
Beletöltjük a palacsintákba, megszórjuk porcukorral, esetleg pici citromlevet hintünk rá és lehet is fogyasztani. :)
Nyamnyamnyam...





sign photo sign_zpsd9768155.png
Anya legutóbb ezt a sütit készítette hétvégén, és valamiért nem fogadtam kitörő örömmel - mondván, nem tartozik a kedvenceim közé. Aztán mikor kisült, azért lecsúszott egy szelet, meg ebéd után még 2-3, szóval a kezdeti ellenállás ellenére tökéletesen kijöttünk egymással. Mégis szeretem.
30 dkg Mester süteménylisztből, 15 dkg cukorból, 3 dkg kakaóból, 20 dkg Liga margarinból, 1 tojásból, 1 cs. sütőporból és 1 kk. tejfölből gyúrunk egy jó állagú tésztát. 1/4-ét leválasztjuk, a nagyobb részét pedig kinyújtjuk és egy sütőpapírral bélelt tepsi aljára tesszük. 
A töltelékhez 50 dkg túrót, 1 cs. vaníliás cukrot, 15 dkg porcukrot, 1 cs. gluténmentes vaníliás pudingport, 4 tojás sárgáját és 5 dkg margarint összekeverünk, majd a 4 tojás fehérjét külön felverjük, óvatosan hozzákeverjük a túrós krémhez és elegyengetjük a tésztán. A megmaradt tésztából pedig foltokat gyártunk a tetejére. 
175 fokos sütőben kb. fél óra alatt megsül, érdemes figyelni a tetejét, a túrós réteg a széleken elkezd gyönyörű aranybarnára pirulni. :)
Mi viszonylag laposan szeretjük ezt a sütit, de a tepsi méretével lehet szabályozni, hogy mennyire szeretnénk magas, vagy alacsonyabb végeredményt. 
Szerintem elképesztő jól néz ki. :)


sign photo sign_zpsd9768155.png
Régen nagyon sokszor készült nálunk ilyen sütemény, aranyos kis anekdoták is kötődnek hozzá. Például a rózsaszíntetejű sütemény, pedig mindannyian ismerjük a színeket. 
Alapnak sütünk egy 5 tojásos kakaós piskótát, vagyis 5 tojássárgáját kikeverünk 3 ek. cukorral, 3 ek. rizsliszttel, 1 ek. kukoricakeményítővel, 1 ek. kakaóporral és 1 cs. sütőporral, majd egy kevéske víz mehet bele, hogy könnyebben lehessen keverni. Az 5 tojásfehérjét felverjük, majd mikor már kemény, hozzáadunk 1 csapott ek. cukrot, azzal még átdolgozzuk, majd a másik masszával óvatosan elkeverjük és 175 fokos sütőben kb. 25 percig sütjük.
A krémhez főzünk egy cs. vaníliapudingot 2,5 dl tejjel, 2 ek. cukorral, majd mikor kihűlt 50 dkg túróval, 20 dkg Liga margarinnal, 15 dkg porcukorral és 1 citrom levével robotgép segítségével alaposan átkeverjük.
Ha kihűlt a piskótánk, akkor a rákenhetjük a túrós krémet.
A narancsos tetőnek is puding az alapja, 1,5 cs. vaníliapudingot 5 dl narancslével és 1,5 ek. porcukorral főzünk fel, akkor lesz jó, mikor már "átlátszósodik"- szép magyar szó. Ráöntjük a túrós krémre, majd hűtőbe tesszük és megvárjuk, míg szépen megdermed. Aztán lehet is szeletelni. :)


Fincsi-fincsi-fincsi-fincsi.
sign photo sign_zpsd9768155.png
Kiskoromban nagyon szerettem a krémtúrót, de már egy jó ideje egyáltalán nem ettem. Mivel napokban elkészített túrófánk nem kívánta meg az összes túrót, így a fél kilóból még 150 g maradt. Szemeztem a kis csomaggal, mi is legyen belőle. Akkor jött a szikra: hát krémtúró!
Fogtam a 150 g túrót, ráöntöttem kb. 3-4 evőkanál rizskrémet (tejföl, kókuszkrém ugyanúgy jó), majd botmixerrel homogenizáltam az egészet. (A túró állaga miatt a krém, tejföl mennyisége változó, ezt látjátok.)
Ment hozzá egy zacskó vaníliás cukor, egy fél biocitrom reszelt héja, még egy pici vaníliaaroma, majd 2-3 kisebb barack felaprítva. Alaposan elkevertem és kész is lett. :) Nem nagy ördöngösség, és ebben a nagy melegben, behűtve.... nyami...


 sign photo sign_zpsd9768155.png
Múlt héten Pöcus barátnőm említette, hogy a tesója milyen finom fánkocskákat sütött túró segítségével. Több se kellett nekem, az elképzelés befészkelte magát a fejembe, és nem lehetett onnan kizargatni - őszinte leszek, nem próbáltam. :)
Gondoltam, kipróbálom én is, ha fánk és túró, akkor csalódni már nem fogok.
Nem csak élesztőmentes a fánk, hanem nagyon egyszerű az elkészítése, nagyon hamar megvan és nagyon könnyű.
Robotgéppel felvertem 1 tojást 4 g Dia-Wellness 1:4 édesítővel, 1 csipet sóval, majd hozzáadtam 90 g tejfölt és 125 g túrót.  120 g Schär mix it lisztbe belekevertem 5 g sütőport, majd ezt is hozzáadtam a tojásos masszához, alaposan elkevertem és itt gyakorlatilag elkészültem a munka oroszlánrészével. 
Olajat hevítettem, majd vizes kézzel gombócokat formáztam a tésztából és a forró olajba tettem őket. Mikor az alsó felük szépen megpirult, megfordítottam őket és hagytam, hogy a másik felük is szép színt kapjon.
Az eredmény? Isteni, könnyű, pihe-puha fánkok, egyáltalán nem szívták meg magukat olajjal.
Én lekvárral ettem, de csak magukban is nagyon finomak... Anya adott az élvezeteknek, ő porcukorral megszórta, tehát az övé már nem a cukormentes kategória. :D

 
sign photo sign_zpsd9768155.png
Régebbi bejegyzések Főoldal

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!


KÖVESS FACEBOOK-ON IS!

A blogon megjelenő tartalomra (legyen az kép, szöveg stb...) a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény vonatkozik, így azt a szerző engedélye nélkül bármely más helyen (weboldal, nyomtatott irat stb...) közzétenni TILOS!

@glutenmenteselet INSTAGRAM

Gluténmentes szórakozás! ;)

Gluténmentes szórakozás! ;)

VÁLASSZ NYELVET

Blogarchívum

  • ▼  2019 (25)
    • ▼  november (6)
      • Hogyan tudunk faragni a költségeken a gluténmentes...
      • Nem lett tőle bajom, úgyhogy gluténmentes!
      • Mely HARIBO termékek gluténmentesek?
      • Bounty és Snickers nyomokban glutént tartalmazhat!
      • Tejmentes túró
      • Hogyan tudom egy termékről eldönteni, hogy gluténm...
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (4)
    • ►  május (2)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2018 (27)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (7)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (126)
    • ►  december (21)
    • ►  november (6)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (3)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (17)
    • ►  február (12)
    • ►  január (14)
  • ►  2016 (171)
    • ►  december (24)
    • ►  november (14)
    • ►  október (23)
    • ►  szeptember (14)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (9)
    • ►  június (11)
    • ►  május (11)
    • ►  április (11)
    • ►  március (15)
    • ►  február (20)
    • ►  január (9)
  • ►  2015 (222)
    • ►  december (24)
    • ►  november (20)
    • ►  október (18)
    • ►  szeptember (15)
    • ►  augusztus (24)
    • ►  július (20)
    • ►  június (32)
    • ►  május (22)
    • ►  április (10)
    • ►  március (10)
    • ►  február (12)
    • ►  január (15)
  • ►  2014 (170)
    • ►  december (28)
    • ►  november (5)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (22)
    • ►  július (20)
    • ►  június (20)
    • ►  május (11)
    • ►  április (13)
    • ►  március (10)
    • ►  február (10)
    • ►  január (18)
  • ►  2013 (36)
    • ►  december (4)
    • ►  november (3)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (2)
  • ►  2012 (5)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)

Keresés

Címkék

advent alkotás allergén alma almás bacon barack Barbara liszt bejgli briós BROLL brownie cirokliszt corn flakes cukormentes csiga csoki csokoládé Diétázók boltja dió diós Doves Farm ebéd édess édesség egy napom élesztőmentes életem gluténmentesen eper esküvő étterem fagyi fahéj fánk fasírt Fekete bors étterem forrócsoki főétel főételek Free from liszt gesztenyés gluténérzékenységi gyors gluténérzékenységi gyorstalpaló glutenix gofri gombóc grill gyors gyros gyümölcs Hadarik Rita halloween hamburger hot dog hús húsvét ischler isler ital jégkrém kakaós kakaós csiga kalács karácsony karamella kávé keksz kelt kelt tészta kenyér képviselőfánk kezdőknek kifli kirándulás kókuszgolyó kókuszos körte krémleves krumpli kuglóf kukoricakeményítő lángos lasagne lekvár lélek leveles tészta leves linzer lisztmentes mákos málna McDonald's meggy Mester család mester süteményliszt mézes mézeskalács minifánk muffin nápolyi NoCarb nokedli nutri free nyár ősz palacsinta Pécs péksütemény perec piskóta pite pizza pizzaszósz pogácsa praktikák rántott reggeli rétes rizsdara rizsliszt RIZSLISZTBŐL ropi sajtos saláta Schär Schär mix smoothie sós sütemény sütés nélkül szendvics szénhidrátcsökkentett szilvásgombóc szilveszter születésnap tea Tegyünk együtt egymásért tejmentes termék termékek test testsúly tészta tésztasaláta tesztelés tojásmentes torta túró túrós tünet utazás vendégposzt videó zabpehely zöldség zsemle

Népszerű bejegyzések

  • Gluténmentes fonott kalács
    Ez az első olyan fonott kalácsom, ami nem csak ízre és állagra tökéletes, hanem valami eszméletlen gyönyörű is és totálisan el vagyok ájulva...
  • Gluténmentes triplacsokis brownie RIZSLISZTBŐL
    Na, ez ám a full csokis finomság... és nem azért tripla, mert van benne kakaó, meg ez meg az. Ebben konkrétan háromféle csokoládé van, ráadá...
  • Gluténmentes édes aprósütemények
    Ilyen egy tökéletes recept. Olyan finomság, amiről senki meg nem mondaná, hogy gluténmentes, az egész család (csak én vagyok gluténérzékeny...
  • Gluténmentes tökös-mákos rétes
    A mellettünk lévő kis faluban, október elején/közepén minden évben töklámpás fesztivált rendeznek. Amikor gyerekek voltunk, többször faragtu...
  • Életem gluténmentesen KÖNYV!
    Olyan izgatott vagyok! Megjelent a könyvem "Életem gluténmentesen" címmel a BOOOK Kiadó gondozásában. ♥ Annyian írtáto...

.

Rendszeres olvasók

Copyright © 2016 Gluténmentes élet. Created By OddThemes & Distributed By Free Blogger Templates