Gluténmentes élet
Üzemeltető: Blogger.

Fogyás, hízás

Nálam a súlykérdés mindig is mumus volt. Na jó, kiskoromban nem, mert akkor husis kisbaba voltam, de még a tűrhető keretek között, az a tündéri kis gombóc, aki aranyosnak nevezhető, nem pedig szétfolyó kisbaba-paca. Aztán ahogy nyúltam, a súlyom valahogy nem követte azt a növekvő tendenciát, amit a magasságom. Óvodában, alsó tagozatban mindig a kicsik közé tartoztam. Emlékszem, hogy a tornasorban, a körülbelül 10 lány közül, én 3. voltam. Még felső tagozat elején is az alacsonyabbak táborát erősítettem, de a súlyom még a kis termetem ellenére is ijesztően kevés volt. Legalábbis nekem. Annyira szerettem volna hízni valamennyit, nagyon sokan tettek megjegyzést a soványságomra, és viccelődtek vele, hogy miért nem adnak nekem enni otthon. Akkoriban egyébként nem is ettem sokat, talán még válogatós is voltam.
Aztán 8. osztály körül hirtelen megnyúltam. Még soványabbnak látszottam, mint addig. Pláne a kamaszok nyurga végtagjaikkal sokszor milyen mulatságos látványt nyújtanak, elég borzasztóan festettem. Még inkább hízni szerettem volna, Béres cseppet szedtem, tornáztam, de semmi sem használt. Utána is kaptam a nem túl hízelgő kommentárokat arra nézve, hogy olyan vagyok, mint egy csontváz. Az senkinek meg sem fordult a fejében, hogy esetleg ez nem direkt van. Mindent megtettem annak érdekében, hogy magamra szedjek pár kilót, de egyszerűen sehogy sem ment. Aztán a gimnázium 10. osztályában, valahogy azon kaptam magam, hogy 53 kg vagyok. Az addigi 48 kg-ból 53 lett, ami megjegyzem a 173 cm-res magasságomhoz képest, még mindig kevés. De én örültem. Egész nyáron ettem, ettem, jól esett minden kaja, állandóan éhes voltam, és tudtam tartani a súlyom. Majd ahogy jött a tél, hipphopp lement az az 5 kg, és megint 50 alá kerültem. Nem tudtam elképzelni, mi lehet a probléma, hiszen az étvágyam még mindig olyan jó volt, mint eddig, viszonylag sokat ettem, ezért nem értettem ezt a dolgot. Utólag visszagondolva, talán ekkor kezdődött a lisztérzékenység. A kamaszkor hatására tök normálisan megkezdődött a hízás, majd valószínűleg a vacak bélbolyhok miatt nem tudott felszívódni a sok étel, amit ettem, ezért nem híztam, sőt fogytam is. Nagyon el voltam keseredve. 48 kg voltam ismét, és megint minden erőfeszítés hiába, egy deka sem jött fel rám. Csúnyának láttam magam, megint kritikák értek, amik cseppet sem tettek jót az önképemnek. Tavaly karácsonykor szintén rengeteget ettem, és mintha nem is láttam volna magam olyan soványnak. Gondoltam ráállok a mérlegre, 1-2 kg pluszt biztos mutatni fog, amitől tuti boldog leszek. Egyrészt rossz döntés volt, másrészről viszont a lehető legjobb. Rossz volt, ugyanis iszonyatosan elkenődtem, hiszen már a 48-at sem ütötte meg a mérleg. Nagyon szomorú lettem, szomorú és feszült. Miért van az, hogy rengeteget eszem és mégis fogyok? Hatalmába kerített az ijedtség, itt határoztam el, hogy feltétlenül orvoshoz kell fordulni, ez már abszolút nem normális. Akkor már tartott a folytonos rosszullét, a puffadtság, ami szintén megijesztett. Ekkor mentem el orvoshoz, küldtek ide-oda, majd júliusban derült ki a diagnózis: gluténérzékenység.
Először örültem, hogy kiderült, mitől vagyok napi szinten, a nap 24 órájában rosszul, és megvan a fogyás oka is. A gasztrodoki felírt nutridrinket, mondván ez segít meghozni az elvesztett kilókat. 3 hónapon keresztül ittam, nem segített. Abbahagytam, mert egyébként nem is voltam oda az ízéért.
Amiért egyébként elkezdtem írni ezt a bejegyzést az az, hogy végre 50 kg felett vagyok stabilan :) 2 hete csinálom Rubint Réka tornáját, ha tehetem, minden nap 20 percet, és szerintem ez is közrejátszik a hízásban. Meg gondolom már rendeződnek a bélbolyhok és a felszívódás is rendesen megkezdődött. Ma reggel már 50,9 kg-ot mutatott a mérleg, és én nagyon boldog voltam. Már majdnem 51. Cél az 55-56 kg, akkor szerintem elégedett lennék az alakommal.
Egyébként ajánlom Nektek Rubint Réka videóit, igaz, hogy eleinte kegyetlen nehezek és hihetetlen kitartás kell hozzá, de olyan jó érzés minden nap utána, hogy na, ma is megcsináltam, ma is hozzájárultam ahhoz, hogy a lehető legjobban nézzek ki! Így a hízás során nem háj rakódik az emberre, hanem izom.
Szerintem már most sokkal jobban nézek ki, mint eddig. Minden nagyképűség nélkül mondva, ez a 2 hét is meglátszik. Ezért jó, hiszen sokaknak fogyni segít, engem azonban a hízás útján lendít előre.
Most úgy látom, hogy jó irányba haladok, és jó érzés, hogy ilyen kitartóan csinálom, végre büszke lehetek magamra :)
Ha megvan az 55 kg álomsúly, írni fogok! Remélem nem sokáig várat magára  :) :)
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!


KÖVESS FACEBOOK-ON IS!

A blogon megjelenő tartalomra (legyen az kép, szöveg stb...) a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény vonatkozik, így azt a szerző engedélye nélkül bármely más helyen (weboldal, nyomtatott irat stb...) közzétenni TILOS!

@glutenmenteselet INSTAGRAM

Gluténmentes szórakozás! ;)

Gluténmentes szórakozás! ;)

VÁLASSZ NYELVET

Blogarchívum

  • ►  2019 (25)
    • ►  november (6)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (4)
    • ►  május (2)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2018 (27)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (7)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (126)
    • ►  december (21)
    • ►  november (6)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (3)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (17)
    • ►  február (12)
    • ►  január (14)
  • ►  2016 (171)
    • ►  december (24)
    • ►  november (14)
    • ►  október (23)
    • ►  szeptember (14)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (9)
    • ►  június (11)
    • ►  május (11)
    • ►  április (11)
    • ►  március (15)
    • ►  február (20)
    • ►  január (9)
  • ►  2015 (222)
    • ►  december (24)
    • ►  november (20)
    • ►  október (18)
    • ►  szeptember (15)
    • ►  augusztus (24)
    • ►  július (20)
    • ►  június (32)
    • ►  május (22)
    • ►  április (10)
    • ►  március (10)
    • ►  február (12)
    • ►  január (15)
  • ►  2014 (170)
    • ►  december (28)
    • ►  november (5)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (22)
    • ►  július (20)
    • ►  június (20)
    • ►  május (11)
    • ►  április (13)
    • ►  március (10)
    • ►  február (10)
    • ►  január (18)
  • ▼  2013 (36)
    • ►  december (4)
    • ►  november (3)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ▼  február (1)
      • Súlyprobléma
    • ►  január (2)
  • ►  2012 (5)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)

Keresés

Címkék

advent alkotás allergén alma almás bacon barack Barbara liszt bejgli briós BROLL brownie cirokliszt corn flakes cukormentes csiga csoki csokoládé Diétázók boltja dió diós Doves Farm ebéd édess édesség egy napom élesztőmentes életem gluténmentesen eper esküvő étterem fagyi fahéj fánk fasírt Fekete bors étterem forrócsoki főétel főételek Free from liszt gesztenyés gluténérzékenységi gyors gluténérzékenységi gyorstalpaló glutenix gofri gombóc grill gyors gyros gyümölcs Hadarik Rita halloween hamburger hot dog hús húsvét ischler isler ital jégkrém kakaós kakaós csiga kalács karácsony karamella kávé keksz kelt kelt tészta kenyér képviselőfánk kezdőknek kifli kirándulás kókuszgolyó kókuszos körte krémleves krumpli kuglóf kukoricakeményítő lángos lasagne lekvár lélek leveles tészta leves linzer lisztmentes mákos málna McDonald's meggy Mester család mester süteményliszt mézes mézeskalács minifánk muffin nápolyi NoCarb nokedli nutri free nyár ősz palacsinta Pécs péksütemény perec piskóta pite pizza pizzaszósz pogácsa praktikák rántott reggeli rétes rizsdara rizsliszt RIZSLISZTBŐL ropi sajtos saláta Schär Schär mix smoothie sós sütemény sütés nélkül szendvics szénhidrátcsökkentett szilvásgombóc szilveszter születésnap tea Tegyünk együtt egymásért tejmentes termék termékek test testsúly tészta tésztasaláta tesztelés tojásmentes torta túró túrós tünet utazás vendégposzt videó zabpehely zöldség zsemle

Népszerű bejegyzések

  • Gluténmentes triplacsokis brownie RIZSLISZTBŐL
    Na, ez ám a full csokis finomság... és nem azért tripla, mert van benne kakaó, meg ez meg az. Ebben konkrétan háromféle csokoládé van, ráadá...
  • Gluténmentes fonott kalács
    Ez az első olyan fonott kalácsom, ami nem csak ízre és állagra tökéletes, hanem valami eszméletlen gyönyörű is és totálisan el vagyok ájulva...
  • Gluténmentes édes aprósütemények
    Ilyen egy tökéletes recept. Olyan finomság, amiről senki meg nem mondaná, hogy gluténmentes, az egész család (csak én vagyok gluténérzékeny...
  • Gluténmentes tökös-mákos rétes
    A mellettünk lévő kis faluban, október elején/közepén minden évben töklámpás fesztivált rendeznek. Amikor gyerekek voltunk, többször faragtu...
  • Életem gluténmentesen KÖNYV!
    Olyan izgatott vagyok! Megjelent a könyvem "Életem gluténmentesen" címmel a BOOOK Kiadó gondozásában. ♥ Annyian írtáto...

.

Rendszeres olvasók

Copyright © 2016 Gluténmentes élet. Created By OddThemes & Distributed By Free Blogger Templates