Gluténmentes élet
Üzemeltető: Blogger.
Egy kis elő-vizsgaidőszak

Annak, hogy nem jelentkezem, az az oka, hogy már javában benne vagyunk a zh-kban, vizsgákra való készülésben és emellett most még egy kutatócsoport tagja is vagyok. Éppen egy feladatra készülünk, ahol az a lényeg, hogy riporterként és interjúalanyként is brillírozni kell. Amikor interjúalanyként veszek részt a feladatban, a lisztérzékenység a téma. Beszúrom ide, hogy a nagy készülések közepette is legyen valami, ami ráadásul ide kötődik.

Mikor tudtad meg, hogy gluténérzékeny vagy?
Körülbelül egy éve diagnosztizálták rengeteg vizsgálat után, de már évekkel ezelőtt jelentkeztek a panaszok, csak nem tudták megállapítani az orvosok, hogy milyen betegség okozza a tüneteket.

Milyen tüneteket produkált ez?
Legfőképpen gyomorfájdalommal, hasi görcsökkel, puffadással és rossz közérzettel járt.

Hogyan lehet orvosolni ezt a problémát?
Sajnos gyógyszer nem létezik rá, csupán egy életen át tartó diéta az, ami tünet-mentesít, de elmúlni sosem fog. Ez egy olyan dolog, amivel együtt kell élni, sokszor mondják, hogy nem is betegség, hanem ez egy életmód.

Mennyire szigorú a diéta?
Örülök, hogy erre rákérdeztél  mert sajnos nagyon sokan nincsenek tisztában ezzel a dologgal, hogy ez nem egy olyan diéta, amiben lehet bűnözni. Ha véletlenül a szervezetembe kerülne pl. egy kenyérmorzsa, már az óriási problémákat okozna, ezért nem csak arra kell figyelnem, hogy mit eszem, hanem, hogy milyen körülmények között táplálkozom. Nem szabad ugyanazzal a fakanállal keverni az én ételemet, amivel Anya a családnak főz, mert a fakanál rostjaiban megragadhat a liszt és már ilyen kis mennyiség problémát okoz. A legnagyobb bánatom az, hogy glutén sajnos nem csak az ember által elképzelt evidens dolgokban található, hanem virsli, popcorn, csoki, joghurt és stb minden tartalmazhat glutént. 
Ha nem tartanám ennyire szigorúan a diétát, annak elég súlyos következményei lehetnének, pl. gyomorrák és bélrák, amit ha lehet, el szeretnék kerülni.

Anyaglilag mennyire megterhelő ez az életmód? Jár valami támogatás rá?
Nagyon drága. Egy kiló búzaliszt 150 Ft, ezzel szemben 1 kiló gluténmentes liszt ára meghaladja az 1500 Ft-ot. Támogatást nem adnak rá, külföldön van olyan rendszer, hogy az orvos receptre felírhatja ezeket a gluténmentes hozzávalókat, amivel az ember főz, és akkor a lisztérzékenyek kedvezménnyel válthatják ki a gyógyszertárban. Sajnos a magyarok még nem tartanak itt.

Van rá valami kilátás, hogy ezt itthon is be fogják vezetni?
Sok ilyen próbálkozás volt, van egy ilyen szervezet, ami a lisztérzékenyek jobb "sorsáért" kampányol, de sajnos a kormány eddig leszavazta a dolgokat. Talán ha ők is ebben a cipőben járnának, máshogy vélekednének.

Hogyan befolyásolta ez a változás az életedet?
Egyelőre még nem tudom a pozitív oldalát nézni a dolognak. Sokan mondják, hogy mennyivel jobb, mert én egészségesen táplálkozom. De még csak azt a részt tapasztaltam, hogy mennyire nehéz végignézni, ahogy mások szendvicset esznek, vagy beülnek egy cukrászdába. Főleg, mikor kijön a jó idő, minden sarkon fagyit, kűrtöskalácsot és hasonló finomságokat árulnak, amire inkább rá se nézek, mert csak elszomorodnék. Rossz érzés emellett az is, hogy sokan kényesnek titulálnak azért, mert nem eszem meg valamit, ami nyomokban glutént tartalmazhat, vagy kinevetnek, hogy jaj, hát ezt sem eheted? Akkor mit ehetsz? Nem esnek túl jól az ilyen megnyilvánulások. De majd talán idővel könnyebb lesz, és hozzá fogok szokni ezekhez a dolgokhoz.
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!


KÖVESS FACEBOOK-ON IS!

A blogon megjelenő tartalomra (legyen az kép, szöveg stb...) a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény vonatkozik, így azt a szerző engedélye nélkül bármely más helyen (weboldal, nyomtatott irat stb...) közzétenni TILOS!

@glutenmenteselet INSTAGRAM

Gluténmentes szórakozás! ;)

Gluténmentes szórakozás! ;)

VÁLASSZ NYELVET

Blogarchívum

  • ►  2019 (25)
    • ►  november (6)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (4)
    • ►  május (2)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2018 (27)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (7)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (126)
    • ►  december (21)
    • ►  november (6)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (3)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (17)
    • ►  február (12)
    • ►  január (14)
  • ►  2016 (171)
    • ►  december (24)
    • ►  november (14)
    • ►  október (23)
    • ►  szeptember (14)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (9)
    • ►  június (11)
    • ►  május (11)
    • ►  április (11)
    • ►  március (15)
    • ►  február (20)
    • ►  január (9)
  • ►  2015 (222)
    • ►  december (24)
    • ►  november (20)
    • ►  október (18)
    • ►  szeptember (15)
    • ►  augusztus (24)
    • ►  július (20)
    • ►  június (32)
    • ►  május (22)
    • ►  április (10)
    • ►  március (10)
    • ►  február (12)
    • ►  január (15)
  • ►  2014 (170)
    • ►  december (28)
    • ►  november (5)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (22)
    • ►  július (20)
    • ►  június (20)
    • ►  május (11)
    • ►  április (13)
    • ►  március (10)
    • ►  február (10)
    • ►  január (18)
  • ▼  2013 (36)
    • ►  december (4)
    • ►  november (3)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ▼  április (1)
      • Interjú
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (2)
  • ►  2012 (5)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)

Keresés

Címkék

advent alkotás allergén alma almás bacon barack Barbara liszt bejgli briós BROLL brownie cirokliszt corn flakes cukormentes csiga csoki csokoládé Diétázók boltja dió diós Doves Farm ebéd édess édesség egy napom élesztőmentes életem gluténmentesen eper esküvő étterem fagyi fahéj fánk fasírt Fekete bors étterem forrócsoki főétel főételek Free from liszt gesztenyés gluténérzékenységi gyors gluténérzékenységi gyorstalpaló glutenix gofri gombóc grill gyors gyros gyümölcs Hadarik Rita halloween hamburger hot dog hús húsvét ischler isler ital jégkrém kakaós kakaós csiga kalács karácsony karamella kávé keksz kelt kelt tészta kenyér képviselőfánk kezdőknek kifli kirándulás kókuszgolyó kókuszos körte krémleves krumpli kuglóf kukoricakeményítő lángos lasagne lekvár lélek leveles tészta leves linzer lisztmentes mákos málna McDonald's meggy Mester család mester süteményliszt mézes mézeskalács minifánk muffin nápolyi NoCarb nokedli nutri free nyár ősz palacsinta Pécs péksütemény perec piskóta pite pizza pizzaszósz pogácsa praktikák rántott reggeli rétes rizsdara rizsliszt RIZSLISZTBŐL ropi sajtos saláta Schär Schär mix smoothie sós sütemény sütés nélkül szendvics szénhidrátcsökkentett szilvásgombóc szilveszter születésnap tea Tegyünk együtt egymásért tejmentes termék termékek test testsúly tészta tésztasaláta tesztelés tojásmentes torta túró túrós tünet utazás vendégposzt videó zabpehely zöldség zsemle

Népszerű bejegyzések

  • Gluténmentes triplacsokis brownie RIZSLISZTBŐL
    Na, ez ám a full csokis finomság... és nem azért tripla, mert van benne kakaó, meg ez meg az. Ebben konkrétan háromféle csokoládé van, ráadá...
  • Gluténmentes fonott kalács
    Ez az első olyan fonott kalácsom, ami nem csak ízre és állagra tökéletes, hanem valami eszméletlen gyönyörű is és totálisan el vagyok ájulva...
  • Gluténmentes édes aprósütemények
    Ilyen egy tökéletes recept. Olyan finomság, amiről senki meg nem mondaná, hogy gluténmentes, az egész család (csak én vagyok gluténérzékeny...
  • Életem gluténmentesen KÖNYV!
    Olyan izgatott vagyok! Megjelent a könyvem "Életem gluténmentesen" címmel a BOOOK Kiadó gondozásában. ♥ Annyian írtáto...
  • Gluténmentes tökös-mákos rétes
    A mellettünk lévő kis faluban, október elején/közepén minden évben töklámpás fesztivált rendeznek. Amikor gyerekek voltunk, többször faragtu...

.

Rendszeres olvasók

Copyright © 2016 Gluténmentes élet. Created By OddThemes & Distributed By Free Blogger Templates