December 24. Egy gluténmentes karácsony

Gluténmentes karácsony

Nagy a sürgés-forgás a konyhában és most már azon kívül is. Már napok óta gyertyákat gyújtunk esténként és forró teákat szürcsölgetve mosolygunk az ámbár giccses, de megunhatatlan karácsonyi filmeken. Meleg takarókba burkolózunk a kanapén, miközben az ablakon kifelé bámulva csodáljuk, ahogy a hópelyhek fehérre festik az udvarunkat. Fahéj, narancs, méz és alma illata lengi be a szobát: végre itt van a karácsony, az én gluténmentes karácsonyom.

A december nekem felér egy csodával. A korai sötétedést kárpótolja az a rengeteg égősor, amik az ablakokban apró csillagokként fénylenek, és a gyönyörűen feldíszített bevásárlóközpontokban hemzsegnek a vásárlók, akik a lehető legötletesebb ajándékot keresik a szeretteiknek.

Nem ünnep az ünnep karácsonyi vásár nélkül. Ám a karácsonyi vásár annál inkább vásár gluténmentes finomságok nélkül. De mivel advent van és akármennyire is szeretnék, nem haragudhatok senkire, így otthon megsütöm a gluténmentes kürtőskalácsomat, és a kedvenc teámat egy termoszba töltve vágok neki az idei vásárnak. Már az advent kezdetekor megfogadtam, hogy semmi nem szegi a kedvem, így legyőzve minden akadályt én is kürtöskalácsot majszolva és fahéjas teát kortyolgatva bolyongok a felállított standok között.

A konyha is már hetek óta olyan, mintha hurrikán söpört volna végig rajta. Mindenféle gluténmentes liszt, süti-kiszúrók, tepsik, zsírpapírok és már elkészült sütemények vették a birtokukba. A mézeskalács már kész, egy kis sajtos stanglit is sütöttem – hogy ne kapjak édességmérgezést -, a linzerek éppen a sütőben, már csak a bejgli hiányzik. De azt majd holnap. Fáradtan dőlök le a kanapéra és tesztelve a mai nap remekeit, tikkadtan, mégis várakozással merülök álomba a Reszkessetek betörők ezerszer hallott dallamain. Valamikor az éjszaka közepén félig csukott szemmel bebotorkálok a szobámba, és ott folytatom az álmom, ahol a nappaliban abbahagytam…

… December 24-e van, egy erdőben sétálok, minden csupa hó. Nem tudom, hogy kerültem ide, csak bolyongok, megyek a fejem után. Igyekszem úrrá lenni a félelmemen, ezért karácsonyi dalokat énekelek, hogy elnyomjam a fejemben a vészjósló hangokat. Félig remélem, hogy nem hallja meg senki, mert egy lány, aki szenteste egyedül kószál az erdőben és karácsonyi dalokat énekel, valljuk be, nem egy normális emberre hajaz. Másrészről remélem, hogy meghallja valaki, mert már nagyon unom a magányt és éhes is vagyok… apropó… éhes vagyok. Honnan a nyavalyából szerzek magamnak gluténmentes kaját egy erdőben? Kezd sötétedni, elkeseredésemben már-már sírdogálok, de egy csengettyű hangjára leszek figyelmes. Megfordulok, és egyszer csak egy csillámló fény töri meg a télesti félhomályt. Egy angyalt látok. Egy angyalt látok? 22 évesen ez most komoly, hogy az erdőben találkozom egy angyallal? Már magamon is kezdek meglepődni és félve gondolok vissza a közelmúltra, hogy karácsonyi dalokat énekeltem tök egyedül egy erdőben. Megőrültem?

Az angyal megnyugtat, hogy ne aggódjak, segíteni jött. Azoknak segít, akik úgy érzik, hogy valami nem teljes az életükben, és előbb-utóbb majd rá fogok jönni a megoldásra, aminek eddig híján voltam. Egy mézeskalács-házikóhoz vezet… visszakozom, hogy én nem megyek be, mert lisztérzékeny vagyok, és képes vagyok elérzékenyülni egy-egy sütemény láttán. Ekkor az angyal megint megszólal csilingelő hangján, hogy ő azt nagyon jól tudja, minden, amit látok, gluténmentes. Ez a karácsonyi ajándékom, itt tölthetem el a szentestét, és minden: a levesek, a rántott húsok, a tészták, a sütemények, a szaloncukrok, csokoládék, minden egytől-egyig gluténmentes. A mennyországban érzem magam, az angyal elköszön, én pedig nem tudom mire vélni az egészet. Eleinte ódzkodom, hátha mégsem minden az, aminek az angyal mondta, de egy leírást találok a mézeskalács-házikóról, ami alátámasztja, hogy nem tévedett. Megkóstolok mindent, kezdve a húsoktól a mézeskalácsig és még mindig csodálkozom, hogy miért én vagyok a szerencsés, aki ebben részesülhetett…

Hirtelen a bejgli illatát érzem erősen, de mikor kinyitom a szemem, már az ágyamban vagyok. Álom volt. Nem is csoda, kicsit tényleg groteszk lenne ez az egész. Rohanok le a konyhába, ahol egy földre szállt angyal, az Anyukám veszi ki az utolsó tepsi bejglit, amit nekem sütött. Boldogan ugrok a nyakába és elmesélem a kalandos éjszakámat, amit az erdőben egy gluténmentes mézeskalács házikóban töltöttem és elmélkedve nevetünk az egészen, közben mégis sajnáljuk, hogy ilyen a mai világban még nem létezik…

Gyorsan felöltözöm és ismét a konyha felé veszem az irányt, besegítek a karácsonyi vacsora elkészítésében. Nálunk minden évben halászlé és túrós csusza a menü, amiért az egész család odavan. A halászlevet gluténmentesen készítjük el, a túrós csuszából azonban külön adagot kapok, mert még nem nyertük meg a lottó ötöst, hogy plusz öt főre készítsünk gluténmentes tésztát, de sosem lehet tudni, mit hoz a jövő. Míg segédkezek, Apa már hozza be a fenyőfát a nappaliba, és a helyére állítja. Testvéremmel buzgó díszítésbe kezdünk, jöhetnek az égősorok, majd az arany gömbök és a kisebb díszek. Gyönyörű, mint mindig. Elpilledve ülünk le a fa köré és csodáljuk azt a szépséget, amiben egy évben csak egyszer van részünk. Anya még délután sem szabadul a konyhából, de mi a nővéremmel, Krisztával bezárkózunk a szobánkba és becsomagoljuk az ajándékainkat, amit majd este adunk át a családnak. Apa közben kis meglepetésekkel megrakodva elindul a barátainkhoz és a család nevében kíván nagyon boldog karácsonyt mindenkinek.

Amikor közeledik a szenteste, Krisztával ugyanúgy tűkön ülünk, ahogy tettük ezt 15 évvel ezelőtt. Persze ennyi idősen már tudjuk, hogy az a mondás, amit kiskorunkban sehogyan sem tudtunk megérteni, helytálló. Jobb adni, mint kapni. Előkészítjük a becsomagolt ajándékokat, mikor a nagyszüleink belépnek a házba, és ámuldozva csodálják a délután feldíszített karácsonyfát. Mint minden évben, idén is készülünk egy kis karácsonyi műsorral, Kriszta gitározik és verset szaval, míg én énekelek és fuvolázok. Ezzel okozzuk a legnagyobb örömet azoknak az embereknek, akiket a világon a legjobban szeretünk. Átadjuk a sajátkészítésű ajándékainkat, majd kíváncsian nézzük meg, mi van a fa alatt. Amikor már mindenki megkapta a meglepetéseit, örültünk neki és beszélgettünk, asztalhoz ülünk. Jön a finom karácsonyi fogás, asztalra kerül a halászlé, majd a túrós csusza, végül pedig, mikor már mindenki szétpukkad, még fokozzuk az élvezeteket egy-egy szelet bejglivel és mézeskaláccsal… ismeritek a mondást: ha lúd, legyen kövér. Beszélgetünk, nevetünk és jól érezzük magunkat.

Este, amikor lefekszem, eszembe jut, hogy milyen szerencsésnek éreztem magam, amikor álmomban a gluténmentes mézeskalács ház vendégeként jobbnál jobb, finomabbnál finomabb ételeket kóstolhattam végig, ami egyébként igencsak nehéz, hogy az otthonomon kívül ilyen választékban legyen részem. De bevillan az álombeli angyal mondata, miszerint valami nemsokára világossá válik számomra. Nem akkor voltam szerencsés és nem akkor voltam igazán boldog. Igazán boldog ma este voltam a családommal. Az, hogy nem ehetek meg mindent, és nehezen tudok máshol enni, valóban sokszor elkeserít. De nem az a lényeg, hogy mindent megehessünk és mindenhol meg tudjuk tömni a hasunkat. Az igazi értéket a család és a barátok jelentik, akik mindig mellettünk állnak és minden pillanatunkat boldoggá és felejthetetlenné teszik.

Ezekkel a gondolatokkal aludtam el, és álmomban köszönetet mondtam az angyalnak. Habár a mi süteményeink nem voltak olyan gyönyörűek, mint az éjszakai látomás során, mégis bennük volt a szeretet, és együtt ünnepelhettük a kevésbé mesebeli, ám annál finomabb gluténmentes menünk felett.

NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK! ♥