Kukoricadara vs. Rizsdara

Világéletemben imádtam a búzadarából készült ételeket. Odavoltam a tejbedaráért, a darás tésztáért, a meggyszósz mellé készített pirított daráért és még sorolhatnám. Amióta a búzadarával lassan egy éve szakítottunk, szinte ki is zártam ezeket az ételeket a mindennapjaimból, hiszen akkor még csak a kukoricadarát ismertem. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem a kukoricadarából készült ételekben nagyon érződik a kukorica jellegzetes íze. Így már nem ízlett annyira a tejbedara sem és a darás tésztát sem ettem olyan lelkesedéssel, mint azelőtt. (pláne ott még a tészta is kicsit kukoricaízű). Teltek-múltak a hónapok, néha kísérletezgettem a tejbe(kukorica)darával, de nem volt az igazi. Mígnem olvastam a rizsdaráról. Azt sem tudtam addig, hogy ilyen is létezik, abban a tudatban éltem, hogy a búzadara csupán kukoricával helyettesíthető. Lelkesedésem határtalan volt, így amint eljutottunk Pécsre a Mester boltba, (ott szoktuk az ilyesféle nagybevásárlásokat megejteni) be is ruháztunk a várva várt rizsdarára. Nem kellett csalódnom. Éppen egy hete, hogy van itthon rizsdara, azóta már többször reggeliztem tejbedarát és most is darás tésztát ebédelek éppen. Lássatok csodát, olyan mint régen! Egy éve, hogy nem ettem ilyen finom darás tésztát. Így a meghirdetett versenyt nálam a rizsdara nyerte. Visszahozta a kedvenc ételeimet. Tartozom neki. Ti hogy vagytok vele? Nálatok melyik vált be?

Share:

0 hozzászólás