Gluténmentes élet
Üzemeltető: Blogger.
Mikor múltkor feltöltöttem a kézzel szaggatott minifánkokat, írtam, hogy tervben van egy gépi változat. Pont kapóra jött a LIDL-s fánksütős akció, és a csoportban is elszaporodtak a szebbnél-szebb fánkocskák, muszáj volt nekem is elkészítenem. :)
A kiskönyvében leírt recepten csak annyit módosítottam, hogy kicsit kevesebb cukrot tettem bele.

100 g cukrot és egy csomag vaníliás cukrot habosra kevertem 3 tojással, majd belekevertem 5 ek. olajat. Egy másik tálba kimértem 200 g Schär mix B-t, 60 g rizslisztet, egy csomag sütőport, majd elkezdtem a tojásos masszához adagolni. 2,5 dl laktózmentes tejjel hígítottam.
Csináltam lekváros és nutellás változatot is. Isteniek lettek!


sign photo sign_zpsd9768155.png
Az egyik kedvencem. Egyszerűen imádom, és nem tudom megunni, pedig a rántott húsért pl. nem vagyok oda. De egy kis csavarral már isteni finom kedvenc lesz belőle.

Nagyobb, vékonyabb szeletekre vágjuk a csirkemellet, majd kis trappista sajt szeleteket teszünk az egyik felére. A másik felét ráfordítjuk és mehet a panírozó részlegre. Ha szét akar esni, kis hústűvel meg lehet tűzni, de nekünk mindig sikerül anélkül is. 
Nagy, vékony szelet hús, egy kis sajt, felhajt, rizsliszt, tojás és burgonyapehely. Olaj, száj, gyomor. Mosoly.



sign photo sign_zpsd9768155.png
Mint tudjátok, kerek egy hete volt Kriszta diplomaosztós partija. (És nem egész egy hét múlva lesz az enyém is, amiről szintén születik majd egy ilyen bejegyzés :))
Viszont van egy gluténérzékeny a családban. És mivel ha egy rendes kenyeret tálalunk fel, vagy netán a tésztasaláta - ami egyébként most nem volt - nagy része rendes tésztából készül, bizony fokozottan oda kell figyelni arra, hogy ne szennyeződjenek pl. a húsok. Vagy ha az egyik torta nem gluténmentes, nehogy valaki ugyanazzal a késsel vágjon mind a kettőből, mert aztán már a gluténmentes sem lesz gluténmentes. Szóval, értitek.
Természetesen van ennek egy olyan módja, hogy előre kiveszünk nekem pár szelet húst, néhány kanál salátát, meg a tortából levágunk két szeletet, hogy esetleg még másnapra is jusson. Aztán úgy kevernek-kavarnak a vendégek, ahogy szeretnének. Így történt Apa 50. születésnapi partiján, tavaly.
Viszont Anya - kislánya egészsége és nyugalma érdekében - most úgy döntött: legyen minden gluténmentes!
Olyan ételeket választottunk, amik nem kerülnek hatalmas költségekbe akkor sem, ha az egészet gluténmentesen készítjük el. Hiszen a rengeteg hús, a saláta amúgy is adott, csak gluténmentes fűszereket kell használni.
A sütemények - egy kivétellel - piskótából készültek, amibe elég rizsliszt és egy kis kukoricakeményítő, amik talán a legolcsóbb gm. lisztek.
Szóval így alakult ez a parti, maga volt a gluténmentes paradicsom. És most vegyük sorra, mi is volt a menü:

1. Vendégváró: Sajtos és szezámmagos rudak: http://glutenmenteselet.blogspot.hu/2014/06/glutenmentes-sajtosszezammagos-rudak.html


Krumplis pogácsa: http://glutenmenteselet.blogspot.hu/2014/06/glutenmentes-krumplis-pogacsa.html


2. A svédasztal remekei:
Vörösboros marhapörkölt nokedlivel: http://glutenmenteselet.blogspot.hu/2014/06/vorosboros-marhaporkolt-glutenmentes.html


 Francia saláta és majonézes krumpli: http://glutenmenteselet.blogspot.hu/2014/06/franciasalata-es-majonezes-krumpli.html


Nyári saláta: http://glutenmenteselet.blogspot.hu/2014/06/nyari-salata.html


 A híres csoda-kenyér: http://glutenmenteselet.blogspot.hu/2014/06/puha-ruganyos-glutenmentes-kenyer.html

Sajtos csirkecombok: http://glutenmenteselet.blogspot.hu/2014/06/sajtos-csirkecombok.html
Baconos csirke: http://glutenmenteselet.blogspot.hu/2014/06/baconos-csirke.html
Stefánia vagdalt: http://glutenmenteselet.blogspot.hu/2014/06/glutenmentes-stefania-vagdalt-avagy.html


3. Sütemények:
Csokis diplomás torta: http://glutenmenteselet.blogspot.hu/2014/06/glutenmentes-torta-diplomaosztora.html


Citromos diplomaosztós torta: http://glutenmenteselet.blogspot.hu/2014/06/glutenmentes-torta-diplomaosztora.html


Málnás sütemény: http://glutenmenteselet.blogspot.hu/2014/06/glutenmentes-malnas-sutemeny.html




sign photo sign_zpsd9768155.png
Egy nyári buliban mi is lehetne tökéletesebb köret? Sok ember jön, akik szeretik a finomat --> köret: francia saláta és majonézes krumpli. Ez a vendéglátás alaptétele, ha ezt eddig nem tudtátok, akkor most jól jegyezzétek meg. 
Csinálunk egy majonézes-tejfölös alapot, ugyanis ez lesz mindkét saláta alapja. 
Egy nagy tálban ízlés szerint elkeverünk Univer majonézt, tejfölt, kis mustárt, sóval, borssal ízesítjük és kevés porcukorral édesítjük.
A franciasaláta esetében mi most a könnyebb utat választottuk, ugyanis mirelit franciasaláta alapot és mexikói keveréket kiolvasztottunk, aprítottunk hozzá egy kis csemegeuborkát és almát, majd jól beleforgattuk a majonézes-tejfölös alapba.
A krumplisalátánál héjában megfőztük a krumplit, meghámoztuk, felszeltük, majd vékonyra szelt vöröshagyma társaságban forgattuk a majonézes alapba.
Nekem a krumplis a favorit, de mindegyik elfogyott. :)

Pózoló kislány immár pózoló kislány és pózoló kisfiú táborára bővült




sign photo sign_zpsd9768155.png
Egy kis görög saláta utánzat, gyakorlatilag pedig nem, mert a társaság finnyás fele (Kriszta és én) miatt a fél adagba nem került olívabogyó, és egyikbe sem tettünk feta sajtot. Úgyhogy csak összeaprítottunk finomabbnál finomabb nyári zöldségeket, így született meg a nyári saláta.
Paprikát, paradicsomot, kígyóuborkát felkockáztunk - a lenn fotózott esetekben Kriszta sztrájkolt és nem kockára vágta a zöldségeket, de higgyetek nekem: kockázva finomabb! :) -, vöröshagymát vékonyra szeltünk, a fokhagymát igazán apróra vágtuk, egyik felébe ugye került egy kis bogyó is.
Balzsamecettel, kis ételecettel, sóval, kevés cukorral ízesítettük és kész is. :)


Nekem ez a kedvenc salátám. :) Mondjuk Feta sajttal együtt, de az most kimaradt. :D
sign photo sign_zpsd9768155.png
A bulira hivatalos volt sok barát/férj, akiknek a sörön és a boron kívül legjobban a pörkölttel lehetett kedvezni. Szintén hatalmas adaggal készült, természetesen kevesebbel is ugyanolyan finom. :)

4 fej vöröshagymát felaprítunk, és kevés zsíron megpároljuk. Apróra szelünk 3-4 paradicsomot és paprikát is, majd hozzáadjuk a párolódó hagymához. 
Közel 3 kg. marhalábszárat kb. 2*2 cm-res kockákra vágunk, majd a párolódó zöldségekhez adjuk. Őrölt köménnyel, felaprított fokhagymával, sóval, pirospaprikával ízesítjük, majd kuktában - fújástól számítva - 40 percig főzzük. Felöntjük 2 dl vörösborral, összefőzzük és kész is. :)

Nokedli (szintén óriási adag)
8 tojást fél kg rizsliszttel és fél kg gm. lisztkeverékkel (Barbara, Alfamix, Spar Free from...) jól kikeverük, kis sóval ízesítjük, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy egy közepes sűrűségű tésztát kapjunk.
Forró, sós vízbe szaggatjuk, ha megfőtt leöblítjük és kevés olajon kipároljuk. 

Egy kislány mindig beállt a fotókra... :)
Nem vagyok egy pörkölt-matyi, sőt eddig csak a tejfölös paprikás csirkét fogyasztottam el Pörkölt-földjén, de ez kifejezetten ízlett.
sign photo sign_zpsd9768155.png
Gyakorlatilag szinte ugyanúgy készül, mint a sajtos, csak ezúttal a bacon szalonna lesz az extra.
Besózzuk a csirkecombokat - azért combokat csinálunk inkább, mert sokkal szaftosabb -, majd vékony bacon szalonna szeletekbe tekerjük. Szintén tepsibe sorakoztatjuk őket, 40 percig fólia alatt pároljuk, majd levesszük a fóliát és pirulásig sütjük.
Ha sok levet ereszt, a végén öntsünk le egy kicsit, hogy az alsó részük is szépen megpirulhasson.


sign photo sign_zpsd9768155.png
Szintén Anya készítette, szintén jól sikerült... :D
Előző nap besózzuk, ételízesítővel kicsit befűszerezzük a combikat (Anya a felső combokat ki szokta előtte filézni), amik egy egész éjszakát töltenek a hűtőben. Tepsiben felsorakoztatjuk, laktózmentes joghurttal/kefirrel/tejföllel - ami éppen van otthon - bekenjük, majd trappista sajtot reszelünk rá. 175 fokon fólia alatt 40 percig pároljuk, majd levesszük a fóliát és addig sütjük, amíg szépen megpirulnak a kis combik.


sign photo sign_zpsd9768155.png
Anya készítette el, isteni finom lett! Fasírtot nem szoktunk gyakran készíteni, sőt vendégség esetén még soha nem csináltunk, de azt hiszem, nem ez marad a hagyomány, miután mindenki ezt dicsőítette. :)

2 hagymát apróra vágott, jól lepárolta, majd hagyta kihűlni. Közben 3 gluténmentes zsemlét vízbe áztatott.
Egy nagy tálba kimért 1 kg darált sertéslapockát, 3 nagy gerezd összeaprított fokhagymát, sóval Mester fűszerkeverékkel, Vegeta ételízesítővel ízesítette. Beleütött 2 tojást, hozzáadta a 3 kiázott zsemlét (előtte kinyomkodva) és a már kihűlt lepárolt hagymadarabkákat, egy kis pirospaprikát és az egészet nagyon alaposan összedolgozta.
Közben 4 tojást megfőzött.
Amikor már jól összeállt az "anyag", egy sütőpapírt bevizezett, ráterítette a húst, kicsit elnyomkodta és belerakta a tojásokat. A sütőpapír segítségével összegöngyölte és fagyos zsírral kikent tepsibe csúsztatta - immár zsírpapír nélkül.
Forró sütőben 10 percig sült (200 fokon), majd 160 fokra mérsékelve 1 órán át sütkérezett tovább.


Nagyon finom lett!
sign photo sign_zpsd9768155.png
Ez a süti aratta a legnagyobb sikert a vasárnapi bulin. Mind a külleme, mind pedig az íze elnyerte a vendégek tetszését.
Anya készítette, elismerem, tényleg fantasztikus lett! :)
Sütött egy 8 tojásos piskótát (a piskóta receptjét a linken eléritek - arányosan kell változtatni a recepten, mert 6 tojásra van leírva), közben pedig elkészítette a habos krémet.
Felvert 0,5 liter Hulala-t, amikor megkeményedett, belekevert fél kg - előtte picit összetört - málnát. Hogy ebben a receptben is szerepeljek valamennyire, legalább statisztaként: a málnát én szedtem!
Mikor kihűlt a piskóta, kettévágta, megtöltötte, majd a tetejét is bevonta az isteni krémmel. Málnaszemekkel díszítette. :)


sign photo sign_zpsd9768155.png
A pogácsa mellett ők álltak helyt vendégváróként - szintén nagy sikert aratva. Nagyon nagy előnyük, hogy napokkal előbb elkészíthető, nem kell az utolsó pillanatokban még ezzel is foglalkozni.

Hozzávalók:

  • 25 dkg Barbara kenyér és kelttészta liszt
  • 5 dkg rizsliszt
  • 10 dkg tejföl
  • 15 dkg reszelt sajt - a tésztába
  • 20 dkg Liga margarin
  • 1 tojás - a tésztába
  • só

Összegyúrjuk, kinyújtjuk, megkenjük tojással, majd tetszés szerint reszelt sajttal és szezámmaggal megszórjuk.
180 fokon pirulásig sütjük.


sign photo sign_zpsd9768155.png
Tegnap Budapestre utaztunk Pöcussal - tulajdonképpen egy munka miatt, de mivel tavaly nyáron jártam ott utoljára, feltétlenül ki kellett használni Budapest előnyeit, már ami a gluténmentes vendéglátóhelyeket illeti. A csoportban utánaérdeklődtem, ki mit javasol, mert az Aréna Pláza Free from finom üzlete, ahol tavaly ettem gm. hamburgert,  megszűnt. Tervben volt a Duna Pláza Burger House-a, hiszen ott is készítenek gm. hamburgert, de az most átmenetileg szünetel. Beülős étterembe nem szerettünk volna menni, csak valami fiatalos helyre, ahol gyorskaját ehetünk.
Így kerültünk a Monkeys Cafe & Bar-ba. Nagyon hangulatos kis hely, felettébb kedves és tájékozott személyzettel. Mikor bementünk, rögtön kérdezték miben segíthetnek és lesz-e speciális igényünk (gluténmentes, laktózmentes menü). 
Pöcuska

Tudjátok, hogy milyen vagyok, még a biztosra is 100x rákérdezek, megkérdeztem, hogy a gluténmentes ételeket elkülönítve készítik-e. A már eddig is nagyon szimpatikus lány, megnyugtatott, hogy ő készít mindent, teljesen külön csinálja, minden művelet után kezet mos, nem kell aggódnom. Külön tányérokon készül, mindent mindig morzsátlanít, és ha kérek hasábkrumplit, természetesen külön fritut használ. A barátnője glutén- és laktózérzékeny, így abszolút tisztában van mindennel. 
Annyira kedves volt és egyáltalán nem vette tolakodásnak a kérdéseimet, mindent nagyon segítőkészen elmondott. Így nem is aggódtam, pedig az sajnos általános rossz szokásom. 
Az étlapon 4 oldalon csak a glutén- és laktózmentes ételek listája szerepel. Le is fényképeztem Nektek, bár most nézem, hogy kicsit homályos itt-ott, de a lényeg csak látszik...
A linken jobban látható: http://www.monkeys.hu/szendvicsek.html


Kihozták a burgereket, leesett az állam, annyira jól nézett ki. És beleharapva sem csalódtam, az íze egyszerűen fantasztikus volt. Mondtam is nekik, hogy ilyen finom gm. hamburgert még nem ettem. 


Hatalmas pozitív csalódás volt, mind az étlapot, mind a személyzetet, mind pedig az étel ízét tekintve. Ha Pesten járok, tuti, hogy visszatérek. :)

Facebookos oldaluk: https://www.facebook.com/monkeyscafeandbar
sign photo sign_zpsd9768155.png
Tegnap elhatároztuk, hogy piknikezni fogunk. Valami gyorsan kivitelezhetőre volt szükség, mert kicsit kezdett borulni az ég, így hát hamar el kellett készülnünk.
Pöcus, Kriszta és én vettünk részt a pikniken, mindenki kivette a maga részét a készülődésből. Vittünk gyümölcsöket - cseresznyét, málnát, hűsítőnek pedig limonádét. "Főétel" egy kis virslis saláta volt tzatziki öntettel, "desszert" pedig minifánk. 
Képek a piknikről:







A receptekkel majd érkezem (a virslis salátának nagyon bonyolult a receptje :D), de a minifánkét is hozom majd. :)
Jó kis délután volt, még soha nem piknikeztem... :)
sign photo sign_zpsd9768155.png
A Facebook-os csoportban olvastam, hogy a Prima termékek közül több is gluténmentes, de eddig nem találkoztam ezekkel a jégkrémekkel sehol. Ma viszont a Sparban összefutottunk és bemutatkoztunk egymásnak. Többféle dobozos jégkrém is volt, megnézem a joghurtos, pisztáciás és a csokoládés jégkrém dobozára is rá volt írva, hogy gluténmentes. Vannak pálcikás jégkrémek, azok közül a gyümölcsösökre rá volt írva, de a csokoládéson nem találtuk a feliratot. Ha találkoztok vele, azért mindenképpen nézzétek meg, az a biztos.
A dobozos 799 Ft/900 ml, a pálcikás jégkrémek közül van, amelyik 99, másik 149 forint. Mi vettünk, szerintem finom volt. :)



Úgy örülök, hogyha megyünk valahova, a Spar-ban (remélhetőleg) lesz Prima jégkrém, ami lehetővé teszi, hogy útközben fagyizzunk. :)
sign photo sign_zpsd9768155.png
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!


KÖVESS FACEBOOK-ON IS!

A blogon megjelenő tartalomra (legyen az kép, szöveg stb...) a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény vonatkozik, így azt a szerző engedélye nélkül bármely más helyen (weboldal, nyomtatott irat stb...) közzétenni TILOS!

@glutenmenteselet INSTAGRAM

Gluténmentes szórakozás! ;)

Gluténmentes szórakozás! ;)

VÁLASSZ NYELVET

Blogarchívum

  • ►  2019 (25)
    • ►  november (6)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (4)
    • ►  május (2)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2018 (27)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (7)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (126)
    • ►  december (21)
    • ►  november (6)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (3)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (17)
    • ►  február (12)
    • ►  január (14)
  • ►  2016 (171)
    • ►  december (24)
    • ►  november (14)
    • ►  október (23)
    • ►  szeptember (14)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (9)
    • ►  június (11)
    • ►  május (11)
    • ►  április (11)
    • ►  március (15)
    • ►  február (20)
    • ►  január (9)
  • ►  2015 (222)
    • ►  december (24)
    • ►  november (20)
    • ►  október (18)
    • ►  szeptember (15)
    • ►  augusztus (24)
    • ►  július (20)
    • ►  június (32)
    • ►  május (22)
    • ►  április (10)
    • ►  március (10)
    • ►  február (12)
    • ►  január (15)
  • ▼  2014 (170)
    • ►  december (28)
    • ►  november (5)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (22)
    • ►  július (20)
    • ▼  június (20)
      • Gluténmentes minifánk gépben
      • Gluténmentes sajttal töltött csirkemell
      • Gluténmentes kerti parti, gluténmentes vendégvárás
      • Franciasaláta és majonézes krumpli
      • Nyári saláta
      • Vörösboros marhapörkölt gluténmentes nokedlivel
      • Baconos csirke
      • Sajtos csirkecombok
      • Gluténmentes Stefánia vagdalt, avagy a híres tojás...
      • Gluténmentes málnás sütemény
      • Gluténmentes sajtos/szezámmagos rudak
      • Monkeys Cafe & Bar - Gluténmentes étlap
      • Gluténmentes piknikezés
      • Gluténmentes Prima jégkrém
      • Így telt a napom - Június 14.
      • Gluténmentes rántott sajt
      • Negatív élmény
      • Beszámoló az elmúlt napokról
      • Házi chips - garantáltan gluténmentes
      • Gluténmentes gyros tál
    • ►  május (11)
    • ►  április (13)
    • ►  március (10)
    • ►  február (10)
    • ►  január (18)
  • ►  2013 (36)
    • ►  december (4)
    • ►  november (3)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (2)
  • ►  2012 (5)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)

Keresés

Címkék

advent alkotás allergén alma almás bacon barack Barbara liszt bejgli briós BROLL brownie cirokliszt corn flakes cukormentes csiga csoki csokoládé Diétázók boltja dió diós Doves Farm ebéd édess édesség egy napom élesztőmentes életem gluténmentesen eper esküvő étterem fagyi fahéj fánk fasírt Fekete bors étterem forrócsoki főétel főételek Free from liszt gesztenyés gluténérzékenységi gyors gluténérzékenységi gyorstalpaló glutenix gofri gombóc grill gyors gyros gyümölcs Hadarik Rita halloween hamburger hot dog hús húsvét ischler isler ital jégkrém kakaós kakaós csiga kalács karácsony karamella kávé keksz kelt kelt tészta kenyér képviselőfánk kezdőknek kifli kirándulás kókuszgolyó kókuszos körte krémleves krumpli kuglóf kukoricakeményítő lángos lasagne lekvár lélek leveles tészta leves linzer lisztmentes mákos málna McDonald's meggy Mester család mester süteményliszt mézes mézeskalács minifánk muffin nápolyi NoCarb nokedli nutri free nyár ősz palacsinta Pécs péksütemény perec piskóta pite pizza pizzaszósz pogácsa praktikák rántott reggeli rétes rizsdara rizsliszt RIZSLISZTBŐL ropi sajtos saláta Schär Schär mix smoothie sós sütemény sütés nélkül szendvics szénhidrátcsökkentett szilvásgombóc szilveszter születésnap tea Tegyünk együtt egymásért tejmentes termék termékek test testsúly tészta tésztasaláta tesztelés tojásmentes torta túró túrós tünet utazás vendégposzt videó zabpehely zöldség zsemle

Népszerű bejegyzések

  • Gluténmentes triplacsokis brownie RIZSLISZTBŐL
    Na, ez ám a full csokis finomság... és nem azért tripla, mert van benne kakaó, meg ez meg az. Ebben konkrétan háromféle csokoládé van, ráadá...
  • Gluténmentes fonott kalács
    Ez az első olyan fonott kalácsom, ami nem csak ízre és állagra tökéletes, hanem valami eszméletlen gyönyörű is és totálisan el vagyok ájulva...
  • Gluténmentes édes aprósütemények
    Ilyen egy tökéletes recept. Olyan finomság, amiről senki meg nem mondaná, hogy gluténmentes, az egész család (csak én vagyok gluténérzékeny...
  • Életem gluténmentesen KÖNYV!
    Olyan izgatott vagyok! Megjelent a könyvem "Életem gluténmentesen" címmel a BOOOK Kiadó gondozásában. ♥ Annyian írtáto...
  • Gluténmentes tökös-mákos rétes
    A mellettünk lévő kis faluban, október elején/közepén minden évben töklámpás fesztivált rendeznek. Amikor gyerekek voltunk, többször faragtu...

.

Rendszeres olvasók

Copyright © 2016 Gluténmentes élet. Created By OddThemes & Distributed By Free Blogger Templates