Monkeys Cafe & Bar - Gluténmentes étlap

Tegnap Budapestre utaztunk Pöcussal - tulajdonképpen egy munka miatt, de mivel tavaly nyáron jártam ott utoljára, feltétlenül ki kellett használni Budapest előnyeit, már ami a gluténmentes vendéglátóhelyeket illeti. A csoportban utánaérdeklődtem, ki mit javasol, mert az Aréna Pláza Free from finom üzlete, ahol tavaly ettem gm. hamburgert,  megszűnt. Tervben volt a Duna Pláza Burger House-a, hiszen ott is készítenek gm. hamburgert, de az most átmenetileg szünetel. Beülős étterembe nem szerettünk volna menni, csak valami fiatalos helyre, ahol gyorskaját ehetünk.
Így kerültünk a Monkeys Cafe & Bar-ba. Nagyon hangulatos kis hely, felettébb kedves és tájékozott személyzettel. Mikor bementünk, rögtön kérdezték miben segíthetnek és lesz-e speciális igényünk (gluténmentes, laktózmentes menü). 
Pöcuska

Tudjátok, hogy milyen vagyok, még a biztosra is 100x rákérdezek, megkérdeztem, hogy a gluténmentes ételeket elkülönítve készítik-e. A már eddig is nagyon szimpatikus lány, megnyugtatott, hogy ő készít mindent, teljesen külön csinálja, minden művelet után kezet mos, nem kell aggódnom. Külön tányérokon készül, mindent mindig morzsátlanít, és ha kérek hasábkrumplit, természetesen külön fritut használ. A barátnője glutén- és laktózérzékeny, így abszolút tisztában van mindennel. 
Annyira kedves volt és egyáltalán nem vette tolakodásnak a kérdéseimet, mindent nagyon segítőkészen elmondott. Így nem is aggódtam, pedig az sajnos általános rossz szokásom. 
Az étlapon 4 oldalon csak a glutén- és laktózmentes ételek listája szerepel. Le is fényképeztem Nektek, bár most nézem, hogy kicsit homályos itt-ott, de a lényeg csak látszik...
A linken jobban látható: http://www.monkeys.hu/szendvicsek.html


Kihozták a burgereket, leesett az állam, annyira jól nézett ki. És beleharapva sem csalódtam, az íze egyszerűen fantasztikus volt. Mondtam is nekik, hogy ilyen finom gm. hamburgert még nem ettem. 


Hatalmas pozitív csalódás volt, mind az étlapot, mind a személyzetet, mind pedig az étel ízét tekintve. Ha Pesten járok, tuti, hogy visszatérek. :)

Facebookos oldaluk: https://www.facebook.com/monkeyscafeandbar
sign photo sign_zpsd9768155.png

Share:

2 hozzászólás

  1. Legközelebb próbáld ki a Kölest, szerintem nagyon jó, és csak gluténmentes ételek vannak, nem kell kérdezősködni :)
    https://hu-hu.facebook.com/Koleskonyha

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a tippet, ahogy lesz alkalmam, kipróbálom! :)

      Törlés