Miért lepődöm meg?

Nem is tudom, miért lepődöm meg annyiszor. Hogy miért esik rosszul, ha valaki túlzásnak véli ezt az életmódot. Hogy miért ítélem el azért, mert nem tudja, hogy mi is az a lisztérzékenység, és nem fogadja el elsőre, amint megosztom vele a lényegesebb dolgokat. Hogy miért gőzöl a fejem, amikor már többedszerre kérdezi meg, hogy de miért nem jó a szalámi, vagy az az uborka, amit az előtte kenyérvágásra használt deszkán szelt fel.

Miért lepődöm meg?

Visszagondolva: két évvel ezelőtt, amikor a dietetikushoz látogattunk a diagnózis felállítását követően, én is ugyanez voltam. Lisztérzékenység... oké, gondolja az ember, nincs kenyér, zsemle, nincsenek péksütik meg innentől kezdve majd másmilyen lisztet kell használni. Nagy cucc. 

Akkor változott meg minden, amikor a dietetikus megosztotta velem, hogy miről is szól ez:

Mindent olvasni kell, hiszen azokban a termékekben is lehet glutén, amiben a legkevésbé gondolnád, hogy van.

Akkori véleményem: Oké, ez még menni fog, de azért kicsit ez is röhejes. Most mit számít az a minimális mennyiség, ami esetleg egy sima csokiban van? (Nem kekszes, ostyás.)

Mostani véleményem: Az összetevő cédulák a megmentőink. Sőt, nem csak az összetevőkre kell figyelnünk, hanem a nyomokban infókra is. Mert hiába tiszta egy termék, ha nem tiszta körülmények között készül, vagy csomagolják. Igenis olvasni kell és a legkisebb dolgokra is odafigyelni, hiszen egy aprócska "szennyeződés" is problémát okoz. Ha tünet nincs is, a beleidet attól még roncsolja.

A lisztérzékeny családtag(ok)nak külön margarinra van szükségük.

Akkori véleményem: Na ne nevettess már ki, oké, hogy mindenre odafigyelek, olvasok, de azért ez már tényleg túlzás.

Mostani véleményem: Alap dolog a külön margarin. Hiszen mit ken meg margarinnal az ember? Kenyeret, kalácsot... a fő ellenségeket. Olykor visszanyúlunk, belemegy a morzsa... Mai felfogásommal ez már nem is kérdés, jobb a békesség.

Külön mosogatószivacs, fakanál.

Akkori véleményem: Szerintem a dietetikus egy megszállott szektás. Nem fogom se a fakanalat, se a mosogatószivacsot megenni, hogy a rajta/benne megbúvó kis szennyeződések problémát okozzanak.

Mostani véleményem: A külön fakanál használata nagyon is fontos. Hiszen a farostokban nagyon könnyen megragad a glutén - ez amúgy is egy ragadós anyag, hiszen ez segíti a tapadást - és egy hanyagabb mosogatás következtében nem fog az onnan eltávolodni. A szivacsot is fontosnak tartom, mert pl. egy nem gluténmentes nokedli elkészítése után kapunk egy jó trutyis, lisztes, szutykos tálat. Ezt kimossuk egy szivaccsal. Nyilván nem dobjuk ki mindegyik szivacsunkat egy mosogatást követően, úgyhogy érdemes a gluténmentes edények, stb. mosogatására külön szivacsot használni.

Külön vágódeszka.

Akkori véleményem: Hát, a fakanál meg a mosogatószivacs után már nem lepődöm meg semmin, de ezek annyira felesleges dolgok, a dietetikusok tuti szövetkeztek azokkal az áruházakkal/boltokkal, ahol ezeket kapni. Mindenkivel megvásároltatnak dupla annyi dolgot, mint amire szüksége lenne, és felezik a bevételt. Szép elgondolás.

Mostani véleményem: Fel nem szelném a kenyeremet, szalámimat, stb. azon a vágódeszkán, amin előtte a nem gluténmentes kenyeret szelték. Ugyanabból az okból, mint a fakanálnál, a farostokban megragadó szennyek sokszor súrolás után is ott maradnak. Mivel minden apróságra hiperérzékenyen reagálok és nem vagyok aszkéta, szerintem ez tök nyilvánvaló.

Ha végignézem az akkori gondolatmenetemet, akkor tipikusan azoknak az embereknek a reakcióit látom, akikből mostanában elegem van. Felteszem még egyszer a kérdést: miért lepődöm meg?