Mit kerüljek, ha lisztérzékeny vagyok?

Eleinte, mikor kiderült a lisztérzékenységem, nagyon nehéz volt összetevők alapján tájékozódni. Nem tudtuk pontosan, hogy mi jelent problémát, mert vannak elég kacifántos megnevezések is. Régen például, ha valami úgy volt feltüntetve, hogy csak simán keményítő, vagy módosított keményítő, az nem volt biztos, hiszen simán lehetett búzakeményítőből. Mára azonban Magyarországon elméletileg fogyasztható, hiszen ha allergén anyag van benne, azt minden esetben - szabály szerint - fel kell tüntetni, tehát ha búza lenne, azt valamilyen formában ki kéne írniuk. 
Milyen szavakat kerüljek az összetevők között?
Elsősorban nyilvánvalóan a glutén és a gliadin - utóbbit nagyon ritkán szokták így kiírni, inkább gluténként jelenik meg. Kerüljük továbbá 4 tiltott gabonafélét, vagyis: búza, rozs, árpa, zab. Ha akármilyen formában fel vannak tüntetve (pl: -keményítő, -fehérje, -dara, - csíra, stb...), természetesen az is tilos.
Figyeljünk a maláta szóra - ez is megjelenhet többféle verzióban -, hiszen ez tulajdonképpen az árpa, búza és egyéb gabonák csírázott megfelelője.
Búza további megjelenési lehetőségei, amik ebből adódóan szintén tilosak: bulgur, kuszkusz, kammut, tönköly, durum, chilton, dinkel, einkorn, farro, semolina, triticum, triticale... (forrás: X )
Ha valamelyik - amit eddig dagival jelöltem - összetevőt a termék nyomokban tartalmazza, az is kerülendő. Habár a termék összetétele szerint nem tartalmaz glutént, olyan gyárban, vagy olyan soron készül, ahol más, gluténtartalmú termékek is készülnek, ezért fennáll a keresztszennyeződés veszélye.
Ha van allergén infó, vagy valamilyen allergén megjelenítés a terméken, az nekünk jó, hiszen nagyobb valószínűséggel tudjuk megállapítani, hogy a termék gluténmentes-e. Azonban nem elég csak az allergéneket elolvasni, hiszen nem egyszer futottam már bele olyan készítménybe, aminek az allergén listáján nem volt feltüntetve, az összetevők között mégis megjelent a búzakeményítő, vagy valamelyik társa...
Ezért javaslom, hogy mindig, mindent olvassunk, sajnos nem elég csak az allergén infót megnézni.
Remélem segítettem ezzel a bejegyzéssel, jelenleg ennyi "jutott eszembe", de ha van még valami kerülendő, ami "eszembe, vagy tudomásomra jut", bővítem a listát.
Kérlek Titeket, ha tudtok még, írjátok meg kommentárba és beleírom. Köszönöm! :)

Share:

3 hozzászólás

  1. Kedves Dóri, kezdő vagyok, és egy kérdésem lenne: ha az összetevők közt nem szerepel semmi gyanús, és az sincs ráírva, hogy "nyomokban glutén tartalmazhat", akkor nyugodtan megvehetem, vagy keressek olyant, amin a "gluténmentes" felirat is szerepel? Pl. csoki, sütőpor, rizsliszt - ezekbe futottam bele legutóbb. Köszönöm,
    Juli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Juli!
      Ha az összetevők között, sem pedig a nyomokban infónál nincs feltüntetve semmi, akkor elméletileg nem tartalmazhat rosszat. Hogyha csak azokat a dolgokat vennénk meg, amire konkrétan rá van írva, hogy gluténmentes, akkor sajnos alig tudnánk valamit venni. Ha egy termék esetében így sem vagy biztos, akkor érdeklődj a cégnél e-mailben, vagy telefonon (általában adnak meg elérhetőséget a címkéken). :)

      Törlés
  2. Szia Dóri! Én a keményítőkkel nem vagyok tisztában sajnos. Módosított keményítő? Kukoricakeményítő? Módosított kukoricakeményítő? Keményítő?

    Ezekkel mi a helyzet?
    Köszönöm,
    Fanni

    VálaszTörlés