Visszatekintés - egy kis személyes

Körülbelül 2 hónapja beszéltem írtam arról, hogy kicsit személyesebb bejegyzéseket is meg fogok osztani Veletek, mert az írások témájával foglalkozó "közvélemény-kutatásból" egyértelműen kiderült, hogy nem csak a receptekre és a száraz tényekre, tanácsokra vagytok kíváncsiak. Ennek örülök is. :) Ezért kezdtem el az "Így telt a napom..." bejegyzéseket, és ezek által kicsit kötetlenebbül írni magamról és a mindennapjaimról is. Most arra gondoltam, hogy valóban egy igen személyes dologgal állok elő. Ma volt a ballagás az én "régi gimnáziumomban", így ez okból mutatnék meg Nektek egy videót. Igaz, hogy nem a ballagáson, hanem a szalagavatómon énekeltem ezt még 3 évvel ezelőtt, de a témája ugyanaz. Egy általam kedvelt dallamra, Whitney Houston One moment in time című dalának zenéjére írtam egy szöveget.
(Egyébként a videón az is látszik, milyen soványka voltam még... ez még a gluténkorszakom idején volt.)
Egy szónak is száz a vége, sok sikert kívánok minden ballagónak, legyetek nagyon ügyesek az érettségin és utána is majd az egyetemen/főiskolán/munkahelyen, akárhol is lesztek! :) Egy teljesen új élet kezdődik, részben könnyebb, részben nehezebb, alakítsátok úgy, hogy a legjobb legyen, hiszen rajtatok múlik! :)



Share:

0 hozzászólás