Beszámoló a Schär napról

Már mióta terveztem, hogy megírom ezt a bejegyzést... remélem a memóriám még nem olyan rossz, és ennyi idő alatt nem felejtettem el az apró kis részleteket. :)
Annyira vártam már azt a napot, hogy le sem tudom úgy írni, hogy ezt az érzést átadjam... pedig ezzel általában nem szoktak problémáim lenni. Valahogy úgy nézett ki a dolog, hogy előtte héten egész végig szinte már csak ez járt a fejemben, tervezgettem a dolgokat, vajon milyen lesz, ízleni fognak-e nektek az általam készített finomságok... meg úgy az az általános izgatottság. De jó értelemben. Azt is vártam, hogy végre találkozzunk sokatokkal és egy újabb szerepben is kipróbálhassam magam, hiszen eddig még sosem sütöttem közönség előtt. Aztán pénteken már elkezdtem kicsit izgulni is... :)
Délelőtt még Pécsen voltam suliban, majd rohantam egy 1 órás buszra és 3 órát zötykölődtem haza. Anya nagyon nagy segítség volt, mert a héten már előre beszerzett minden hozzávalót, amire szükségem volt. 
Igyekeztem viszonylag későn nekiállni a sütésnek, hogy minél frissebbek legyenek a csigák és a pogácsák is, hiszen ha már egyszer "másnaposak" lesznek, legalább a "másnaposság" mértékére figyeljünk.
Bedagasztottam a csigák tésztáját, majd amíg kelt, elkészítettem a pogácsákat is... amiből aztán lett egy újabb adag, mert adódott egy kéretlen tesztelő-brigádom. :)

Szombat reggel negyed 7-kor indultunk Anyával. Nem csak bennem volt egy kis izgalom, benne is, mert még sohasem vezetett Budapesten. De nagyon ügyesen megoldotta, úgyhogy elég korán odaértünk... legalább volt idő körülnézni.
Felkiáltottam örömömben, amikor a nagyterembe érve megláttam a székekre helyezett receptjeinket. Olyan szépen, stílusosan lettek elrendezve és kinyomtatva, hogy azóta is élvezettel nézegetem.
Kinn már készültek a kóstoltatók, annyi finomság volt, amennyit még életemben nem láttam egy helyen - pláne nem gluténmenteset.





A nagyteremben mi már elkezdtünk készülődni a főzőshowra - vagy inkább sütőshowra -, felpakoltunk minden kelléket... közben megismerkedtünk a szervezőkkel, akik egyébként egytől-egyig tündérek voltak, nagyon kedvesen fogadtak bennünket és igyekeztek mindenben segíteni.



A nagyteremben egy rövid köszöntő után (amit Valkó Eszter tartott olyan frappáns stílusban, ahogy az egész napot levezényelte... imádni való egy nő!) a reggeli finomságok blokkal indult a program, vagyis velem. 
Eszter gondoskodott róla, hogy ne érezzem magam zavarban a színpadon, úgyhogy körülbelül 30 másodperc eltelte után úgy dagasztottam a csiga tésztáját, mintha mindig is színpadon csinálnám úgy, hogy közben Valkó Eszterrel beszélgetünk a gluténmentes életemről. Mivel a gofrit nem sütöttem ki előre - hiszen az tényleg frissen jó - a tészta elkészítése után akadt egy ügyes segítőnk, aki folyamatosan sütötte nekünk a finom gofrit. Ezúton is még egyszer köszönjük a segítségét! :)
A pogácsa elkészítésének demonstrálására ezúttal nem jutott idő, de szerintem ez nem is baj, hiszen az tényleg nagyon egyszerű. Azt hiszem, a csigavágás cérnás technikájával viszont sokaknak okoztam meglepetést. :)




Ez a kivetítő nekem akkora élmény volt. :)
És nézzétek, milyen jó! Miközben Eszterrel dolgoztunk a finomságokon, az egyik kedves vendégünk követte a receptet. Remélem, nem hibáztunk.


Ahogy elkészültünk, akkor pedig minden vendég megkóstolhatta a kakaós csigát, a pogácsát és a gofrit is.



Amint látjátok, igen nagy sikere volt mindegyik csemegénknek.
A következő blokkban Mona következett a kelt tésztákkal, készült fincsi kenyerekkel és többféle kaláccsal is.




Mona finomságai is nagy sikert arattak!
Időközben az előadóteremben nagyon jó kis előadásokat láthattak/hallhattak a vendégek, mi erről sajna lecsúsztunk, de valamit valamiért. :)



Déltől Bogi tésztás blokkja következett, isteni tésztás ételek elkészítését mutatta be nekünk. Eszterrel segítettünk adagolni a kóstolókat, hát nagy önuralom kellett hozzá, hogy néhány kanál ne az én számban landoljon... :)



Mivel ekkor már ebédidőben jártunk, kinn pizzát és csirkefalatokat lehetett kóstolni... még most is összefut a nyál a számban...

Egy órától szintén Bogi volt a séf, én pedig a kis kuktája. Isteni wrap-okat és szendvicseket készítettünk. A szendvicskrémekkel és a hozzávalókkal Bogi készült, én csak mint egy jól betanított kiskukta, kentem a szendvicseket és tekertem a wrap-okat. Szintén nagy kihívás volt, hogy időközben ne harapjak bele, de nem haraptam, ne aggódjatok! ;)

A blokkok között minden alkalommal nyereményjátékok zajlottak, ahol értékes Schär ajándékcsomagokat lehetett nyerni.

Majd ismét Mona jött süteményekkel és tortákkal... szintén rengeteg éhes száj várta a végeredményt. :)

A Schär termékek kóstolása egész idő alatt zajlott és a gyerekeknek külön játéksarok állt rendelkezésére. Lehetőség volt fotózkodni Milly-vel, amit kihagytam és amit azóta is bánok. 
De remélem, lesz még lehetőségem találkozni vele. :)





Én nagyon jól éreztem magam, mint ahogy már írtam is Nektek, ez volt életem egyik legjobb napja. Nagyon sok kedves embert ismertem meg, rengeteg tapasztalatot szereztem és rengeteg élménnyel gazdagodtam.
Köszönöm a szervezőknek ezt a fantasztikus napot! :)
sign photo sign_zpsd9768155.png

Share:

0 hozzászólás