Gluténmentes élet
Üzemeltető: Blogger.
Tegnap a Spar-ban vásároltunk. Kisvárosunkban nem lehet kapni a Gergely gluténmentes fagyasztott termékeit, de azért néha-néha az év során reménykedve belestem a hűtőpultba, hátha.
Ma nagy meglepetés ért, megláttam rengeteg zacskó gluténmentes szilvalekváros derelyét, méghozzá féláron!! Annyira megörültem, itt volt az idő, hogy kipróbáljam és teszteljem 299 forintért.

Ár: Szerintem az 599.- sok érte. Bár nem tudok itt Magyarországon olyan tésztaalapú mirelit termékről, amit a diétás boltokon kívül más áruházak is forgalmaznak. Úgyhogy, ha nagyon rászorul az ember, akkor egyszer-egyszer oké, viszont sokkal olcsóbb elkészíteni házilag.
Csomagolás: 300 g-mos zacskós kiszerelésben kapható, egy csomagban 10 db derelye van.
Íz: Nagyon finom, isteni a tésztája és a lekvár is benne. Tündérien vannak megcsinálva a kis derelyék, nagyon csinosak. Nem lehet vele leállni, annyira finom, úgyhogy azzal számoljatok, hogy egy főre is hamar elfogy az a 10 db.

(kép: gergelygasztronomi.hu)
Első gluténmentes nyaramon vettünk ilyet a pécsi Diétázók boltjában. Jobban mondva, a testvérem vett nekem egyet. Nagyon szerettem volna már ropit enni, de ugye itt a közelünkben nincs lehetőség a gluténmentes termékek megvásárlására (csak Tesco és dm, ahol a Schär termékek dominálnak égig érő árakon).
Egy csomag ropi, akkor 375 forintért, egyenlő volt a boldogságommal... nagyon hiányzott már.

Ár: Azóta kicsit felment, azt hiszem 400.- körül van. A Schär-hez viszonyítva olcsóbb, de minőségre nem rosszabb - mondja a laikus, aki csupán íz alapján ítél.
Csomagolás: 75 g-mos kis zacskókban lehet kapni, a Schär egy negyedével több, úgyhogy ha ugyanannyiba kerülne még akkor is jobban megérné. Létezik sima ropi és perec alakú változata is.
Íz: Kifejezetten finom. Semmivel sem mondanám rosszabbnak a Schär-nél, így itt az árkülönbség egyértelműen a név miatt van. Összefutanyálaszámban-hatás.

(képek: aruhaz.alter.hu)
Az óvodás és általános iskolás legjobb barátnőmmel sétáltunk 2 éve nyáron, amikor betértünk a DM-be. Látta, hogy a Schär termékeknél időzök, érdeklődött, hogy melyikeket kóstoltam, mik a tapasztalataim. "Elpanaszoltam" neki, hogy mennyire megkóstolnám ezt a ropit, de a fene fog kiadni érte 500-550 forintot. Tovább is álltunk, nézegettük a krémeket, tusfürdőket, aztán fizetés után, mikor már kinn voltunk az ajtó előtt, a barátnőm visszarohant, mert elfelejtett Anyukájának fogkrémet venni. Kinn megvártam.
Gyors volt, így hamar folytattuk is utunkat a tűző napsütésben.
Mikor elköszöntünk egymástól, a táskájából előkapott egy csomag Schär ropit és a kezembe adta. Ezért szaladt vissza.
Könnyek szöktek a szemembe... ilyen egy igazi barát.

Ár: Szerintem kegyetlen drága. 500-550 forintért ekkora mennyiség egyszerűen brutálisan, katasztrófálisan és elkeserítően sok. 
Csomagolás: 60 g ropi van egy csomagban. Nagyon kevés... ezért is mondom, hogy brutális mennyi pénzt kérnek el érte.
Íz: Hát, naná, hogy finom. Ha rossz lenne, akkor nem fájna érte az ember szíve, mert minek vegyünk rosszat... legalább nem kell kiadni érte ennyi pénzt. De áá, nem, persze, hogy finom... sajogjon az a szív a dm meg a Tesco polcai előtt. Finom hát, egyértelmű.

Egyszer Anyukám lepett meg egy csomag kókuszcsókkal. Mi mindig online rendeljük meg a liszteket, általában egyszerre rendelünk mindenből nagyobb mennyiséget, mert akkor az hónapokig is kitart és így a szállítás ingyen van. Egy rendelés során a lisztek mellé meglepetésként betett a kosárba egy ilyen kókuszos süteményt. Imádom a kókuszt, így mellélőni abszolút nem tudott.

Ár: Az online felületen 600-700 Ft körül vettük... én drágállom...
Csomagolás: 200 g egy csomag, de hasonlóan a habcsókokhoz, ezek is igen könnyűek, így ez a 200 g elég sok kis "csókot" rejt. Ebből adódóan, ha nem falunk, elég sokáig kitart. És akkor itt újra lehet értelmezni, hogy drága-e érte a 600-700 Ft, ha több napi édességmennyiséget tartalmaz.
Ha nagyon szélsőséges szeretnék lenni: falánkoknak nem éri meg, nem falánkoknak megéri. :D
Íz: Nagyon-nagyon finom. Nekem rendkívül ízlett. Alapjában szeretem a kókuszt, de ilyen habcsók formában  még sosem kóstoltam... hiba volt.


Mindennapokra az ára miatt nem ajánlom, inkább ki kéne kísérletezni, hogy lehet hasonlót sütni. De egyes alkalmakkor szerintem érdemes kipróbálni.
Eleinte azért nem vettünk belőle, mert laktózt tartalmaz, és akkor még az is tiltott volt. Most már néha megvesszük.

Ár: Tescoban 320.- körül mozog. Szerintem nem drága, tök fura, hogy valamit kapni 400 forint alatt, ami gluténmentes.
Csomagolás: 200 g-nyi kis tallér van egy átlátszó zacskóban, egy címke hirdet rajta mindent: a nevet, az összetevőket, a termék jellemzőit. Nincs különösebb márkája, de ezért nem érdemes lebecsülni.
Íz: Nagyon érződik rajta, hogy kukoricalisztből készült, azonban ez ma már nem zavaró, mert megszoktam (tésztákon is lehet érezni). Jobban laktat, pont a kukorica miatt, így egyszerre nagy mennyiséget nem nagyon lehet, vagyis én nem nagyon tudok fogyasztani. Szerintem jó, ha van otthon, ha vágyunk valami sósra, néhány tallért egy nap el lehet rágcsálni.

Aki nem viszolyog a kukorica ízétől, és már unja az édes rágcsákat, tudom ajánlani, mert az ára nem vészes, pláne, hogy egy csomag sokáig kitart.


Legelőször akkor kóstoltam meg ezt a típust, amikor a Tesco-ban leárazták majdnem az összeset, mert teljes árért nem sokan vitték. 300 forintért már megérte kipróbálni. Nézzük a részleteket.

Ár: Tescoban változó, néha 815.-, néha azonban 500.- körül mozog a rendes ára. Azonban elég sokszor meg lehet találni akciózva, hiszen a 815 forintot ezek szerint nem csak én sokallom érte, így nem nagyon fogy rendes áron.
Csomagolás: 100 g-os kiszerelésben kapható, azt hiszem 10 szelet nápolyi van egy csomagban.
Íz: A Schär után kóstolva kissé műanyagosnak tűnik, sajnos meg sem közelíti a drágább árkategóriába eső társát. Ennek ellenére (mivel a Schärt nem engedhetem meg magamnak, ebből pedig az akciók következtében többször is tudok vásárolni) többször szoktam venni, és nem is mondanám rossznak, én kifejezetten szeretem. Habár nem olyan finom, mint a másik, szerintem ennek is jó íze van.

Ha akciós, szerintem próbáljátok ki! :)

(kép: glutenmentesbolt.hu)
Sajnos gluténmentes nápolyiból nem nagy a választék, ami van, az is kegyetlen drága. Pedig régen imádtam a nápolyit. Volt egy nagy kedvencem, már nem tudom milyen márka, de azt hiszem Anya mindig a Penny-ben vette.
Akkor kóstoltam először a Schär nápolyiját, mikor a Legtündéribb barátnőm egyszer névnapomon meglepett vele. El voltam ájulva, pont az az íz, ami a régi kedvencemé volt, csak ez gluténmentes. A diétám óta akkor ettem először nápolyit. Ráadásul isteni finomat.

Ár: Tesco-ban 1100.- körül mozog, sajnos nem tudom az árát pontosan. Nem szoktam nézegetni, mivel nem is vásárolok belőle. Iszonyatosan drága.
Csomagolás: 125 g-os kiszerelésben lehet kapni, mivel elég régen ettem, nem emlékszem, de szerintem 10-12 szelet nápolyi van egy csomagban.
Íz: Tökéletes. Erről nem akarok és felesleges is többet mondani.

Nagyon drága és ebből sajnos nem is szoktam akciót kifogni. Talán egyszer volt, hogy féláron tudtuk venni. Ha akciós, mindenképpen próbáljátok ki, ha nem, akkor meg kérjetek születésnapra/névnapra ilyet, szerintem néha megérdemeljük. :)

Arra gondoltam, hogy indítok egy TESZTELÉS címen futó sorozatot, és az adventi "minden napra egy bejegyzés" projekt után egy darabig most minden nap lesz vélemény egy termékkel kapcsolatban. Azért tartom ezt fontosnak, mert szerencsénkre egyre több (de még így is nagyon kevés) gluténmentes termék közül lehet válogatni, és amiket már próbáltam, azokról megosztom Veletek a tapasztalatot. Hátha tudok segíteni :) Mert azt szeretek.

Az első tesztelés alanya a Gullón csokidarabos keksz.
Először is nagyon kell vigyázni vásárláskor, mert van egy igen hasonló csomagolású Gullón keksz, ami azonban csak diabetikus, nem gluténmentes, ám a Tesco-ban az árufeltöltők ezt nem mindig tartják szem előtt és gyakran pakolják a gluténmentes termékek névvel ellátott polcra. Volt, hogy már nekiálltam és átpakoltam a diabetikus termékekhez az összes kartont, de nem kaptam érte fizetést...

Vegyük sorra
Ár: Tescoban 499.-, Euros-100 forintos boltkban 450.-, a gluténmentes termékek árához viszonyítva nem is olyan vészes. Sőt, mondhatni elég jó.
Csomagolás: 130 g-mos kiszerelésben kapható, egy dobozban körülbelül 10 (csak saccolok, elfelejtettem megszámolni, mielőtt megdézsmáltam) kis keksz van.
Íz: "Régi életemhez" ízeihez viszonyítva, nem sokkal másabb, mint a hasonló, ámde búzából készült kekszek. Szerintem nagyon finom.

Összességében pozitív róla a véleményem, habár olcsónak nem mondható, mégsem olyan borsos az ára, mint az előrecsomagolt gm. termékek összességének, és még finom is. Ha még nem kóstoltátok, akkor egy próbát mindenképpen megér. :) Hátha lesz egy új kedvencetek, és az ismerősök majd megtudják, hogy névnapra, születésnapra mivel lehet meglepni. :)


Úgy gondoltam, hogy a  blognak indítok egy facebookos oldalt is. Ott könnyebb a kapcsolattartás, hiszen amennyiben rányomtok a tetszik-re, rögtön kiteszi az üzenőfalatokra, hogy van-e éppen új bejegyzés, érdemes-e ellátogatni a blogra. Remélem tetszeni fog! 
https://www.facebook.com/glutenmenteselet

Itt az oldal, aki rögtön szeretne értesülni az aktuális bejegyzésekről, csak nyomjon rá a tetszik gombra. Ott majd egyszerűbben lehet nekem írni is, remélem ezzel kicsit megkönnyítem a kapcsolattartást. :)
Szeretem a változatosságot, a meglepetéseket, ebből adódóan van, hogy megunom az átlagost és újítani szeretnék. Rengetegszer keresek interneten új - számomra új -, egyszerű recepteket akár vacsorára, akár reggelire, vagy ebédre, vagy csak úgy, vagy vendégek jönnek, vagy karácsony van, vagy csak kedvem van valamit sütni/főzni. 
Gluténmentes recepteket nem találok olyan mennyiségben, mint rendes recepteket, így sokszor én alakítom át gluténmentessé. Több, kevesebb sikerrel. 
Tudjátok, egyszer már leírtam, hogy a paleo diéta nekünk jelent előnyt és hátrányt is. Előny, mivel egyre több helyen jelennek meg ezáltal gluténmentes hozzávalók, csomagolt termékek, hátrány, mivel egy étteremben, vagy akárhol nem figyelnek annyira a keresztszennyeződésekre az egyre többen diétázó, ám nem lisztérzékeny emberek miatt. 
Azonban a paleo receptek nekünk nagyon jól jönnek, hiszen nem igényelnek glutén tartalmú hozzávalókat. Persze ha éppen nincs kókusz-mandula-, vagy lenmaglisztünk, nyugodtan lehet helyettesíteni a Barbara, a Spar, vagy Schär liszttel, ami éppen megtalálható otthon. 
Nemrég vette fel velem a kapcsolatot a BioNetti oldal szerkesztője. Először megnéztem az online boltjukat, majd később tévedtem csak a receptes oldalukra. 
Ezt mindenkinek ajánlom, hiszen olyan ötletes finomságok vannak, hogy gyerekek számára is tuti öröm lesz az egészséges étkezés. Személyes kedvencem a Hóember reggelire. De megtalálható a gm. kovászosubi elkészítési módja is, amit már nagyon sokan kerestetek.
Nekem azért tetszik nagyon, mert csomó recept nem is igényli sem azokat a hozzávalókat, sem azoknak a gm. változatát, amit kerülnünk kell. Elsősorban a zöldségekre, húsokra épülő ételeket tudom ajánlani, mert rengeteg ötletet találtok.
Nézzetek körül. :)
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!


KÖVESS FACEBOOK-ON IS!

A blogon megjelenő tartalomra (legyen az kép, szöveg stb...) a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény vonatkozik, így azt a szerző engedélye nélkül bármely más helyen (weboldal, nyomtatott irat stb...) közzétenni TILOS!

@glutenmenteselet INSTAGRAM

Gluténmentes szórakozás! ;)

Gluténmentes szórakozás! ;)

VÁLASSZ NYELVET

Blogarchívum

  • ▼  2019 (25)
    • ▼  november (6)
      • Hogyan tudunk faragni a költségeken a gluténmentes...
      • Nem lett tőle bajom, úgyhogy gluténmentes!
      • Mely HARIBO termékek gluténmentesek?
      • Bounty és Snickers nyomokban glutént tartalmazhat!
      • Tejmentes túró
      • Hogyan tudom egy termékről eldönteni, hogy gluténm...
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (4)
    • ►  május (2)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2018 (27)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (7)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (126)
    • ►  december (21)
    • ►  november (6)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (3)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (17)
    • ►  február (12)
    • ►  január (14)
  • ►  2016 (171)
    • ►  december (24)
    • ►  november (14)
    • ►  október (23)
    • ►  szeptember (14)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (9)
    • ►  június (11)
    • ►  május (11)
    • ►  április (11)
    • ►  március (15)
    • ►  február (20)
    • ►  január (9)
  • ►  2015 (222)
    • ►  december (24)
    • ►  november (20)
    • ►  október (18)
    • ►  szeptember (15)
    • ►  augusztus (24)
    • ►  július (20)
    • ►  június (32)
    • ►  május (22)
    • ►  április (10)
    • ►  március (10)
    • ►  február (12)
    • ►  január (15)
  • ►  2014 (170)
    • ►  december (28)
    • ►  november (5)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (22)
    • ►  július (20)
    • ►  június (20)
    • ►  május (11)
    • ►  április (13)
    • ►  március (10)
    • ►  február (10)
    • ►  január (18)
  • ►  2013 (36)
    • ►  december (4)
    • ►  november (3)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (2)
  • ►  2012 (5)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)

Keresés

Címkék

advent alkotás allergén alma almás bacon barack Barbara liszt bejgli briós BROLL brownie cirokliszt corn flakes cukormentes csiga csoki csokoládé Diétázók boltja dió diós Doves Farm ebéd édess édesség egy napom élesztőmentes életem gluténmentesen eper esküvő étterem fagyi fahéj fánk fasírt Fekete bors étterem forrócsoki főétel főételek Free from liszt gesztenyés gluténérzékenységi gyors gluténérzékenységi gyorstalpaló glutenix gofri gombóc grill gyors gyros gyümölcs Hadarik Rita halloween hamburger hot dog hús húsvét ischler isler ital jégkrém kakaós kakaós csiga kalács karácsony karamella kávé keksz kelt kelt tészta kenyér képviselőfánk kezdőknek kifli kirándulás kókuszgolyó kókuszos körte krémleves krumpli kuglóf kukoricakeményítő lángos lasagne lekvár lélek leveles tészta leves linzer lisztmentes mákos málna McDonald's meggy Mester család mester süteményliszt mézes mézeskalács minifánk muffin nápolyi NoCarb nokedli nutri free nyár ősz palacsinta Pécs péksütemény perec piskóta pite pizza pizzaszósz pogácsa praktikák rántott reggeli rétes rizsdara rizsliszt RIZSLISZTBŐL ropi sajtos saláta Schär Schär mix smoothie sós sütemény sütés nélkül szendvics szénhidrátcsökkentett szilvásgombóc szilveszter születésnap tea Tegyünk együtt egymásért tejmentes termék termékek test testsúly tészta tésztasaláta tesztelés tojásmentes torta túró túrós tünet utazás vendégposzt videó zabpehely zöldség zsemle

Népszerű bejegyzések

  • Gluténmentes fonott kalács
    Ez az első olyan fonott kalácsom, ami nem csak ízre és állagra tökéletes, hanem valami eszméletlen gyönyörű is és totálisan el vagyok ájulva...
  • Gluténmentes triplacsokis brownie RIZSLISZTBŐL
    Na, ez ám a full csokis finomság... és nem azért tripla, mert van benne kakaó, meg ez meg az. Ebben konkrétan háromféle csokoládé van, ráadá...
  • Gluténmentes édes aprósütemények
    Ilyen egy tökéletes recept. Olyan finomság, amiről senki meg nem mondaná, hogy gluténmentes, az egész család (csak én vagyok gluténérzékeny...
  • Gluténmentes tökös-mákos rétes
    A mellettünk lévő kis faluban, október elején/közepén minden évben töklámpás fesztivált rendeznek. Amikor gyerekek voltunk, többször faragtu...
  • Életem gluténmentesen KÖNYV!
    Olyan izgatott vagyok! Megjelent a könyvem "Életem gluténmentesen" címmel a BOOOK Kiadó gondozásában. ♥ Annyian írtáto...

.

Rendszeres olvasók

Copyright © 2016 Gluténmentes élet. Created By OddThemes & Distributed By Free Blogger Templates