Gluténmentes élet
Üzemeltető: Blogger.
Nem is tudom, miért lepődöm meg annyiszor. Hogy miért esik rosszul, ha valaki túlzásnak véli ezt az életmódot. Hogy miért ítélem el azért, mert nem tudja, hogy mi is az a lisztérzékenység, és nem fogadja el elsőre, amint megosztom vele a lényegesebb dolgokat. Hogy miért gőzöl a fejem, amikor már többedszerre kérdezi meg, hogy de miért nem jó a szalámi, vagy az az uborka, amit az előtte kenyérvágásra használt deszkán szelt fel.
Miért lepődöm meg?
Visszagondolva: két évvel ezelőtt, amikor a dietetikushoz látogattunk a diagnózis felállítását követően, én is ugyanez voltam. Lisztérzékenység... oké, gondolja az ember, nincs kenyér, zsemle, nincsenek péksütik meg innentől kezdve majd másmilyen lisztet kell használni. Nagy cucc. 
Akkor változott meg minden, amikor a dietetikus megosztotta velem, hogy miről is szól ez:
Mindent olvasni kell, hiszen azokban a termékekben is lehet glutén, amiben a legkevésbé gondolnád, hogy van.
Akkori véleményem: Oké, ez még menni fog, de azért kicsit ez is röhejes. Most mit számít az a minimális mennyiség, ami esetleg egy sima csokiban van? (Nem kekszes, ostyás.)
Mostani véleményem: Az összetevő cédulák a megmentőink. Sőt, nem csak az összetevőkre kell figyelnünk, hanem a nyomokban infókra is. Mert hiába tiszta egy termék, ha nem tiszta körülmények között készül, vagy csomagolják. Igenis olvasni kell és a legkisebb dolgokra is odafigyelni, hiszen egy aprócska "szennyeződés" is problémát okoz. Ha tünet nincs is, a beleidet attól még roncsolja.
A lisztérzékeny családtag(ok)nak külön margarinra van szükségük.
Akkori véleményem: Na ne nevettess már ki, oké, hogy mindenre odafigyelek, olvasok, de azért ez már tényleg túlzás.
Mostani véleményem: Alap dolog a külön margarin. Hiszen mit ken meg margarinnal az ember? Kenyeret, kalácsot... a fő ellenségeket. Olykor visszanyúlunk, belemegy a morzsa... Mai felfogásommal ez már nem is kérdés, jobb a békesség.
Külön mosogatószivacs, fakanál.
Akkori véleményem: Szerintem a dietetikus egy megszállott szektás. Nem fogom se a fakanalat, se a mosogatószivacsot megenni, hogy a rajta/benne megbúvó kis szennyeződések problémát okozzanak.
Mostani véleményem: A külön fakanál használata nagyon is fontos. Hiszen a farostokban nagyon könnyen megragad a glutén - ez amúgy is egy ragadós anyag, hiszen ez segíti a tapadást - és egy hanyagabb mosogatás következtében nem fog az onnan eltávolodni. A szivacsot is fontosnak tartom, mert pl. egy nem gluténmentes nokedli elkészítése után kapunk egy jó trutyis, lisztes, szutykos tálat. Ezt kimossuk egy szivaccsal. Nyilván nem dobjuk ki mindegyik szivacsunkat egy mosogatást követően, úgyhogy érdemes a gluténmentes edények, stb. mosogatására külön szivacsot használni.
Külön vágódeszka.
Akkori véleményem: Hát, a fakanál meg a mosogatószivacs után már nem lepődöm meg semmin, de ezek annyira felesleges dolgok, a dietetikusok tuti szövetkeztek azokkal az áruházakkal/boltokkal, ahol ezeket kapni. Mindenkivel megvásároltatnak dupla annyi dolgot, mint amire szüksége lenne, és felezik a bevételt. Szép elgondolás.
Mostani véleményem: Fel nem szelném a kenyeremet, szalámimat, stb. azon a vágódeszkán, amin előtte a nem gluténmentes kenyeret szelték. Ugyanabból az okból, mint a fakanálnál, a farostokban megragadó szennyek sokszor súrolás után is ott maradnak. Mivel minden apróságra hiperérzékenyen reagálok és nem vagyok aszkéta, szerintem ez tök nyilvánvaló.

Ha végignézem az akkori gondolatmenetemet, akkor tipikusan azoknak az embereknek a reakcióit látom, akikből mostanában elegem van. Felteszem még egyszer a kérdést: miért lepődöm meg?
Eleinte, mikor kiderült a lisztérzékenységem, nagyon nehéz volt összetevők alapján tájékozódni. Nem tudtuk pontosan, hogy mi jelent problémát, mert vannak elég kacifántos megnevezések is. Régen például, ha valami úgy volt feltüntetve, hogy csak simán keményítő, vagy módosított keményítő, az nem volt biztos, hiszen simán lehetett búzakeményítőből. Mára azonban Magyarországon elméletileg fogyasztható, hiszen ha allergén anyag van benne, azt minden esetben - szabály szerint - fel kell tüntetni, tehát ha búza lenne, azt valamilyen formában ki kéne írniuk. 
Milyen szavakat kerüljek az összetevők között?
Elsősorban nyilvánvalóan a glutén és a gliadin - utóbbit nagyon ritkán szokták így kiírni, inkább gluténként jelenik meg. Kerüljük továbbá 4 tiltott gabonafélét, vagyis: búza, rozs, árpa, zab. Ha akármilyen formában fel vannak tüntetve (pl: -keményítő, -fehérje, -dara, - csíra, stb...), természetesen az is tilos.
Figyeljünk a maláta szóra - ez is megjelenhet többféle verzióban -, hiszen ez tulajdonképpen az árpa, búza és egyéb gabonák csírázott megfelelője.
Búza további megjelenési lehetőségei, amik ebből adódóan szintén tilosak: bulgur, kuszkusz, kammut, tönköly, durum, chilton, dinkel, einkorn, farro, semolina, triticum, triticale... (forrás: X )
Ha valamelyik - amit eddig dagival jelöltem - összetevőt a termék nyomokban tartalmazza, az is kerülendő. Habár a termék összetétele szerint nem tartalmaz glutént, olyan gyárban, vagy olyan soron készül, ahol más, gluténtartalmú termékek is készülnek, ezért fennáll a keresztszennyeződés veszélye.
Ha van allergén infó, vagy valamilyen allergén megjelenítés a terméken, az nekünk jó, hiszen nagyobb valószínűséggel tudjuk megállapítani, hogy a termék gluténmentes-e. Azonban nem elég csak az allergéneket elolvasni, hiszen nem egyszer futottam már bele olyan készítménybe, aminek az allergén listáján nem volt feltüntetve, az összetevők között mégis megjelent a búzakeményítő, vagy valamelyik társa...
Ezért javaslom, hogy mindig, mindent olvassunk, sajnos nem elég csak az allergén infót megnézni.
Remélem segítettem ezzel a bejegyzéssel, jelenleg ennyi "jutott eszembe", de ha van még valami kerülendő, ami "eszembe, vagy tudomásomra jut", bővítem a listát.
Kérlek Titeket, ha tudtok még, írjátok meg kommentárba és beleírom. Köszönöm! :)
Óriási izgalomban voltam. Sosem voltam még napokig úton azóta, hogy kiderült a gluténérzékenységem. Tulajdonképpen a társaság is idegen volt abból a szempontból, hogy annyira nem ismertük egymást, hogy tudjanak erről a "betegségről", féltem a hozzáállásokhoz. Féltem attól is, hogy mi van, ha mégsem tudom megoldani az étkezést, vagyis nem lesz rendes hűtő, hogy lehűtsem a 4 napra vitt meleg ételt, hogy valami közös hűtő lesz és belepiszkálnak a kajába, mert nem tudják, hogy mi az. Féltem, hogy nem lesz mikró, hogy nem tudom majd megmelegíteni, vagy a konyhán - ahol majd a többiek esznek -, nem engedik meg, hogy bevigyek valami "külsős" ételt. Féltem, hogy nagyon el leszek keseredve, amikor megállnak egy pékségben, és friss perecet majszolgatva bandukolnak tovább, én meg mögöttük battyogok az "alig" száraz gm. szendvicsemmel, amit reggel készítettem és jó esetben még egyben van. Féltem, hogy rossz lesz nézni a fagyizásokat, a sütievéseket a cukrászdában...
...pedig mindent megoldottam. Elárulom az ötleteket. (Ennek ellenére természetesen sz*r volt, de ez van, sajnos ha sírok, akkor sem változik semmi :D Ez volt a kulcsmondat.)
4 napra előre bekészítettük a meleg ételt. Tudtuk, hogy a többiek majd a marosvásárhelyi Sapientia egyetem menzáján esznek, így nekem előre kellett gondolkodni, és olyan ételeket csomagolni, amik kibírják a 4 napot és az utazást - természetesen hűtőtáskában. Az elállást tekintve az Uncle Beans édes savanyú mártás (erről később bővebben, vigyázzatok melyiket választjátok és mindig olvassátok el!!!!), a rántott hús, a paradicsomos húsgombóc és a spagetti mellett döntöttünk. Némelyikből több adagot is vittem, hogy este is tudjak meleget enni... azért jobb, mint a száraz gm. kenyér/zsemle/akármi. 


Dobozokba csomagolva várták a hűtőtáskába kerülést és az utat. 
Gondolni kellett persze a szerdai egész napos utazásra, ami reggel 8-tól a romániai este fél 9-ig tartott (itthon fél 10), 13 és fél óra. Hogy ne legyen annyira száraz és nagyobb étvággyal tudjak enni, az előző nap kisütött Nutri free zsemléket rántott hússal, salátával és majonézzel töltöttük meg - nagyon finom, a csibe-burger gm. változata, vagyis kicsit szárazabb, de az íze kárpótol. Ezen kívül még pizzát csomagoltunk az útra.


Szerettem volna, ha van valami olyan is nálam, amihez vészhelyzet esetén nyúlni tudok, ezért kisütöttem egy adag mézes kekszet és egy adag sós perecet. Ezeket egy-egy nagy dobozban a bőröndömbe raktam, és mindig kivettem kicsi dobozokba egy kis adagot, hogy legyen a kézitáskámban. 


Volt még nálam Bounty, banán, alma, körte, hogy az egész napot ne unjam el a szendvicsek és a pizzák között, és ha a többiek megállnak valahol enni, akkor legyen választási lehetőségem nekem is.

Szerda reggel jó korán keltünk, hogy legyen időnk a hűtőtáskát elrendezni, minden doboz ételt külön becsomagolni és felcímkézni, ha esetleg valami közös hűtő lesz. Na meg persze a szendvicseket is el kellett készíteni, azt sem akartuk előző este.


A címkék egyesével felkerültek minden dobozra, alul pedig a már jól megpakolt hűtőtáska.
Pakoltunk rengetegféle felvágottat, margarint, zöldséget, májkrémet, hogy majd tudjak reggelire/az egész napra szendvicseket készíteni. Sk. zsemlét csak az első napra vittem, 3 csomag Schär kenyeret pakoltam be a többi napra. Habár még nem próbáltam, reménykedtem benne, hogy az ára és a márkája elég ahhoz, hogy finom is legyen.

Az út egyébként nagyon jó hangulatban telt, beszélgettünk, néha el-elszundikáltunk, a végén már mindenfélét játszottunk, rengeteget nevettünk, sokszor azon is, ami egyébként normális körülmények között (ld. nem 10+ óra utazás alatt) egyáltalán nem lenne vicces. Az összes tanár egytől-egyig (3) nagyon kedves volt, szerintem nagyon jó volt a társaság. 
Amikor odaértünk, kipakoltunk (volt a szobában hűtő - boldogság!!!) majd egy pizzázóba vettük az irányt, mert a vendéglátóink egy hatalmas pizzával vártak minket. 1. kihívás. Örültem neki részben azért, mert ugye volt egy csomó pizzám, gondoltam rá, hogy el is viszem magammal és míg a többiek falatoznak, én is tudok pizzát enni. Meg is beszéltem Tündér Tanárnővel (róla már volt szó korábban), azt mondta, hogy ha probléma lenne, majd elmagyarázzuk mi a helyzet. Végül pedig úgy voltam vele, hogy elvittem, de nem ettem belőle, egyrészt annyira nem is voltam éhes, másrészt pedig nem volt kedvem magyarázkodni. Rendeltem egy Sprite-ot és elvoltam. 
Másnap reggel korán keltünk, gyorsan felöltöztünk, mosakodtunk, sminkeltünk, és amíg a többiek lementek reggelizni én is reggeliztem. A Schär kenyérnél jobbra számítottam, kicsit száraz volt, és összevissza potyogott, de hát nem volt mit tenni, azzal oldottam meg a feladatot, hogy sokat ittam mellé. Így nem fulladtam meg. 
Mindig úgy indultam el a szállásról, hogy volt a táskámban egy Bounty és egy banán. Biztos, ami biztos. 
Bementünk az egyetemre, megmutatták nekünk az épületet, egy tiltott helyről a gyönyörű kilátást, majd a város egy kisebb részét. Utána vissza az egyetemre, majd ebéd. Ekkor én a szállás felé vettem az irányt, megmelegítettem az egyik ételemet a folyosó végén talált konyha mikrójában, gyorsan betoltam és vissza az egyetemre - csatlakoztam a többiekhez. 
Ekkor történt az egyik legnagyobb pozitív csalódás. A megbeszélt helyre folyamatosan megérkező emberek mind nagy boldogan fogadtak, hogy képzeljem el, van mikró, holnap én is hozzam el dobozban az ebédemet és meg tudom enni velük.  ♥
Délután várost néztünk, rengeteg helyen jártunk. Ha a többiek beültek valahova enni, én kértem egy citromos nestea-t vagy egy kólát. 
Amikor hazamentünk átöltözni, gyorsan megmelegítettem magamnak egy adag kaját és megettem, hogy ne legyek éhes, amikor a többiek majd a városban vacsoráznak.
Este biliárdozni mentünk, majd beültünk egy romkocsmába, ahol egy helyi nevezetes itallal kínáltak meg minket. Tatra tea. Mivel nem tudtuk, hogy mit tartalmaz az ital, én nem mertem megkóstolni, de ezt a helyiek nem hagyták annyiban. Utánaérdeklődtek a vendéglátósnál, majd addig nem voltak hajlandóak meginni a saját adagjukat, míg az interneten nem néztek utána az összetevőknek. Nagyon kedvesek voltak.
Szintén hulla fáradtan értünk a szállásra, majd másnap megint korán keltünk. Ez a nap volt a konferencia napja. A tegnapi visszajelzések hatására reggel egy adag ételt rejtettem a táskámba, hogy majd az ebédet velük együtt, az egyetem menzáján ehessem meg. 
A délelőtt folyamán a mi tanáraink tartottak előadást. Nagyon büszke voltam.
Aztán ebédeltünk, majd ismét visszamentünk a városba. Sétáltunk egy jó nagyot, megnéztük a várat, majd egy mutatós egységbe beülve elfogyasztottam a kólámat. 
Vissza a szállásra, majd gyors készülődés - nálam még vacsora is - után az egyetemre mentünk, konferenciazáró fogadásra. Koccintottuk, a többiek vacsoráztak, beszélgettünk, nagyon jó hangulatban telt az este. Túl korán lett vége, mert eszünkbe jutott, hogy a marosvásárhelyi diákok várnak minket a városban, így megint futás a szállásra, melegebb ruhába öltöztünk, és immár a tanárokkal együtt irány a város. Biliárdoztunk... annyira nem ment jól, de ahhoz képest, hogy most kezdtük, szerintem egész ügyesek voltunk. 
Ágyba végül fél 5-kor kerültünk és háromnegyed 6-kor keltünk. Élmény volt, de hát ezt vállaltuk. Reggel gyorsan összedobtam a Schär kenyérszeleteimből 3 májkrémes (hogy ne legyen olyan száraz) szendvicset, volt még nápolyim, banánom, ropim, csokim... elég is volt a napra, 14 óra utazás alatt az ember úgyse annyira kíván enni...
Hazafelé megálltunk még Kolozsváron, Nagyváradon, gyönyörű helyeket, épületeket láttunk. Majd hulla fáradtan értünk Pécsre, de annál több élménnyel.
Büszke vagyok magamra, hogy a félelmek ellenére ennyire jól sikerült megoldani ezt a 4 napot. Egy kihívás volt részemről, amit teljesítettem. Persze nem lett volna könnyű, ha a többiek nem lettek volna ennyire elfogadóak és segítőkészek. Köszönöm. ♥
Úgy terveztem, hogy még az utazás előtt feltöltöm a pakolással kapcsolatos bejegyzést, de sajnos olyan nagy a rohanás, hogy ez most biztos elmarad. Viszont ha megérkeztem, nem leszek rest mindent leírni. Izgulok, kicsit tartok attól, hogy minden rendben lesz-e, hogy milyen lesz a többiek hozzáállása, hogy a 4 nap elég lesz-e arra, hogy megértsék, ez nem paranoia, nem hiszti, hanem nagyon komoly dolog. Kérlek gondoljatok rám sokat! ♥
Lassan egy hónapja nagy izgalomban vagyok. Ugyanis még február közepén derült ki, hogy elutazom Erdélybe 4 napra. Az oktatóim meg vannak hívva a marosvásárhelyi egyetem által megszervezett konferenciára, ahova 4 diákot vihetnek magukkal. Én lettem az egyik szerencsés. Hihetetlenül boldog voltam a felkérés miatt, de rögtön arra gondoltam, hogy "hogy fogom túlélni?". A vendégeknek (vagyis nekünk) a marosvásárhelyi egyetem biztosítja az étkezést, amivel én ugyebár - sajnos, nem sajnos -, nem tudok élni. Írtam is a kedvenc Tanárnőmnek - aki meginvitált a konferenciára -, hogy a legnagyobb örömmel csatlakozom hozzájuk, amennyiben megoldható, hogy én hűtőtáskában 4 napi élelmet viszek magammal, ott hűtőbe tudjuk tenni és lehetőség van arra is, hogy megmelegítsük. Tündér Tanárnő írta, hogy ez nem lehet probléma, a hűtőtáska elfér a kocsiban, ott pedig biztos lesz lehetőség a tárolásra. 
Szinte azóta ötletelgetünk itthon, hogy mi az, amit el tudnék magammal vinni - főtt étel, és eláll, péksütemény, és nem szárad ki annyira -,  a hosszú útra. 
Már készülünk, most állok neki a szárazsütemény elkészítésének, a Spar akciós napjain vásárolt Schär kenyér, nápolyik, ropik és a próbacsomagban érkezett kenyérke is már a bőröndbe vágyakozik. 
Lány létemre az utazások előtt a ruhák kiválasztása okozta a legnagyobb gondot és izgalmat, sajnos most ez már megváltozott, sokkal fontosabbak lettek az ételek.
Neeem, nem torkos, mohó zabagép vagyok, csak lisztérzékeny...
Úgyhogy a mai/holnapi nap és a kedd délelőtt a sütéssel-főzéssel-készülődéssel fog eltelni. Folyamatosan jelentkezem majd, ötleteket adva arra az esetre, ha Rátok is vár majd egy ilyen utazás. :)

Megírtam, leadtam, beköttettem. Hónapok munkája, izgatottság, lelkesedés, idegesség, hol jó érzés, hol már "elegem van belőle" érzések lettek belekötve ebbe a szép borítóba. Boldog vagyok és büszke, és haladok tovább csak így, mert ennél nincs jobb érzés. :)

(Ja és még egy infó: a kép instagramról van. Rengetegszer osztok meg gluténmentes ételekről, süteményekről, helyekről képeket. Akit érdekel egy lisztérzékeny lány élete képekben: kiss_doriii néven tud követni.)
Szerda reggel utaztam le Pécsre, 7-kor indultam itthonról. Mivel bagoly vagyok, a 6 órai kelés kicsit nehézkes volt, de ha muszáj, nincs mit tenni. Előtte este még kisültek a gyönyörű Nutri Free zsemlék, hogy legyen mit vinnem az útra, illetve Pécsre. (Ahogy leérek, rögtön beteszem a mélyhűtőbe őket, hogy minél puhábbak maradjanak.)

Anya még kisütött egy adag sajtos rudat, hogy legyen mit rágcsálnom ezen a 3 napon. (recept majd jön)


Óra után a Spar-ba vettem az irányt, felkészültem egy kis vendégváróval, ugyanis egy nagyon régi barátom és a barátnője készültek meglátogatni délután.
Duci Puff-fal (kukó a Sparban, 79.-), Kalifa pattogatott kukoricával és Olympos trópusi itallal vártam őket. 
El is telt hamar a délután... Mivel este esett az eső, EBF-fel elmaradt a megbeszélt sétánk.
Csütörtök délelőtt pótoltuk be az előző esti órákat, elmentünk egy kicsit barnulni, majd sétáltunk, beszélgettünk. 
A Spar Schär akcióját kihasználva vettem néhány dolgot. Nem egész két hét múlva Erdélybe utazom az egyetem szervezésében egy konferenciára, így fel kell készülnöm. Első két napra jó az általam vitt zsemle, de mivel ott nincs lehetőségem fagyasztani, így beszereztem egy csomagolt kenyeret, most 390 forintért. A nápolyit és a ropit is az útra vettem.


Ebédre paprikás csirkét ettem nokedlival. (Mindig ilyen kis dobozokban hozom az ételeket otthonról.)


Délután tévéztem, hajat mostam, kicsit rendbe szedtem magam. Vacsorára Efef párizsis zsemlét ettem salátával és Univer majonézzel, és a még mindig betegeskedő Bálint gyógyulásában reménykedve teát kortyolgattunk.

Csináltam egy kis vitamin-tálat is, de azt nem fényképeztem le. Csupán felkockázott banánból és mandaringerezdekből állt.
Este még előkészítettem a másnapi egész napos élelmemet, ugyanis reggeltől 4-ig iskolában voltam. Mivel nem akartam egész nap (kicsit száraz) szendvicsen élni, úgy döntöttem hogy salátát viszek magammal csirkemelldarabokkal és derelyét (azt még otthonról hoztam). 
Kisütöttem két szelet csirkemellet, vettem egy salátamix-et, a kettőt összekevertem, meglocsoltam majonézzel. Nagyon finom volt. :)
Egyébként ilyen esetekben mindig van a táskámban egy Bounty és egy banán, hogy legyen mihez nyúlni, ha mindenem elfogy.

Este már jöttem is haza, melegszendvics volt a vacsorám.


A szokásossal szemben elég hamar magába húzott az ágy, hosszú volt ez a nap...
November elején kértem e-mail-ben a képeslapot, körülbelül két hét múlva már itt is volt, rögtön kitöltöttem, feladtuk és most érkezett meg a csomagom!
Annyira, de annyira örültem neki! 
Ahogy kinyitottam a dobozt, egy nagy boríték fogadott benne egy levéllel, a 3. képen látható kis képeslappal és egy Schär receptesfüzettel. Alatta pedig a sok-sok finomság, amit kaptam.
Nézzétek mi minden volt benne:


Ha még nem rendeltetek próbacsomagot, és szeretnétek:

Írjatok egy e-mailt a tasteitcard@drschaer.com címre, ebben írjátok le, hogy lisztérzékenyek vagytok, és szeretnétek próbacsomagot igényelni, illetve az ahhoz szükséges képeslapot.
Ha megérkezik a képeslap, értelemszerűen töltsétek ki és adjátok fel. Innentől kezdve annyi a feladat, hogy ki kell várni míg megérkeznek az ajándékok. :)
Nagyon groteszk a cím, tudom. :D
De nem sokkal ezelőtt még én sem tudtam, hogy van ilyen... Mindig is erős hajam volt, és az volt a nagy mázlim, hogy sosem hullott. Úgy tudtam hajat mosni, hogy egy szál sem jött ki. Míg mások után a lefolyó megtelt hajszáldugókkal (undi), utánam teljesen tiszta maradt. Azonban körülbelül fél évvel ezelőtt észrevettem, hogy elkezdett hullani a hajam. Nagyon meglepődtem és meg is ijedtem, hiszen - mint írtam - velem ilyen eddig sosem fordult elő.
A ricinusolajra gyanakodtam, abban az időben sokszor használtam, mert növeszteni szerettem volna a hajamat, mígnem elolvastam a samponom összetevőit. Wheatprotein, vagyis búzafehérje. Elméletileg nem kellene, hogy gondot okozzon, hiszen a glutén a bélrendszerbe kerülve okoz panaszokat (kivéve annak, akinek bőrirritáció, kiütések formájában jelenik meg). A másik pedig, hogy aki úgy most hajat, mint én - fentről érkezik a zuhany és sok esetben folyik le az arcomon a felhígított sampon - az már veszélyes.
Az Avon Advance Techniques samponok nagyrésze tartalmaz glutént, de nem csak a samponok kiválasztása igényel odafigyelést. Egészen tavalyig a Schwarzkopf Gliss kur pumpás, fújós balzsamát használtam, de azon is észrevettem a wheat szót. Ez talán még veszélyesebb, hiszen ahogy fújod, be is lélegezheted, vagy a hajadhoz nyúlsz, majd a szádhoz, vagy valami ennivalóhoz, és máris megtörtént a baj...

Természetesen mindenki maga dönti el, hogy ilyenekre odafigyel-e. Én igen, mert nálam sajnos minden apróság gondot okoz.

Ez most nem lesz olyan részletes leírás, mint a március elsejei, nem történt semmi érdemleges, csak nagy vonalakban leírom mégis mit csináltam. Főként az a célom, hogy az ebéddel tippeket adjak, mert tudom, hogy az ebédkészítésnél a legnehezebb feladat eldönteni, hogy mi is legyen. 
Reggelit nem fotóztam, mert ugyanaz volt, mint két nappal ezelőtt, vagyis Nutellás nutri free zsemle. A délelőtt pakolászással, takarítással, kis olvasással telt, majd ebédeltünk.
Ezúttal paradicsomleves volt (Kedvenc. Bálinté is.) és rakott káposzta. (Recepteket majd hozok!)



Délután beugrott egy kis betegeskedő Bálint, aki az elmúlt napok mézes-tea túltengésére hivatkozva elutasította a Saga isteni macis tea próbálkozásomat, viszont a paradicsomleves és a rakott káposzta remélem segít neki a gyógyulásban. ♥
Este meglátogattam a nagyszüleimet, végeláthatatlan séta várt rám a szomszéd házig. Hazafelé (a nagyon hosszú úton) tudatosult bennem, hogy az estét kettesben töltjük Molly-val, hiszen a család többi tagja kézilabdameccsen szurkolt.


Mivel kiskedvencemet láthatóan sokkal jobban lefoglalta az, hogy kipihenje a roppant mód fárasztó napját, aminek nagyrészét egy bevásárlókosárban szunyálva töltötte, ezért más elfoglaltság után kellett néznem. Úgy döntöttem, hogy ismét megcsinálom a szupergyors gluténmentes kakaóscsigát. Ezúttal Mizo laktózmentes túróból csináltam (először az Aldi laktózmentes túróját használtam). Ezzel a túróval sokkal, de sokkal finomabb lett, nem tudom miért, nekem az Aldis kicsit sósnak tűnt, így viszont édes, nyálösszefutós lett a végeredmény. 

Az édességtúladagolást korrigálva ettem egy kis kolbászt hegyes erős paprikával, kukoricás abonettel, majd egy naranccsal és ValóVilággal zártam a napot. (hozzáfűzendő az előző bejegyzésben)

(Mielőtt valaki azon töprengene, hogy munkanélküli vagyok, vagy eltartott, vagy mi, hogy ilyen lazák a napjaim: Egyetemi hallgató vagyok, utolsó félévemet töltöm az alapképzésen. Szorgalmas diák lévén amelyik tantárgyakat tudtam, előre megcsináltam, hogy ebben a félévben csak a szakdolgozatra és az államvizsgára kelljen koncentrálnom. Szerdán van egy órám, és ettől a héttől számítva a pénteki napokat az egyetemen kell töltenem egy tömbösített kurzus keretein belül egy nagyon kedves, majdnem kedvenc tanárommal. (Ez most lehet, hogy ironikus...) A szakdolgozat sikeresen elkészült, a tantárgyakat teljesítem, készülgetek az államvizsgára, ezért olyan nyugisak a napjaim. A rohanást utálom, ez az oka annak, hogy minden tantárgyat igyekeztem idejében letudni és már nekiálltam a tételek kidolgozásának is.)

Szép napot Nektek! :)
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!


KÖVESS FACEBOOK-ON IS!

A blogon megjelenő tartalomra (legyen az kép, szöveg stb...) a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény vonatkozik, így azt a szerző engedélye nélkül bármely más helyen (weboldal, nyomtatott irat stb...) közzétenni TILOS!

@glutenmenteselet INSTAGRAM

Gluténmentes szórakozás! ;)

Gluténmentes szórakozás! ;)

VÁLASSZ NYELVET

Blogarchívum

  • ▼  2019 (25)
    • ▼  november (6)
      • Hogyan tudunk faragni a költségeken a gluténmentes...
      • Nem lett tőle bajom, úgyhogy gluténmentes!
      • Mely HARIBO termékek gluténmentesek?
      • Bounty és Snickers nyomokban glutént tartalmazhat!
      • Tejmentes túró
      • Hogyan tudom egy termékről eldönteni, hogy gluténm...
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (4)
    • ►  május (2)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2018 (27)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (7)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (126)
    • ►  december (21)
    • ►  november (6)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (3)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (17)
    • ►  február (12)
    • ►  január (14)
  • ►  2016 (171)
    • ►  december (24)
    • ►  november (14)
    • ►  október (23)
    • ►  szeptember (14)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (9)
    • ►  június (11)
    • ►  május (11)
    • ►  április (11)
    • ►  március (15)
    • ►  február (20)
    • ►  január (9)
  • ►  2015 (222)
    • ►  december (24)
    • ►  november (20)
    • ►  október (18)
    • ►  szeptember (15)
    • ►  augusztus (24)
    • ►  július (20)
    • ►  június (32)
    • ►  május (22)
    • ►  április (10)
    • ►  március (10)
    • ►  február (12)
    • ►  január (15)
  • ►  2014 (170)
    • ►  december (28)
    • ►  november (5)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (22)
    • ►  július (20)
    • ►  június (20)
    • ►  május (11)
    • ►  április (13)
    • ►  március (10)
    • ►  február (10)
    • ►  január (18)
  • ►  2013 (36)
    • ►  december (4)
    • ►  november (3)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (2)
  • ►  2012 (5)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)

Keresés

Címkék

advent alkotás allergén alma almás bacon barack Barbara liszt bejgli briós BROLL brownie cirokliszt corn flakes cukormentes csiga csoki csokoládé Diétázók boltja dió diós Doves Farm ebéd édess édesség egy napom élesztőmentes életem gluténmentesen eper esküvő étterem fagyi fahéj fánk fasírt Fekete bors étterem forrócsoki főétel főételek Free from liszt gesztenyés gluténérzékenységi gyors gluténérzékenységi gyorstalpaló glutenix gofri gombóc grill gyors gyros gyümölcs Hadarik Rita halloween hamburger hot dog hús húsvét ischler isler ital jégkrém kakaós kakaós csiga kalács karácsony karamella kávé keksz kelt kelt tészta kenyér képviselőfánk kezdőknek kifli kirándulás kókuszgolyó kókuszos körte krémleves krumpli kuglóf kukoricakeményítő lángos lasagne lekvár lélek leveles tészta leves linzer lisztmentes mákos málna McDonald's meggy Mester család mester süteményliszt mézes mézeskalács minifánk muffin nápolyi NoCarb nokedli nutri free nyár ősz palacsinta Pécs péksütemény perec piskóta pite pizza pizzaszósz pogácsa praktikák rántott reggeli rétes rizsdara rizsliszt RIZSLISZTBŐL ropi sajtos saláta Schär Schär mix smoothie sós sütemény sütés nélkül szendvics szénhidrátcsökkentett szilvásgombóc szilveszter születésnap tea Tegyünk együtt egymásért tejmentes termék termékek test testsúly tészta tésztasaláta tesztelés tojásmentes torta túró túrós tünet utazás vendégposzt videó zabpehely zöldség zsemle

Népszerű bejegyzések

  • Gluténmentes fonott kalács
    Ez az első olyan fonott kalácsom, ami nem csak ízre és állagra tökéletes, hanem valami eszméletlen gyönyörű is és totálisan el vagyok ájulva...
  • Gluténmentes triplacsokis brownie RIZSLISZTBŐL
    Na, ez ám a full csokis finomság... és nem azért tripla, mert van benne kakaó, meg ez meg az. Ebben konkrétan háromféle csokoládé van, ráadá...
  • Gluténmentes édes aprósütemények
    Ilyen egy tökéletes recept. Olyan finomság, amiről senki meg nem mondaná, hogy gluténmentes, az egész család (csak én vagyok gluténérzékeny...
  • Gluténmentes tökös-mákos rétes
    A mellettünk lévő kis faluban, október elején/közepén minden évben töklámpás fesztivált rendeznek. Amikor gyerekek voltunk, többször faragtu...
  • Életem gluténmentesen KÖNYV!
    Olyan izgatott vagyok! Megjelent a könyvem "Életem gluténmentesen" címmel a BOOOK Kiadó gondozásában. ♥ Annyian írtáto...

.

Rendszeres olvasók

Copyright © 2016 Gluténmentes élet. Created By OddThemes & Distributed By Free Blogger Templates