Gluténmentes élet
Üzemeltető: Blogger.
Vendégváráshoz szerintem tökéletes sütemény a linzer. Ha esetleg nagyobb buliról van szó, akkor meg pláne, hiszen a linzernek nem gond, ha áll néhány napot, sőt jobban átjárja a lekvár íze, és picit vissza is puhul. 
Mivel múltkor annyira nagy sikert aratott az isler, most ugyanazt a receptet felhasználva - csokimáz nélkül - linzerként mutattam be őket a nagyközönségnek, aki ismét hálásan és csorgó nyállal fogadta.
A tészta receptje ugyanaz, úgyhogy átmásoltam:
"30 dkg Schär mix B-t elkevertem 15 dkg rizsliszttel, hozzáadtam egy fél csomag sütőport, 10 dkg cukrot, egy csomag vaníliás cukrot, egy kevéske fahéjat (ez ad egy kis + ízt neki, ami nem fog érződni a végén, csak annyi, hogy úú, de finom!), majd elmorzsoltam 25 dkg Liga margarinnal, beleütöttem 2 tojást és összegyúrtam.
Nagyon jól nyújtható tészta lett a végeredmény, a tojások méretétől függően azonban változhat az állag. Ha száraz, törős, akkor még mehet bele egy kicsi margarin, tojás, esetleg tejföl, ha pedig túl "szottyos", gyúrjunk még bele egy kis lisztet."
Vékonyra nyújtottam a tésztát, majd kiszaggattam - ügyelve arra, hogy körülbelül ugyanannyi felső és alsó forma legyen. 175 fokos sütőben 8-10 perc alatt megsültek, majd mikor kihűltek, lekvárral tapasztottam össze az összetapasztandókat és tálaláskor megszórtam kevés porcukorral. :)



sign photo sign_zpsd9768155.png
Mikor bedagasztottam a kelt tésztámat, még nem tudtam pontosan, hogy mi is lesz a végeredmény. De véletlenből születnek a legjobb ötletek. Isteni finom lett ez a fűszeres, füstölt sajtos finomság! :)
125 g Nutri Free mix per pane lisztet és 125 g Schär mix B-t összekevertem, beletettem 1 ek. útifűmaghéjat, 1 tk. sót, 4 g instant élesztőt, alaposan átkevertem és hozzáöntöttem 1,75 dl meleg tejet. Beleütöttem egy tojást, majd robotgép dagasztófejével alaposan összedolgoztam. 2 ek. olajat adtam még hozzá és addig dagasztottam, míg szépen összeállt. Kb. 50 percig hagytam kelni.
Mikor szépen megkelt, rizsliszttel szórt deszkán 1:2 oldalú téglalapra nyújtottam, majd szemmel megfeleztem a hosszabb oldalát, és az egyik felét megkentem olvasztott vajjal. Erre füstölt sajtot reszeltem, és megszórtam különböző fűszerekkel - bazsalikommal, oreganoval, majorannával. 
Ráhajtottam a tészta másik felét - ami üresen maradt, majd pizzavágóval vékony szeletekre szeltem az immár emeletes tésztát.
A szeleteket egyesével megcsavartam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, majd 175 fokos sütőben kb. 20 percig sütöttem.
Nagyon finom lett! :)



sign photo sign_zpsd9768155.png
Annyira emlékszem, milyen nehéz volt a kezdetekben. Nehéz volt hozzászokni az új életemhez, hogy gyakorlatilag mindenre nemet kell mondanom, hogy mindenki sajnál, vagy éppen kényesnek tart - mert "most ne mondd már, hogy ennyitől bajod lesz?". Nem könnyű az élete egy gluténérzékenynek, de mint mindig, az idő itt is segít.
Nézzük csak, hogy voltam én egyes szituációkkal az első időkben, valamivel később és most, 3 év eltelte után.


1. Szupermarketek pékáru részlege
A kezdetekben: Messziről elkerülöm, oda sem megyek... engem aztán ne kísértsen, és ne keserítsen el semmi. Válogassatok csak a zsemlék között, addig elleszek a zöldséges résznél.
Valamivel később: Légy erős, Dóri! Előbb-utóbb meg kell küzdeni ezekkel a dolgokkal. Menj oda szépen és mutasd meg, milyen kemény fából faragtak!
Most: Na, nézzük csak, milyen ötleteket tudok meríteni! Ú, de jól néz ki az a baconos csavart, hazamegyek és elkészítem!

2. H*lye beszólások
A kezdetekben: Magyarázd el neki szépen, mert nem érti. Magyarázd el neki szépen újra, mert még mindig nem érti. Magyarázd el neki máshogy, mert valamiért még mindig nem érti. *felrobban*
Valamivel később: Magyarázd el neki szépen, mert nem érti. Ha másodjára sem érti, legyél drasztikus, ha nagyon érdekli, majd rákeres a neten. Ne pörögj rá, attól te nem leszel más, hogy éppenséggel mit gondolnak rólad.
Most: Ha nem akarod megérteni barátom, én nem töröm magam.

3. Kirándulunk
A kezdetekben: Nem hiszem el, hogy én nem mehetek be sehova enni valamit! Hagyjatok békén, menjetek egyedül, én itthon maradok, végigsírom a napot, és sajnálom magam.
Valamivel később: Nyamvadt pufirizst kell egész nap rágni, a többiek meg falják a fornettit. Fantasztikus.
Most: Na, akkor kakaós csiga, pizza bedobozolva. Azon gondolkodom, csináljak még egy kis linzert is? Nem, elég lesz a másik kettő, elvégre most van sós és édes is.

4. Étterembe megyünk
A kezdetekben: Kösz szépen, most el akartok menni étterembe, pedig tudjátok jól, hogy nálam az nem játszik. 
Valamivel később: Merjek kérni natúr húst rizzsel? Vajon, ha megkérem őket, hogy külön edényben, külön olajon készítsék, akkor abban meg is bízhatok?
Most: Srácok, mi lenne, ha a veszprémi Fekete bors étterembe mennénk? Ott gluténmentes minden, fantasztikusak az ízek és barátiak az árak.

5. Többiek zsemlét esznek
A kezdetekben: Sosem fogok már finom zsemlét enni... brühühühü... igazságtalan az élet. Ne egyen senki zsemlét. Ezt most muszáj előttem?
Valamivel később: Úgy van, ropogtassátok azt a héjat még hangosabban... elvagyok én száraz, fura ízű kenyérrel is.
Most: *puha, ropogós saját sütésű zsemlét majszolva* Jó étvágyat mindenkinek!

Remélem, tetszett nektek ez a kis szösszenet. Szeretnétek még hasonló bejegyzéseket? Ha van konkrét elképzelés, szívesen fogadom! :)
sign photo sign_zpsd9768155.png
Amikor kicsi voltam, akárhányszor mentünk cukrászdába, én mindig islert kértem. Aztán egy idő után ezt felváltotta a mézes krémes és az Eszterházy torta, de azért még mindig boldogan gondolok vissza az isler-időkre. Ennek örömére valamelyik nap kisütöttem egy jó nagy adagot és azt kell mondanom, hogy fantasztikus lett! Nézzük csak, hogyan készült:
30 dkg Schär mix B-t elkevertem 15 dkg rizsliszttel, hozzáadtam egy fél csomag sütőport, 10 dkg cukrot, egy csomag vaníliás cukrot, egy kevéske fahéjat (ez ad egy kis + ízt neki, ami nem fog érződni a végén, csak annyi, hogy úú, de finom!), majd elmorzsoltam 25 dkg Liga margarinnal, majd beleütöttem 2 tojást és összegyúrtam.
Nagyon jól nyújtható tészta lett a végeredmény, a tojások méretétől függően azonban változhat az állag. Ha száraz, törős, akkor még mehet bele egy kicsi margarin, tojás, esetleg tejföl, ha pedig túl "szottyos", gyúrjunk még bele egy kis lisztet.
Vékonyra nyújtottam a tésztát, majd egy nagyobb pogácsaszaggatóval köröket szaggattam és 175 fokos sütőben 8-10 perc alatt megsütöttem őket. Mikor kihűltek, kettesével lekvárral összetapasztottam őket, majd mikor összeálltak, egy kis kókuszkrémmel kikevert olvasztott csokiba mártottam a tetejüket.
Nagyon, nagyon, nagyon finomak lettek!

"Dórika, van még a csokistetejűből?"


sign photo sign_zpsd9768155.png
Napok óta fájt a fogam valami jó kis fűszeres chipsre, úgyhogy kénytelen voltam készíteni magamnak. Fogtam két nagyobb krumplit, meghámoztam, alaposan megmostam, majd uborkaszeletelő segítségével vékony karikákra szeltem. Felöntöttem az edényt annyit vízzel, hogy ellepje a krumpliszeleteket, majd 15 percig hagytam. Utána papírtörlőre tettem őket, majd a tetejükre is tettem egy papírtörlőt, hogy felszívja a vizet.
Forró olajban kisütöttem őket, papírtörlővel ezúttal az olajat itattam fel, majd összekevertem minden fincsi és illatos fűszert (fokhagyma granulátum, gyros fűszerkeverék, sültkrumpli fűszer...) és megszórtam a megsült karikákat, majd átforgattam. Megint szórtam egy kicsit és megint átforgattam.
Nagyon finom lett. :)


Nagyon szeretem a hamburgert, imádom az ízeket, és egyszerűen ebben minden ott van! Ketchup, mustár, hagyma, sajt, jó fűszeres hús, zöldségek... 
Amikor nemrégiben elkészítettem Bokor Bogi hambizsemléjét és teljesen levett a lábamról, egyértelmű volt, hogy nem utoljára készült nálunk házi hamburgerzsemle.
Ismét ugyanazt a receptet használtam (ITT megtaláljátok), megvártam, míg langyosra hűl a zsemle, majd kettévágtam.
Az alját alaposan megkentem mustárral, hagymakarikákat, uborkaszeleteket és salátalevelet tettem rá. Erre jött a Spar-ban kapható mirelit Marathon hamburgerhús - természetesen már kisütött állapotban. A sajtszeletet mindig a húsra teszem, mivel az még általában forró, kellőképpen megolvasztja a sajtit.
Majd paradicsomkarikák és egy jó adag ketchuppal leöntöm az egészet.
Komolyan mondom, ennél nincs jobb...


sign photo sign_zpsd9768155.png

Nagyon szerettem a Sport szeletet... valamiért már egész kicsi koromban odavoltam azért a kellemesen rumos ízért.... ez fura? Na mindegy. Aztán ugye diagnózis és fájdalmas búcsú... ahogy a régi kedvenceimmel lenni szokott ... :D
Mostanában, ha a szabadidőm engedi, akkor a Youtube-ot szoktam böngészni, így akadtam rá erre a borzasztóan egyszerű receptre és el is készítettem annyi különbséggel, hogy természetesen minden hozzávalót gluténmentesre cseréltem.  ( A videót ITT megnézhetitek.)
Szerencsém is volt, mert Anya pont előző nap gyártott le ipari mennyiséget a menő darált kekszünkből, így mindössze 3 perc volt összeállítani ezt a finomságot.
150 g gluténmentes darált kekszet (RECEPT) elkevertem 1 ek. cukrozatlan kakaóporral, 25 g porcukorral, majd ráöntöttem 0,5 dl tejet, (én csak) 50 g olvasztott margarint és jól megküldtem rumaromával. 
Fogtam egy kis dobozkát, kibéleltem folpackkal és szépen eloszlattam benne a kakaós, rumos, illatozó masszát.
Egy éjszakára hűtőbe tettem, majd másnap felszeltem és bevontam étcsokoládéval.
Mindenki kapott egy szeletet, és mindenki nagyon elégedett volt. Egyébként tényleg olyan, mint a Sport szelet. :)
Na, meg az is pozitív visszajelzés, hogy Anya kijelentette, legközelebb rögtön négyszeres adagot készítünk. :D



sign photo sign_zpsd9768155.png
Anyával valamelyik nap Kaposváron jártunk, és beugrottunk a Tesco-ba. Éppen szeltük a sorokat, amikor megláttunk egy dolgozót, amint egy nagy Schär hűtőládát tol. Anya örömében akkorát kiáltott, hogy a dolgozó megijedt, én pedig hirtelen nem is tudtam, hogy most fiú vagyok, vagy lány. Gyorsan lecsaptunk rá, és érdeklődtünk, hogy milyen termékek lesznek kaphatóak. Utólag is bocsánatot kérünk, de ha egy gluténérzékeny - vagy az anyukája - éppen azt tapasztalja, hogy Schär felirattal ellátott hűtőládát helyeznek ki az egyik legnagyobb szupermarketben, az akármennyire is próbálná titkolni az örömét, bizony egy cigánykereket minimum vetne.
Gluténmentes mirelit termékek? Itt? Milyen termékek? Mikortól? 
Hát, pont aznaptól. Az árak sajnos brutálisan magasak, a pizza 1599, a csomag császárzsemle 1499, egy doboz csirkefalatka pedig 1999 forint volt.
Nem vásároltunk, de legalább ismét van egy plusz lehetőségünk.

sign photo sign_zpsd9768155.png
Zalaszentgróton már 3. alkalommal járt a Tegyünk Együtt Egymásért csapata, ezúttal az Anyatejes világnap alkalmából látogattunk el ismét. A rendezvény július 31-én délelőtt volt a városi sportcsarnokban, ami nagyon sok család érdeklődését keltette fel. A diétás tanácsadásunk és süteménykóstolónk mellett számos program várta az érdeklődőket, gyermekeknek lufihajtogatással, arcfestéssel, csillámtetoválással, zenés programmal, a szülőknek tanácsadással és termékbemutatóval kedveskedtek a szervezők.
Ezúttal is sok finomsággal készültünk, gluténmentes, cukormentes, tejmentes, zsírszegény és szénhidrát csökkentett süteményeink ismét nagy sikert arattak még a kisgyerekek körében is. Szülők érdeklődtek az ételallergiáról, amiben érintett a családjuk, vagy csak felmerült a gyanú és szükségünk volt néhány tanácsra. Kismamák fordultak hozzánk, hogyan tudnák a szülés után visszanyerni alakjukat, természetesen az egészséges és hosszútávú fogyást szem előtt tartva.
Ismét egy nagyon jó hangulatú délelőttöt töltöttünk együtt, legközelebb pedig augusztus 15-én találkozunk Miskolcon, ahol megünnepeljük a Tegyünk Együtt Egymásért csapat első születésnapját. Mindenkit várunk szeretettel a miskolci Paleo klubban!


sign photo sign_zpsd9768155.png
Ez volt az egyik finomság, amit a zalaszentgróti Tegyünk Együtt Egymásért találkozóra készítettem. Mindamellett, hogy nekem is nagyon ízlett, mindenki dicsérte és sokan kérték a receptet is, úgyhogy megosztom mindenkivel. :) Újítottam, amolyan "teszek még bele ezt is", "így jó az állaga" és "mekkora ötlet, szezámmagot teszek a tetejére" módon készült.
100 g Nutri free Mix per Pasta Fresca-t, 100 g Schär mix B-t és 100 g rizslisztet alaposan elkevertem, beletettem 1,5 tk. sót, elmorzsoltam 200 g Liga margarinnal, beleütöttem két tojást és alaposan összegyúrtam. 
Nálam így tökéletes állaga lett a tésztának, mert elég nagyok voltak a tojások, de ha túl száraz, töredezős, akkor kis rizskrémet, kókuszkrémet (ha mehet bele tej, akkor tejfölt) lehet hozzáadni.
Rizsliszttel szórt deszkán vékonyra nyújtottam, felszeltem kis négyzetekre, téglalapokra, rombuszra, paralelogrammára - éppen mi jött, a pontosság és a türelem nem az erényem. :D Ezt a képességet a tesóm kapta.
Megkentem a tetejüket kis tojással, majd megszórtam szezámmaggal és 175 fokos sütőben addig sütöttem, míg szépen meg nem pirult (kb. 10 perc).
Nagyon finomak lettek! :)



sign photo sign_zpsd9768155.png
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!


KÖVESS FACEBOOK-ON IS!

A blogon megjelenő tartalomra (legyen az kép, szöveg stb...) a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény vonatkozik, így azt a szerző engedélye nélkül bármely más helyen (weboldal, nyomtatott irat stb...) közzétenni TILOS!

@glutenmenteselet INSTAGRAM

Gluténmentes szórakozás! ;)

Gluténmentes szórakozás! ;)

VÁLASSZ NYELVET

Blogarchívum

  • ▼  2019 (25)
    • ▼  november (6)
      • Hogyan tudunk faragni a költségeken a gluténmentes...
      • Nem lett tőle bajom, úgyhogy gluténmentes!
      • Mely HARIBO termékek gluténmentesek?
      • Bounty és Snickers nyomokban glutént tartalmazhat!
      • Tejmentes túró
      • Hogyan tudom egy termékről eldönteni, hogy gluténm...
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (4)
    • ►  május (2)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2018 (27)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (7)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (126)
    • ►  december (21)
    • ►  november (6)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (3)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (17)
    • ►  február (12)
    • ►  január (14)
  • ►  2016 (171)
    • ►  december (24)
    • ►  november (14)
    • ►  október (23)
    • ►  szeptember (14)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (9)
    • ►  június (11)
    • ►  május (11)
    • ►  április (11)
    • ►  március (15)
    • ►  február (20)
    • ►  január (9)
  • ►  2015 (222)
    • ►  december (24)
    • ►  november (20)
    • ►  október (18)
    • ►  szeptember (15)
    • ►  augusztus (24)
    • ►  július (20)
    • ►  június (32)
    • ►  május (22)
    • ►  április (10)
    • ►  március (10)
    • ►  február (12)
    • ►  január (15)
  • ►  2014 (170)
    • ►  december (28)
    • ►  november (5)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (22)
    • ►  július (20)
    • ►  június (20)
    • ►  május (11)
    • ►  április (13)
    • ►  március (10)
    • ►  február (10)
    • ►  január (18)
  • ►  2013 (36)
    • ►  december (4)
    • ►  november (3)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (2)
  • ►  2012 (5)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)

Keresés

Címkék

advent alkotás allergén alma almás bacon barack Barbara liszt bejgli briós BROLL brownie cirokliszt corn flakes cukormentes csiga csoki csokoládé Diétázók boltja dió diós Doves Farm ebéd édess édesség egy napom élesztőmentes életem gluténmentesen eper esküvő étterem fagyi fahéj fánk fasírt Fekete bors étterem forrócsoki főétel főételek Free from liszt gesztenyés gluténérzékenységi gyors gluténérzékenységi gyorstalpaló glutenix gofri gombóc grill gyors gyros gyümölcs Hadarik Rita halloween hamburger hot dog hús húsvét ischler isler ital jégkrém kakaós kakaós csiga kalács karácsony karamella kávé keksz kelt kelt tészta kenyér képviselőfánk kezdőknek kifli kirándulás kókuszgolyó kókuszos körte krémleves krumpli kuglóf kukoricakeményítő lángos lasagne lekvár lélek leveles tészta leves linzer lisztmentes mákos málna McDonald's meggy Mester család mester süteményliszt mézes mézeskalács minifánk muffin nápolyi NoCarb nokedli nutri free nyár ősz palacsinta Pécs péksütemény perec piskóta pite pizza pizzaszósz pogácsa praktikák rántott reggeli rétes rizsdara rizsliszt RIZSLISZTBŐL ropi sajtos saláta Schär Schär mix smoothie sós sütemény sütés nélkül szendvics szénhidrátcsökkentett szilvásgombóc szilveszter születésnap tea Tegyünk együtt egymásért tejmentes termék termékek test testsúly tészta tésztasaláta tesztelés tojásmentes torta túró túrós tünet utazás vendégposzt videó zabpehely zöldség zsemle

Népszerű bejegyzések

  • Gluténmentes fonott kalács
    Ez az első olyan fonott kalácsom, ami nem csak ízre és állagra tökéletes, hanem valami eszméletlen gyönyörű is és totálisan el vagyok ájulva...
  • Gluténmentes triplacsokis brownie RIZSLISZTBŐL
    Na, ez ám a full csokis finomság... és nem azért tripla, mert van benne kakaó, meg ez meg az. Ebben konkrétan háromféle csokoládé van, ráadá...
  • Gluténmentes édes aprósütemények
    Ilyen egy tökéletes recept. Olyan finomság, amiről senki meg nem mondaná, hogy gluténmentes, az egész család (csak én vagyok gluténérzékeny...
  • Gluténmentes tökös-mákos rétes
    A mellettünk lévő kis faluban, október elején/közepén minden évben töklámpás fesztivált rendeznek. Amikor gyerekek voltunk, többször faragtu...
  • Életem gluténmentesen KÖNYV!
    Olyan izgatott vagyok! Megjelent a könyvem "Életem gluténmentesen" címmel a BOOOK Kiadó gondozásában. ♥ Annyian írtáto...

.

Rendszeres olvasók

Copyright © 2016 Gluténmentes élet. Created By OddThemes & Distributed By Free Blogger Templates