Óriási izgalomban voltam. Sosem voltam még napokig úton azóta, hogy kiderült a gluténérzékenységem. Tulajdonképpen a társaság is idegen volt abból a szempontból, hogy annyira nem ismertük egymást, hogy tudjanak erről a "betegségről", féltem a hozzáállásokhoz. Féltem attól is, hogy mi van, ha mégsem tudom megoldani az étkezést, vagyis nem lesz rendes hűtő, hogy lehűtsem a 4 napra vitt meleg ételt, hogy valami közös hűtő lesz és belepiszkálnak a kajába, mert nem tudják, hogy mi az. Féltem, hogy nem lesz mikró, hogy nem tudom majd megmelegíteni, vagy a konyhán - ahol majd a többiek esznek -, nem engedik meg, hogy bevigyek valami "külsős" ételt. Féltem, hogy nagyon el leszek keseredve, amikor megállnak egy pékségben, és friss perecet majszolgatva bandukolnak tovább, én meg mögöttük battyogok az "alig" száraz gm. szendvicsemmel, amit reggel készítettem és jó esetben még egyben van. Féltem, hogy rossz lesz nézni a fagyizásokat, a sütievéseket a cukrászdában...
...pedig mindent megoldottam. Elárulom az ötleteket. (Ennek ellenére természetesen sz*r volt, de ez van, sajnos ha sírok, akkor sem változik semmi :D Ez volt a kulcsmondat.)
4 napra előre bekészítettük a meleg ételt. Tudtuk, hogy a többiek majd a marosvásárhelyi Sapientia egyetem menzáján esznek, így nekem előre kellett gondolkodni, és olyan ételeket csomagolni, amik kibírják a 4 napot és az utazást - természetesen hűtőtáskában. Az elállást tekintve az Uncle Beans édes savanyú mártás (erről később bővebben, vigyázzatok melyiket választjátok és mindig olvassátok el!!!!), a rántott hús, a paradicsomos húsgombóc és a spagetti mellett döntöttünk. Némelyikből több adagot is vittem, hogy este is tudjak meleget enni... azért jobb, mint a száraz gm. kenyér/zsemle/akármi.
Dobozokba csomagolva várták a hűtőtáskába kerülést és az utat.
Gondolni kellett persze a szerdai egész napos utazásra, ami reggel 8-tól a romániai este fél 9-ig tartott (itthon fél 10), 13 és fél óra. Hogy ne legyen annyira száraz és nagyobb étvággyal tudjak enni, az előző nap kisütött Nutri free zsemléket rántott hússal, salátával és majonézzel töltöttük meg - nagyon finom, a csibe-burger gm. változata, vagyis kicsit szárazabb, de az íze kárpótol. Ezen kívül még pizzát csomagoltunk az útra.
Szerettem volna, ha van valami olyan is nálam, amihez vészhelyzet esetén nyúlni tudok, ezért kisütöttem egy adag mézes kekszet és egy adag sós perecet. Ezeket egy-egy nagy dobozban a bőröndömbe raktam, és mindig kivettem kicsi dobozokba egy kis adagot, hogy legyen a kézitáskámban.
Volt még nálam Bounty, banán, alma, körte, hogy az egész napot ne unjam el a szendvicsek és a pizzák között, és ha a többiek megállnak valahol enni, akkor legyen választási lehetőségem nekem is.
Szerda reggel jó korán keltünk, hogy legyen időnk a hűtőtáskát elrendezni, minden doboz ételt külön becsomagolni és felcímkézni, ha esetleg valami közös hűtő lesz. Na meg persze a szendvicseket is el kellett készíteni, azt sem akartuk előző este.
A címkék egyesével felkerültek minden dobozra, alul pedig a már jól megpakolt hűtőtáska.
Pakoltunk rengetegféle felvágottat, margarint, zöldséget, májkrémet, hogy majd tudjak reggelire/az egész napra szendvicseket készíteni. Sk. zsemlét csak az első napra vittem, 3 csomag Schär kenyeret pakoltam be a többi napra. Habár még nem próbáltam, reménykedtem benne, hogy az ára és a márkája elég ahhoz, hogy finom is legyen.
Az út egyébként nagyon jó hangulatban telt, beszélgettünk, néha el-elszundikáltunk, a végén már mindenfélét játszottunk, rengeteget nevettünk, sokszor azon is, ami egyébként normális körülmények között (ld. nem 10+ óra utazás alatt) egyáltalán nem lenne vicces. Az összes tanár egytől-egyig (3) nagyon kedves volt, szerintem nagyon jó volt a társaság.
Amikor odaértünk, kipakoltunk (volt a szobában hűtő - boldogság!!!) majd egy pizzázóba vettük az irányt, mert a vendéglátóink egy hatalmas pizzával vártak minket. 1. kihívás. Örültem neki részben azért, mert ugye volt egy csomó pizzám, gondoltam rá, hogy el is viszem magammal és míg a többiek falatoznak, én is tudok pizzát enni. Meg is beszéltem Tündér Tanárnővel (róla már volt szó korábban), azt mondta, hogy ha probléma lenne, majd elmagyarázzuk mi a helyzet. Végül pedig úgy voltam vele, hogy elvittem, de nem ettem belőle, egyrészt annyira nem is voltam éhes, másrészt pedig nem volt kedvem magyarázkodni. Rendeltem egy Sprite-ot és elvoltam.
Másnap reggel korán keltünk, gyorsan felöltöztünk, mosakodtunk, sminkeltünk, és amíg a többiek lementek reggelizni én is reggeliztem. A Schär kenyérnél jobbra számítottam, kicsit száraz volt, és összevissza potyogott, de hát nem volt mit tenni, azzal oldottam meg a feladatot, hogy sokat ittam mellé. Így nem fulladtam meg.
Mindig úgy indultam el a szállásról, hogy volt a táskámban egy Bounty és egy banán. Biztos, ami biztos.
Bementünk az egyetemre, megmutatták nekünk az épületet, egy tiltott helyről a gyönyörű kilátást, majd a város egy kisebb részét. Utána vissza az egyetemre, majd ebéd. Ekkor én a szállás felé vettem az irányt, megmelegítettem az egyik ételemet a folyosó végén talált konyha mikrójában, gyorsan betoltam és vissza az egyetemre - csatlakoztam a többiekhez.
Ekkor történt az egyik legnagyobb pozitív csalódás. A megbeszélt helyre folyamatosan megérkező emberek mind nagy boldogan fogadtak, hogy képzeljem el, van mikró, holnap én is hozzam el dobozban az ebédemet és meg tudom enni velük. ♥
Délután várost néztünk, rengeteg helyen jártunk. Ha a többiek beültek valahova enni, én kértem egy citromos nestea-t vagy egy kólát.
Amikor hazamentünk átöltözni, gyorsan megmelegítettem magamnak egy adag kaját és megettem, hogy ne legyek éhes, amikor a többiek majd a városban vacsoráznak.
Este biliárdozni mentünk, majd beültünk egy romkocsmába, ahol egy helyi nevezetes itallal kínáltak meg minket. Tatra tea. Mivel nem tudtuk, hogy mit tartalmaz az ital, én nem mertem megkóstolni, de ezt a helyiek nem hagyták annyiban. Utánaérdeklődtek a vendéglátósnál, majd addig nem voltak hajlandóak meginni a saját adagjukat, míg az interneten nem néztek utána az összetevőknek. Nagyon kedvesek voltak.
Szintén hulla fáradtan értünk a szállásra, majd másnap megint korán keltünk. Ez a nap volt a konferencia napja. A tegnapi visszajelzések hatására reggel egy adag ételt rejtettem a táskámba, hogy majd az ebédet velük együtt, az egyetem menzáján ehessem meg.
A délelőtt folyamán a mi tanáraink tartottak előadást. Nagyon büszke voltam.
Aztán ebédeltünk, majd ismét visszamentünk a városba. Sétáltunk egy jó nagyot, megnéztük a várat, majd egy mutatós egységbe beülve elfogyasztottam a kólámat.
Vissza a szállásra, majd gyors készülődés - nálam még vacsora is - után az egyetemre mentünk, konferenciazáró fogadásra. Koccintottuk, a többiek vacsoráztak, beszélgettünk, nagyon jó hangulatban telt az este. Túl korán lett vége, mert eszünkbe jutott, hogy a marosvásárhelyi diákok várnak minket a városban, így megint futás a szállásra, melegebb ruhába öltöztünk, és immár a tanárokkal együtt irány a város. Biliárdoztunk... annyira nem ment jól, de ahhoz képest, hogy most kezdtük, szerintem egész ügyesek voltunk.
Ágyba végül fél 5-kor kerültünk és háromnegyed 6-kor keltünk. Élmény volt, de hát ezt vállaltuk. Reggel gyorsan összedobtam a Schär kenyérszeleteimből 3 májkrémes (hogy ne legyen olyan száraz) szendvicset, volt még nápolyim, banánom, ropim, csokim... elég is volt a napra, 14 óra utazás alatt az ember úgyse annyira kíván enni...
Hazafelé megálltunk még Kolozsváron, Nagyváradon, gyönyörű helyeket, épületeket láttunk. Majd hulla fáradtan értünk Pécsre, de annál több élménnyel.
Büszke vagyok magamra, hogy a félelmek ellenére ennyire jól sikerült megoldani ezt a 4 napot. Egy kihívás volt részemről, amit teljesítettem. Persze nem lett volna könnyű, ha a többiek nem lettek volna ennyire elfogadóak és segítőkészek. Köszönöm. ♥
