Ha  nagyobb Tesco-ban járok, mindig szokásom elbattyogni a  gluténmentes pékáru részlegre és alaposan szemügyre venni az összes finomságot. Vásárolni nem nagyon szoktam, mert nagyon drágák, de ihletet merítek és megnyugszom: végszükség esetén még választék is van. A Schär Ciabattine (a Ciabatta nevű más) mindig is lenyűgözött. Ahogy már az ember megfogja a zacskót, érezni lehet, hogy pillekönnyű és nagyon puha. Viszont borzasztó drága. De Anya meglepett egy csomaggal, így végre kipróbálhattam.

A zacskó leírása szerint jártam el, vagyis 200 fokra felmelegítettem a sütőt, majd mielőtt betettem volna őket a forró sütőbe, kis vízzel megspricceltem a tetejüket. Így mentek be 10 percre. Mikor kivettem, nagyon könnyűek voltak és kívül szép kis kérgük képződött.

Megvártam, hogy kihűljenek és úgy vágtam őket ketté. Belül kicsit meglepett, mert nem az az ejjdepuha érzés,  de gluténmentes pékáruhoz képest azért mégis puha érzés. Jó kis levegős.

Megkentem margarinnal, retekszeletkéket tettem bele, szalámit, főtt tojás karikákat, majd majonézt nyomtam a tetejére. Nem tudom elmondani, hogy mennyire mennyei érzés volt beleharapni. Kívül roppant, belül puha és az az igazi szendvics. Sőt, még talán jobb is. Egy csoda!!!

Én nagyon elégedett vagyok vele, úgyhogy lehet, hogy - az árából kifolyólag - szökőévente egyszer meg is lepem magam vele. :) :D

 Ezt a süteményt még kb. 2 hete sütöttem, csak elfelejtettem feltenni a receptet. Valami gyorsan elkészíthető és nagyon finom sütike után kutattam az interneten, amikor is rábukkantam Ágnes szakácskönyvére és benne arra, amit keresek. Gluténmentes liszttel készítettem el, a cukrot igen csak lecsökkentettem, nagyon gyorsan elkészültem vele és mindenki nagyon elégedett volt. :)

Kimértem kb. 12,5 dkg Spar Free from lisztet és 12,5 dkg Barbara kenyér és kelt tésztákhoz való lisztet, majd elkevertem egy csomag sütőporral és 2,5 ek. holland kakaóporral.

1 tojás elkezdtem habosra verni kb. 10 dkg cukorral és 4 ek. házi baracklekvárral, egy kis idő után beletettem 8 dkg margarint, majd robotgéppel alaposan kevertem tovább. Kimértem 2 dl laktózmentes tejet, majd a tojásos "trutyiba" elkezdtem apránként beleadagolni a lisztes elegyet és a tejet. Közben folyamatosan lassan (!) kevertem. Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, majd 175 fokos sütőben 20-25 percig sütöttem. 

Nagyon finom, omlós lett! Aki baracklekvár-fan, kettészelheti a már kihűlt tésztát és kenhet bele egy réteg lekvárt. Fincsi. :)

Borzasztó nehéz időszakon megyek keresztül az elmúlt hónapokban. A tanulás jól megy, az összes vizsgám 5-ösre sikerült, haladok az angollal (cél a felsőfokú nyelvvizsga) és haladok a céljaim felé. Azonban a családomban történt egy nagyon szomorú esemény, amiről Ti is tudtok, hiszen akkoriban beszámoltam róla. A 86 éves vak nagypapám, akinek sajnos már erős agyérelmeszesedése van, combnyaktörést szenvedett. Habár a csont szépen összeforrt, a vakság és az agyi problémák folyamatos leépüléshez vezettek. Már felülni sem tud – nem hogy menni, ami a műtét után 6 héttel gyönyörűen ment neki -, alig eszik, szinte csak innivalót vesz magához. A beszéd is nehezére esik, ritkán értjük meg, mit is szeretne mondani. Nem tudja, hol van, mindig haza akar menni – pedig a szobájában fekszik -, sokszor minket sem ismer meg. A családom teljesen kimerült a 24 órás ápolástól, nagyon féltem őket. Mindig is családcentrikus voltam, minden esetben a családomat helyeztem előtérbe. Semmi sem állhatott eléjük a fontossági sorrendben. Most úgy érzem, szét vagyok esve, mindenki kimerült fizikailag és lelkileg is. Feszültek vagyunk, ingerültek, miközben egymásra lenne a legnagyobb szükségünk, és ezt nagyon is jól tudjuk. 

Anyukámon látom, hogy mennyit öregedett az elmúlt 2,5 hónapban. Lefogyott és az eddig sima arcán ráncok jelentek meg. Nem tud aludni, feszült és folyamatosan nyomasztja a lelkét a helyzet és a tény, hogy nem tudunk segíteni. Folyamatos fájdalmai vannak, hiszen nála a feszültség mindig is izomcsomók képében jelent meg.

Az imádott Nagymamám, aki végre összeszedte magát ősszel – az én legnagyobb boldogságomra – jókedvű volt és élettel teli, ami sajnos addig nehezen volt elmondható róla, mert nagy fájdalmai voltak. A térde sajnos nagyon rossz állapotban volt, de egy jó kezelésnek köszönhetően teljesen összeszedte magát és ez örömmel töltötte el az egész családot. Most lehangolt, szomorú és visszatértek a fájdalmai a térdébe.

Apa próbál támasz lenni mindenki számára. Ha kérés van, ugrik és próbál mindenki kedvében járni, pedig nagyon jól tudom, hogy lelkileg ugyanúgy törött, ahogy mi is vagyunk. Csak nem mutatja.

És ott van a Nagypapám is, aki miatt könnyeket hullatok nap, mint nap. Ilyenkor elbújok, mert nem szeretném a többieket is elkeseríteni, ha éppen el tudnak vonatkoztatni ettől a szerencsétlenségtől – amit egyébként kétlek. 

Most, hogy már mindenki erőtlen, borzasztó nagy és nehéz döntés született a családban. 2,5 hónapot töltöttünk így, hogy hol Anya, hol Apa, hol Kriszta, hol én voltunk „ügyeletben”, és ápoltuk a Papát. Kímélni szerettük volna a drága Nagymamámat, hiszen akárhogyis próbáltuk mentesíteni a feladatok alól, mégiscsak 0-24-es jelenlétet vállalt – ami lelkileg nagyon megterhelő. Ha éppen nem volt ott senki (munka, iskola, és egyéb elfoglaltságok miatt), neki kellett „ugrania” minden kérésre a rossz térdével, a 86 évével és a nehéz kis lelkével. Kiválasztottunk – jobban mondva a szüleim a Nagymamámmal történő egyeztetés után – egy igényes ápolási otthont, ahol szakképzett ápolók vannak mellette a nap 24 órájában és bármi probléma adódik, azonnali orvosi ellátásra van lehetőség. Szerencsére nincs messze tőlünk ez az intézmény, így bármikor bemehetünk hozzá.

Rossz érzése van az embernek… De már nem csak a Nagypapámra kell gondolni, hanem a többiekre is. A Nagymamámra, akinek az októberi jó állapotát minden erőmmel vissza fogom hozni – mind lelkileg, mind testileg -, Anyukámra, akinek október óta őszinte nevetését nem hallottam és az idegesség sajnos az egészségén és a megjelenésén is meglátszik és Apára, aki ebben a nehéz időszakban összetartja a családot. Itt vannak még hárman, akiknek regenerálódni kell, fel kell épülni és pihenni kicsit. Hiszen ez az elmúlt időszak fizikailag és lelkileg is nagyon megterhelő volt mindannyiunk számára. A lelki részét a dolognak természetesen nem tudjuk megszüntetni, de el kell fogadnunk a tényt: sajnos nem tudunk változtatni a Nagypapám állapotán, pedig az elmúlt 2,5 hónapban mindent megtettünk. Anyukám és Nagymamám erőn felül próbálkoztak, de sajnos ehhez kevesek vagyunk. 

Most mindenki sír és ez most érthető is.

Bárcsak visszakaphatnám azt a nyarat, amikor még minden rendben volt. Ha visszagondolok egy átlagos szeptemberi napra, az most ünnepnek számítana, és olyan boldog lennék, mint még soha. De sajnos ez nem így van, az élet folyamatosan megy tovább. Az élet rendje pedig a sok öröm mellett hozza a szomorú és sokáig feldolgozhatatlan nehézségeket. De meg fogunk vele birkózni csak idő kell. És szeretet. Márpedig az van.

Múlt héten, még amikor főszakács pozícióban voltam, egyik nap ez volt a desszert. Megvallom őszintén, piskótatekercset szerettem volna csinálni, de közben húst töltöttem és stb. és bizony kicsit túlsült az a piskóta, így nem lehetett feltekerni, hiszen tört. 

De nem csüggedtem, percek múltán kitaláltam egy nagyon jó mentőötletet.

Gyorsan főztem egy híg vaníliapudingot (egy csomagot kb. fél liter tejjel), durvára vágtam két maréknyi diót és egy kis gluténmentes étcsokoládét felolvasztottam egy picike margarinnal. 

A piskótát felkockáztam, majd rétegezni kezdtem egy tálban: az aljára pici puding, piskóta, puding, csokoládé, dió, piskóta, puding, csokoládé, dió... és így haladtam szépen sorban. A piskótakockákat meg lehet locsolni egy kis rummal, esetleg kávéval, ki hogy szereti, én hagytam natúrban őket. 

Tálaláskor tejszínhabot nyomtam az adagok tetejére. :)

Pöcussal tegnap megint bandáztunk, felvetettem neki, mi lenne, ha Cézár salátát vacsiznánk. Benne volt az ötletben, így a Tesco-ban vettünk is egy saláta mix-et, egy laktózmentes joghurtot, és hazaérve neki is láttunk. Pár perc alatt elkészül, pláne ha az ember Anyukája éppen csirkemellet süt és lehet kérni belőle 1-2 szeletet. :) Mi szerencsések voltunk.

Két szelet gluténmentes kenyeret felkockáztam, majd kis olajon megpirítottam őket. Levettem a tűzről és beszórtam fokhagyma granulátummal (ami az új kedvencem lett). Kértem Anyától 3 kisebb szelet kis olajban kisütött (előtte sózott) csirkemellet, majd azokat is felkockáztam.

A saláta mixet egy nagyobb tálba öntöttem, rászórtam a csirkemellkockákat - a kenyérkockákkal még vártam, mert nem szerettem volna, ha megszottyosodik. Egy kis edénykében elkészítettem az öntetet: egy pohár laktózmentes joghurtba beletettem egy keveset az új kedvencemből (fokhagyma granulátum), tettem bele egy kis sót, cukrot, majd egy kevéske mustárt. Alaposan elkevertem és a salátára öntöttem. Végül mehettek a pirított fokhagymás kenyérkockák is, jól átforgattuk őket és már készen is voltunk.

Nagyon, nagyon, nagyon fincsi lett. Innentől kezdve mindenbe teszek fokhagyma granulátumot.

Volt már erről bejegyzés, nem is egy. De azóta is többen fordultak hozzám privát levélben a kezeletlen gluténérzékenység okozta hangulatingadozásokkal és depresszióval kapcsolatban. Aki régóta olvas, már ismeri a sztorimat, nem is titkoltam soha. A puffadás, a borzasztó soványság, fogyás, folyamatos rosszullétek, hányinger és gyengeség mellett nálam is jelentkeztek a lelki tünetek, nem tudom pontosan megmondani mennyi ideig, de hónapokig, sőt majd' egy évig voltam depressziós úgy, hogy nem tudtam róla. Csak azt "tudtam", hogy sz*r az élet és elegem van mindenből. Mondjuk így utólag visszagondolva, nem is értem, hogy miért olyan meglepő ez, ha az ember folyamatosan rosszul van, állandóan rossz a közérzete, gyenge és fáradékony. Akkoriban sokszor tűnődtem el azon, hogy milyen is volt, amikor jól voltam. Milyen érzés az, amikor az ember jól van? Amikor nincs felpuffadva, nincs rosszul, nem émelyeg? Csak úgy van. Az milyen érzés? Körülbelül egy évig nem tudtam, és felidézni sem sikerült. És ezek a fizikai tünetek hozták magukkal a lelki "leépülést" is. Elkeseredettség, kimerültség, sírás. Soha életemben nem volt rám jellemző, hogy megfutamodtam volna valami elől, ekkor azonban mindenben a rosszat láttam és még el sem kezdtem valamit, már fel is adtam. Kiskoromban mindig mosolygós, vidám kislány voltam, ezért nem tudtam hova tenni ezt a hirtelen változást. Elkeseredtem amiatt is, hogy ilyen vagyok. Nem akartam ilyen lenni, de gyenge voltam ahhoz, hogy változtassak. Egyszerűbb volt sírni és elutasítani mindenfajta közeledést. Egyedül lenni a szobámban. Máskor meg odabújni valakihez, aki megvigasztal. Borzasztó volt, nem is szeretnék elmerülni ebben a dologban, hiszen ezt már elmeséltem Nektek és ismeritek.

A lényeg az, hogy sikerült kimásznom ebből a borzasztó mély gödörből. A gluténmentes diéta hatására folyamatosan jobban lettem és a közérzetem javulásával a lelkem is kezdett helyrejönni. Persze ez nem megy ám magától. Nem úgy van, hogy elkezdem a gluténmentes diétát és egyik nap majd úgy fogok felkelni, hogy de gyönyörű a napsütés és imádok élni. 

Rengeteget dolgoztam azon, hogy visszakapjam a régi önmagamat. Sok energia, erőfeszítés, akarat és idő van benne. Mert ez nem jár bónuszba a gluténmentes élethez, csupán egy beszállókártya, amit vagy kihasználunk, vagy nem élünk vele. Hát én éltem, és minden erőmet igyekeztem abba fektetni, hogy ismét szépnek lássam az életet, hiszen minden ember célja az, hogy boldog legyen. Az enyém is ez volt. 

Tudatosan gondoltam pozitív dolgokra. Mosolyogtam. Ha nem jött magától, akkor idétlen grimaszra húztam a számat, egy idő után már nevettem saját magamon, aztán már nem volt szükség az erőltetett mosolyra, szokássá vált. Igyekeztem minden apróságnak örülni és mindenben meglátni a jót.   A helyzetek adottak, ha idegeskedek rajta, akkor sem tudom megváltoztatni. Eljutottam arra a pontra, hogy beláttam: mindig az adott szituációból kell kihozni a legjobbat, ez pedig rajtam múlik. Visszatért az önbizalmam, ismét rengeteg fába vágtam a fejszémet és hittem magamban, hogy menni fog, hiszen a legjobb formámat adtam. Beláttam, hogy csakis rajtam múlik az, hogyan alakul az életem. Eleinte borzasztó sok odafigyelést igényelt, hogy tényleg így lássam a dolgokat, aztán lassan ösztönössé vált. Nem mondom, hogy már nincsenek buta gondolatok, amik néha behálózzák a fejemet, mert akkor hazudnék. Igenis vannak rossz napok. De nem hagyhatom, hogy ismét olyan mély gödörbe süllyedjek, amiből olyan nehéz volt felállni. Így minden ilyen alkalommal erőt veszek magamon és folytatom az utat, amin elindultam már közel 3 éve. 

Sokkal jobban szeretek, sokkal jobban szeretnek, sokkal jobban érzem magam, sokkal kékebb az ég és sokkal szebb az élet. És ez csakis rajtam múlik.

Ezt kell tudatosítani magunkban, hogy egyedül mi tehetünk arról, hogyan alakul az életünk. Lássuk már félig telinek azt a szerencsétlen poharat! Olvastam valahol egy nagyon jó mondást: Aki csak siránkozik, de nem tesz ellene, annak még nem fáj eléggé. Hát tegyünk ellene!

Ja, meg még egy fontos: nem szabad hagyni, hogy mások rossz hatással legyenek ránk. Próbáljuk kerülni az energia-vámpírokat, akik folyamatosan siránkoznak, panaszkodnak és mindig lefelé görbül a szájuk minden ok nélkül. Nincs szükségünk arra, hogy a sok erővel felépített munkánkat valaki egy rossz mondattal lerombolja. Az, hogy a saját életét így éli le, az ő döntése. Viszont a mi döntésünk az, hogy hagyjuk-e, hogy a miénkre befolyással legyen.

U.i.: Ha valaki a bejegyzés elolvasása után is el van keseredve és úgy érzi, hogy nincs kiút, legalábbis nem egyenes, akkor nyugodtan keressen fel e-mailben, vagy Facebookon. Igyekszem minden levélre válaszolni. Tudom, hogy néha elkél egy-két jó szó, biztatás, bátorítás, vagy csak egy virtuális ölelés. Segíteni szeretnék.

Nagymamámnak hétköznaponként az egyik helyi étteremből jön az ebéd. Mindig két menü közül választhat, melyiket enné szívesebben. Múltkor, mikor írtam fel, hogy melyiket rendeljük, a pénteki menü közt szerepelt a kakaós és a fahéjas csiga. Mondtam a Nagymamámnak, hogy ha nem lennék gluténérzékeny, akkor ebből bizony most két adagot rendelnénk és jól belaknánk belőle. És akkor elgondolkodtam: és mi van ha gluténérzékeny vagyok? "Tudod mit, Mamus? Csinálok egy adagot gluténmentesen és akkor ugyanazt fogjuk enni!" 

Ő nagyon boldog volt, mert mindig az a bánata, hogy az ebédjéből nem tud nekem adni, és de jó lesz majd, ha "ugyanazt" esszük. Így ma délelőtt csigák készültek a konyhában.

Kimértem 125 g Nutri Free mix per pane, 125 g Schär mix B lisztet, 30 g cukrot, egy kis psylliumot, majd beletettem 4 g Dr. Oetker instant élesztőt. Felöntöttem 1,25 dl langyos, laktózmentes tejjel, beleütöttem egy tojást és elkezdtem a robotgép dagasztófejével összedolgozni. Hozzáadtam 50 g olvasztott Liga margarint, majd tovább dagasztottam. Mikor már szépen összeállt (4-5 perc), háromnegyed órát hagytam kelni.

Kelés után téglalap alakúra nyújtottam, majd az egész tészta felületét megkentem olvasztott margarinnal. Egyik felére cukros kakaót, másik felére cukros fahéjat szitáltam. Feltekertem, cérnával szeltem fel - így sokkal szebben megmaradnak a tekercsek. 

Picit még hagytam kelni, majd 175 fokos sütőben 20 percet sütöttem, kivettem, meglocsoltam cukros tejjel és még 2-3 percre visszatettem.

Isteni, omlós csigák lettek! :)

Szeretem az almát és a péksüteményt is. Volt itthon alma, viszont péksütemény nem, így gondoltam, sütök. Jó ötlet volt. :)

Megláttam EZT a képet és tudtam, hogy ez kell nekem. Elég meggyőző volt a tészta leírása, úgyhogy gondoltam, egy próbát megér gluténmentesen is. Elsőre fél adagot készítettem, így 6 táskám lett. Olyan könnyű, puha, sőt!! Még másnap is habkönnyű, pihe-puha... sőt, nem is tudom, hogyan írjam le az állagát, hogy a lehető legjobban fejezzem ki azt, amit szeretnék.
A receptet kicsit átalakítottam, friss élesztővel csináltam, kihagytam a tejport és jóval csökkentettem a cukor mennyiségét - így is teljesen finom, édes volt.

1,5 dl laktózmentes, kicsit cukros tejet meglangyosítottam és felfuttattam benne 15 g Budafoki élesztőt. Kimértem 200 g Nutri Free mix per pane és 100 g Schär mix B lisztet, elkevertem 2 ek. cukorral és egy kevés psylliummal. Miután felfutott az élesztő, a lisztbe öntöttem, majd hozzáütöttem egy tojást és beleöntöttem 30 g olvasztott Liga margarint. Robotgép dagasztófejével alaposan eldolgoztam, majd kb. háromnegyed órát hagytam kelni.

Addig elkészítettem a tölteléket, hogy ki is tudjon hűlni. Meghámoztam két zöldalmát, majd felkockáztam és egy lábosba tettem. Ráöntöttem 0,5 dl vizet, egy fél citrom levét és 1,5 ek cukrot. Főztem egy darabig, majd hozzáöntöttem 20 ml vízben kikevert fél csomag vaníliapudingot, felfőztem, majd levettem a tűzről, hozzáadtam egy kiskanálnyi margarint és ízlés szerint fahéjat. Alaposan elkevertem, majd vártam, hogy kihűljön. 

A tészta gyönyörűen megkelt, 6 egyenlő kis cipóra osztottam, majd egyesével téglalap alakúra nyújtottam őket. A linkelt recepten pontosan ott van - illusztrálva -, hogyan is kell megformázni a táskákat, de röviden megpróbálom leírni. Szóval a téglalap alakúra nyújtott tésztákat gondolatban elharmadolom. A jobb harmadot vízszintesen becsíkozom - derelyevágó híján pizzavágóval - a középső harmadra pedig ráhelyezek 1-1,5 ek tölteléket. A tészta -téglalap - alját és tetejét behajtottam kicsit, hogy ne folyjon ki a töltelék, majd a bal oldali harmadot ráhajtottam a töltelékre. Az egészet továbbhajtottam, a becsíkozott harmadra, majd megfordítottam - hogy csíkokkal felfelé nézzen és úgy tettem sütőpapírral bélelt tepsire. Ezt mindegyikkel megcsináltam, majd 60 fokos sütőben még kb. 20 percig kelesztettem. Felcsavartam a sütőt 175 fokra, megkentem a tetejüket tojással, majd 175 fokon kb. 20 percig sütöttem őket.

Hát valami fantasztikus lett. Ilyen isteni tésztát! Talán a legjobb kelt tészta, amit eddig készítettem, természetesen gluténmentesen! És másnap is isteni puha, omlós, habkönnyű!!!

Mindenkinek ajánlom! Ja, és ez az almatöltelék valami zseniális! *.*

Ma is én voltam a főszakács, a tegnapi fincsi menümmel megnyertem a pozíciót. Megmondom őszintén, nagyon motivált az, hogy Apa tegnap olyan büszke volt rám. Este még jelentkezett a maradékért, amit újból desszerttel zárt le és a nap folyamán, körülbelül 10 mondta el, milyen nagy szerencséjük van, hogy ilyen ügyes vagyok. És hogy jobb volt, mint egy vasárnapi ebéd. 

Hát ma is nekifogtam, ezúttal már nagyobb gyakorlattal (hahaha), hiszen a mai nap folyamán a desszerttel együtt (ami egyébként kakaós-baracklekváros kevert sütemény volt és mindenképpen felteszem majd a receptet, mert nagyon könnyű és isteni omlós a tésztája... de nem az a törős, hanem az a könnyű, finom) összesen kb. 1 órát töltöttem a konyhában. :) Jó, mi?

Úgyhogy most egy extra-gyors, de nagyon finom ebédötletet mutatok meg Nektek.

Egy csirkemellet alaposan megmostam, majd apró kis kockákra vágtam. Serpenyőben olajat hevítettem és beletettem a csirkemellkockákat. Megvártam, míg kicsit megsülnek a húsdarabkák, majd sóztam és borsoztam. (Ha előre megsózzuk, akkor levet ereszt a hús.) Átsütöttem, meghintettem egy kevéske chilivel, majd 1 tk. mézet és 1. ek mustárt kevertem bele. A méz és a mustár egy idő után gyönyörű kérget képezett a húskockákon, ha kicsit meg is pirulnak, akkor készen vagyunk. Ja, és ha mennyeiek az illatok. 

Mellé rizst főztem és zöldséget pároltam (ezeket szerintem nem kell részleteznem.)

A mézes-mustáros hús ötletért köszönet Krisztának, ugyanis azt a receptet vetettem be, amit még egyszer ő nyáron - csak ezúttal csirkemellből! :D 

Tegnap Anya megkérdezte Apától és tőlem, hogy mi legyen ma az ebéd. Apa szerint tök mindegy, én meg nem tudtam semmit kitalálni, így gyorsan bedobtam a mentőötletemet: majd én megcsinálom. Anya megörült, mert így akkor nem kellett előre főznie, én meg végre megcsillogtathatom a tudományomat a főzés terén is. Villantani akartam, mindenképpen ki szerettem volna tenni magamért, ezért nem is akármilyen menü állt össze a fejemben. Elméletben már tegnap este lejátszottam a menetet, aztán ma délelőtt megkezdhettem a gyakorlatban is.

8 szelet csirkemellett kiklopfoltam, sóztam, borsoztam, majd nagyságtól függően 2-3 szem aszalt szilvát tettem a közepükre és feltekertem őket. Interneten olvastam egy nagyon jó kis praktikát: folpack-ba csomagoltam a kis tekercseket, majd nagyon erősen betekertem a végüket, mintha szaloncukrok lennének. Így rögtön összeálltak olyan szabályos alakba, amiről - eddig azt hittem, hogy - csak álmodni lehet. Hogy meg is tartsák az alakjukat, forrásban lévő vízbe tettem őket (a folpack csomagolással együtt) és 10 percig főztem. Kivettem a csomagokat, kibontottam őket és megvártam míg kihűlnek. Aztán jöhetett a panírozás: rizsliszt, tojás, burgonyapehely. Forró olajban sütöttem ki őket.

A hercegnőburgonya már régóta izgatta a fantáziámat, annyira jól néz ki és annyira finom. Így gondoltam ez lesz az, amivel köretként előrukkolok. Megpucoltam kb 3/4 kg krumplit, felkockáztam, megfőztem, összetörtem, majd hozzáadtam kb. 15 dkg Liga margarint. Megvártam míg kihűl, beleütöttem két tojást és elfelejtettem megsózni. Úgyhogy Ti ne felejtsétek el. :)

Habzsákba töltöttem és szép kis csúcsokat (?) formáztam belőlük. 200 fokos sütőben kb. 20-25 percig sütöttem őket.

Tegnap tettünk egy jó nagy sétát Pöcussal a Balaton parton. Hazafelé megemlítettem neki, hogy be tudnék burkolni egy jó adag fánkot. Mivel a felvetésemre pozitív visszajelzést kaptam, így el is dőlt: ha hazaértünk, fánkot sütünk. Kerestünk egy receptet, amit gluténmentesítettünk, majd indultunk is a konyhába. EZT a receptet szemeltük ki, bár kicsit elkerekedett a szemem a 3 dl tejen, végül úgy döntöttünk, ha ezt írja a recept, akkor biztos kell ez a mennyiség. Pláne ugye a gluténmentes lisztek több folyadékot igényelnek. Jó lesz az a 3 dl, ha már ez szerepel a receptben. Aztán nem egy átalakításon esett át az eredeti verzió, úgyhogy írom is, hogyan készítettük.

Meglangyosítottunk 3 dl laktózmentes tejet, majd beletettünk egy kis cukrot és felfuttattunk benne 20 g Budafoki élesztőt.

Kimértünk 20 dkg Nutri Free mix per pane és 10 dkg Schär mix B lisztet, majd mikor felfutott az élesztő, beleöntöttük az élesztős tejet, hozzáadtunk 2 ek. cukrot és robotgép dagasztófejével alaposan nekiálltunk eldolgozni. Első megérzés a jó: igen, valóban nagyon sok lett ez a tej, így még kb. 4 dkg Schär mix B-t és 4 dkg rizslisztet is adtunk hozzá, majd hogy legyen benne egy kis zsiradék is (ne ragadjon annyira) kb. 1 evőkanálnyi margarint felolvasztottunk és azt is hozzáadtuk. 

Száz szónak is egy a vége: borzasztó sok volt a tej ehhez a lisztmennyiséghez, jóval több lisztet adtunk hozzá, a tojás ki is maradt és a margarinnak is kb 1/3-a került bele.

Fél órát kelesztettük, lényeg a lényeg: csoda könnyű, nagyon rugalmas tésztát kaptunk!

12 golyóra osztottuk az óriás tésztagombócot, a golyókat kilapítottuk, majd a közepüket az ujjunkkal kilyukasztottuk. Így is hagytuk őket kb. 10 percet állni, majd forró olajban kisütöttük a fánkokat.

Nagyon jó állagú fánkok lettek!!!

A tetejüket csokimázba forgattuk, majd kókuszreszelékkel/durvára vágott dióval megszórtuk őket.

Mindenkinek nagyon ízlett... nagyon büszkék voltunk magunkra... :)

Minden beképzeltség nélkül állíthatom: ebben már profi vagyok. Akárkinek készítettem el a csoda-receptemmel, mindenkit lenyűgöztem vele. Ha eddig is olvastatok, akkor a receptet már ismeritek, mert feltettem. Viszont most még profibb olasz szakáccsá léphettem elő, ugyanis Anya a Jézuska meglepett egy igazi pizzasütő formával? tepsivel? Hát én annyira örültem neki, mint majom a farkának. Ezért szorgalmaztam a dolgot, hogy minél előbb kipróbálhassam az új tepsimet és egy igazi olaszos méretű finomsággal rukkolhassak elő. 

Ezúttal dupla adagot készítettem, a receptet ITT találjátok.

Anya, Apa, a Nagymamám és én ettünk belőle, mindenki imádta (nem mondom, hogy négyen jól is laktunk :D én jól laktam, a többiek kóstoltak♥). Pedig előbbi csapat tagjai közül csak én vagyok gluténérzékeny.

Egyébként még jobban szerettem volna menőzni azzal, hogy többféle feltéttel készítek el egy pizzát, ahogy az igazi menők csinálják. A felére harmadára kukorica helyett ananászt tettem volna, mert Apa kedvence a hawaii, de sajnos nem volt itthon, így a büszkeségem kicsit lejjebb ugrott, Apának pedig a hawaii pizza ugrott. De a sonkás-kukoricás is bejött neki. :)

Ja, és mindenkitől bocsánat a karácsonyfás háttér miatt, napok óta ez a díszlet. De egyszerűen annyira szép ez a fa és elönti a lelkem a bánat, ha arra gondolok, hogy nemsokára meg kell tőle válnom (sőt, ha a többséghez tartoznék, akkor már 6-án meg is kellett volna). A napom fénypontja, mikor csak leülök a nappaliba és csodálom. Így kezdek minden napot és így zárom. Mert nemsokára el kell tőle búcsúznom és csak egy év múlva fogja beragyogni ismét a napjainkat.

Lelki sebeim ápolása után: készítsétek el a pizzát, mert odalesztek érte!!!

A nagy hidegben tagadhatatlanul is a meleg italok rabja lettem. Nem mondom, hogy a kakaó, forrócsoki, tejeskávé, tea, forralt bor és társai lejárt lemez, de újítani szerettem volna. Így most fehér csokival próbáltam ki a forrócsokit.

Felmelegítettem 2 dl tejet, majd beletörtem 6 kisebb kocka fehér csokit (Aldiban kapható gluténmentes, cukormentes csokoládé). Megvártam, míg elolvad, levettem a tűzről és kevertem bele egy kis vaníliaaromát. Szép pohárba töltöttem, a tetejére tejszínhabot nyomtam, és egy kis fahéjjal megszórtam.

Imádom a fehér csokit, ez mégis egy túl édes ízvilág volt nekem. Viszont édességimádóknak kötelező! :)

Régóta szemezek ezzel az édességgel. Annyira, de annyira jól nézett ki minden egyes fotón, amit láttam, hogy  mindenképpen el akartam készíteni. Ránézésre egy nagyon egyszerű édesség, sőt, a tésztája gyakorlatilag 5 perc alatt meg is van. A sütése már kacifántosabb, pláne nekem, mert még a legnagyobb nyomófejem is borzasztó kicsi volt. :D

Na, de írom is a receptet, aminek sima verziója egyébként az Apróséfről ered!

250 ml vizet feltettem forrni, majd beletettem 2 ek. olajat, 1,5 tk. cukrot és 0,5 tk sót. Mikor szépen felforrt, levettem a tűzről és belekevertem 150 g Schär mix B-t. Eleinte figyelni kell, gyorsan keverjük, hogy ne legyen csomós, de egyébként elég hamar összeáll a tészta. Innentől sem ördöngösség a dolog, habnyomóba töltjük - lehetőleg nagyobb fejűt válasszatok, mert akkor a legegyszerűbb kinyomni, én is okultam - majd forró olajba belenyomjuk, kb. 10 centinként elvágjuk. Így lesznek meg a szép kis csíkocskák. Én vártam, hogy aranybarnára süljenek, ahogy a recept írta, nos, ez nem történt meg, akármennyit vártam. De így is szépen átsültek, úgyhogy nem volt semmi gond, csak ezek kevésbé szolis egyedek lettek. 

Papírtörlővel leitattam róluk az olajat, majd fahéjas cukorba forgattam őket.

Nagyon nagyon finomak! :) De ilyen pici nyomóval elég melós a dolog, ha legközelebb csinálom, megkeresem a lehető legnagyobb nyomó-fejet! :D

Nagyon sokszor vagyok bajban olyan téren, hogy mit reggelizzek. Éhes vagyok, de reggelente csak valami könnyed étket kívánok meg amúgy rengetegszer azt sem tudom eldönteni, hogy mihez van kedvem. Ez a szorgalmi időszak terén egyáltalán nem okoz problémát, mert azt eszem, ami van: általában pirítóst és maximum a "feltétet" variálom, hol sajttal, hol lekvárral eszem. Idő és ötlet hiányában tökéletes. Azonban most, hogy itthon vagyok és már a vizsgákkal is végeztem, ezt a rendszert hagyom februárra, amikor majd megint minden reggel időhiányban szenvedek. Most viszont igyekszem kihasználni a reggeleket és megalkotni azt, amihez éppen kedvem van. Ilyen volt ma reggel a tojáskrém. Habár a pirítós itt is befigyelt, higgyétek el, ezt a megoldást most nem a kényszer szülte. :D A tojáskrém pirítóssal az igazi. ♥

Megfőztem 3 tojást, majd mikor kihűltek megpucoltam őket, kettévágtam és kiszedtem a sárgájukat. A tojások sárgáját egy villával szétnyomkodtam, majd hozzáadtam kb. 1 ek. vajat, 1 ek. tejfölt és ízlés szerint egy kis mustárt. A fehérjét olyan apró darabkákra vágtam, amennyire csak tudtam és ezt is beletettem az előbbi trutymóba. Elkevertem, majd sóval, kis borssal ízesítettem - én még kis szárított petrezselyemdarabkákat is szórtam bele.

Nagyon finom volt. :)