Gluténérzékenység tünete: depresszió, avagy: hogyan gondolkodjunk pozitívan?

Volt már erről bejegyzés, nem is egy. De azóta is többen fordultak hozzám privát levélben a kezeletlen gluténérzékenység okozta hangulatingadozásokkal és depresszióval kapcsolatban. Aki régóta olvas, már ismeri a sztorimat, nem is titkoltam soha. A puffadás, a borzasztó soványság, fogyás, folyamatos rosszullétek, hányinger és gyengeség mellett nálam is jelentkeztek a lelki tünetek, nem tudom pontosan megmondani mennyi ideig, de hónapokig, sőt majd' egy évig voltam depressziós úgy, hogy nem tudtam róla. Csak azt "tudtam", hogy sz*r az élet és elegem van mindenből. Mondjuk így utólag visszagondolva, nem is értem, hogy miért olyan meglepő ez, ha az ember folyamatosan rosszul van, állandóan rossz a közérzete, gyenge és fáradékony. Akkoriban sokszor tűnődtem el azon, hogy milyen is volt, amikor jól voltam. Milyen érzés az, amikor az ember jól van? Amikor nincs felpuffadva, nincs rosszul, nem émelyeg? Csak úgy van. Az milyen érzés? Körülbelül egy évig nem tudtam, és felidézni sem sikerült. És ezek a fizikai tünetek hozták magukkal a lelki "leépülést" is. Elkeseredettség, kimerültség, sírás. Soha életemben nem volt rám jellemző, hogy megfutamodtam volna valami elől, ekkor azonban mindenben a rosszat láttam és még el sem kezdtem valamit, már fel is adtam. Kiskoromban mindig mosolygós, vidám kislány voltam, ezért nem tudtam hova tenni ezt a hirtelen változást. Elkeseredtem amiatt is, hogy ilyen vagyok. Nem akartam ilyen lenni, de gyenge voltam ahhoz, hogy változtassak. Egyszerűbb volt sírni és elutasítani mindenfajta közeledést. Egyedül lenni a szobámban. Máskor meg odabújni valakihez, aki megvigasztal. Borzasztó volt, nem is szeretnék elmerülni ebben a dologban, hiszen ezt már elmeséltem Nektek és ismeritek.
A lényeg az, hogy sikerült kimásznom ebből a borzasztó mély gödörből. A gluténmentes diéta hatására folyamatosan jobban lettem és a közérzetem javulásával a lelkem is kezdett helyrejönni. Persze ez nem megy ám magától. Nem úgy van, hogy elkezdem a gluténmentes diétát és egyik nap majd úgy fogok felkelni, hogy de gyönyörű a napsütés és imádok élni. 
Rengeteget dolgoztam azon, hogy visszakapjam a régi önmagamat. Sok energia, erőfeszítés, akarat és idő van benne. Mert ez nem jár bónuszba a gluténmentes élethez, csupán egy beszállókártya, amit vagy kihasználunk, vagy nem élünk vele. Hát én éltem, és minden erőmet igyekeztem abba fektetni, hogy ismét szépnek lássam az életet, hiszen minden ember célja az, hogy boldog legyen. Az enyém is ez volt. 
Tudatosan gondoltam pozitív dolgokra. Mosolyogtam. Ha nem jött magától, akkor idétlen grimaszra húztam a számat, egy idő után már nevettem saját magamon, aztán már nem volt szükség az erőltetett mosolyra, szokássá vált. Igyekeztem minden apróságnak örülni és mindenben meglátni a jót.   A helyzetek adottak, ha idegeskedek rajta, akkor sem tudom megváltoztatni. Eljutottam arra a pontra, hogy beláttam: mindig az adott szituációból kell kihozni a legjobbat, ez pedig rajtam múlik. Visszatért az önbizalmam, ismét rengeteg fába vágtam a fejszémet és hittem magamban, hogy menni fog, hiszen a legjobb formámat adtam. Beláttam, hogy csakis rajtam múlik az, hogyan alakul az életem. Eleinte borzasztó sok odafigyelést igényelt, hogy tényleg így lássam a dolgokat, aztán lassan ösztönössé vált. Nem mondom, hogy már nincsenek buta gondolatok, amik néha behálózzák a fejemet, mert akkor hazudnék. Igenis vannak rossz napok. De nem hagyhatom, hogy ismét olyan mély gödörbe süllyedjek, amiből olyan nehéz volt felállni. Így minden ilyen alkalommal erőt veszek magamon és folytatom az utat, amin elindultam már közel 3 éve. 
Sokkal jobban szeretek, sokkal jobban szeretnek, sokkal jobban érzem magam, sokkal kékebb az ég és sokkal szebb az élet. És ez csakis rajtam múlik.
Ezt kell tudatosítani magunkban, hogy egyedül mi tehetünk arról, hogyan alakul az életünk. Lássuk már félig telinek azt a szerencsétlen poharat! Olvastam valahol egy nagyon jó mondást: Aki csak siránkozik, de nem tesz ellene, annak még nem fáj eléggé. Hát tegyünk ellene!
Ja, meg még egy fontos: nem szabad hagyni, hogy mások rossz hatással legyenek ránk. Próbáljuk kerülni az energia-vámpírokat, akik folyamatosan siránkoznak, panaszkodnak és mindig lefelé görbül a szájuk minden ok nélkül. Nincs szükségünk arra, hogy a sok erővel felépített munkánkat valaki egy rossz mondattal lerombolja. Az, hogy a saját életét így éli le, az ő döntése. Viszont a mi döntésünk az, hogy hagyjuk-e, hogy a miénkre befolyással legyen.

U.i.: Ha valaki a bejegyzés elolvasása után is el van keseredve és úgy érzi, hogy nincs kiút, legalábbis nem egyenes, akkor nyugodtan keressen fel e-mailben, vagy Facebookon. Igyekszem minden levélre válaszolni. Tudom, hogy néha elkél egy-két jó szó, biztatás, bátorítás, vagy csak egy virtuális ölelés. Segíteni szeretnék.
sign photo sign_zpsd9768155.png

Share:

0 hozzászólás