Tojáskrém

Nagyon sokszor vagyok bajban olyan téren, hogy mit reggelizzek. Éhes vagyok, de reggelente csak valami könnyed étket kívánok meg amúgy rengetegszer azt sem tudom eldönteni, hogy mihez van kedvem. Ez a szorgalmi időszak terén egyáltalán nem okoz problémát, mert azt eszem, ami van: általában pirítóst és maximum a "feltétet" variálom, hol sajttal, hol lekvárral eszem. Idő és ötlet hiányában tökéletes. Azonban most, hogy itthon vagyok és már a vizsgákkal is végeztem, ezt a rendszert hagyom februárra, amikor majd megint minden reggel időhiányban szenvedek. Most viszont igyekszem kihasználni a reggeleket és megalkotni azt, amihez éppen kedvem van. Ilyen volt ma reggel a tojáskrém. Habár a pirítós itt is befigyelt, higgyétek el, ezt a megoldást most nem a kényszer szülte. :D A tojáskrém pirítóssal az igazi. ♥
Megfőztem 3 tojást, majd mikor kihűltek megpucoltam őket, kettévágtam és kiszedtem a sárgájukat. A tojások sárgáját egy villával szétnyomkodtam, majd hozzáadtam kb. 1 ek. vajat, 1 ek. tejfölt és ízlés szerint egy kis mustárt. A fehérjét olyan apró darabkákra vágtam, amennyire csak tudtam és ezt is beletettem az előbbi trutymóba. Elkevertem, majd sóval, kis borssal ízesítettem - én még kis szárított petrezselyemdarabkákat is szórtam bele.
Nagyon finom volt. :)


sign photo sign_zpsd9768155.png

Share:

0 hozzászólás