Gluténmentes élet
Üzemeltető: Blogger.
Nagyon sokszor hallom, hogy egyesek azért térnek át a gluténmentes diétára, hogy le tudjanak adni néhány kilót. Mert a gluténmentes diéta egészséges és elősegíti a fogyást. Hát ez egy óriási tévhit! Akik gluténmentes diétát folytatnak, általában azért teszik, mert gluténérzékenyek. Emellett egyébként tény, hogy aki nem gluténérzékeny, annak is több energiája, jobb közérzete lesz, ha elhagyja az étrendjéből a glutént. Mivel a gluténra egyáltalán nincs szüksége semmilyen szervezetnek sem, sőt káros - egyes elméletek szerint azoknak működik jól a szervezete, akinek nem tolerálja. Igen, vannak jótékony hatásai annak, ha elhagyjuk a glutént, de ez nem feltétlenül a fogyás lesz. Sőt...
Azok a lisztkeverékek, amivel a glutént tartalmazó liszteket helyettesíteni tudjuk, bizony elég magas szénhidráttartalmúak. Hiszen a glutén gyakorlatilag az a tapasztóanyag, ami jó ruganyossá teszi a tésztát... nálunk ez hiányzik. A maglisztek persze jó alternatívák, hiszen gluténmentesek és egyúttal alacsony a szénhidráttartalmuk, viszont közel sem nyújtják azt a végeredményt mondjuk egy kenyér esetében, amire egy arra speciálisan kifejlesztett gluténmentes lisztkeverék képes.
Boltban kapható gluténmentes édességek, finomságok... nem éppen mondhatóak fogyókúrás terméknek, csak nézzük meg az értékeket.
Most drasztikus leszek, de kérlek, önmagában gluténmentes termékek fogyasztása esetén ne várj súlycsökkenést, hiszen gyakorlatilag tömöd magadba a szénhidrátot.
Persze otthon lehet készíteni olyan gluténmentes finomságokat, amik szénhidrátcsökkentettek, és lehet is kapni ilyeneket horroráron, de önmagában a gluténmentes diéta nem vezet fogyáshoz.
(És ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenki, aki gluténmentes diétát folytat (akár kényszerből, akár egyéni döntés végett) számítson rá, hogy dagi lesz... természetesen lehet egészségesen étkezni gluténmentes táplálkozás esetén - így még egészségesebben lehet - de ugyanúgy oda kell figyelni a mértékre, mint ahogy amúgy is oda kéne. Ha naponta 5 péksüteményt megeszel, az bizony nem fog rajtad segíteni akkor sem, ha gluténmentes, sőt...)

sign photo sign_zpsd9768155.png
Ezt a nagyon finom és szemrevaló sütikét Anya készítette. Régen nagyon sokszor sütöttünk gesztenyés finomságokat, mostanában valamiért annyira nem volt jellemző - úgyhogy ezúttal mindenki lecsapott rá. Egy egyszerű sütiről van szó, mégis nagy csábító és hódító.
Első körben sütünk egy 6 tojásos piskótát, majd mikor kihűlt, megtöltjük az alábbi krémmel.

Hozzávalók
  • 45 dkg gluténmentes gesztenyemassza
  • 0,5 dl meleg tej
  • 50 g vaj
  • rumaroma
  • 3,5 dl Hulala
A gesztenyemasszát elkeverjük a kevéske meleg tejjel, az 50 g vajjal, kis rumaromával ízesítjük. Felverjük a Hulala-t, majd óvatosan összeforgatjuk a gesztenyés krémmel. A kihűlt piskótát kettévágjuk, a krém 2/3-át a két lap közé töltjük, a tetejére pedig rákenjük a maradékot.
Gesztenyemassza-forgáccsal, tejszínhabbal díszítjük.
Isteni finom! :)
sign photo sign_zpsd9768155.png
Talán a pizza az egyik legkeresettebb recept a blogon, így ez készült el első körben videós formában. :)
Régóta terveztem már, hogy érdemes lenne videóban bemutatni egy-egy receptet, hát most eljött az ideje, és a Facebook-os visszajelzések alapján úgy gondolom, jó döntés volt. :)
Íme a gluténmentes pizza elkészítésének minden rejtélye és titka 2,5 percben:



sign photo sign_zpsd9768155.png
Kiskoromban egyszerűen odavoltam a búrkifliért... imádtam az omlós leveles tésztában megbújó, néha már természetellenesen édes diós tölteléket. 
Ahogy harapta az ember, repült mindenfelé a sok leveles tészta darabka, de ez hozzátartozott a búrkifli evéshez.
Valamelyik nap eszembe jutott a búrkifli... már nem is tudom hogyan, de ezek a régi emlékek mind befúrták magukat az agyamba - próbálván kiszorítani a nagy nehézségek árán belegyömöszölt angol anyagokat. Ezt nem hagyhattam - így búrkiflit sütöttem megszabadulván a gonosz kis helybitorló gondolatoktól és felidézvén gyerekkorom egyik kedvenc finomságát. 
Mivel nem volt gluténmentes leveles tésztám és az idő sürgetett, neki sem álltam gluténmentes leveles tésztát készíteni. Egy kelt tészta receptből kiindulva, instant levelest gyártottam. Hirtelen jött az ötlet, de szerintem tök jó lett. Persze megmaradt a kelt tészta állag, de helyes kis rétegeket kapott.

Hozzávalók
  • 125 g Nutri free Mix per Pane
  • 125 g Mester család kelt tészta liszt
  • 1 csapott ek. útifűmaghéj
  • 4 g Dr. Oetker instant élesztő
  • 30 g cukor
  • csipet só
  • 1 tojás sárgája
  • 1,7 dl meleg tej
  • 50 g olvasztott vaj
  • + még egy kis olvasztott vaj a "levelesítéshez"
Töltelékhez
  • 1 tojás fehérje
  • kb 130 g darált dió
  • 2-2,5 ek porcukor
  • pici fahéj 
Kenéshez
  •  tojássárgája

A tésztát a szokásos módon összeállítottam: száraz összetevőket elkevertem, hozzáöntöttem a meleg tejet, beletettem a tojássárgáját, robotgép dagasztóspiráljával elkezdtem összedolgozni, majd mehetett a zsiradék is. Körülbelül 20-25 percet hagytam meleg helyen kelni, addig elkészítettem a tölteléket. Felvertem a tojásfehérjét, hozzáadtam a porcukrot, a kevéske fahéjat, majd a darált diót is és egy habzsákba töltöttem.
A 20-25 perc eltelte után 4 részbe szedtem a félig megkelt tésztát, majd mindegyiket kb. azonos méretű (kb. 15x20  cm) téglalapra nyújtottam. Az egyiket megkentem az olvasztott vajjal, rátettem egy másikat, azt is megkentem, jöhetett egy következő tészta, azt is megkentem olvasztott vajjal, majd rátettem a fedőréteget. Így most négy rétegem volt, kaptam egy tornyot. Elkezdtem nyújtani, vékonyra nyújtottam, majd egyik felét megkentem ismét olvasztott vajjal és ráhajtottam a másikat. Ismét vékony téglalap alakúra nyújtottam, itt már készen is voltunk, jöhetett a formázás.
A téglalapot 3 széles sávra vágtam szét, majd a sávok közepére a habnyomó segítségével egy diós csíkot húztam. Mindegyik sávot felhengergettem, hogy a tészta körbeölelje a diós habcsíkot, így lett 3 töltött rudam. A rudakat kettévágtam (így 6 rövidebb rúd lett 6 búrkiflihez), majd kettőbe hajtottam őket, megformázva a búrkifli alakot. 
Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket, megkentem a tetejüket tojássárgájával, majd 175 fokos sütőben kb. 25 perc alatt készre sütöttem őket. Isteni finomak lettek! :)



sign photo sign_zpsd9768155.png
Már több helyen találkoztam a pudingos keksszel, de valamiért sosem éreztem késztetést arra, hogy elkészítsem. Ám vizsgaidőszak kellős közepén az ember mindent értékelni tud, ami gyorsan megvan - lásd, pudingos keksz. Hirtelen jött az ötlet, hogy édességet szeretnék, és gyorsan kellett orvosolni a problémát. Így döntöttem ezúttal a pudingos keksz mellett, ami többféle diétába is beilleszthető. Andi konyhájában bukkantam rá a számomra tökéletes receptre, de én csak féladagot készítettem, így féladaghoz írom le a hozzávalókat.

Hozzávalók
  • 75 g rizsliszt
  • 50 g Mester süteményliszt
  • 50 g gluténmentes vaníliapuding
  • 40 g porcukor
  • 125 g Liga margarin
  • néhány csepp vaníliaaroma
  • kevés kakaópor
A margarint robotgép segítségével kikevertem a cukorral, hozzáadtam a vaníliaaromát, majd a liszteket, a pudingport és alaposan elmorzsolgattam. Itt kettéválasztottam a tésztát - nem volt most itthon csokipudingom, ezért kakaóporral oldottam meg - és az egyik felébe kb. 0,5 csapott ek. kakaóport tettem. Összegyúrtam mindkét részt, majd kis golyókat csíptem le belőlük, szabályos gombóccá formáztam őket, kicsit kilapítottam, majd úgy tettem a sütőpapírral bélelt tepsire.
Villával mintát nyomtam a tetejükre, majd 175 fokos sütőben kb. 15 perc alatt megsütöttem őket.
Szerintem nagyon-nagyon finomak lettek, és az meg plusz előny, hogy fél óra alatt sütéssel együtt elkészülünk vele. :)



sign photo sign_zpsd9768155.png
Valamiért mostanában nem nagyon kívántam az édességet, így muszáj volt valami sósat - és gyorsat - sütnöm. Ezúttal nem egy ropogós keksz volt a cél, inkább egy olyan "lélekmelengető", puhább verzió.
Ha nem kenjük le a tetejét tojással, akkor tojásmentes is lesz a recept, úgyhogy aki arra érzékeny, bátran készítse el egy matt verzióban.

Hozzávalók:
  • 200 g Mester kelt tészta liszt
  • 0,5 kk. Naturbit kenyérfűszer
  • 0,5 kk. só
  • 7 g sütőpor
  • 170 g tejföl
  • 40 g olvasztott vaj
  • 40 g reszelt füstölt sajt
  • + átgyúráshoz, szóráshoz kevés rizsliszt
  • kenéshez: tojás (elhagyható)
A lisztet elkevertem a fűszerrel, a sóval, a sütőporral, majd hozzáadtam a tejfölt, az olvasztott vajat és elkezdtem összekeverni. Belereszeltem a sajtot, majd kitettem a szilikonos nyújtólapra és még egy kis rizsliszttel átgyúrtam - nekem még vett fel lisztet, addig gyúrtam bele, míg egy jó állagú, nem ragacsos, könnyen nyújtható tésztagombóc lett a végeredmény. Vékonyra nyújtottam, rizsliszttel szórt lapon kiszaggattam, megkentem őket tojással és 175 fokos sütőben kb. 15 perc alatt készre sütöttem.
Ismét a jelenlegi agyi kapacitásomra utal, hogy egy sütőporos tésztába én tündéri pillangó formákat nyomtam, és valamiért nem jutott el az agyamig, hogy ez nőni fog a sütőben és teljesen szétesik a minta. No, mindegy, az ízén nem változtatott! :D




sign photo sign_zpsd9768155.png
Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki eleinte mindig megörült, ha valamilyen gluténmentes pékáru jelent meg az újdonságok között, aztán utána sajnos nyugtáznom kellett, hogy ízét és állagát tekintve sajnos - szépen fogalmazva - furák voltak. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az áruk általában horribilis. 
Gluténmentes életem egyik legnagyobb meglepetése, öröme, mérföldköve volt, amikor rátaláltam az Aranycipó üzletekben a Pécsváradi Aranycipó Kft. gluténmentes termékeire. Isteni finomak és gluténmentes létükre jó áron is vannak (2 bagett alakú "zsemle" 219 Ft, fehér vekni 409 Ft, magvas vekni 429 Ft.). Azóta - ha Pécsen járok, és éppen nem fogyott el az összes - rendszeresen szoktam vásárolni.
Szintén nagy meglepetésként ért, hogy az ALDI is elkezdte forgalmazni a Pécsváradi Aranycipó Kft. termékeit, igaz picikét drágábban, de itt magvas bagett alakú "zsemlét" is lehet kapni és valami elképesztően finom!!!
Napokig bírják úgy, hogy megtartják a jó állagukat, így kiránduláshoz, utazáshoz pláne tökéletes!
Úgy örülök neki! :)

Magvas zsemle/fehér zsemle: 299 Ft, Fehér vekni: 399 Ft

sign photo sign_zpsd9768155.png
Ismét visszatértek a dolgos és sűrű hétköznapok (elmentek egyáltalán?), úgyhogy ismét egy gyors ebédtippet hoztam Nektek. Pontosabban Kriszta ajánlja Nektek a mai menüt, ami nagyon hamar elkészül és nagyon finom!

Hozzávalók adagtól és ízléstől függőek, nincsenek arányok, nem lehet elrontani. :)
A csirkemellet megmossuk, felszeljük, majd sózzuk, borsozzuk és kevés olajon elősütjük. Fogunk egy Jénai tálat, az aljára tesszük az elősütött csirkemell szeleteket, majd megpakoljuk ízlés szerinti mennyiségű mozzarellával és paradicsommal, majd megszórjuk bazsalikommal.
Ekkor betesszük 180 fokos sütőbe, nem kell sokáig sütni, mivel a csirke ugye elő van sütve, csak éppen addig, míg ráolvad a sajti és picit "megplöttyed" a paradicsom (kb. 15 perc).
Köret szintén ízlés szerint, én rizzsel enném. :)




sign photo sign_zpsd9768155.png
Őszinte leszek, ebben az évben semmi kedvem nem volt a felhajtáshoz, amivel az emberek általában búcsúztatják az óévet. Közben persze az a gondolat is elkeserített, hogy nyugdíjasokhoz méltó szórakozással szeretném eltölteni az év utolsó éjszakáját, de egy fülgyulladással a nyakamon fülemben, ezáltal hihetetlen fejfájással és takony-kórral nem igazán volt kedvem semmihez. Apa ráadásul szilveszter napján jöhetett ki a kórházból, nem volt valami egyszerű az elmúlt időszak... legszívesebben bekuckóztam volna, és filmeket néztem volna egész éjszaka - természetesen pattikukival és forrócsokival. De még milyen szerencse, hogy Bálint ezt nem hagyta, és minden követ megmozgatott, hogy lehetőleg ennyi idősen még ne a nyugdíjasoknak szánt szilveszteri műsorok társaságában várjak egy szebb, boldogabb és jobb évet. Talán nem is vetett volna valami jó fényt az újévre... :)
A lényeg annyi, hogy kb. egy nappal szilveszter előtt leszervezte a programot, így egy barátját és az ő barátnőjét vártuk szilveszterre. A készülődést nem vittem túlzásba, sütöttem szezámos falatkákat, néhányat kicsit cifráztam, és újévi üzeneteket rejtettem a belsejükbe. (Jó tanács: ha ilyesmire vetemedtek, akkor mindenkit tájékoztassatok jó előre, a legjobb akkor, mielőtt még belépnének a házba, hogy vigyázat, néhány kis finomságban újévi üzenet van, mert esetleg 1-2 lecsúszhat a sütivel együtt... neeem, nem tapasztalatból mondom. :) )
Franciasaláta készült, sütöttem hozzá virslit, desszertnek pedig somlói galuskát csináltam, mert egyszerű és mert nagyon finom. Vettünk még chipset (természetesen a Sparos paprikást :)), pattikukit, az italokról pedig Bálint gondoskodott. Szóval abszolút natúr-szilveszterre készültünk, már ami a kaját illeti.
Végül kicsit máshogy alakult az este, mint terveztük, gyakorlatilag egész éjszaka tűzijátékoztunk. Életemben nem láttam még ilyen szépeket... és én is lőttem! ;) 
Összességében örülök, hogy végül így alakult a program, a szilveszteri műsorok még várhatnak egy jó 40 évet...
Rengeteg tervem van 2o16-ra, ami sok munkával, idővel és energiával jár. Mindemellett remélem, hogy a szerencse is oldalamra szegődik, és karöltve járjuk végig ezt az új évet, ami minden bizonnyal jobb lesz, mint az előző. :)
Nagyon boldog, sikerekben, nevetésben gazdag újévet kívánok Nektek is, remélem velem tartotok 2o16-ban is! :)

forrás: Pinterest

sign photo sign_zpsd9768155.png
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!


KÖVESS FACEBOOK-ON IS!

A blogon megjelenő tartalomra (legyen az kép, szöveg stb...) a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény vonatkozik, így azt a szerző engedélye nélkül bármely más helyen (weboldal, nyomtatott irat stb...) közzétenni TILOS!

@glutenmenteselet INSTAGRAM

Gluténmentes szórakozás! ;)

Gluténmentes szórakozás! ;)

VÁLASSZ NYELVET

Blogarchívum

  • ►  2019 (25)
    • ►  november (6)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (4)
    • ►  május (2)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2018 (27)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (7)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (126)
    • ►  december (21)
    • ►  november (6)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (3)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (17)
    • ►  február (12)
    • ►  január (14)
  • ▼  2016 (171)
    • ►  december (24)
    • ►  november (14)
    • ►  október (23)
    • ►  szeptember (14)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (9)
    • ►  június (11)
    • ►  május (11)
    • ►  április (11)
    • ►  március (15)
    • ►  február (20)
    • ▼  január (9)
      • Gluténmentes = fogyókúrás?
      • Gluténmentes gesztenyés sütemény
      • Gluténmentes pizza készítése videóban
      • Gluténmentes diós búrkifli
      • Gluténmentes, tojásmentes, tejmentes pudingos keksz
      • Gluténmentes fűszeres keksz
      • Gluténmentes pékáru az ALDI-ban
      • Mozzarellás, paradicsomos csirkemell
      • Szilveszter 2o15 --> 2o16
  • ►  2015 (222)
    • ►  december (24)
    • ►  november (20)
    • ►  október (18)
    • ►  szeptember (15)
    • ►  augusztus (24)
    • ►  július (20)
    • ►  június (32)
    • ►  május (22)
    • ►  április (10)
    • ►  március (10)
    • ►  február (12)
    • ►  január (15)
  • ►  2014 (170)
    • ►  december (28)
    • ►  november (5)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (22)
    • ►  július (20)
    • ►  június (20)
    • ►  május (11)
    • ►  április (13)
    • ►  március (10)
    • ►  február (10)
    • ►  január (18)
  • ►  2013 (36)
    • ►  december (4)
    • ►  november (3)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (2)
  • ►  2012 (5)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)

Keresés

Címkék

advent alkotás allergén alma almás bacon barack Barbara liszt bejgli briós BROLL brownie cirokliszt corn flakes cukormentes csiga csoki csokoládé Diétázók boltja dió diós Doves Farm ebéd édess édesség egy napom élesztőmentes életem gluténmentesen eper esküvő étterem fagyi fahéj fánk fasírt Fekete bors étterem forrócsoki főétel főételek Free from liszt gesztenyés gluténérzékenységi gyors gluténérzékenységi gyorstalpaló glutenix gofri gombóc grill gyors gyros gyümölcs Hadarik Rita halloween hamburger hot dog hús húsvét ischler isler ital jégkrém kakaós kakaós csiga kalács karácsony karamella kávé keksz kelt kelt tészta kenyér képviselőfánk kezdőknek kifli kirándulás kókuszgolyó kókuszos körte krémleves krumpli kuglóf kukoricakeményítő lángos lasagne lekvár lélek leveles tészta leves linzer lisztmentes mákos málna McDonald's meggy Mester család mester süteményliszt mézes mézeskalács minifánk muffin nápolyi NoCarb nokedli nutri free nyár ősz palacsinta Pécs péksütemény perec piskóta pite pizza pizzaszósz pogácsa praktikák rántott reggeli rétes rizsdara rizsliszt RIZSLISZTBŐL ropi sajtos saláta Schär Schär mix smoothie sós sütemény sütés nélkül szendvics szénhidrátcsökkentett szilvásgombóc szilveszter születésnap tea Tegyünk együtt egymásért tejmentes termék termékek test testsúly tészta tésztasaláta tesztelés tojásmentes torta túró túrós tünet utazás vendégposzt videó zabpehely zöldség zsemle

Népszerű bejegyzések

  • Gluténmentes triplacsokis brownie RIZSLISZTBŐL
    Na, ez ám a full csokis finomság... és nem azért tripla, mert van benne kakaó, meg ez meg az. Ebben konkrétan háromféle csokoládé van, ráadá...
  • Gluténmentes fonott kalács
    Ez az első olyan fonott kalácsom, ami nem csak ízre és állagra tökéletes, hanem valami eszméletlen gyönyörű is és totálisan el vagyok ájulva...
  • Gluténmentes édes aprósütemények
    Ilyen egy tökéletes recept. Olyan finomság, amiről senki meg nem mondaná, hogy gluténmentes, az egész család (csak én vagyok gluténérzékeny...
  • Életem gluténmentesen KÖNYV!
    Olyan izgatott vagyok! Megjelent a könyvem "Életem gluténmentesen" címmel a BOOOK Kiadó gondozásában. ♥ Annyian írtáto...
  • Gluténmentes tökös-mákos rétes
    A mellettünk lévő kis faluban, október elején/közepén minden évben töklámpás fesztivált rendeznek. Amikor gyerekek voltunk, többször faragtu...

.

Rendszeres olvasók

Copyright © 2016 Gluténmentes élet. Created By OddThemes & Distributed By Free Blogger Templates