Gluténmentes kenyérlángos/langalló

Szombaton meglátogatott Pöcus, körülbelül 2 hónap után végre bandáztunk egy kicsit. :) Beszélgettünk, közben beesteledett, és kitaláltuk, hogy valami fincsi vacsi kíséretében megnézünk egy jó filmet. 
Gyors internetes böngészés után a kenyérlángosra/langallóra esett a választás. Egy receptet sem néztünk meg, tésztának a fantasztikus kelt tészta receptemet használtuk, feltétnek pedig jött, amit úgy éreztünk, hogy jönnie kell.
Egy kör alakút - mint egy pizza - sütöttünk ki, ehhez írom le az arányokat.
1 dl langyos vízben felfuttattunk 12 g élesztőt. Kimértünk 125 g Schär mix B-t, ehhez hozzáadtunk egy kis sót és 1 ek. burgonyapelyhet, majd beleöntve az élesztős vizet (természetesen miután felfutott), robotgép dagasztófejével elkezdtünk alaposan eldolgozni. Hozzáadtunk 1-2 ek. olívaolajat, majd tovább dagasztottuk. Körülbelül fél órát hagytuk kelni, majd egy tortaforma alját kikentük olajjal és eloszlattuk rajta a tésztát.
Ekkor jött a határtalan kreativitás: kb egy 2/3 pohárnyi tejfölt egy tálba öntöttünk, trappista sajtot reszeltünk bele, belenyomtunk egy fokhagymát és borssal ízesítettük - majd alaposan elkevertük. Ezt kentük a tésztára alapnak. Erre felkarikázott lilahagymákat sorakoztattunk, majd koronaként bacon szeletek kerültek fel.

175 fokos sütőben kb. 30 percig sütöttük.
Én még mindig betegeskedem, így sajnos kimaradtam az illat-özönből, de Pöcus elmondása szerint nem is baj, hogy nem éreztem, legalább nem folyt 20 percen keresztül a nyálam... :)

Másnap is elkészült és azt hiszem, még egy jó párszor el is fog. Egyszerűen: ISTENI!


Ja, a jó film pedig a Kémes hármas volt... vacsora és film terén is jól döntöttünk. :)
sign photo sign_zpsd9768155.png

Share:

0 hozzászólás