Gluténmentes élet
Üzemeltető: Blogger.
Biztos vagyok benne, hogy mindannyian ismeritek a "Bake rolls"-t, a fűszeres kis kenyérchipseket, amit még a gluténmentes élet előtt oly boldogan ropogtattunk. Fincsi volt. Most maradt egy kis bagettem, ami már frissnek jóindulattal sem volt nevezhető, és hirtelen beugrott az ötlet, hogy tökéletes bake rolls alapanyag lesz.
Vágjunk a kiszáradt pékáruból vékony szeleteket, majd sorakoztassuk őket egymás mellé egy sütőpapírral bélelt tepsire. Valamilyen zsiradékkal (ki mit kedvel, olívaolaj, olvasztott kacsazsír, kókuszolaj) picikét locsoljuk meg, majd ízlés szerint fűszerezzük. Én fokhagyma imádó vagyok, úgyhogy én jól megküldtem szárított fokhagymával. 
175 fokos sütőben kb. 10 perc alatt szépen megpirítottam, majd lehetett ropogtatni. :)

Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe? :)


sign photo sign_zpsd9768155.png
Imádom a túrós dolgokat, gyakorlatilag teljesen mindegy, milyen formában tűnik fel a túró egy receptben. A túrós pogácsa esetében például aligha érezhető ki a túró íze, viszont annyira fantasztikus állagot ad a poginak, hogy elképesztően jó. Amiben van túró, az már rossz nem lehet. :)
Tegnap este feltűnt, hogy van egy csomag túró a hűtőben - és még senki nem csapott le rá, hát gyorsan megtettem én. Utólag kiderült, hogy Anya a múlt héten elkészített túrós tejpitét szerette volna megsütni, mert annyira ízlett neki, hogy újabb adagra vágyott - bocsi Anya! Amúgy neki is nagyon ízlett a pogácsa, úgyhogy azért annyira nem is bánta a dolgot. :)
További előnye amellett, hogy nagyon finom, 4 összetevő kell bele, valamint gyorsan el is készül. Ennél több nem is kell. :)

Hozzávalók
  • 250 g túró
  • 250 g rizsliszt
  • 250 g vaj/margarin
  • 1-2 tk. só
A hozzávalókat szépen összegyúrjuk - attól függően, hogy krémesebb, vagy "rögösebb" túrónk van-e, változhat a tészta állaga, menet közben nyugodtan tehetünk még hozzá akár rizslisztet, akár zsiradékot, kis tejfölt, ha morzsálódós lenne -, majd rizsliszttel szórt nyújtólapon olyan vastagra nyújtjuk, amennyire vastagra szeretnénk a pogácsát - ez nem fog nőni, mivel ugye sütőport nem tettünk bele. 
Kiszaggatjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, a tetejét én megkentem tojással, hogy szép legyen, de ez elhagyható lépés, és akkor tojásmentes is a recept. :)
175 fokos sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük és utána már csak annyi a dolgunk, hogy vígan és gondtalanul elmerüljünk az ízek tengerében. 





sign photo sign_zpsd9768155.png
Pöcus barátnőm készítette el ezt a finomságot körülbelül egy héttel ezelőtt és ódákat zengett róla. Egy hétnél tovább én sem bírtam, muszáj volt megsütnöm. Nem csalódtunk, isteni, könnyű, frissítő, nyárias sütemény a végeredmény, és amellett, hogy elképesztő egyszerű, hamar el is készül.
Az eredeti recept INNEN van, picit változtattam rajta - szokás szerint majdnem felére csökkentettem a cukrot, és nekem még így is picit édes volt, a többiek meg utólag porcukrozták. :) Emellett Pöcus javasolta, hogy mindenképp tegyünk bele reszelt citromhéjat, mert elképesztően feldobja a végeredményt. További változtatásom, hogy a liszt egy része helyett rizsdarát tettem bele, imádom a túrós-grízes egyvelegeket - nem mintha az a 30 g olyan sokat jelentene... de azért jót tett neki. :D

 Hozzávalók
  • 500 g túró
  • 3 dl tej
  • 40 g rizsliszt
  • 30 g rizsdara
  • 120 g cukor
  • 2 tojás
  • vaníliaaroma
  • csipet só
  • 1 biocitrom reszelt héja
Nincs nagy dolgunk, a tojásokat elkezdjük felverni a cukorral, majd mehet bele a vaníliaaroma, a só, a citrom reszelt héja, majd beleönthetjük a tejet. Robotgéppel csomómentesre dolgozzuk, jöhet a túró, végül pedig a rizsliszt és a rizsdara. Mivel nekem kicsit rögös volt a túróm, nem krémes verziót használtam, ezért botmixerrel picit átfutottam a masszán, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem az egészet. Ez egy híg massza, nem kell megijedni, folyni fog.
175 fokra előmelegített sütőben körülbelül 20 perc alatt megsütöttem, majd akkor szeltem fel, mikor már majdnem teljesen kihűlt.
A tetejére én eperöntetet készítettem az alábbiak szerint:
5-6 nagy szem epret apró darabkákra vágtam, majd egy pici lábosba tettem őket, aláöntöttem 0,5 dl vizet, majd hozzáadtam 2 kk. porcukrot. Mikor "összerottyant" levettem a tűzről, botmixerrel pürésítettem az egészet, majd hozzáadtam 1 kk. útifűmaghéjat. Amíg sült/hűlt a sütemény, az útifűmaghéj tökéletesen működésbe lépett, megszívta magát, ezáltal picit besűrítette az öntetet.
Isteni finoma a végeredmény. Hamar elfogyott... :)




sign photo sign_zpsd9768155.png
A pizsipartink másnapján igen menő reggelivel indítottuk a napot... megmondom őszintén, simán el tudnám képzelni az összes reggelt gofritoronnyal, de sajnos nem minden nap engedheti meg az ember magának az ilyen hosszan tartó ébredezést... :D 
Először is elkészítettük a "szószokat", hogy legyen idejük picikét hűlni.
1 bögrényi erdei gyümölcs mixet egy lábosba tettem, aláöntöttem 0,5 dl vizet, majd mikor elkezdett forrni, icipicit sűrítettem rajta 0,5 dl vízben kikevert 1 ek. vaníliapudinggal (+1 ek. cukorral).
A vaníliapuding nagyrészét (amiből az előbb kikaptam az egy ek-nyit) kb. 4 dl tejjel és 2 ek. cukorral megfőztem, majd szintén félretettem picikét hűlni.

Hozzávalók a gofrihoz
  • 2 tojás
  • 3 ek. cukor
  • egy csipet só
  • 160 g Schär mix it
  • 1 tk. sütőpor
  • 1,5 dl tej
  • 3-4 ek. olaj
A tojásokat habosra kevertem a cukorral, majd hozzáadtam a sót, a sütőporral elkevert lisztet, a tejet és csomómentesre kevertem. Végül hozzáadtam az olajat - ez azért is jó, mert akkor nem kell olajjal kenegetni a gofrisütőt.
Kisütöttem a gofrikat, ebből 5 "virág lett".
Tornyot alkottunk belőlük, majd nyakon öntöttük a híg vaníliapudinggal és a gyümölcsös szósszal. :)
Fincsi volt. 

Imádom a kolbászos finomságokat, így most egy kolbászos csigát sütöttem, ami isteni finomra sikeredett. :) Nagyon puha, könnyű lett a tészta, gyönyörűen megkelt, és nagyon jó fűszeres, de harmonikus volt a tölteléke is. Egyszóval: elképesztőfinomlettazthiszemavathatokegyújkedvencet.

Hozzávalók:
  • 250 g Mester család kelt tészta liszt
  • 1 ek. útifűmaghéj
  • 1 tk. só
  • 1 csipet cukor
  • 4 g porélesztő
  • 1 tojás
  • 1,7 dl meleg víz
  • 30 g olvasztott vaj
  • Töltelékhez
    • 120 g kolbász
    • 1 ek. vaj
    • 1-2 ek. tejföl
A tészta száraz összetevőit elkeverjük, majd ráöntjük a meleg vizet, beleütjük a tojást és elkezdjük összedolgozni a tésztát. Amikor már majdnem összeáll, hozzáadjuk az olvasztott vajat, picit még tovább dolgozzuk, majd letakarjuk és 50 percig kelesztjük.
Ha letelt a kelesztési idő, téglalap alakúra nyújtjuk a tésztát, majd megkenjük a töltelékkel: a kolbit "leturmixoljuk", majd a vajjal és a tejföllel picit fellazítjuk - a tejföl mennyisége függhet attól, hogy mennyire szaftoska a kolbi.
Ha megkentük a tésztánkat a töltelékkel, feltekerjük, majd cérna segítségével leszeljük a csigákat.
175 fokos sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.
Elképesztő finom. :)


sign photo sign_zpsd9768155.png
Az első készítés óta nagy kedvencünk lett, azóta már többféle változatban is elkészítettük. Olyan, mint az -"igazi". :)



sign photo sign_zpsd9768155.png
Már volt fenn briós recept az oldalon, de ezúttal egy sokkal finomabb, puhább, "igazibb" brióst sütöttem. :) A videóban láthatjátok, hogyan készül. :)



sign photo sign_zpsd9768155.png
Mivel megállíthatatlanul robogunk a forró nyár felé, tettem egy kört az Interspar-ban és felmértem a gluténmentes fagyik terepét. Hát, megmondom őszintén, kellően elképedtem, ugyanis rengeteg újdonság várt. Sok-sok olyan fagyi volt, amivel eddig sehol sem találkoztam és ott díszelgett rajtuk a gluténmentes felirat. Tök jó :)

Ott volt például ez a Swedish Glace nevű finomság vaníliás és málnás ízben, ami nem csak gluténmentes, laktózmentes, hanem egyenesen tejmentes! Jó, mi? :) Egy doboz akciósan 999 Ft.

Találtam 4U Free From fagyikat is, ami mind a dobozát, mind pedig a tartalmát tekintve nagyon hasonlít az ALDI-ban kapható gluténmentes fagyikra. Csokis, vaníliás-gyümiöntetes verziókban kapható és 999 Ft. (Glutén-, búza- és tejmentes)

Majdhogynem ikertestvérek a Charme fagyikkal, ami egyrészt szintén csokis ízben kapható, de itt a vaníliás eperöntettel van, ezek cukor-, laktóz- és gluténmentesek. (799 Ft)
 

Akinek még több mindenre kell figyelnie,  annak jó alternatíva lehet a Gelatiamo paleo fagyija, amin mint láthatjátok is, rengeteg "mentes jel" sorakozik - tej-, szacharóz-, szója-, aroma- és gluténmentes. Egy doboz 1399 Ft.

A Prima jégkrémek számomra már nem jelentettek újdonságot, ugyanis ezeket már tavaly is nagy boldogan fogyasztottam. (Ezeken kívül még van több íz is, de most csak ennyi volt.)

Ezek mellett még kaphatóak természetesen a Carte d'or gluténmentes sorbet finomságai is, de azokat majdnem minden üzletben megtaláljátok.
Én hihetetlenül örültem neki (és még mindig örülök), hogy ilyen mértékben bővült a választék! :)

sign photo sign_zpsd9768155.png
Biztos Veletek is előfordult már, hogy vendégségbe mentetek, és a vendéglátók felajánlották, hogy külön készülnek gluténmentes étellel. Nagyon jól tud esni az ilyesfajta figyelmesség, de aki nincs benne a "gluténmentes életben", nem is gondolná, hogy milyen sok kis apróságra kell odafigyelni, hogy tényleg gluténmentes legyen az adott fogás. Ezt az összeállítást azért készítettem, ha ilyen helyzetbe kerültök, miközben kiugrotok a bőrötökből, hogy milyen figyelmes barátaitok/rokonaitok vannak, nyomtassátok ki, és adjátok oda nekik, így biztosan mindenre figyelni fognak! :)


1.       Alaposan tisztítsd meg a felületet (asztalt, pultot), ahol készíted a gluténmentes ételt.
2.       Használj olyan edényeket, eszközöket, amiket előtte alaposan elmosogattál – fakanalat, fa vágódeszkát ne használj, mert azokban sajnos könnyen megtapad a glutén.
3.       Figyelj arra, hogy közben ne nyúlj gluténtartalmú ételekhez, és ha lehet, időben elkülönítve készítsd a gluténmentes ételt, hiszen így könnyebben el tudod kerülni az esetleges keresztszennyeződést.
4.       Minden hozzávaló összetevőit alaposan ellenőrizd, sajnos bármiben lehet glutén. (Tiltott a búza, a rozs, az árpa és a zab minden formában, legyen az keményítő, dara, pehely, fehérje, csíra... bármi. A maláta szintén tiltólistás, illetve a búza különböző fajtái is mint a tönköly, a durum, a bulgur és stb.)
5.       Kérlek, legyél extra figyelmes, ugyanis a nyomokban tartalmazhat is kerülendő! Fontos ellenőrizni a fűszereket is – ugyanis ezek sem biztosak.
6.       Sütéshez, főzéshez használj tiszta étolajat, zsírt, vizet, amiben korábban nem készülhetett semmilyen gluténtartalmú étel.
7.       Ha tejfölt, lekvárt, vajat használsz (vagy bármi olyat, amibe „bele kell nyúlni”), akkor bonts fel egy újat, mert ha korábban visszanyúltál olyan késsel, kanállal, ami hozzáért például a kenyeredhez, akkor az már nem gluténmentes.
8.       Ha elkészült a finomság, akkor tiszta tányérra tedd, és külön tárold, hogy már kész állapotban se érintkezhessen semmivel, nehogy szennyeződjön.

Két éve készült nálunk először Szekeresné Szabó Erzsébet receptje alapján. Emlékszem, amikor megláttam Facebook-on a puncs szeletről készült fényképet, már tudtam, hogy ez lesz a kedvenc süteményem, pedig akkor még nem is kóstoltam. Azóta majdnem minden ünnep elengedhetetlen eleme. Imádjuk :)

Hozzávalók
Piskóta
  • 12 tojás
  • 8 ek. rizsliszt
  • 4 ek. kukoricakeményítő
  • 2 cs. gluténmentes sütőpor
  • kevés víz
  • 8 ek. cukor
"Töltelék"
  • 1 ek. holland kakaópor
  • kávé
  • rum
  • lekvár
  • porcukor 
Máz
  • 20 dkg porcukor
  • kis rumaroma, vaníliaaroma
  • meggylé
  • piros ételfesték

Első körben sütünk két 6 tojásos piskótát. 
Az egyiket kettészeljük, a másikat felaprítjuk, és a kakaóporral, ízlés szerint kis kávéval, rummal/aromával, lekvárral, porcukorral ízesítjük. A kettévágott piskóta mindkét felét megkenjük lekvárral, majd közé töltjük az előbb elkészített masszát. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, hogy összeérjenek az ízek.
A mázhoz összekeverjük a hozzávalókat, majd a már hűtőben pihent sütemény tetejére öntjük és eloszlatjuk.
IMÁDOM, IMÁDOM, IMÁDOM, IMÁDOOOOOM!!!






sign photo sign_zpsd9768155.png
Nemrég elkészítettem azt a bejegyzést, amiben bemutattam az általam használt liszteket, és hogy melyiket pontosan mire szoktam használni. Emellett még azonban több kérés érkezett arra vonatkozóan is, hogy a lisztek mellett melyek azok a termékek, amiket akár sütés alkalmával, vagy csak úgy a mindennapokban rendszeresen használok. Így ebben a bejegyzésben ezeket a termékeket mutatom meg Nektek! :)
Először is vegyük szemügyre, hogy sütés esetében milyen alapvető termékeket használok.

Élesztőből régen mindig frisset használtam, méghozzá a Budafoki élesztőt. Körülbelül 1,5-2 éve viszont csak instant élesztőt használok, mégpedig azért, mert sokkal egyszerűbbnek találom. Nem kell külön felfuttatni az élesztőt, hanem egész egyszerűen elkeverem a száraz hozzávalókkal, mehet rá a tej és kész. Ja, és még egy tapasztalat. Amikor felfuttatjuk a friss élesztőt, ugye nagyon kell figyelni a tej hőmérsékletére, hogy langyos legyen. Ebben az esetben, mikor porélesztőt használunk, nyugodtan mehet bele meleg tej - nem, nem forró, de meleg - ugyanis már nem közvetlenül érintkezik az élesztővel, hanem ott a liszt, a cukor, minden más, ami kicsit visszavesz a hőmérsékletéből. Így szépen meg fog kelni. :)

Sütőporból vagy Dr. Oetkert szoktam választani, vagy pedig az ALDI-ban kapható bella márkájú sütőport, ugyanis ezen ki van emelve, hogy kukoricakeményítőből készül!

 

Vaníliás cukor szintén Dr. Oetker, bár mostanában inkább vanília aromát használok, így nem is nagyon van szükség vaníliás cukorra.

Liga margarint szoktam használni, ugyanis mikor még fennállt nálam a laktózérzékenység, rákaptunk, hiszen egy tejmentes is. Azóta megmaradt a dolog. 


Ha pudingra van szükség, akkor az ALDI-ban kapható bella márkájút szoktam használni, erre rá is van írva, hogy gluténmentes. Van belőle csokis változat is, de általában csak a vaníliásat veszem és holland kakaóporral csokisat csinálok belőle. :)


Apropó, holland kakaópor. Több dolog is van, amit a Mester család üzletében szoktam megvásárolni, hiszen azok garantáltan gluténmentesek. Ilyen például a kakaópor.


... a csokis bevonó
...és a kókuszreszelék is.

Rizsdarát sajnos egy ideje már nem kaptam a Mester család üzletében, ezért most legutóbb ezt a fajtát szereztük be a helyi bioboltból.

Torták, krémes sütik krémjéhez a Meggle cukrászhabot szoktam használni.


Húsok panírozásához minden esetben burgonyapelyhet használunk, Anya ezt szokta venni a helyi bioboltban:

Gombócokhoz, nudlihoz természetesen zsemlemorzsát használunk, mégpedig a Nutri Free zsemlemorzsáját szoktuk - vagy házi készítésűt. :)

Tésztákból vagy a Pasta d'oro, vagy pedig az ALDI-ban kapható Millers Finest a nyerő. Többektől hallottam, hogy nem bírják ezeknek a kukoricaízét... őszintén szólva, én nem érzem. :D Nálunk már az egész család gluténmentes tésztát eszik és észre sem veszik a különbséget.
Cérnametélt esetében viszont a Cornitot szoktuk vásárolni.





És most jöjjenek azok a termékek, amiket nem sütéshez-főzéshez használok, csak a mindennapok során. :)
Ilyen például a gluténmentes zabpehely, amit szintén a helyi bioboltban szoktunk beszerezni:

... és a kávé

Illetve ha nincs időm, vagy gyorsan megkívánunk valami édességet, akkor bevetjük a Rizsiri császármozsát. :)


Természetesen nem teljes a sor, ha valami van, ami még érdekelne Benneteket, akkor nyugodtan írjátok meg kommentben és beszámolok arról is! :)
sign photo sign_zpsd9768155.png
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!


KÖVESS FACEBOOK-ON IS!

A blogon megjelenő tartalomra (legyen az kép, szöveg stb...) a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény vonatkozik, így azt a szerző engedélye nélkül bármely más helyen (weboldal, nyomtatott irat stb...) közzétenni TILOS!

@glutenmenteselet INSTAGRAM

Gluténmentes szórakozás! ;)

Gluténmentes szórakozás! ;)

VÁLASSZ NYELVET

Blogarchívum

  • ►  2019 (25)
    • ►  november (6)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (4)
    • ►  május (2)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2018 (27)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (7)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2017 (126)
    • ►  december (21)
    • ►  november (6)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (3)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (17)
    • ►  február (12)
    • ►  január (14)
  • ▼  2016 (171)
    • ►  december (24)
    • ►  november (14)
    • ►  október (23)
    • ►  szeptember (14)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (9)
    • ►  június (11)
    • ►  május (11)
    • ▼  április (11)
      • Gluténmentes kenyérchips - "bake rolls"
      • Gluténmentes túrós pogácsa
      • Gluténmentes túrós tejpite
      • Gluténmentes gofritorony vaníliaöntettel és erdeig...
      • Gluténmentes kolbászos csigák
      • Gluténmentes gyros pitában - videó
      • Gluténmentes briós készítése videóban
      • Gluténmentes fagyik az Interspar-ban
      • Gluténmentes ételek készítése
      • Gluténmentes puncs szelet
      • Általam használt termékek
    • ►  március (15)
    • ►  február (20)
    • ►  január (9)
  • ►  2015 (222)
    • ►  december (24)
    • ►  november (20)
    • ►  október (18)
    • ►  szeptember (15)
    • ►  augusztus (24)
    • ►  július (20)
    • ►  június (32)
    • ►  május (22)
    • ►  április (10)
    • ►  március (10)
    • ►  február (12)
    • ►  január (15)
  • ►  2014 (170)
    • ►  december (28)
    • ►  november (5)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (22)
    • ►  július (20)
    • ►  június (20)
    • ►  május (11)
    • ►  április (13)
    • ►  március (10)
    • ►  február (10)
    • ►  január (18)
  • ►  2013 (36)
    • ►  december (4)
    • ►  november (3)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (2)
  • ►  2012 (5)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)

Keresés

Címkék

advent alkotás allergén alma almás bacon barack Barbara liszt bejgli briós BROLL brownie cirokliszt corn flakes cukormentes csiga csoki csokoládé Diétázók boltja dió diós Doves Farm ebéd édess édesség egy napom élesztőmentes életem gluténmentesen eper esküvő étterem fagyi fahéj fánk fasírt Fekete bors étterem forrócsoki főétel főételek Free from liszt gesztenyés gluténérzékenységi gyors gluténérzékenységi gyorstalpaló glutenix gofri gombóc grill gyors gyros gyümölcs Hadarik Rita halloween hamburger hot dog hús húsvét ischler isler ital jégkrém kakaós kakaós csiga kalács karácsony karamella kávé keksz kelt kelt tészta kenyér képviselőfánk kezdőknek kifli kirándulás kókuszgolyó kókuszos körte krémleves krumpli kuglóf kukoricakeményítő lángos lasagne lekvár lélek leveles tészta leves linzer lisztmentes mákos málna McDonald's meggy Mester család mester süteményliszt mézes mézeskalács minifánk muffin nápolyi NoCarb nokedli nutri free nyár ősz palacsinta Pécs péksütemény perec piskóta pite pizza pizzaszósz pogácsa praktikák rántott reggeli rétes rizsdara rizsliszt RIZSLISZTBŐL ropi sajtos saláta Schär Schär mix smoothie sós sütemény sütés nélkül szendvics szénhidrátcsökkentett szilvásgombóc szilveszter születésnap tea Tegyünk együtt egymásért tejmentes termék termékek test testsúly tészta tésztasaláta tesztelés tojásmentes torta túró túrós tünet utazás vendégposzt videó zabpehely zöldség zsemle

Népszerű bejegyzések

  • Gluténmentes triplacsokis brownie RIZSLISZTBŐL
    Na, ez ám a full csokis finomság... és nem azért tripla, mert van benne kakaó, meg ez meg az. Ebben konkrétan háromféle csokoládé van, ráadá...
  • Gluténmentes fonott kalács
    Ez az első olyan fonott kalácsom, ami nem csak ízre és állagra tökéletes, hanem valami eszméletlen gyönyörű is és totálisan el vagyok ájulva...
  • Gluténmentes édes aprósütemények
    Ilyen egy tökéletes recept. Olyan finomság, amiről senki meg nem mondaná, hogy gluténmentes, az egész család (csak én vagyok gluténérzékeny...
  • Életem gluténmentesen KÖNYV!
    Olyan izgatott vagyok! Megjelent a könyvem "Életem gluténmentesen" címmel a BOOOK Kiadó gondozásában. ♥ Annyian írtáto...
  • Gluténmentes tökös-mákos rétes
    A mellettünk lévő kis faluban, október elején/közepén minden évben töklámpás fesztivált rendeznek. Amikor gyerekek voltunk, többször faragtu...

.

Rendszeres olvasók

Copyright © 2016 Gluténmentes élet. Created By OddThemes & Distributed By Free Blogger Templates