Gluténmentes lángos

Végre-végre kipróbálhattam a BROLL gluténmentes kenyérlisztet, már egy ideje szemezgettem vele, de sajnos az államvizsgára való készülés a románc útjába állt. Mivel nincs nyár lángos nélkül, már korábban elterveztem, hogy első körben lángost fogok sütni belőle. Kíváncsi voltam, milyen lesz az eredmény, mert még sosem használtam ezt a lisztet. Nem akarom előre lelőni a poént, de hogy kellő motivációt kapjatok: Bálint szerint jobb lett, mint a strandos! :D Pedig ő aztán nyomathatja azt is, de bizony a strandos büfékkel szemben (is) csatát nyertem! Ez már valami, igaz?
Nézzük csak, hogyan készült!

Hozzávalók
  • 250 g BROLL gluténmentes kenyérliszt
  • 4 g porélesztő
  • 0,3-0,4 dl kézmeleg víz
  • 1 csipet cukor
  • 1 tk. só
  • 1 tojás
  • 150 g kefír
Mivel többségében hideg alapanyagokkal dolgozunk (lásd: kefir mennyisége), ezért először a kevéske vízben (a csipet cukor társaságában) felfuttattam a porélesztőt. Mikor szépen felfutott, beleöntöttem a sóval elkevert lisztbe, majd mehetett bele a tojás és a kefir is. Robotgép dagasztófejével összedolgoztam, és íme egy újdonság: egy nagyon vékonyan kiolajozott zacskóba tettem és úgy kelesztettem kb. 1 órán át. Elképesztő jól megkelt, innentől csak így kelesztem a lángos tésztát! :D 
Mikor letelt az 1 óra, olajos kézzel négy gombócra osztottam a tésztát, majd húzogattam, nyújtogattam és forró olajban kisütöttem őket. Jóóóóó alaposan megkentem alul-felül fokhagymával, és ahogy azt illik: tejföllel és reszelt sajttal ettük. :)
Bálint az első három harapást követően háromszor mondta el, hogy mennyire finom lett, és ő bizony 5/5 pontot ad a lángosnak, az új lisztnek és nekem is. Ez ám az elismerés. :D
Bizti, hogy készül még nálunk a nyáron, hiszen nem nyár a nyár lángos nélkül. Próbáljátok ki Ti is! :)





sign photo sign_zpsd9768155.png

Share:

2 hozzászólás

  1. Kedves Dóri,

    Hol lehet (Budapesten) ilyen lisztet venni?

    Köszi, Kriszta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kriszta,
      Bocsi a késői válaszért, DiétABC-ben tuti kapható, azóta már láttam :)

      Törlés