Gluténmentes élet
Üzemeltető: Blogger.
Már évek óta szerettem volna mézeskalács golyókat készíteni, de nálunk mindig elfogy a mézeskalács, mielőtt bármi mást csinálhatnék belőle. :D
Így most csupán azért készítettem egy adag mézeskalácsot, hogy golyókká léphessenek elő, ám nagyon jó ötlet akkor is, ha egy munkával szeretnétek kétféle édességet az asztalra varázsolni. Süssetek duplaadag mézeskalácsot és akkor fele lehet hagyományos keksz, másik feléből pedig ilyen isteni golyókat készíthettek. :) 

Hozzávalók (kb. 15 golyóhoz)
  • 200 g gluténmentes mézeskalács (recept: ITT)
  • baracklekvár
  • 70 g étcsokoládé
  • 30 g vaj
A mézeskalácsokat ledaráljuk, majd annyi baracklekvárt adunk hozzá, amivel egy laza, gyúrható masszát kapunk (nálam kb. 5 kk. volt). Golyókat formázunk belőle, majd étcsokit felolvasztunk egy kis vaj társaságában és belehempergetjük a golyókat.
A tetejére egy kis mézesmorzsát teszünk, megvárjuk, míg rádermed a csoki és fogyaszthatjuk is! :)

Egyszerű és nagyszerű!





Hihetetlenül finom lett! Nem is írok bevezetőt, elképesztő puha, szaftos lett, ennyi a lényeg! :D Éppen itt volt a kőműves is (beépítette a kádat) és a fűtésszerelők is (felrakták a radiátorokat), mindenkinek vittem egy szeletet, nekik is nagyon ízlett.

Innentől csak így sütöm! 

Hozzávalók
  • 4 tojás
  • 3,5 ek. cukor
  • 3,5 ek. rizsliszt (Kenyérvarázs rizslisztet használtam)
  • 1 tk. sütőpor 
  • baracklekvár
A tojásokat kettéválasztottam, a fehérjét felvertem, a sárgáját habosítottam a cukorral, majd hozzádolgoztam a sütőporral elkevert rizslisztet. Óvatosan hozzáforgattam a habot, majd egy 25x35 cm-res tepsit kibéleltem sütőpapírral és eloszlattam benne a masszát.
175 fokos sütőben kb. 15 percet sütöttem, megvizeztem egy darab sütőpapírt, arra fordítottam ki, majd azzal együtt tekertem fel és úgy hagytam kihűlni.
Mikor kihűlt, megtöltöttem baracklekvárral - így, hogy még forrón vizes sütőpapírral együtt tekertem fel, később sem tört egyáltalán.
Nagyon fincsi ♥



Régóta izgatja a fantáziámat az almaleves, ugyanis még sosem ettem. Imádom a gyümölcslevest és rengetegféle gyümölcsből készítettünk már levest, de almából még soha. 
Annyira egyszerűen elkészül és a fűszerezéssel mindenki kedvére variálhatja - nagyon nagyon fincsi! Én most egy karácsonyi ízvilágot lőttem be! :)

Hozzávalók
  • 5 közepes méretű alma
  • 1 liter víz
  • fél citrom leve
  • fél narancs leve
  • cukor ízlés szerint: első körben 4-5 ek.
  • egy csipet só
  • fűszeréshez
    • fahéj
    • szegfűszeg
    • gyömbér
    • én még egy tk. mézeskalács fűszerkeveréket is adtam hozzá - egyszer élünk
  • + 350 ml víz
  • 1 csomag gluténmentes vaníliás pudingpor
Az almákat meghámoztam, "kicsumáztam" (hogy mondják ezt igényesebben?) és felkockáztam. Az 1 liter vizet feltettem főni, belenyomtam a citrom és a narancs levét, hozzáadtam a cukrot, sót, fűszereztem és hagytam felforrni. Mikor felforrt, mehettek bele az almakockák és tovább főztem, hogy az alma megpuhuljon - kb. 10 perc.
Ekkor hozzáadtam a 350 ml vízben csomómentesre kikevert pudingport és besűrítettem vele a leveskét.
Ez után jött az izgi rész, kóstolgatás és fűszerezés: attól függően, hogy az alma édeskésebb vagy savanykásabb volt - még egy kis citrom, vagy éppen cukor. Ha kevésbé jönnek ki az ízek, akkor egy kis só, és ha csínján bántunk a fahéjjal, mehet bele még nyugodtan abból is. A lényeg, hogy mindig kóstoljuk meg és akkor éppen a mi ízvilágunknak megfelelő lesz! :)



Kriszta sütötte meg nemrégiben ezt a tortát, és mivel semmilyen liszt nem szükséges hozzá, emellett pedig eszméletlenül ízlett is nekik, ajánlotta, hogy készítsem el én is.

Nagyon-nagyon egyszerű, lisztmentes és nagyon finom! :)
A recept Mautner Zsófi receptje, a Lidl konyha videói között megtaláljátok az eredetit - ami egyébként majdnem ugyanez, csak én a krémet megfeleztem, mert rengeteg lett volna az eredeti adaggal. (és kevesebb cukrot, ezáltal kevesebb sót is tettem bele)

Hozzávalók
  • 5 tojás
  • 60 g porcukor
  • 0,5 kk. só
  • 1 tk. mézeskalács fűszerkeverék
  • 1 narancs reszelt héja
  • 1 dl olaj
  • 150 g darált mák
Krémhez
  • 250 g mascarpone
  • kicsit kevesebb mint fél narancs leve
  • 50 g porcukor
  • kevés vanília aroma
A tojásokat kettéválasztottam, a fehérjét habbá vertem, a sárgáját pedig habosítottam a cukorral, majd hozzáadtam a sót, a fűszert, a reszelt narancshéjat, az olajat és alaposan kikevertem. Mehetett bele a darált mák, egy kis tojáshabbal lazítottam, majd óvatosan hozzáforgattam az egész habot.
22 cm átmérőjű tortaformába tettem és 170 fokon 35 percig sütöttem.

A krémhez összedolgoztam a mascarponet a porcukorral, majd a narancslével és a vanília aromával is, habzsákba tettem és amíg sült/teljesen kihűlt a sütemény, addig kellően lehűlt a krém is.
A tetejére habzsákkal kinyomtam a habot, majd kandírozott narancshéj híján egy kis karamellizált naranccsal díszítettem.

Szerettük :)






Mostanság látom, hogy sokan töltve készítik a hókiflit - nem a tésztába teszik a darált diót, hanem van egy sima tészta, amit megtöltenek diós töltelékkel. Tutira úgy is nagyon finom, de mi gyerekkoromtól kezdve ezt a változatot készítjük és nagyon szeretjük! :)
Glutén-, tej- és tojásmentes is egyben!


Hozzávalók
  • 200 g rizsliszt (én Kenyérvarázs rizslisztet használtam)
  • 100 g darált dió
  • 60 g porcukor
  • 1 csipet só
  • vanília aroma
  • 150 g Liga magarin
  • forgatáshoz: porcukor

A rizslisztet elkevertem a darált dióval, porcukorral, sóval, vanília aromával, majd elmorzsoltam a margarinnal és ruganyos tésztát gyúrtam belőle.
Rizslisztes felületen átgyúrtam, majd 30 darabkára osztottam a tésztát és a kis gombócokból kifliket hengergettem.
Sütőpapírral bélelt tepsire tettem őket, 175 fokos sütőben 25 percig sültek  - ha több, ezáltal kisebb kifliket készítetek, akkor elég kevesebb ideig sütni.
Még melegen porcukorba forgattam őket, majd miután kihűltek, dobozba tettem őket és várják a karácsonyt. :) 





Minden évben szemezek a zserbógolyóval - hiszen a zserbó ízvilága nagyon bejön nekünk, de azért egy tálca süteményt összerittyenteni nem két perc. Ezek a golyók ezzel szemben nagyon hamar készen vannak. A díszítés pedig abszolút nyerő volt, a kis Rudolfok hamar beférkőznek az emberek szívébe, majd hasába is. 💗

Hozzávalók
  • 100 g gluténmentes darált keksz (házi, rizslisztes verzió, recept ITT)
  • 100 g darált dió
  • 2-3 ek. porcukor ízlés szerint
  • baracklekvár
  • ízlés szerint egy kis rumaroma
  • 100 g étcsoki
  • 1 ek. margarin
  • Díszítéshez:
    • Francia drazsé
    • Schär perec alakú ropi

A darált kekszet elkeverjük a darált dióval, porcukorral, majd annyi lekvárt adunk hozzá, hogy eleinte lágy, de azért formázható legyen (megszívja magát a kekszmorzsa, így keményedik majd valamennyit). Ez a mennyiség a lekvár sűrűségétől is függ, én 4 ek. lekvárt adtam hozzá.
A masszából golyókat formázunk (kb. 15 golyó lesz belőle), majd fél órát pihentetjük őket.
Az étcsokit a margarin társaságában megolvasztjuk és belemártjuk a golyókat.
Francia drazséval és gluténmentes ropival díszítjük - készen is van a rénszarvas család. ♥







Valamiért vannak ilyen hülyeségeim, hogy bizonyos ünnepeknek/időszakoknak/évszakoknak különféle ízeket tulajdonítok. Nálam az almás-fahéjas édességek ősz-ízűek, míg ez a keksz például  egyértelműen karácsony ízű. A karácsony minden jellegzetes illata megtalálható benne, kivéve a fenyőt! :) 

Nagyon finom, megéri kipróbálni!

Hozzávalók
  • 210 g rizsliszt
  • 5 g útifűmaghéj
  • 2 g sütőpor
  • 1 csipet só
  • 60 g cukor
  • 5 g mézeskalács fűszerkeverék (vagy őrölt fahéj és szegfűszeg)
  • 100 g margarin
  • 25 g méz
  • 1 tojás
  • 50 g dió
  • 50 g étcsokoládé
  • 50 g mazsola
  • 50 g aszalt sárgabarack
A lisztet elkevertem az útifűmaghéjjal, sütőporral, sóval, cukorral, fűszerekkel, elmorzsoltam a margarinnal, hozzáadtam a mézet és a tojást, majd alaposan összedolgoztam. A diót, étcsokit, aszalt barackot felaprítottam és a mazsolával együtt a tésztába kevertem. Ez egy ragacsos massza, így lesz a jó, ne ijedjetek meg! 
Gombócokat készítünk a masszából, sütőpapírral bélelt tepsire - kellő távolságra - sorakoztatjuk őket és lenyomkodjuk, hogy keksz alakúak legyenek. 
175 fokos sütőben 15 perc alatt készre sül.
Nagyon fincsi ♥




Imádom az ilyen kis pite jellegű süteményeket és az a tök jó bennük, hogy ízlés szerint alakíthatóak. Ezért most tészta receptet nem is írnék hozzá, bármilyen linzer, pite vagy keksz alapot használhattok, amit szerettek. Én a rizslisztes mézeskalács receptjét vetettem be, ugyanis így "karácsonyízű" lesz a tésztánk, ami tökéletesen passzol a kicsit savanykás meggyes töltelékhez.
A rizslisztes mézeskalács receptjét ITT találjátok.
De ha nem szeretnétek mézes pite alapot, akkor akár a rizslisztes linzert is bevethetitek. Recept ITT. Sőt, én valamilyen diós keksz alapot is el tudok képzelni hozzá, vagy egy sima linzert egy kis fahéjjal megbolondítva, úgyhogy tényleg csak a fantázia szab határt annak, hogy hogyan is szeretnénk a saját ízlésünknek megfelelően elkészíteni. :)

A töltelék a következőképpen alakult:
Hozzávalók
  • 230 g meggy (befőtt)
  • 50 ml a befőtt levéből
  • 3 ek. cukor
  • 0,5 citrom leve
  • 100 ml víz
  • 20 g gluténmentes vaníliás pudingpor
A meggyet a levével együtt feltesszük a tűzre, hozzáadjuk a cukrot és a citromlevet, majd összeforraljuk. A pudingport csomómentesre keverjük a vízzel, majd ráöntjük a meggyre és sűrű tölteléket főzünk belőle. Ha kész, félretesszük hűlni.

A tésztát rizslisztezett deszkán kinyújtjuk, majd körlapokat szaggatunk belőle, amit muffinformákban elrendezünk. A maradék tésztából csillagokat szaggatunk.
Megtöltjük a muffinformába tett kis körlapokat a töltelékkel, majd mindegyik tetejére helyezünk egy csillagot. Megkenjük a tetejüket tojással és 175 fokos sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük! :)




... vagyis Nutellás latte. :) Tegnap eszembe jutott, hogy mennyire finom lehet már a latte Nutellával. Kreatív ember lévén rögtön adtam is neki egy nagyon találó nevet: Nutel-latte. Büszkeségem határtalan volt egészen addig, míg be nem írtam a Google-be kreativitásom eredményét és ki ne dobott vagy 1000 találatot önbizalmam legmélyebb bugyrait is kiforgatva, miszerint nagyon nem én találtam ki ezt a frappáns nevet, ugyanis már létezik. 

De nem bánom, hogy rákerestem, ugyanis így megláttam, milyen csoda módon vannak feldíszítve ezek az isteni kávékülönlegességek, így már szakértelemmel foghattam hozzá a saját Nutellattém elkészítésének.

Hozzávalók a latte-hoz:
  • 2 dl tej
  • 1 kk. Nescafé (én Nescafé Classicot iszom)
  • 1 púpos kiskanál Nutella
  • (higgyétek el, ebbe már cukor/édesítő nem fog kelleni, de aki annyira édesszájú, az még tegyen bele, ha úgy lesz tökéletes guilty pleasure)
További hozzávalók
  • Nutella
  • pirított tört mogyoró
  • tejszínhab
  • csokiöntet vagy olvasztott csoki
  • opcionális: mézeskalács morzsa
A tejet felmelegítjük, majd hozzáadjuk a Nescafét, a Nutellát és alaposan elkeverjük, hogy a Nutella is teljesen felolvadjon.
A mogyorót apróra törjük és serpenyőben picit megpirítjuk.
Kiválasztunk egy poharat, aminek a száját kívül-belül bekenjük Nutellával, majd beleforgatjuk a tört mogyoróba. A pohárba töltjük a forró italt, majd tejszínhabot nyomunk a tetejére, csokiöntettel, további mogyoródarabokkal és ízlés szerint mézeskalácsmorzsával díszítjük.

MENNYEI!








Bár majdnem mindegyik sütinél azt írom, hogy imádja a család és micsoda lelkesedés tölti be a házat, ha már le vannak fényképezve és rájuk lehet mozdulni. 

De ez az a süti, amiért mindenki olyan mértékben van oda, mintha valami drog függők lennénk. Csak még egy kicsit... nagyon durván finom és bizony nem lehet vele leállni. Vigyázzatok, erős a szer! 

Hozzávalók
  • 50 g étcsokoládé
  • 50 g tejcsokoládé
  • 110 g Liga margarin
  • 2 tojás
  • 1 késhegynyi só
  • 50 g cukor
  • 1 csapott ek. cukrozatlan kakaópor
  • 100 g darált dió
A csokikat a margarinnal együtt felolvasztottam, majd a tojásokat habosra kevertem a cukorral, a sóval, végül a kakaóporral. Hozzáadtam a margarinos csokis lötyit, alaposan eldolgoztam, majd mehetett bele a darált dió és az egészet a 20 cm átmérőjű tortaformámba öntöttem.
175 fokos sütőben 35 percet sült, tudom, hatalmas kérés, de meg kell várni, míg kihűl!!!
Utána felszeleteljük, én most kis háromszögeket vágtam, amiket karácsonyfáknak díszítettem fel.

Szerintem nagyon aranyosak, emellett pedig ISTENIEK!






Nálunk az egész család képviselőfánk-imádó, és most már Bálint családja is! :D Egy családi szülinapra mentünk, amikor is ezt a csokis verziót készítettem el, pár perc alatt el is fogyott az összes, ami a tálcán volt. Nagyon-nagyon finom, érdemes elkészíteni. :) 

Hozzávalók
  • 130 ml víz
  • 65 g Liga margarin
  • 110 g rizsliszt
  • 1 csipet só
  • 1 tk. cukor
  • 4 tojás
  • Krémhez:
    • 1 cs. gluténmentes vaníliás pudingpor 
    • 1,5 ek. cukrozatlan kakaópor
    • 4 ek. cukor
    • 400 ml tej
    • 250 ml tejszín
A vizet feltesszük a tűzre, majd felolvasztjuk benne a Liga margarint. Mikor teljesen felolvadt, hozzáadjuk a rizslisztet, sót, cukrot, majd alaposan elkezdjük kevergetni. Ha szépen elegyedett, akkor levesszük a tűzről, egyesével beleütjük a tojásokat és alaposan kikeverjük. 
A tésztát habzsákba töltjük és kis kupacokat nyomunk egy sütőpapírral bélelt tepsibe. Mehetnek a 200 fokra előmelegített sütőbe 20 percre, majd 160 fokra levesszük a sütőt és sütjük még 10 percet.
A pudingport a cukorral és a kakaóporral együtt megfőzzük a tejben, majd hagyjuk hűlni.
A tejszínt felverjük, majd körülbelül 2-3 ek-nyit a már kihűlt pudinghoz keverünk.
A fánkokat kettévágjuk, megtöltjük a tejszínes csokis krémmel és a tetejére sima tejszínt nyomunk. 
Mehet rá a sapkájuk, egy kis porcukor és készen is vagyunk! :)





Imádom a mézes krémest, de most egy olyan verziót szerettem volna, ami nagyon egyszerűen elkészül és nem kell egy fél napot rászánni. Így gondoltam, pohárkrémet készítek, alapként pedig rizslisztes mézeskalácsot használok hozzá - ennek a morzsája tökéletes alapja lesz a mézes sütinek. 

Hozzávalók 2 pohárhoz
  • kb. 100 g a rizslisztes mézeskalácsból (recept ITT)
  • 200 ml tej
  • 2 ek. cukor
  • 2,5 ek. rizsdara
  • 80 g vaj
  • baracklekvár
  • csokidarabok
A tejből, cukorból és rizsdarából főzünk egy tejbegrízt, majd hagyjuk kihűlni. Robotgéppel hozzádolgozzuk a vajat, a mézeskalácsot pedig apró darabkákra törjük. 
A pohárban rétegezni kezdjük az alapanyagokat - mézes keksz morzsa, grízes krém, kekszmorzsa, baracklekvár, még egy kis keksz, grízes krém, a tetejére pedig csokoládédarabokat szórunk, vagy olvasztott csokit teszünk.

Nagyon egyszerű, gyorsan elkészül, és ízvilágban éppen olyan, mint a rendes sütemény. :) 







Bár tavaly volt már egy rizslisztes linzer az oldalon, gondoltam, előállok egy sokkal kevesebb alapanyagot igénylő verzióval, így a "kekszmorzsás" receptet vettem alapul. Mivel mindig olyan szépen összeállt a tészta, amiből darált kekszet terveztem készíteni, gondoltam, jó lesz ez is linzernek. Így is lett. :) 

Hozzávalók
  • 260 g rizsliszt
  • 75 g cukor
  • fél citrom reszelt héja
  • 125 g margarin
  • 1 tojás
A lisztet elkeverjük a cukorral, a citrom reszelt héjával, majd hozzáadjuk a picit felmelegített (de nem folyósra olvadt) margarint, a tojást és összedolgozzuk a tésztát.
Egy lágy tésztát kapunk, amit 15 percig állni hagyunk, majd átgyúrjuk rizsliszttel - nagy eséllyel még vesz fel valamennyit, de ne tegyetek hozzá sokat, legyen egy olyan lágyabb tészta, ami nem ragad.
Rizsliszttel szórt felületen vékonyra nyújtjuk kiszaggatjuk, majd 175 fokos sütőben kb. 12 perc alatt megsütjük őket.

Ha kihűlt, sárgabarack lekvárra összetapasztjuk őket és megvárjuk, hogy picit "összeérjenek". :)




Kicsit felturbóztam a 10 perces fánkot, másnéven a túrófánkot, hogy adventi kabátban pompázzon! :) Annak ellenére, hogy túrófánkról beszélünk és jócskán van benne túró, nem érződik ki az ízén, ezért mertem bátrabban bánni a további ízesítéssel. Hiszen egy könnyű, puha, légies fánki alapot szívesen variál az ember. :) 

Fahéjas cukorban hempergettem meg őket és egy karamellszószt is készítettem hozzá, amivel meglocsoltam a fánkik tetejét.
Telitalálat!

Hozzávalók
  • 2 tojás
  • 50 g cukor vagy ennek megfelelő mennyiségű édesítő
  • 1 csipet só
  • 180 g tejföl
  • 250 g túró
  • 240 g rizsliszt (ezt most kevertem barna rizsliszttel, hogy ne legyen utána olyan lelkiismeretfurdalásunk a cukorba hempergetés és a karamellszósz miatt...)
  • 10 g sütőpor
A tojásokat felvertem a cukorral, sóval, majd hozzáadtam a tejfölt, túrót és alaposan eldolgoztam. Hozzákevertem a sütőporral elegyített rizslisztet, majd vizes kézzel kis gombócokat formáltam a masszából és forró olajban kisütöttem.
Vigyázzatok arra, hogy ne legyen túl forró az olaj, mert akkor hamar megpirul a fánki, de belülről nem tud átsülni.
Mikor kivettem őket az olajból, lecsepegtettem és még forrón megforgattam őket a fahéjas cukorban. 

A karamellszósz receptjét pedig ITT találjátok.

Ma sem fogytunk egy dekát sem, de legalább nagyon finomat ettünk! :D 




Megmondom őszintén: ezt hatalmas falatnak éreztem. A bejgli "csak simán gluténmentesen" is kihívás, nemhogy rizslisztből. De nem lettem volna hű önmagamhoz, ha nem vágtam volna bele a rizslisztes bejgli hadjáratba. És milyen jól tettem! 

Gyönyörűek lettek (kivéve a diósat :D) és nagyon finomak - sütöttem a hagyományos mákos változatot, nálunk ez az örök kedvenc, de most újítottam egy picit: rumos-diós-mazsolás lett a másik rúd bejgli. Úgyhogy jelentem:  a család új kedvencet választott, míg eddig mindenki egyöntetűen a mákos mellett pártolt, a mai rumos-diós akció mindenkit átállított a sötét(ebb) oldalról. :)
A bejegyzés végén a diósról is van egy kép, de meg kell, hogy mondjam, nekem a diós bejgli sosem lesz esztétikus... ő a kis szürke kisegér, aki szépen megbújik a többi között, eltűnik, miközben nagyon jófej. Úgyhogy azért lőttem róla is képet, mert nagyon finom és próbáljátok ki, de csak a bejegyzés végére került szegénykém. :D

Hozzávalók 2 kisebb rúd bejglihez
  • 260 g rizsliszt
  • 10 g útifűmaghéj
  • 60 g cukor
  • 1 csipet só
  • 4 g porélesztő
  • 100 g Liga margarin
  • 75 ml tej
  • 1 tojás
  • Töltelékekhez
    • 100 g darált mák
    • 60 g porcukor
    • 4 ek. tej
    • 120 g darált dió
    • 60 g porcukor
    • 2 ek. tej
    • rumaroma
    • mazsola
  • Tetejére
    • tojás
A rizslisztet elkevertem az útifűmaghéjjal, cukorral, sóval, porélesztővel, majd elmorzsoltam a margarinnal, ráöntöttem a tejet, beleütöttem a tojást és alaposan összedolgoztam a tésztát - ragacsoska lesz még, de nyugodtan takarjátok le és várjátok a csodát.
Addig elkészíthetitek a töltelékeket, borzasztóan egyszerű a dolgunk, a darált mákot elkeverjük a porcukorral és 4 ek. tejjel, majd a darált dióval ugyanezt tesszük, csak kevesebb tejjel és pluszban egy kis rumaromát is adunk hozzá.

Ha a tésztánk pihent 40 percet, rizslisztezett deszkán átgyúrjuk, majd két gombóca osztjuk, amiket egyesével kinyújtunk. Eloszlatjuk a tölteléket (a diósra pluszban mazsolát szórunk), majd a két szélét behajtjuk és feltekerjük. Megkenjük a tetejüket tojássárgájával, majd mikor az rászáradt, akkor tojásfehérjével is.
Szívószállal megszurkáljuk a tetejüket, majd előmelegített 175 fokos sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük őket.

Isteni finomak! ♥





Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv 20% kedvezménnyel!!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!

"Életem gluténmentesen" 20% kedvezménnyel megrendelhető!


KÖVESS FACEBOOK-ON IS!

A blogon megjelenő tartalomra (legyen az kép, szöveg stb...) a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvény vonatkozik, így azt a szerző engedélye nélkül bármely más helyen (weboldal, nyomtatott irat stb...) közzétenni TILOS!

@glutenmenteselet INSTAGRAM

Gluténmentes szórakozás! ;)

Gluténmentes szórakozás! ;)

VÁLASSZ NYELVET

Blogarchívum

  • ►  2019 (25)
    • ►  november (6)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (3)
    • ►  július (3)
    • ►  június (4)
    • ►  május (2)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2018 (27)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (7)
    • ►  június (1)
    • ►  május (5)
    • ►  április (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ▼  2017 (126)
    • ▼  december (21)
      • DECEMBER 23. - Mézeskalács golyók
      • Piskótatekercs rizslisztből
      • DECEMBER 19. - Fahéjas almaleves
      • DECEMBER 18. - Lisztmentes narancsos máktorta
      • DECEMBER 17. - Diós hókifli rizslisztből
      • DECEMBER 16. - Gluténmentes zserbógolyó
      • DECEMBER 15. - Karácsony-keksz rizslisztből
      • DECEMBER 14. - Gluténmentes meggyes kosárkák rizsl...
      • DECEMBER 13. - Nutellatte
      • DECEMBER 12. - Lisztmentes brownie
      • DECEMBER 11. - Képviselőfánk rizslisztből
      • DECEMBER 10. - Gluténmentes mézes krémes kehely
      • DECEMBER 9. - Gluténmentes linzer rizslisztből
      • DECEMBER 8. - Fahéjas fánkgolyók rizslisztből
      • DECEMBER 7. - Bejgli rizslisztből
      • DECEMBER 6. - Gluténmentes mézes kókuszkocka rizsl...
      • DECEMBER 5. - Villámgyors habcsók
      • DECEMBER 4. - Gluténmentes, tejmentes, tojásmentes...
      • DECEMBER 3. - Gluténmentes kürtőskalács rizslisztből
      • DECEMBER 2. - Gluténmentes Raffaello
      • DECEMBER 1. - Mézeskalács rizslisztből
    • ►  november (6)
    • ►  október (14)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (3)
    • ►  május (15)
    • ►  április (13)
    • ►  március (17)
    • ►  február (12)
    • ►  január (14)
  • ►  2016 (171)
    • ►  december (24)
    • ►  november (14)
    • ►  október (23)
    • ►  szeptember (14)
    • ►  augusztus (10)
    • ►  július (9)
    • ►  június (11)
    • ►  május (11)
    • ►  április (11)
    • ►  március (15)
    • ►  február (20)
    • ►  január (9)
  • ►  2015 (222)
    • ►  december (24)
    • ►  november (20)
    • ►  október (18)
    • ►  szeptember (15)
    • ►  augusztus (24)
    • ►  július (20)
    • ►  június (32)
    • ►  május (22)
    • ►  április (10)
    • ►  március (10)
    • ►  február (12)
    • ►  január (15)
  • ►  2014 (170)
    • ►  december (28)
    • ►  november (5)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (2)
    • ►  augusztus (22)
    • ►  július (20)
    • ►  június (20)
    • ►  május (11)
    • ►  április (13)
    • ►  március (10)
    • ►  február (10)
    • ►  január (18)
  • ►  2013 (36)
    • ►  december (4)
    • ►  november (3)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (4)
    • ►  június (3)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (1)
    • ►  január (2)
  • ►  2012 (5)
    • ►  szeptember (3)
    • ►  augusztus (2)

Keresés

Címkék

advent alkotás allergén alma almás bacon barack Barbara liszt bejgli briós BROLL brownie cirokliszt corn flakes cukormentes csiga csoki csokoládé Diétázók boltja dió diós Doves Farm ebéd édess édesség egy napom élesztőmentes életem gluténmentesen eper esküvő étterem fagyi fahéj fánk fasírt Fekete bors étterem forrócsoki főétel főételek Free from liszt gesztenyés gluténérzékenységi gyors gluténérzékenységi gyorstalpaló glutenix gofri gombóc grill gyors gyros gyümölcs Hadarik Rita halloween hamburger hot dog hús húsvét ischler isler ital jégkrém kakaós kakaós csiga kalács karácsony karamella kávé keksz kelt kelt tészta kenyér képviselőfánk kezdőknek kifli kirándulás kókuszgolyó kókuszos körte krémleves krumpli kuglóf kukoricakeményítő lángos lasagne lekvár lélek leveles tészta leves linzer lisztmentes mákos málna McDonald's meggy Mester család mester süteményliszt mézes mézeskalács minifánk muffin nápolyi NoCarb nokedli nutri free nyár ősz palacsinta Pécs péksütemény perec piskóta pite pizza pizzaszósz pogácsa praktikák rántott reggeli rétes rizsdara rizsliszt RIZSLISZTBŐL ropi sajtos saláta Schär Schär mix smoothie sós sütemény sütés nélkül szendvics szénhidrátcsökkentett szilvásgombóc szilveszter születésnap tea Tegyünk együtt egymásért tejmentes termék termékek test testsúly tészta tésztasaláta tesztelés tojásmentes torta túró túrós tünet utazás vendégposzt videó zabpehely zöldség zsemle

Népszerű bejegyzések

  • Gluténmentes triplacsokis brownie RIZSLISZTBŐL
    Na, ez ám a full csokis finomság... és nem azért tripla, mert van benne kakaó, meg ez meg az. Ebben konkrétan háromféle csokoládé van, ráadá...
  • Gluténmentes fonott kalács
    Ez az első olyan fonott kalácsom, ami nem csak ízre és állagra tökéletes, hanem valami eszméletlen gyönyörű is és totálisan el vagyok ájulva...
  • Gluténmentes édes aprósütemények
    Ilyen egy tökéletes recept. Olyan finomság, amiről senki meg nem mondaná, hogy gluténmentes, az egész család (csak én vagyok gluténérzékeny...
  • Életem gluténmentesen KÖNYV!
    Olyan izgatott vagyok! Megjelent a könyvem "Életem gluténmentesen" címmel a BOOOK Kiadó gondozásában. ♥ Annyian írtáto...
  • Gluténmentes tökös-mákos rétes
    A mellettünk lévő kis faluban, október elején/közepén minden évben töklámpás fesztivált rendeznek. Amikor gyerekek voltunk, többször faragtu...

.

Rendszeres olvasók

Copyright © 2016 Gluténmentes élet. Created By OddThemes & Distributed By Free Blogger Templates