Gluténmentes sütőtökös muffin

Régóta motoszkált a fejemben ez a gondolat, hogy kéne egyszer sütőtökös muffint készíteni. Sokaktól hallottam már pozitív véleményt, és én is szeretek újdonságokat kipróbálni, viszont őszinte leszek, valamiért ódzkodtam tőle. Ugyanúgy voltam vele, ahogy először a sajttortával. Sajt édesen? Tök süteménybe?
Bálint még nálam is szkeptikusabb volt, ugyanis ő alapvetően nem szereti a sütőtököt, szóval mikor felvetettem, hogy mire készülök, rögtön ki is zárta, hogy akkor ő ebből nem kérne.
Volt egy kisebb méretű sütőtököm, megmostam és kisebb darabokra vágtam, majd 190 fokos sütőben kb. 40-45 perc alatt puhára sütöttem: kinyitottam a sütőt, beleböktem egy villát és arra jutottam, hogy ez már jó lesz. 
Mikor kihűlt, leszedtem a héját, egy tálba raktam (370 g sütőtökpüré lett belőle), majd villával "összetrutyiztam" az egészet, beleütöttem 2 tojást és alaposan elkevertem. Ráöntöttem 1 dl olajat, ezzel is átkevertem, aztán jöhettek a száraz összetevők: 12 dkg cukrot, 1 cs. sütőporral elkevert 22 dkg Nutri free süteménylisztet (Nutri Free Mix per Dolci),  1,5 csapott kk. fahéjat is adtam hozzá, majd fogtam egy fakanalat és alaposan elkevertem az egészet.
A tésztát 16 kis muffinformában oszlattam el, és 175 fokos sütőben kb. 25 perc alatt sütöttem meg őket.
Sütés közben már isteni illatok terjengtek és láss csodát, Bálint megjelent a konyhában. Minden eddigi előítéletét félretéve megdicsérte az illatokat és eldöntötte, hogy ha kész lesz megkóstolja.
Végül nem csak megkóstolta. :)
Mindkettőnknek nagyon ízlett, a fahéj egyszerűen csodát tesz a tésztával, a sütőtökpürétől pedig annyira finom, puha, szaftos a tészta, hogy valami fantasztikus!
Megszerettük :)





sign photo sign_zpsd9768155.png

Share:

0 hozzászólás