Gluténmentes grízes rétes

Nagyon szeretem a grízes dolgokat, egészen pici korom óta a grízes tészta a kedvencem. Anya ezer éve készített utoljára ilyen grízes rétest, akkor még ugye hagyományos réteslapból, ami azóta az én életemből már teljesen kiesett. Úgyhogy most, hogy végre ismét sikerült rizspapírt szereznem, nem volt kérdés, hogy ezt a grízes-meggyes verziót fogom elkészíteni, hiszen isteni finom!

Hozzávalók

  • 12 db rizspapír
  • 1 tojás
  • 1 pohár joghurt (150 ml - a továbbiakban ez a pohár szolgál mértékegységként)
  • 2/3 pohár cukor
  • 0,5 pohár olaj
  • 1 + 2/3 pohár rizsdara
  • vanília aroma ízlés szerint
  • meggy
Először is elkészítettem a tölteléket, ugyanis ennek kb. egy órát állnia kell, hogy a rizsdara megszívhassa magát.
A tojást felvertem a cukorral, hozzáadtam a joghurtot, vaníliaaromát, a rizsdarát majd az olajat, alaposan kikevertem és félretettem állni. Ha letelt az egy óra és még mindig túl folyósnak érzitek, akkor egy kis útifűmaghéjjal percek alatt be lehet sűrűsíteni.
A rizslapokat egyenként pár másodpercre vízbe mártjuk, egy sütőpapírra egymás mellé - egymást fedve - 3 rizslapot teszünk, majd alá még egy sort, hogy azok is fedjék egymást, és az alsó sor a felső sorral is fedje egymást.
A töltelékből kiveszünk kb. 2 evőkanálnyit, a többit pedig kettéosztjuk és az egyik felét eloszlatjuk a 6 rizspapírból alkotott lapon. Meggyet szórunk rá, majd behajtjuk "tészta" széleit és az alatta levő sütőpapír segítségével feltekerjük.
Ugyanezt megismételjük még egyszer, így 2 rúd rétesünk lesz.
Tepsibe tesszük őket, a tetejüket megkenjük a 2 ek. félretett töltelékkel, majd 175 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütjük.
Nagyon-nagyon-nagyon finom! :)




Share:

3 hozzászólás