Gluténmentes túrós-narancsos

Régen nagyon sokszor készült nálunk ilyen sütemény, aranyos kis anekdoták is kötődnek hozzá. Például a rózsaszíntetejű sütemény, pedig mindannyian ismerjük a színeket. 
Alapnak sütünk egy 5 tojásos kakaós piskótát, vagyis 5 tojássárgáját kikeverünk 3 ek. cukorral, 3 ek. rizsliszttel, 1 ek. kukoricakeményítővel, 1 ek. kakaóporral és 1 cs. sütőporral, majd egy kevéske víz mehet bele, hogy könnyebben lehessen keverni. Az 5 tojásfehérjét felverjük, majd mikor már kemény, hozzáadunk 1 csapott ek. cukrot, azzal még átdolgozzuk, majd a másik masszával óvatosan elkeverjük és 175 fokos sütőben kb. 25 percig sütjük.
A krémhez főzünk egy cs. vaníliapudingot 2,5 dl tejjel, 2 ek. cukorral, majd mikor kihűlt 50 dkg túróval, 20 dkg Liga margarinnal, 15 dkg porcukorral és 1 citrom levével robotgép segítségével alaposan átkeverjük.
Ha kihűlt a piskótánk, akkor a rákenhetjük a túrós krémet.
A narancsos tetőnek is puding az alapja, 1,5 cs. vaníliapudingot 5 dl narancslével és 1,5 ek. porcukorral főzünk fel, akkor lesz jó, mikor már "átlátszósodik"- szép magyar szó. Ráöntjük a túrós krémre, majd hűtőbe tesszük és megvárjuk, míg szépen megdermed. Aztán lehet is szeletelni. :)


Fincsi-fincsi-fincsi-fincsi.
sign photo sign_zpsd9768155.png

Share:

0 hozzászólás