Amikor kimondta a dokim a diagnózist, álmomban sem gondoltam volna, hogy ekkorát fog fordulni velem a világ. Akkor szinte csak pozitív érzés töltött el: de jó, végre megvan, mitől vagyok folyamatosan rosszul és vége lesz az állandó szenvedésnek. Gluténérzékeny = lisztérzékeny, gondolja az ember, nagy cucc, nem eszem pékárut, a tésztát meg majd gluténmentes tésztából főzzük, nagy dolog. Igen, ez az az elmélet, ami egy laikus fejében általában megfogalmazódik a lisztérzékenység szó hallatán. Aztán elmentem a dietetikushoz, akihez szerencsére a gondoskodó gasztroenterológusom beutalt, és akkor jött csak a fekete leves.
Ez most komoly, hogy külön fakanál, külön vaj, mert ha a gluténtartalmú kenyeret kenő kés visszanyúl a vajba és én utána belenyúlok az én késemmel, akkor az baj? Kerek szemek, leesett áll, csodálkozás. Igen, baj.
Az komoly, hogy nem minden esetben lehet egy átlag étteremben natúr húst kérni rizzsel, mert egy kevésbé hozzáértő személyzet nyugodt szívvel süti ki ugyanabban az olajban az én natúr húsomat, amiben előtte rántott húst sütöttek, és ez baj? Kerek szemek, leesett áll, csodálkozás. Igen, baj.
Az komoly, hogy felvágott, fagylalt, csokoládé, cukorka, joghurt és még sorolhatnám gyakorlatilag majdnem az összes terméket, amit egy élelmiszer boltban lehet kapni, mind-mind tartalmazhatnak glutént? Komoly, hogy ezentúl semmit nem vehetek meg úgy, hogy ne olvasnám el előtte?
Igen, ahogy látjátok, az első elképzeléseim a gluténmentes életet illetően, kicsit távol álltak a valóságtól. És akkor itt jön a bejegyzés tételmondata: álmomban sem gondoltam volna, hogy a gluténmentes életmód ennyire nehéz. Aztán persze az idő múlásával rájöttem, hogy nem is nehéz, csak rengeteg odafigyelést és kitartást igényel. Lelkileg erősnek kell lenni ahhoz, hogy ne gyengüljön el az ember egy csoda-fagyikehely láttán... mert azzal csak magunknak ártunk.
Egyszerűen bele kell jönni, hozzá kell szokni, hogy bizony mindent olvasunk és semmibe sem harapunk már "csak úgy" bele. Aztán már ösztönös lesz az egész.
Jaj, emlékszem régen micsoda lelkierő kellett ahhoz, hogy a Tesco pékáru részlegén végig tudjak menni... ma már egyszerűenkis túlzással hidegen hagy. Milyen nehéz volt nézni a többieket, amint zsemlét esznek... mert nekünk még akkor nem sikerült finom zsemlét gluténmentesen elkészíteni. Ma már egyáltalán nem zavar...
Idő kell hozzá és rutin. Na meg lelkierő és kitartás, de ezek mind csak rajtunk múlnak.
Kettő dolgot nem szabad: elkeseredni és megijedni. El kell fogadni a tényeket, és kihozni a körülményekből a lehető legjobbat, hiszen ez ellen nem tudunk tenni. Akármennyit kesergünk miatta, és akármennyit idegeskedünk, ez akkor sem fog megváltozni.
Úgyhogy minden kezdőnek üzenem: elő a robotgéppel, tepsikkel és fakanállal. Határozottan kell belevágni ebbe a dologba és nem lesz semmi baj - persze mindenre oda kell figyelni. És ha valami elsőre nem sikerül, akkor mi van? Semmi. Tudjátok hány kiflim (a lehető legtöbb jóindulattal tudom csak kiflinek nevezni őket) végezte a kukában? ... ez sajnos ezzel jár. De mint tudjuk: gyakorlat teszi a mestert!
Itt vagyok 23 évesen, dagasztom a gluténmentes péksüteményeimet és amikor a többiek valami ínycsiklandó fogást rendelnek egy étteremben, vagy egy gyorskajáldában, otthon megpróbálom kivitelezni. Nem csak a kitartásom miatt lehetek magamra büszke, hanem azért is, hogy micsoda finomságokat tudok otthon elkészíteni, ráadásul gluténmentesen! Mindig újdonságokkal kísérletezem és minden reggel, mielőtt iskolába indulok, egy napi élelmet csomagolok el magamnak. Sok idő, sok lemondás, kitartás és vasakarat. De el kellett döntenem, hogy akkor most segítek magamon, vagy csak siránkozok? Az elsőt választottam.
Ha pedig már nagyon kilátástalannak látjátok a helyzetet, akkor itt vagyok, szívesen segítek, akár egy sikertelen pizzasütésről van szó, akár egy kis lelki támogatásról! :)
Egyszerűen bele kell jönni, hozzá kell szokni, hogy bizony mindent olvasunk és semmibe sem harapunk már "csak úgy" bele. Aztán már ösztönös lesz az egész.
Jaj, emlékszem régen micsoda lelkierő kellett ahhoz, hogy a Tesco pékáru részlegén végig tudjak menni... ma már egyszerűen
Idő kell hozzá és rutin. Na meg lelkierő és kitartás, de ezek mind csak rajtunk múlnak.
Kettő dolgot nem szabad: elkeseredni és megijedni. El kell fogadni a tényeket, és kihozni a körülményekből a lehető legjobbat, hiszen ez ellen nem tudunk tenni. Akármennyit kesergünk miatta, és akármennyit idegeskedünk, ez akkor sem fog megváltozni.
Úgyhogy minden kezdőnek üzenem: elő a robotgéppel, tepsikkel és fakanállal. Határozottan kell belevágni ebbe a dologba és nem lesz semmi baj - persze mindenre oda kell figyelni. És ha valami elsőre nem sikerül, akkor mi van? Semmi. Tudjátok hány kiflim (a lehető legtöbb jóindulattal tudom csak kiflinek nevezni őket) végezte a kukában? ... ez sajnos ezzel jár. De mint tudjuk: gyakorlat teszi a mestert!
Itt vagyok 23 évesen, dagasztom a gluténmentes péksüteményeimet és amikor a többiek valami ínycsiklandó fogást rendelnek egy étteremben, vagy egy gyorskajáldában, otthon megpróbálom kivitelezni. Nem csak a kitartásom miatt lehetek magamra büszke, hanem azért is, hogy micsoda finomságokat tudok otthon elkészíteni, ráadásul gluténmentesen! Mindig újdonságokkal kísérletezem és minden reggel, mielőtt iskolába indulok, egy napi élelmet csomagolok el magamnak. Sok idő, sok lemondás, kitartás és vasakarat. De el kellett döntenem, hogy akkor most segítek magamon, vagy csak siránkozok? Az elsőt választottam.
Ha pedig már nagyon kilátástalannak látjátok a helyzetet, akkor itt vagyok, szívesen segítek, akár egy sikertelen pizzasütésről van szó, akár egy kis lelki támogatásról! :)
1 hozzászólás
Szia!
VálaszTörlésA Müllerben most vettem észre, hogy kapható Ritter Sportból glutén- és laktózmentes mogyorós-tejcsokis, illetve sima tejcsokis táblás csoki is :) 100g 590 Ft körül van :) :) :)