December 18. - Hangulatos reggeli kakaózás

A reggeli kakaóm/tejeskávém elengedhetetlen! Nem indulhat el nap úgy, hogy valamelyiket jó melegen be ne termeljem. (Ha tanulni kell, akkor a tejeskávé a befutó, mert abban az esetben mindenképpen szükség van a nyitott szemekre.)

Ezeket a kis bögrén csücsülő mézi-díszeket már régen el szerettem volna készíteni, mert egyrészt nagyon hangulatos, másrészt pedig kakaózás/kávézás közben kéznél van a finom sütemény. Több boltban is láttam konkrétan ilyen formákat, hogy van bennük egy kivágott vékony kis téglalap (ahogy ugye rá tudjuk ültetni a bögre szélére), de 3 db forma majdnem 2000 Ft volt. Hát h*lye lettem volna megvenni, így is tökéletesen sikerültek. És nem háromfélét tudtam készíteni, hanem bármelyik formámból. 
A glutén-, cukor- és laktózmentes mézeskalács receptemből készítettem el, kiszaggattam a formákat, majd fogtam egy jó éles kést, és apró, állított téglalap alakú bemetszést ejtettem rajtuk alul. Pont egy olyan kis részt vágtam ki, ahova a bögre széle belefér.
Ugyanúgy 175 fokon 8-10 percre mentek a sütőbe, majd cukormázzal díszítettem őket (1 felvert tojásfehérjéhez 14 dkg porcukor) - ezáltal ezek a darabok már nem lettek cukormentesek.
Szerintem nagyon egyszerű, de nagyon jó ötlet! :)


sign photo sign_zpsd9768155.png

Share:

4 hozzászólás

  1. kakaó, mézeskalács fűszerrel...biztos isteni lehet...mindenkinek, aki sokat süt/főz, ha van odahaza használt sütőolaj, gyűjtsétek össze, és vigyétek el a kijelölt Mol töltőállomásra. jó dolog, hogy ne a lefolyóba öntsük...http://glurl.co/b-olaj

    VálaszTörlés
  2. Hmmm, nyami!
    De engem most mégis inkább a bögre fogott meg. Ilyesmit szeretnék már réges-rég óta. Honnan lehet beszerezni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Ezt a bögrét még tavaly vettem a Tesco-ban, idén sajnos nem láttam... :(

      Törlés
  3. :( Én tavaly se találkoztam a nálunk lévő Tesco-ban ilyennel.

    VálaszTörlés