Gluténmentes sajttorta

Sosem sütöttünk még sajttortát, és megmondom őszintén, én egy kicsit ódzkodtam is tőle. Szeretem az ízeket és szeretek kísérletezgetni, de valahogy nekem a sajt meg a torta két külön dolog volt, amit nem tudtam egy kalap alá venni. És most tessék, az egyik kedvencem, elég volt egyszer elkészíteni. Anyukám egyik kolléganője mesélte, hogy milyen finom sajttortát készített, így Anya eltervezte, hogy ő is megsüti, legalább egyszer kipróbáljuk. Megelőztem. Bár a receptet elhagyta, amit kapott, körülbelül 100 receptet átböngészve összeollóztam egy tökéletest, így most van saját sajttorta receptünk.
A torta tészta része borzasztó egyszerűen alakult. Majdnem minden receptben a darált kekszes alap szerepel, így még milyen jó, hogy kikísérleteztem az "olcsó darált keksz" receptet. Ebből kisütöttem egy adagot, még langyosan elmorzsolgattam, megvártam, míg kihűlt, ráöntöttem 120 g olvasztott vajat, összegyúrtam és a sütőpapírral bélelt tortaformám aljába nyomkodtam.
A krémes részből igen nagy adagot készítettem, mivel a nagy tortaformámmal dolgoztam (28 cm) és nem szerettem volna, hogy nagyon lapos legyen. 
3 tojást felvertem 3 ek. cukorral, egy csomag vaníliás cukorral, beletettem 400 g natúr krémsajtot, 250 g túrót és továbbra is robotgép segítségével kevertem el. Mikor szép, krémes lett, hozzáadtam még 2 ek. lisztet (nálam ez most Schär mix it volt, mert légvonalban ez volt legközelebb a kezemhez, de amúgy szerintem tökéletesen mindegy, hogy a krémbe ez a 2 kanál liszt, milyen liszt... egy a lényeg, hogy gluténmentes legyen).
Mikor alaposan eldolgoztam és olyan szép krémes lett, hogy nézni is jó volt, a darált kekszes alapra öntöttem, kicsit elsimítottam és 175 fokos sütőbe tettem. Körülbelül 40 percig sütöttem.
Mindenhol azt írták, hogy jó, ha egy éjszakát pihen a hűtőben, vagy legalább néhány órácskát. Nem is mi lettünk volna, ha nem vágjuk fel, miután kihűlt. Hát, akkor is nagyon finom volt!

Hadd mutassam be Nektek Kissék új kedvencét: a sajttortát!



sign photo sign_zpsd9768155.png

Share:

4 hozzászólás

  1. nekiestem ennek a receptnek, csak a cukor helyett eritrittel. remélem jó lesz, a tészta már sül, én alfa-mixet (valami ilyesmit) használtam és zöldbanánlisztet meg ciroklisztet, az tényleg jól puhít. és vajat, mert azt szeretem, bár a laktózzal van gondom. mascarpone lesz a sajt. nagyon bizakodom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi a késői válaszért, remélem, jól sikerült. :))

      Törlés
  2. Szia Dóri! Az "olcsó keksz" receptjét is megosztanád?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ha a szövegben rákattintasz, akkor mutatja a receptet, linkelve van.

      Törlés