DECEMBER 7. - Karácsonyi kívánságlista

Egészen pici korom óta elvarázsol a karácsony hangulata, az egész légkör, amit decemberben magával hoz. A készülődések, a mézeskalács sütések, a csillogó fények és a forró teák egy kimerítő hóember építés után. Azt hiszem, megszállottja vagyok az év legszebb ünnepének. Gyerekként persze nagy szerepet kaptak az ajándékok is, már egy héttel szenteste előtt izgatottan találgattuk, vajon mi lesz a fa alatt. Viszont minden évben olyan varázslatos volt az egész, amint "angyalhajakat" találtunk a nappali közepén - Anya persze megmagyarázta, hogy az angyalkák hagyták ott, és természetesen előtte ő szórta szét a kis csillogó szálakat, amivel nekünk rengeteg boldog, de egyben hihetetlenül izgatott percet okozott. Karácsonyi dalokat hallgattunk és énekeltünk, nagyokat sétáltunk a befagyott Balaton mellett, otthon pedig mindig a forró cserépkályha várt bennünket és a bundás csizmában is megfagyott lábainkat. Ahogy vártuk, hogy szenteste meghalljuk a csengőszót és meglássuk a csodaszép karácsonyfát alatta a sok ajándékkal. Ahogy a nagyszüleimmel együtt bontogattuk az ajándékokat és adtuk át mi is, amit előtte a legnagyobb szeretettel készítettünk nekik. Ahogy együtt örültünk minden apróságnak, majd a szokásos ünnepi vacsora után boldogan játszottunk az új játékainkkal, miközben szóltak a szebbnél szebb karácsonyi dalok, vagy a mentek a tévében a sablonosabbnál sablonosabb, de mégis imádnivaló karácsonyi filmek. Ebben a rengeteg élményben, amire a mai napig szeretettel gondolok vissza, mondhatni az ajándékok játszották a legkisebb szerepet. Az egész hangulat, az illatok, dallamok, érzések...maga a légkör volt az, ami utánozhatatlan. Annyira remélem, hogy majd én is ilyen felejthetetlen, varázslatos és boldog karácsonyt tudok adni az én gyerekeimnek. :)
Kicsit hosszú bevezető után lényeg a lényeg: kiskoromban sem az ajándék volt a legfontosabb - persze az is nagyon fontos volt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy boldog lennék, ha nem lenne semmi a fa alatt, mert még mindig imádok ajándékot kapni. :D De vannak ennél sokkal fontosabb dolgok, aminek még jobban örülnék.

Hogy mi szerepel a karácsonyi kívánságlistámon?
  • Nyugodt és békés december sok nevetéssel és sok hóval.
  • A szokásos karácsonyi finomságok elkészítése, miközben karácsonyi dalok szólnak és az édességek (méz, fahéj, vanília, narancs...) illata belengi az egész házat. (Zárójelben megjegyzem, nagyon boldog lennék, ha tudnék nevetni azon, amikor elrontok valamit. Szóval ez is egy karácsonyi kívánság, ha szétreped a bejglim, vagy csúnya lesz a mézeskalács díszítése, ezeken nevetni szeretnék, nem idegeskedni. Köszönöm!)
  • Egy karácsonyi vásár - persze a gluténmentes mézeskalácsot viszem magammal. (Bár ha már kívánni lehet, egy gluténmentes finomságokat árusító standnak is örülnék.)
  • Megértő vendégek - a karácsony és az advent a rég nem látott rokonokkal való összeröffenés időszaka, akik évről-évre kedvesen érdeklődnek, sikerült-e kinőni a gluténérzékenységet, illetve aggódnak az egészségi állapotod miatt, amit a hihetetlenül egészséges ( hahaha ) glutén elhagyása miatt veszélyben éreznek. Örülnék, ha valahogy ezek az ismerősök is megértenék a gluténérzékenység lényegét, vagy ha ez túl nagy kérés, akkor legalább ne szólaljanak meg. :)
  • Karácsonyi filmek esténként pillanatnyi ízlés szerint forrócsokival, vagy teával - és az elengedhetetlen mézeskaláccsal.
  • Nagyon örülnék annak is, ha ismét el tudnék merülni egy jó könyvben. Régen faltam a könyveket, imádtam olvasni és minden szabad percemet nyomtatott betűk társaságában töltöttem. Ma egyszerűen egy könyv sem tud lekötni, néhány oldalnál tovább nem jutok, mert egyszerűen nem érdekel. Boldog lennék, ha ismét izgalommal töltene el egy jó könyv. Tehát könyv + érdeklődés + mézeskalács.
  • A reggeli kakaózások hangulata - ahogy beköszönt a december, én valamiért a reggeli kávét kakaóra cserélem. Nem tudom mi az oka ennek, de örülnék neki idén is, ha nem hiányozna a kávé és ismét lehetne kakaós a december.
  • A közhely, de nagyon igaz, boldogság + egészség párosnak is örülnék, nem csak magamnak, hanem mindenkinek.
  • Örülnék annak, ha egy ilyen jótékony varázsport rászórnának mindenkire és hirtelen mindenki pozitívan gondolkodna és mindenben a jót venné észre a megszokott rossz helyett.
  • Na és akkor jöhetnek a kézzel fogható ajándékok: igaz, már nem vagyok gyerek, de tökre örülnék egy kézzel készített adventi naptárnak, amiben személyre szóló apró kis ajándékok vannak elrejtve. Tök jó lehet december minden reggelén egy ilyen kis meglepivel indítani a napot. Úgyhogy Anya, vagy Bálint, vagy valaki, jövőre lééééégyszi! :) (Vagy ha gyorsak vagytok, akkor még idén is lehet. :))
  • És akkor jöjjön a legcsekélyebb kérésem, nagyon boldog lennék, ha karácsonyig nyernék a lottón, megszánna egy milliárdos, jó barátságot kötnék egy dúsgazdag emberrel (ezek közül persze egy is elég) és meglepne egy házzal. Igen, a lista végén azért egy saját ház is befigyel. :D
Lényeg, a lényeg, lehet, hogy az utolsó még idén karácsonyig nem lesz meg, de sebaj, jövőre is teljesen jó. Mindenesetre a többi pontnak nagyon örülnék. :)
Remélem, az Illetékes Szülinaposhoz is eljutnak ezek a kívánságok. :)

Share:

0 hozzászólás